Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)

2017-01-11 / 8. szám, szerda

www.ujszo.com | 2017. január 11. CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 111 Juhos Zoltán, a királyrévi zarándok jf , : Juhos Zoltán augusztus 3-án indult útnak, 45 nap alatt tette meg a Szent Ja­ka b Utat (A szerző felvétele) SZAKÁL KINGA Eddig több mint kétezer kilométert tett meg, a Szent Jakab utat negyvenöt nap alatt teljesítette. A királyrévi Juhos Zoltán álma nyáron valóra vált, gyerekkora óta tervezte, hogy teljesíti a zarándoku­tat. Az ezer kilométer hosszú Szent Jakab út, az El Camino ősrégi za­rándokút, a kelta időkben a Tejút szimbóluma volt. Santiago de Com- postelában ér véget, ahova a zarán­dok 45 nap alatt jutott el. Juhos Zol­tán a nagy út előtt teljesítette a ma­gyar zarándokutat, 300 kilométert gyalogolt, utána csupán két napot töltött otthon, augusztus 3-án indult útnak. Mi vette rá, hogy megtegye ezt az ezer kilométeres utat? Mi volt a célja? Nagyon régi vágyam volt. Gye­rekkoromban, amikor ministráltam a templomban és a keresztutat jártuk, arra gondoltam, ha azt a keresztet megfoghatnám, vajon milyen messzire tudnám elvinni. Aztán jött a legényélet, a tervek homályba vesztek, megnősültem, megszület­tek a gyerekeim és a család lett az el­ső az életemben. Közben-közben mindig ott motoszkált a fejemben a zarándokút gondolata. Hallottam az El Caminóról, tervezgettem, hogy talán egyszer sikerül teljesítenem. Végül idén eljutottam Spanyolor­szágba. Azt terveztem, hogy addig fogok gyalogolni, amíg jólesik. Negyvenöt nap alatt sikerült teljesí­tenem a nagyjából ezer kilométeres távot. Az út során voltam Finister- rében is, az óceánnál, meg Muxiá- ban. Finisterrében történt, hogy a szállásadómnál megláttam egy táj­képet egy közeli világítótoronyról. Én is le akartam fényképezni a festői tájat, de olyan köd volt, hogy nem láttam semmit. Két órát vártam arra, hogy felszálljon a köd, de nem sike­rült a kép. Másnap visszamentem, akkor már az időjárás is nekem ked­vezett, és sikerült elkészítenem a fényképet. Hogyan kezdődött az út? Egy ismerősnél, aki már megtette ezt a zarándokutat, érdeklődtem, hogyan tudnék kijutni a Szent Jakab útra. Elmondta, hogy a francia ha­tártól nem messze él egy magyar há­zaspár, amely a zarándokokat fo­gadja. Felkerestem őket, és ők se­gítettek. Pozsonyból Madridba re­pültem, Madridból távolsági busszal érkeztem meg Pamplonába. Ők el­jöttek értem, vacsorát, reggelit, szállást adtak, elvittek Saint Jeanba (Franciaország), ahonnan elindul­tam. Mondtam nekik, hogy én csak magyarul és szlovákul tudok, de ők biztattak, hogy ne aggódjak, elég lesz, ha meglátják a hátizsákot a há­tamon és tudni fogják az emberek, hogy zarándok vagyok. Ez így is történt, a helyiek nyelvét nem értet­tem, mégis mindig megértettük egymást. Mi jár az ember fejében, ami­kor ilyen sokáig egyedül van? Minden, amire az ember itthon nem gondol, mert nincs rá ideje. Ott az ember csak magával foglalkozik. Hogyan telik egy zarándok napja? Ha korán kelsz, nem kell az égető nap alatt gyalogolni, de mivel so­káig sötét van, kora reggel fejlám­pát kell használni. Vannak olyan helyek, ahol csak ösvényeken vagy szűk utcákon vezet a zarándokút és nincs világítás. Kell figyelni a je­leket, a Szent Jakab út jele a kagyló, azt kell követni. Elolvastam egy könyvet a zarándokútról, a 41-es szakaszt, amely az El Camino utat írja le, ebben benne van, merre kell menni, milyen magasan járok, hány kilométer van még hátra. Előző este mindig elolvastam, megnéztem, milyen nevezetessége van annak a falunak, városnak, ahol áthaladok. Olyan 30-40 kilométert meg lehet tenni egy nap alatt. Egész nap csak megy az ember, vannak olyan he­lyek is, ahol gabonaföldeken, 17 kilométer hosszan vezet az út, és egy fa sincs, hogy a tövében megpihen­hessen a zarándok. A spanyol úton találkoztam magyarokkal, szlová­kokkal, egy brünni buszos csoport­tal, de volt, hogy 3 napig nem tud­tam senkihez sem szólni. Sokan csak az utolsó 200 kilométert teszik meg. Én úgy gondoltam, ha már egyszer eljutok oda, akkor megte­szem az egész utat. A zarándok­könyvembe, amelyet minden szál­láshelyen kértek, gyűjtöttem a pe­cséteket. Volt egy nyomtatványom, amelyet az induláskor kaptam, eb­ben benne volt, hol tudok megszáll­ni, hol lehet főzni, mosni. Este min­dig felkerestem egy szálláshelyet, megvacsoráztam és megpihentem. Főzött is? Egyszer krumplis tésztát készítet­tem egy magyar zarándokkal. Már hiányzott a hazai íz. Mire elkészült, már nyolcán ültük körül az asztalt. Mi fér egy zarándok zsákjába? Ruhák, az alapvető tisztálkodó­szerek. így is 8,5 kilós volt a zsá­kom. Milyen élményekkel tért haza? Csupa jó, kellemes élménnyel. Nem találkoztam olyan emberrel, aki ne lett volna szimpatikus. Min­denki segíteni akar, kedvesek az emberek. Ezt az életet nehéz meg­érteni, olyanok, akik nem zarándo­kolnak, nem érthetik ezt az érzést, írtam egy emlékkönyvet, hogy mekkora utat tettem meg, milyen városokon mentem keresztül. A za­rándokok sokat segítenek egymás­nak, ha csak felsegítik a táskát a má­sikra, az nagyon sokat jelent nekik. A zarándok azt mondja: ha egyet visszalépsz a másikért, az annak a másiknak olyan sokat jelent, mint ha te magad egy hosszú utat tettél vol­na meg. Találkoztam olyan zarán­dokkal, aki útközben szemetet sze­dett, azt mondta, neki ez a küldeté­se, az utat ekkor tette meg nyolcad­szor. Találkoztam olyannal, aki egy hatalmas plüssmacit cipelt a hátán, a talpára az volt írva, hogy csak azért viszem, hogy mosolyogjanak az emberek. Volt egy ember, ő és a fia is vak volt, a családból csak az asszony látott, és megtették az utat. Az egész út jó volt, rossz élményem nincs. Amikor hazajöttem, rögtön indultam volna vissza. Mit szólt a család, amikor el­mondta, hogy zarándokútra ké­szül? Először nem hitték el. Már amikor a buszjegy, a repülőjegy megvolt, akkor sem akarták elhinni, hogy egyedül végigmegyek. Nem féltem attól, hogy elveszek vagy eltévedek, sok könyvet elolvastam erről az út­ról. Mi a következő állomás? Már készülök a következő útra: Húsvétkor indulnék, és pünkösdre Csíksomlyóba érnék. El akarok még jutni Izraelbe, Betlehemet szeret­ném megjárni. A magyar zarándok­útra is szeretnék még elmenni. De még egyszer visszamegyek a Szent Jakab útra, az biztos. Jeges mártózás Szencen Afotóklub kiállítása a reneszánsz kastélyban tekinthető meg (Képarchívum) Fotókiállítás a reneszánsz kastélyban SZAKÁL KINGA Tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a háromkirályok napi merülést a járási székhelyen. SZENC Háromkirályok napján, pénteken a Napfényes-tavak városában már­tóztak meg az 1,5 fokos vízben a je­ges fürdőzés kedvelői. A programba több mint százan neveztek be. A le­vegő hőmérséklete mínusz hat fok volt. „Tizenkilencedik alkalommal rendeztük meg a háromkirályok na­pi merülést a Senec Szálló mögötti strandon” - nyilatkozta lapunknak Vladimír Lysičan, a rendezvény fő­szervezője. A Napfényes-tó vize befagyott, ezért a szervezők egy medencét vágtak a merüléshez. Há­romkirályok napján, a mínusz 6 fo­kos hidegben 132-en mártóztak meg aj eges tóban, közülük 102 férfi volt. A legfiatalabb jegesmedve a hat­éves Dominik és Dominika volt. A nevezők legfeljebb huszonkét per­cig lehettek a Napfényes-tó jeges vizében. A végsőkig tizennégy je­gesmedve tartott ki. „A kezdőknek azt javasolom, hogy már szeptem­berben kezdjék el a gyakorlást, mert akkor a víz hőmérséklete húsz fok körüli, és egy-egy hideg éjszaka után a levegő csupán tízfokos. Ilyenkor a vízbe menjenek megmelegedni. Amikor a két hőmérséklet lassan ki­egyenlítődik, akkor sem szabad fel­adni a gyakorlást. Fontos, hogy fo­kozatosan, folyamatosan kell hoz­zászoktatni a szervezetet a hideg vízhez” - mondta Makai József or­vos, a Jegesmedvék Polgári Társu­lás alapítója. Makai hozzátette, a legfontosabb, hogy először az or­vossal egyeztessenek, egészségük engedi-e a sport gyakorlását. A szlovákiai klubok összesen kétezer tagot számlálnak, a szenei Jeges­medvék Polgári Társulásnak 30 tag­ja van. SZAKÁL KINGA PTTTOTiTl Több mint negyven éve mű­ködik a galántai fotóklub. Kiállí­tásuk január végéig tekinthető meg a galántai reneszánsz kas­télyban. „1992-től hagyományosan megrendezzük a kiálíítást. A klub tagjai a kastély két termében 61 fekete-fehér és színes képet állí­tottak ki” - mondta a TASR hír- ügynökségnek Jozef Keppert, a klub elnöke. A kiállítás vendége Marcel Rebro, akinek az egzoti­kus országokról készített infra képeit nézhetik meg a kastélyba látogatók. A klubnak jelenleg több mint húsz tagja van. A kiál­lításjanuár 28-ig megtekinthető. A helyiek korcsolyáztak a Napfényes-tavon, a jegesmedvék a vízben lubic­koltak (A szerző felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents