Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)

2016-12-03 / 280. szám, szombat

www.ujszo.com SZALON ■ 2016. DECEMBER 3. 21 TARCA A SZALONBAN Kukorelly Endre HM (Képarchívum) 1956 SZKP meg­bízottjai, Mi­hail Szuszlov, Anasztáz Mikojan PB- tagok, Ivan Szeröv, a KGB elnöke és Mihail Malinyin, a magyaror­szági szovjet haderő főparancsno­ka harckocsin érkezik a Magyar Dolgozók Pártja Akadémia utcai székházába, a Központi Vezetőség ülésére. Nyomásukra fölmentik Gerőt, megválasztják Kádárt, a Katonai Bizottság vezetője Apró Antal. Szeröv szemlére indul a térre, ahol látván, hogy a tüntetők fraternizálnak az orosz katonákkal, parancsot ad a T—54-es harcko­csiknak, hogy a harmincezres tö­megbe lőjenek. Több száz halott és sebesült. Csütörtök délelőtt, 11 körül, 1956. október 25. Öt és fél voltam. Láttam ezt-azt. Mesélték, álmod­tam, kitaláltam. Emléktöredékek, egyfajta szag, íz a nyálkahártyán, gyomor körüli bizonytalanságérzés, leírhatadan, könnyen visszaidézhe­tő. A forradalom (nem) az enyém. Azé, akinek szüksége van rá, tud vele mit kezdeni. Mindennel így van, de az identitás ennyire élesen kevés dologgal kapcsolatban merül föl. Átéltem. És nem éltem át. Emlékszem - de mire? Ellenség, félelmetes, szo­rongató, a gyomromban érzem. Gyomorszorító. Befarol a Rózsa utcai ablakunk alá egy szovjet harckocsi, a harmadik emeletről nézem, ahogy a csatárláncban álló katonák a kerek nyíláson át, lapos felüknél összefogva dobálják befelé a kenyeret. Mintha rögbilabdákat hajigálnának. Eszrevesznek minket, integetnek a géppisztolyukkal, tűn­jünk el onnan. De miért? Tűnjenek el ők! Ellenségek, az biztos, látom, érzem, azért csinálják így. Azért hadonásznak. Azért lövik szét a lakóházakat a körúton. Azért nézem így őket. Azért megfelelő a kérdés, hogy mit keresnek itt. Hogy kik ezek, és kik vagyunk mi, miért muszáj lemennünk a pincébe, miért lóg az a zongora egy bérház emeletéről a semmibe. Láttam egy halott nőt a kapunk előtt, a Szondy utcában. A pékség előtt álló harc­kocsi, a légópince korhadó tűzifa V Emlékföredékek, egyfajta szag, íz a nyálkahártyán, gyomor körüli bizonytalanságérzés, leírhatatlan, könnyen visszaidézhető. illata, lövések tompa pufogása, fur­csán vijjogó, hullámokban halkuló­erősödő rádióadás. Anyám hangja, ahogy felolvas egy mesekönyvből. A testvérem súlyos beteg, az néhány héttel előbb volt, tehát akkor volt. Nagykörúti tüntetés, a Béke Szállo­da kapuja alól leskelődünk apám­mal. Szédőtt házak sora, leszakadt házfalak, körútra kifordult lakások. Látod. Film. Lóg a zongora az emeletről, a súlyától megbillen, az alsó emeletre zuhan. 1956-ról, tetszik vagy nem, a magyarokon kívül mindenkinek az SZKP XX. kongresszusa jut eszébe először. És másodszor. Har­madszorra is. Hruscsov, maximum szuezi válság. Nekem az, hogy nem mentünk el mégsem, nem disszi­dáltunk. Hanem maradtunk. Erről fogal­mam sem volt, mégis valahogy megvan. Kényelmes helyzet, nem nekem kell kitalálnom, mások döntenek, elintézik helyettem. Ki- bámulok az ablakon. Nem én nyi­tottam ki. Nem csukom be. Annyi a dolgom, hogy lecipelem magammal a pincé­be az orvosi fölszerelés játékomat. Az Élmunkás hídról a körút felé tüzelő tankok miatt kiköltöztet­nek minket, gyerekeket a cseléd­szobába, apám szerint ott nem olyan veszélyes, mindez megvan. Ez a nyugtalanító és megnyugtató szinte-semmi a történetem. Bármi elkezdi írni a történetét. Akik részt vettek, vagy meglapultak, és úgy vettek részt, azoknak van történe­tük. Igaz és nem, de a nem igaz, a rossz történet is jó. Nem tudás, hanem élmény. Szakember írása és részt vevő veterán visszaemlékezé­sei, ahány, annyiféle - mindenki­nek a maga története. Aki megélte, hogy a Kossuth téren orosz tankok és ávósok a tömeg közé lőttek, attól mindenféle beszédet el kell fogadni. Részt vett másokkal együtt, a maga részét vette ki, arról a helyről látta másokét, ahol meg akarták ölni, története nem a valóságról referál, hanem arról, aki elmondja. Anyám meséli olykor, milyen is volt a forradalom leverése utáni szilvesz­ter éjjelén a pesti utca. Ahogy kifá­radt arcú emberek alkalmi csopor­tokba verődve, szemükbe húzott kalappal, lódenkabátjukat összefog­va némán vonultak a gyatrán kivilá­gított körúton, papírtrombitájukat fújva a jeges hidegben. Csontig ható szél, papírtrombiták, nem be­szélget senki. Nem nevetnek. Nem várnak semmit. Ötvenhat szilvesz­tere után vagyunk. Mit olvas? Garajszki Margit író, dramaturg, műfordító Most éppen egy antikváriumi könyvet, mégpedig a Magyar kertek című, 1940-ben kiadott kötetet forgatom. A kertművé­szet Magyarországon alcímmel ellátott, hiteles kerdeírásokkal, metszetekkel, térképekkel, fény­képekkel tar­kított kötet a nagyenyedi születésű bota­nikus, Rapaics Raymund (1855-1954) tollából származik, aki többek között a kassai gazdasági akadémián is volt tanársegéd. Mivel kifejezetten szeretem az olyan könyveket, amelyek egy marginálisnak tűnő szemszögből haladnak végig különféle történelmi korokon, a magyar kertek botanikai és művé­szettörténeti fejlődését bemutató kötet valódi csemege számom­ra. A középkori kolostor- és várkertektől a francia, valamint a virágos tájkerteken át korzózunk végig a történelmen, mígnem eljutunk egészen a közkertekig. A téma és a cím azt sugallhatná, hogy unalmas botanikai szakkönyvről van szó. A leg­kevésbé sem. Sokkal inkább egy regényes, szépirodalmi igényes­séggel és tudományos alapossággal megírt kul- [ túrtörténeti könyvről. Számomra eddig A virág­M \GÁ /k\ 2 KfUTlK táblás kert című fejezet volt a legizgalmasabb, mivel a szerző hosszasan elidőzik a pozsonyi ér­sekkertben, amelyről korábban nem volt tudomásom. Lippay György 1642-1666 között ült • az érseki székben, ez idő alatt építette ki külföldön is híres kertjét, majd megbízta unoka- öccsét, hogy készítsen rajzokat a kertről; másik rokonával, Lippai Jánossal pedig megíratta a Posoni kert című munkát. Ez utóbbiak, valamint Bél Mátyás 1735-ben kelt leírása alapján Rapaics izgalmas emléket állít az egykori pozsonyi érsekkertnek. SAROKPONT Cybergyerekek A cybergyerek kortü­net. És mindemel­lett még kórtünet is. Egy olyan men­tális állapot, amit sokszor tisztes, őszes halánték takar. A valóságban egy jó mo­dorú, rendes ember, de amint felcuppan az internetre, mintha regressziós hipnózisba esne. Elég hozzá egy genderkonfe- rencia. Mennyi született szakértő csődül össze egy ilyen cikk alatt! Tisztességben megőszült, meg­kopaszodott, megpocakosodott urak, az adadapok mosolyal­buma szerint rendezett családi háttérrel. Mi a fene bajuk lehet a társadalmi nemmel? Hát, igen. Nehezen kikezdhe­tő biológiai érvek sorjáznak: Az egyik női előadó öreg. Való igaz, de nyilván nyomós oka van rá, pl. az, hogy nem sikerült fiatalon meghalnia. (Ahogy a kommentelőnek sem.) A másik meg csúnya. Hát, ez meg ízlés dolga, majdnem mindnyájan csúnyák vagyunk, ha nem pozi­tív elfogultsággal néznek minket. Aztán meg - és mintha ez lenne a leggyakoribb kifogás -, hogy a világért se prütykörésznék meg egyiket sem. Fú, hát, miért? Meg kéne? Sok konferencián voltam már, de még sose kellett szexuá­lis szolgáltatásokkal alátámaszta­nom az érveimet, bár az is igaz, hogy kuplerájban még nem adtam elő. Mi történik a cybertérben ezek­kel a köztisztelet­nek örvendő urak­kal? És mit szól hozzá az asszony? Jut eszembe: őt vajon megprütykö- részné-e munka­végzés közben egy cybergyerek kolléga? Jaj, rosszat kérdeztem? Öt nem lehet bedob­ni a virtuális közösbe? Szent és sértheteden? Föl van rakva a házi oltárra, mint befőtt a polcra? Delejes világkép, centrumában egy Én-Én-Én nevű bolygóval, amely a cybergyerek varázsvesz- szeje körül forog. Erre a kiválasz­tottság gőgjétől meredező világ­tengelyre (axis mundi) tekeredik fel minden, a „meghágnám - nem hágnám meg” szelekciós elv alapján, akár a vattacukor. Tegye föl a kezét az az élőlény, amelyik kérne belőle! A névmásokkal lesz itt a baj, cybergyerek urak. Amikor a ked­ves mamától azt tet­szettek hallani, hogy „te vagy a legszebb, a legjobb, a legoko­sabb, Szentem”, az valahogy elcsúszott, hogy: „nekem”! Pe­dig ezen a gramma­tikai féregjáraton még valahogy át lehetne jutni a józan ész univer­zumába. Mert felnőni és meg­öregedni az élet rendje. Ebben a sorrendben. Egyébként a farok csóválja a kutyát. Hizsnyai Tóth Ildikó A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. Telefon: 02/59233449. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.

Next

/
Thumbnails
Contents