Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)

2017-01-10 / 7. szám, kedd

www.ujszo.com FOCITIPP ■ 2017. JANUAR 10. 2016 NAGY BUCSUZOI tot jegyzett. Miután a kék-fehérek kiestek az élvonalból, a csatár 2004 nyarán Udinébe tette át székhelyét, ahol előbb 7, majd 8 góllal zárta a szezont. Ezt kővetően azonban 9 szezonon keresztül sorozatban 10 gól fölött zárt, sőt 4 szezon­ban szerzett 20 gólnál is többet, és 2010 és 2011 nyarán is ő vehette át a gólkirályi címért járó elisme­rést, előbb 29, majd 28 góllal. Bár többször is hívták nagycsapatok is, családjával annyira megszerette a friuli vidéket, hogy sosem mondott igent a csábításnak, kivívva a helyi emberek csodálatát. Annak ellené­re, hogy a válogatottban sem nyert jelentős címeket - legnagyobb sikere a 2012-es Eb-ezüst -, a 42 meccsen szerzett 11 gólja így is el­ismerésre méltó a klubszinten elért 258 gólja mellett. 2010-ben az év játékosának választották Olaszor­szágban. Összesen 209 gólt lőtt a Serie A-ban, ezzel az örökranglis­ta hatodik helyét foglalja el Silvio Piola (274), Francesco Totti (250), Gunnar Nordahl (225), Giusep­pe Meazza és Jósé Altafini (egy­aránt 216) mögött - négy góllal megelőzve a szupersztár Roberto Baggiót. Steven Gerrard Egy év észak-amerikai kitérő után Steven Gerrard bejelentette, hogy távozik a Los Angeles Galaxy-tól, és 36 évesen végleg szögre akaszt­ja a stoplist. Ami Udinének Di Natale, az Liverpoolnak Steven Gerrard. Az utolsó évet leszámítva egész pályafutását a vörösöknél töl­tötte, akikkel egy ízben a Bajnokok Ligáját is megnyerte 2006-ban, véghez víve „az isztambuli csodát”, mikor háromgólos hátrányból állt fel csapatával az AC Milan elleni döntőben. Több évig volt az an­gol nemzeti válogatott és a Liver­pool csapatkapitánya is. Anglia színeiben 114 mérkőzésen 21 gólt szerzett, míg a vörösöknél 504 ta­lálkozón 120-szor volt eredményes a nagy munkabírású, sokat futó és gólerős középpályás. Jól jelzi a Liverpool és Gerrard kapcsolatát a középpályás kijelentése: „Ha meghalok, ne a kórházba vigyetek. Hozzatok az Anfieldre. Ott szület­tem, ott is akarok meghalni.” Clint Dempsey Minden idők egyik legjobb és leg­eredményesebb amerikai csatára, Clint Dempsey ugyan hivatalosan még nem hagyott fel a játékkal, de sajnos kevés rá az esély, hogy a jövőben még valódi tétmeccsen lássuk játszani. Az elmúlt nyár vé­gén ugyanis szívritmuszavarokat fedeztek fel a 33 éves csatárnál, akit azóta többször is megműtöt­ték. Bár november végén Dempsey újra feltűnt a Seattle Sounders edzésén, mozgása nagyon lelassult, a versenysporttal járó terheléstől orvosai valószínűleg végleg el fog­ják tiltani. Mindenesetre a támadó pályafutása így is teljesnek és ki­magaslónak mondható: az Egye­sült Államok válogatottjában 130 mérkőzésen 52 gólt szerzett, míg európai karrierje során a Fulham és a Tottenham színeiben 218 mécs­esén 57 találatot jegyzett a Premier League-ben. A kakukktojás: Frank Lampard Gerrardhoz hasonlóan Frank Lampard sem marad amerikai állomáshelyén, és elhagyja a New York City FC-t. Bár bejelentés még nem született róla, valószí­nűleg mindez azt jelend, hogy a Clint Dempsey az amerikai válogatott egyik ikonikus alakja, 130 meccsen viselte a címeres mezt Di Natale: nem tartják nagy sztárnak, pedig gólerőseb volt, mint Roberto Baggio LA GALAXY vs. NEW YORK CITY FC ♦ ♦ ♦ ♦ ♦STEIItN* ♦ ♦ * ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ FRANK ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ GERRARD LAMPARD STUBHUB CENTER * CARSON, CALIFORNIA ♦ ♦♦AUGUST 23 ♦♦ 2015 át 12:00 PM PT ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ A* ♦♦♦♦♦♦♦ Steven Gerrard és Frank Lampard az MLS-ben is összecsapott egymással 38 éves középpályás visszavonul. Lampard a West Ham Unitedben kezdte a pályafutását, ahol apja is másodedzőként dolgozott. A ka­lapácsosok mezében 149 mérkő­zésen lépett pályára, majd miután több barátja és apja is elhagyta a West Hamet, a Chelsea-hez iga­zolt, ahol igazi klubikonná vált annak ellenére, hogy egy riválistól érkezett. Ö a Chelsea történeté­nek legeredményesebb játékosa, a klubbal három bajnoki címet és négy FA-kupát nyert, emellett két­szeres Ligakupa-győztes. A kékek­kel megnyerte a Bajnokok Ligáját és az Európa Ligát is. 2014 nyarán csadakozott a New York Cityhez, azonban még nem költözött a tengerentúlra, mivel a New York-i csapat testvérklubja, a Manches­ter City kölcsönvette. Egy évvel később már csadakozott az MLS- ben szereplő gárdához, ahol 15 góljával és 4 gólpasszával a keleti konferencia elődöntőjéig vezette csapatát, ami a klub történetének legjobb eredménye. A távoli lö­vések nagymestereként is számon tartott Lampard az angol váloga­tottban 106 mérkőzésen 29-szer volt eredményes, összesen kilenc gólt szerzett tizenegyesből, amivel a válogatott történelmének legbiz­tosabb lábú ítélet-végrehajtója. Bár hivatalosan még nem jelen­tette be visszavonulását, meglepő lenne, ha folytatná aktív pályafutá­sát. A legfrissebb, karácsonyi hírek szerint Frank Lampard szívesen visszatérne a Chelsea labdarúgó­csapatához, hogy edzői vagy más feladatokat lásson el. A közelmúlt­ban a helyszínen tekintette meg a Chelsea egyik bajnoki mérkőzését, majd edzésen is felbukkant néző­ként. „Bármi történik, valamilyen minőségben itt leszek, és továbbra is nagyon szoros lesz a kapcsola­tom a klubbal” - mondta a 38 éves Lampard a Sky Sports televízióban. Hozzátette: nem csak rajta múlik, pontosan mi lesz a szerepe és mi­kortól. „Nem gondolkozom foly­ton azon, mi fog történni a pálya­futásom lezárása után. Élvezem, hogy a karácsonyt a családom­mal tölthetem, ihattam egy-két sört és ehettem még egy adagot a pulykából” - mesélte. Lampard azt is elárulta, továbbra is van néhány lehetősége játékosként, de csak januárban dönti el, hogy visszavonul-e, vagy futballozik még egy ideig. Akik a címeres meznek mondtak búcsút Miként minden nagy torna után, így az idei Európa-baj- nokság után is több emble- matikus játékos jelentette be visszavonulását a nemzeti csa­pattól. Gerrardhoz hasonlóan szintén a Los Angeles Galaxy- nak intett búcsút néhány hete Robbie Keane, azonban az ír legenda klubszinten még egy utolsó kihívást keres. Váloga­tott szinten 145 meccsen 67 gólt szerzett, ami jelzi, hogy Robbie Keane személyében Írország is egy legendával lesz szegényebb a jövőben. Juhász Roland és Király Gábor könnyek között búcsúzott a válogatottól (Fotók: képarchívum) Európai szinten rekordszámú, 167 válogatott szerepléssel a háta mö­gött vonul vissza a nemzeti színek­től Iker Casillas - rekordjára talán csak Gianluigi Buffon jelenthet veszélyt a közeljövőben. Egyedü­liként Casillas mondhatja el ma­gáról, hogy csapatkapitányként a magasba emelte a világbajnokság, az Európa-bajnokság, a Bajnokok Ligája, az európai Szuperkupa, a spanyol bajnokság, a spanyol Ki­rály-kupa és a spanyol Szuperkupa győztes serlegét is. Az izlandi labdarúgást sokáig csak Eidur Gudjohnsen képviselte az európai futball színpadán, aki idén nyáron - első és utolsó nagy tor­Zlatan Ibrahimovic válogatott­beli statisztikája elképesztő: 116 meccstől és 62 góltól búcsúztak el a svédek a nyáron. Azonban Zlatan klubszinten még szeretne nagyot alkotni a Manchester Uniteddel, és tovább szaporítani eddig elért eredményeit, ami így is már elég tekintélyes: az elmúlt 15 szezonjá­ból 13 alkalommal ünnepelhetett bajnoki címet (Ajax 2, Juventus 2, Inter 3, FC Barcelona 1, AC Milan 1, PSG 4). Mellettük elbúcsúzott a címeres meztől az Európa-bajnokság után a spanyol Pedro és Andrés Iniesta, a portugál Ricardo Quaresma és Ricardo Carvalho, a német Bastain Schweinsteiger, az olasz Andrea Barzagli és a horvát Darijo Srna is. Juhász Roland és Király Gábor a novemberi, svédek elleni barátsá­gos mérkőzéssel búcsúzott a ma­gyar válogatottól, azonban már a nyári Eb után jelezték mindketten, hogy visszavonulnak a válogatott­ságtól, így a búcsúmeccset egyfajta gálaelőadásnak is felfoghattuk a részükről. A 33 éves hátvéd az RSC Ander- lecht légiósaként élte fénykorát, 95 válogatottság után mondott búcsút a címeres meznek, és ezentúl már csak klubcsa­patára, a Videotonra szeretne koncentrálni. A 40 éves Király Gábor lett az Eb egyik sztárja szürke mackóalsójával, a pá­lyán bemutatott trükkjeivel és kiemelkedő teljesítményével. 108 válogatottságával ma­gyar csúcstartó, pályafutása során a Hertha BSC-ben töltött közel 200 mérkőzés után a Premier League több csapatában is védett, majd az 1860 Münchennél is eltöltött 5 évet a kapuban. Pályafutását klubszinten a Haladás zárja keretbe, hiszen ott nevelkedett, és a 2015-ös szezontól újra Király Gábor védi a szom­bathelyi csapat hálóját. Villányi Gergely náján - a válogatottal is megízlel­te a siker ízét. Persze, klubszinten messze eredményesebb volt: BL- győzelmet ünnepelhetett az FC Barcelonával, és Spanyolország­ban, Angliában és Hollandiában is bajnoknak és kupagyőztesnek mondhatja magát. Tomáš Rosičky 35 évesen, 105 vá­logatott találkozóval intett búcsút a nemzeti csapatnak. Ez a szám sokkal nagyobb is lehetne, ha a cseh játékos nem küzdött volna fo­lyamatosan a sérülésekkel egész pá­lyafutása során. Nyáron visszatért nevelőklubjába, a prágai Spartába, ahol azonban sérülés miatt eddig csak egy mérkőzésen szerepelt. Vele szemben a 35 éves Patrice Evra a Manchester Unitednél leját­szott közel 300 meccs után is meg tudott újulni, és a BL-győzelem és az Angliában megnyerhető összes cím mellé bezsebelte még az olasz trófeákat is a Juventusszal. Bár a francia válogatottal a mostani Eb­ezüst volt számára a csúcs, pályafu­tását sokan megirigyelnék

Next

/
Thumbnails
Contents