Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)

2017-01-09 / 6. szám, hétfő

www.ujszo.com | 2017. január 9. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 5 Hol vannak a bölcsek? Van egy ismerősöm, minden vágya, hogy középiskolás legyen LUCIA MOLNÁR SATINSKÁ A napkeleti bölcsek ün­nepe volt. Miért voltak bölcsek? Mert tudtak olvasni ajelekből, és felismerték az újszülöttet - a mes­siást? Ma nem menő bölcsnek lenni. Hányán követnek kortárs bölcseket a Facebookon? Melyik bölcs em­beré a legnépszerűbb instagram? Készítenek a bölcsek magas nézettségű videókat? Lehet, hogy néha megjelenik egy-egy interjú valamelyikükkel a médiában, de valahogy el vannak rejtve a mai társadalomban. Amikor kamasz voltam, nagyon bölcs akartam lenni. Tipikus stré­ber voltam, szerettem tanulni, is- kolábajámi, házi feladatot csinál­ni, és szinte minden szabad pilla­natomban olvastam. Először szé­gyelltem is, mai szóval mondva nem volt cool strébernek lenni, ezt tudtam. De aztán ez megváltozott, és az osztálytársaim, ismerőseim előtt is ki mertem jelenteni, hogy igenis egy nagy stréber vagyok és még büszke is vagyok rá! Sokszor meglepődtek, de többet nem ne­vettek rajtam. Később jöttem rá, hogy a tudás nem elég a bölcsességhez. Akár­mennyi könyvet el lehet olvasni, számtalan-nyelvórát venni, külön­böző iskolákat elvégezni, mégis az igazi bölcsességhez a bőséges tu­dáson kívül mély emberi tapaszta­latok kellenek. Találkozni kell a halállal, szerelemmel, fájdalmak­kal és örömökkel, ezeket olvas­mányélményekből nem lehet meg­szerezni, átélni. Bízom benne, hogy jó úton járok és egyszer igazán bölcs leszek. Nehéz helyzetben vagyunk, ha bölcseket keresünk a mai világban. Nagyon sokan nem kaphatnak jó nevelést, oktatást, sőt rengetegen nem kapnak semmit. Az UNESCO szerint 2016-ban 121 millió gyerek és kamasz nem járhatott iskolába. Szegénység, természeti katasztrófa, háború a leggyakoribb ok. Lehet valaki bölcs, ha nem j árt iskolába? Van egy ismerősöm, ő sem jár­hatott iskolába akkor, amikor a vi­lág boldogabb részein a kortársai. Már elmúlt 18. Három éve él Szlo­vákiában és nagyon küzd azért, hogy tanulhasson. Minden vágya, hogy középiskolás legyen. Már elég rendesen beszél szlovákul, de azt sajnos sehogy sem tudja bizo­nyítani, hogy elvégezte az alapis­kolát. Ezért először el kell végeznie itt is, persze távúton, hiszen túl idős ahhoz, hogy kisgyerekekkel jáijon egy osztályba, és persze dolgoznia is kell. Ez az afgán srác szorgal­masan tanulja Szlovákia földrajzát, történelmet, matekot, kémiát, fizi­kát és a többi tantárgyat. Jól megy neki. Türelmesen, kis lépésekkel közelít vágyának beteljesülése felé. Ami számomra a legcsodálatosabb benne, az a kedvessége. Minden­kihez kedves és mindenkit egyfor­mán tisztel, nem számít, ki milyen vallású, milyen a bőrszíne, hány éves, egészséges-e vagy fogyaték­kal él. Szerintem jó úton halad afe­lé, hogy egyszer bölcs legyen. A három napkeleti bölcs a csil­lagot követte. Sztárok helyett ke­ressük a csillagokat. Lehetséges, hogy ezen az úton találkozhatunk igazi bölcsekkel. Bölcs dolog. A háromkirályok ma már villamossal járnak. (SiTA-feivétei) Farkasordító kutya hideg JUHÁSZ KATALIN erencsém van, a r~Wf bóvliboltban vett i m kültéri hőmérőm -5 MLA foknál kevesebbet nem hajlandó mutatni, úgyhogy az erkélyen szinte sose fázom. A la­kásból kilépve persze érzem, hogy jóval hidegebb van. Aki ebben az időben kimozdul, annak vagy dol­goznia kell, vagy hülye - írta ki Ta- más nevű ismerősöm a Facebook üzenőfalára. Én az első csoportba tartozom, legalábbis remélhetőleg. A szomszéd néni kutyusát pedig a harmadikba sorolnám - őt erőszak­kal vonszolták ki sétálni. Behúzott nyakkal tiltakozott a kapuban, pró­bálta szabotálni a levegőztetést, ke­ményen megvetette lábait, nyüszített és szemrehányóan nézett. Mindhiá­ba. A néni nyugodt hangon, hosszan érvelt a kutyának a séta egészséges volta mellett, aztán nagy nehezen elindultak. Úgy lehetne megkülön­böztetni ezt a másik kutyaidőtől, a kánikulától (dog days), hogy a me­leget hotdog days-nek, a hideget pe­dig colddog days-nek hívnánk - akartam mondani neki, de inkább csendben elsiettem a dolgomra. Üzenem Tamásnak, hogy van egy negyedik csoport is, melynek tagjai nem választhatnak. Még annyi esé­lyük sincs a meleg szobában tartóz­kodásra, mint a fenti tacskónak. Ezek az emberek az utcán élnek. Ok is azért jöttek a fővárosba, mint én: a jobb megélhetésért. Számukra azonban teljesen mást jelent ez a szó. Több elhagyatott épületet, aluljárót, használaton kívüli bódét, pincét. És több boltot, szellőző­ráccsal, amelyek elé be lehet hú­zódni éjszakára. A becslések szerint körülbelül ötezren élnek fedél nélkül Pozsony­ban. Az utcára leggyakrabban azok az elvált férfiak kerülnek, akiknek nincs közvetlen hozzátartozójuk, nincs hová menniük, vagy adóssá­guk miatt elárverezik az otthonukat. Nemrég a szociális ügyi minisztéri­um emberei ténylegesen megszá­molták a fővárosi hajléktalanokat. Megdöbbentő eredményre jutottak. Bár kb. kétezerrel kevesebben van­nak a becsült szánmái - mert sokan ideiglenes fizetős szállásokon, illet­ve a városon kívüli ingatlanokban húzzák meg magukat - de minden hetedik hajléktalan fiatalkorú. Ez volt az első ilyen adatgyűjtés Po­zsonyban, nem is értem, miért. A hajléktalanok többsége férfi, 13,8 százalékuk fiatalkorú, legtöbbjük (az összes haj léktalan 41,3 százalé­ka) 25 és 49 év közötti, ötödük pedig 65 évesnél idősebb. Kétharmaduk több mint tíz éve van az utcán, és közel tíz százalék azoknak az ará­nya, akik az utóbbi egy évben váltak földönfutóvá. A pozsonyi hajléktalanszállások alig 240 ember befogadására alkal­masak, a többieknek csak szurkol­hatunk ebben a fagyban. Szép dolog a katonai sátrak felhúzása, jól mutat a tévéhíradóban az ott melegedő negyven ember, de az ilyen gesztu­sok még nem oldják meg a problé­mát. Átfogó reformra, az anyagi források és a jogszabályok újragon­dolására van szükség. Különös te­kintettel arra a tényre, hogy a fiatal hajléktalanok 70-80 százaléka az árvaházból kerül ki. Ma például a villamosmegállóban odalépett hoz­zám egy gimnazistának kinéző haj­léktalan, hogy meg tudnám-e dobni egy étkezési csekkel. Mert ezek a mai fiatalok haladnak a korral, tud­ják, hogy kb. egy eurómba kerül a 3,70 értékű cetli. És én pont kifogy­tam ezekből. Ráadásul apró sem volt nálam... Lendületes nyugdíjkorhatár SIDÓH. ZOLTÁN N em váltott ki különösebb visszhangot a januártól életbe lépett változások özönében az életünkre nagy hatást gyakorló mó­dosítás, a nyugdíjkorhatár erőteljes és tartóssá váló kitolása. 2017-ben már 62 év 76 nap lesz az öregségi nyugdíj határa, néhány kivételtől eltekintve ez azokra vonatkozik, akik 1954. december 31. után születtek. Lényeges fejlemény, hogy az emelés nem áll meg, egy képlet szerint évente emelkedik a korhatár, és a felső határáról egyelőre nem is született döntés. Ha az átlagéletkor növekedésével szinkronban marad a folyamat, akkor az idén 50 évesek közel 64 éves korukig, a 40 évesek 65, a rendszerváltás idején születetteknek pedig akár 67 éves ko­rukig dolgozniuk kell. Meglehetősen durvának tűnik a nyugdíjkorhatár kitolódása, azonban a lépést kikényszerítő demográfiai folyamatok szintén nagyon komor táv­latokkal fenyegetnek. A társadalom elöregedésében (is) előttünk járó nyugati országokban már normális a 65 évnél meghúzott nyugdíjhatár, mi fokozatosan felzárkózunk ehhez. Napjainkban az 1953és 1955között születettek vonulnak vissza az aktív munkavégzéstől, vagyis az a kor­osztály, amikor még évente legalább 100 ezer gyerek született. Helyüket az 1991 és 1995 közöttiek töltik be, az a generáció, amikor már csak évi 60 ezer gyerek született. Ebből adódóan a nyugdíjasokra mind kevesebb aktív munkavállaló esik, azaz egyre kevesebb járulékbefizető pénzéből kell összekaparni a nyugdíjra valót. Napjainkban már ott tartunk, hogy hiába dolgozik 2,5 millió ember, ami Szlovákia történetében új csúcsot jelent, az általuk befizetett járulékok nem fedezik a nyugdíj folyósítás ki­adásait. Ha csak a tényleges befizetéseket folyósítanák a nyugdíjakra, akkor a jelenlegi öregségi nyugdíj nem 416 euró körül mozogna, hanem mélyen 350 euró alatt stagnálna, sőt egyre sorvadna - ez persze elfogad­hatatlan lenne a társadalmi béke megőrzése szempontjából. Ezért a Szo­ciális Biztosító évről évre egyre magasabb állami pénzinjekciót kap a nyugdíjak kifizetésére. A másik fontos idei fejlemény a nyugdíj valorizáció módszerének megváltoztatása. Éveken át az éves infláció és a nemzetgazdasági átlag­bér alakulásának keverékéből számították ki a nyugdíjemelés mértékét, mégpedig oly módon, hogy fokozatosan a pénzromlás üteme vált meg­határozó tényezővé. Ezzel nem is lett volna gond, azonban példátlan do­log történt: bár az emberek garantáltan nem így érzékelik, mégis tény, az utóbbi három évben megszűnt az infláció, helyébe pedig a jóval kevésbé ismert defláció lépett. Ebből adódóan a nyugdíj valorizáció képlete szinte használhatatlanná vált. Ha életben hagyták volna, akkor idén 0,34 szá­zalékkal, azaz havi 1,4 euróval emelkedett volna az öregségi nyugdíj, és százezrek átkozták volna a kormányt. Minő szerencse, hogy a Fico- kabinet most éppen a gazdasági fellendülés hullámát lovagolhatja meg, amikor nőnek az adóbevételek, illetőleg a kevesebb állástalan miatt érezhetően csökken a munkanélküli segélyre folyósítandó összeg. Ezért úgy döntöttek, idén az átlagnyugdíj 2 százalékával, havi 8,2 euróval emelik az időskori járadékot, ami azért csinosabb, mint a fentebb említett 1 eurócska, meg a 40 cent hozzá. A nagy kérdés azonban az, hogy a jövőben, amikor újra beköszönt a mérsékelt infláció, vajon visszatérünk-e a szerényebb, ám a tényleges lehetőségeket figyelembe vevő valorizációhoz, vagy a régi módszert sutba vágva marad az államkasszát jobban megterhelő mostani. Állítólag az első félévben kiderül, melyik utat választja a munkaügyi minisztéri­um, azonban tartunk attól, hogy a szociális érzékenységét a kritikus idő­szakokra tartogató és akkor megvillantó Smer - érzékelve a népszerűségvesztést - kitart a magasabb ütemű emelés mellett. Míg tart az ország lendülete, addig talán futja is a pénzből. De hogy mi lesz ké­sőbb, az már a következő kabinet számára lesz aknamező. FIGYELŐ Ó, azok a 74 éves japán fiatalok Félöreg és szuperöreg - japán öre­gedéstudományi társaságok azt ja­vasolják, hogy ne 65, hanem 75 éves kortól számítsanak öregnek az emberek. A hivatalos indoklás szerint mind több idősebb ember őrzi meg szellemi és fizikai aktivi­tását 65 éves kora után is. A világon a japán a leginkább elöregedett fejlett társadalom. A Japán Geron­tológiai Társaság és a Japán Geri­átriai Társaság szerint ezért a 65— 74 éves embereket félöregként kellene meghatározni, a 90 éven felülieket pedig szuperöregként. A 65-74 éves korosztály átsorolása aktív társas életet élő és a társada­lomnak támaszt nyújtó réteggé „eleven és virágzó időstársadalmat hozna létre”. Az idősek egészség- ügyi adatait elemezve a gerontoló­giai társaság arra a következtetésre jutott, hogy évről évre javul Japán­ban egy-egy idősebb korosztály átlagos szellemi és fizikai teljesí­tőképessége. Például egyre töb­beknek megmaradnak a fogai, és csökken azoknak a hányada, akik tartósan ellátásra szorulnak. A ge­rontológiai társaság szerint a 65-74 éves korosztály legtöbb tagja még aktívan részt vesz a társadalom életében, és a japán lakosság gyors elöregedésére tekintettel fontos lenne olyan környezetet teremteni, amelyben az idősebbek dolgoz­hatnak és részt vehetnek önkéntes tevékenységekben. Az öregkorral foglalkozó társasá­gok emlékeztetnek, hogy a japán miniszterelnöki hivatal egy felmé­résében a közvélemény többsége is ellenezte, hogy már 65 éves kortól idősként határozzák meg az embe­reket. A legtöbben úgy vélték, hogy a férfiakat csak 70, a nőket pedig 75 éves kortól kellene idős­nek tartani. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents