Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)

2016-12-31 / 302. szám, szombat

[20 SZALON ■ 2016. DECEMBER 31. www.ujszo.com HRABAL ÖOSlOli ZDOtífA OK Ľ E ľ f SI H OS ATT1U MAGYAR IDŐK A FELVIDÉKEN 1938-1945 lHlfŠ SÍÍÍI SSsifi {5 (3»Míl/KíSf»l Az írónő édesapja váradan halálát úgy igyekszik feldolgozni, hogy minden energiáját egy ragadozó madár megszelídítésére fordítja. Miközben a madár szelídül, ő egy­re inkább magába fordul. Megra­gadó stílus, különös történet. (A Könyvesblog 2016 legjobb köny­vei című összeállításában egyéb­ként a H mint héja all. helyet szerezte meg.) Juhász Katalin a Kultúra rovat szerkesztője Esterházy Péter: Hasnyálmirigy­napló (Magvető, 2016) Más szemmel olvasunk, másképp értelmezzük a mondatokat, ha tudjuk a történet végét. Júniusban még nem tudtam a végét, ezért a falra másztam a szerző ironikus, ci­nikus mondataitól. Attól, ahogyan megszemélyesíti a hasnyálmirigy­rákot, ahogyan saját érzéseit, gon­dolatait, stílusát kiforgatja a követ­kező sorban, mondván, hogy ezek csak szavak. Na, ne szórakozzon velem, mester! És sutba vágtam a könyvet. Esterházy Péter július 14-én meg­halt. Aznap ismét elővettem a Hasnyálmirigynaplót. És rájöt­tem, hogy ez a könyv jóval több, mint léha menekülés a valóság elől. Hogy csak az md így írni, aki reménykedni tud. Aki úgy érzi, rengeteg teendője van még ezen a világon. Több ez mint napló, keve­sebb mint regény, de mindenkép­pen önmarcangoló, komoly, nagy kérdéseket feltevő, hátborzongató­an emberi szöveg. Esterházy játszik a naplóműfajjal, a személyesség határaival, de közben fura szerel­mi viszonyt kerekít a betegségből, mert a benne lévő rák önálló életet kezd élni. Fontos, hogy Esterházy nemcsak író itt, hanem olvasó is. Beszámol arról is, miket olvas. Figyeli, hogy csinálták ezt mások, hogyan „kezel­ték” halálos betegségüket, hogyan igyekeztek a végsőkig birtokolni az életet és a kultúrát, ami persze szá­mára majdnem egy és ugyanaz. És - ami egészen döbbenetes - vizsgál- gatja, hogy ő vajon mit md kihozni ebből a helyzetből, ha úgy tetszik, mennyit profitálhat a rákból saját írásművészete számára. Száz Ildikó regionális tudósító, Érsekújvár Az idei év legnagyobb olvasmány- élménye számomra Hamvas Béla Karneválinak. az újraolvasása volt. Húsz évvel ezelőtt egyetemistaként teljesen más irodalmi élményben és katarzisban volt részem, mint most. Talán azért, mert ezzel pár­huzamosan felütöttem Hamvas feleségének, Kemény Katalinná A hely ismerője című regényét, és már ketten vezettek kézen fogva, sok­sok oldalon át olyan felismerések felé, melyek segítik a téren és időn túli szárnypróbálgatást. Ebben az évben Hrabal került ismét a ke­zembe, romantikus, szerelmes re­gények helyett mindenkinek aján­lanám a Dopisy Dubence (Levelek Aprilkának) eredeti, semmihez sem fogható cseh zamatát. A szlo­vákiai magyar szerzőktől az idei év könyve számomra Simon Attila, A magyar idők a felvidéken 1938- 1945 lett, melyet kötelező olvas­mányként kellene kézbe venni, hogy a korabeli sajtóról, politikai, valamint gazdasági és kulturális, illetve sportéletről részletesebb ké­pet kapjunk. Tartalmas és hasznos olvasmánynak tartom mindazok számára, akik egyfajta „szelektív memóriával” rendelkezve figyel­men kívül hagynak néhány tör­ténelmi tényt, amikor szobrokat, emléktáblákat lepleznek le. Gulyás Zsuzsanna regionális tudósító, Párkány A jó könyvekkel úgy vagyok, mint a csokival. Nem szeretem egyszerre befalni. így előfordul, hogy ágyam mellett négy-öt meg­kezdett könyv is sorakozik, csak azért, hogy kedvemre váltogatva köztük dönthessék arról, mikor érek az utolsó oldalra. Talán így fordulhatott elő, hogy a minap ál­momban a Téli berek Tutajosa he­lyett az Anna Karenina Levinjével korcsolyáztam a Balaton jegén. Idei évem egyik meghatáro­zó olvasmányélménye Jeanette Winterson Miért lennél boldog ha lehetsz normális? című könyve volt. Az írónő, aki tizenhat évesen elmegy otthonról, mert beleszeret egy másik lányba, megdöbbentő őszinteséggel és fanyar brit hu­morral vall útkereséséről, amely­nek végén nevelőanyja mellett ott áll édesanyja is. Idén került kezembe Ugrón Zsolna Úrilányok Erdélyben című könyve is, amely­nek elolvasása után nemcsak a térképet vettem elő (hol is lehet az a kastély?), hanem az írónő többi regényét is (Szerelemfél­tők, Erdélyi menyegző, A nádor asszonyai). Bízom benne, hogy a karácsonyfa alatt megtalálom a Hollóasszonyt. Egy-egy fárasz­tó nap után rendszerint Schärfer Erzsébet írásaival ápolgatom a lel­kem, amelyek megtanítottak arra, hogy meg kell tanulni vágyakozni az után, ami a miénk. Sidó H. Zoltán főszerkesztő-helyettes Joris Luyendijk: Vakrepülés. Hogyan vezeti a világot újabb válságba a pénzügyi elit? (■Corvina kiadó, 2016) Az antropológus végzettségű hol­land oknyomozó újságíró több mint 200 olyan emberrel készített mélyinterjút, aki a londoni Ci­tyben, Európa pénzügyi központjá­ban dolgozik. Arra kereste a választ, hogyan történhetett, hogy a sok tízezer magasan képzett, sokszor zseniális matematikai képességek­kel megáldott pénzügyi szakember összjátéka 2008-ban kis híján rom­ba döntötte a Nyugat gazdaságát, illetve arra kíváncsi: a jövőben meg- úszhatjuk-e az újabb kataklizmát. A tömör válasz: a hitelválság kirobba­násában a legnagyobb felelősséggel bíró globális befektetési bankok az időközben meghozott intézkedések ellenére ma is önpusztító üzem­módban működnek. A pénzvi­lágban ugyanis perverz ösztönzők érvényesülnek — a káros összefo­nódásokat is jutalmazzák. Például a hitelminősítőket, a könyvvizs­gálókat éppen azok a bankok fize­tik, amelyek termékeit vizsgálják és osztályozzák, így a leminősítés, a rossz osztályzat gyakorlatilag ki­zárt. A quantok, azaz a különleges matematikai képességgel megáldott pénzügyi szakemberek által pro­dukált, szinte alig követhető pénz­ügyi termékeket ma már csak egy szűk kör képes elbírálni. Márpedig minél kevesebb ember érti, annál nagyobb a tévedés, a visszaélés esé­lye - ráadásul a bankokra a rövid távú gondolkodás, munkatársaikra pedig a szappanbuborék-mentalitás a jellemző. Ezek után ne csodál­kozzunk, ha a befektetési banká­rok, amikor a kockázat veszélyére figyelmeztetik őket, csak legyin­tenek: „Ez csak mások pénze.” A végére még egy riasztó aranyköpés a könyvből: A mai bankok más fe­jével játszanak orosz rulettet, avagy ha fej, akkor a bank nyer, ha írás, akkor az ügyfél veszít... Tallósi Béla a Kultúra rovat szerkesztője Anthony Doerr A láthatatlan fény című könyvét olyan második vi­lágháborús regények után olvas­tam el idén, mint Jerzy Kosinski A festett madár című kegyetlenül durva prózája, mely egy árva kisgyerek hihetedenül kegyet­len sorsát követi nyomon 1939 őszén. Kosinski embertelen nyer­sességgel írja le hőse, a cigányfiú kitaszítottságát s azt, ahogy szám­talan megaláztatást, bestiális bor­zalmakat elszenvedve folyamato­san menekülni próbál a háború poklából. Ezek után érdekes volt megismerni a halál elbeszéléséből (és német szemszögből láttatva) egy német kislány, Liesel és csa­ládja, valamint a pincéjükben rejtegetett zsidó fiú sorsát Markus Zusak A könyvtolvaj című, „szelí- debbre” hangolt regényéből. A láthatatlan fény lírai szépségű, bravúros elbeszéléssel előadott mű két gyermek, egy francia vak kislány és egy árva német fiú egymás mellett haladó, majd egymásba fonódó sorsáról. A má­sodik világháborús történetben - amelyben természetesen más-más oldalon áll a lány és a fiú (az egyik az ellenállásban vesz részt, a má­sik az elit Napola-iskola diákja) - Anthony Doerr számtalan ér­dekes, színes, izgalmas esemény­szálat bont ki, majd rak össze ha­lálpontos finomsággal úgy, hogy a végén a regény mágikus erejű, kerek képet nyújt arról, hogy a tragédiák miként érlelik felnőtté a gyerekeket. Czajlik Katalin főszerkesztő-helyettes Szarka László: A multietnikus nemzetállam (Kalligram, 2015) Az átfogó műben arra próbál vá­laszt keresni a szerző, hogy az 1918 óta létező Csehszlovákia és utódál­lamai miért nem voltak képesek olyan modellt kialakítani, amely az itt élő nemzetiségek számára biztosítaná megmaradásukat és fejlődésüket, ehelyett az „államide­ológia szintjére emelt kisebbségel- lenesség” érvényesül. Fejezetek sa­ját történelmünkből tárgyilagosan, szélesebb kontextusba helyezve. Marek Vagovič: Vlastnou hlavou (Premedia, 2016) A politikai publicisztika nem iga­zán menő műfej a hazai könyv­piacon, az ilyen jellegű, pláne minőségi könyveket egy kézen lehetne megszámolni. Annál ér­tékesebb Marek Vagovič kötete, amely a szerzőre jellemző alapos­sággal írja le Robert Fico politikusi történetét a kezdetektől egészen a Smer-bizniszmodell kiépítéséig és a Bašternák-botrányig. Hiánypótló írás a legbefolyásosabb szlovák po­litikusról, amely azonban megfoszt maradék illúzióinktól is. Veres István: Széchenyi (Pozsonyi Kifli, 2016) Egy igazán szívmelengető könyv ki­csiknek és nagyoknak a legnagyobb magyarról, tele humorral és áthal­lásokkal a jelenbe. Igazi csemege (nem csak) szlovmagy szülőknek, akik szeretnék intelligens módon átadni gyerekeiknek a történelmi hagyományt, s helyi és regionális tudatra nevelni őket. Kész csoda, hogy a Pozsonyi Kifli PT. műkö­dik, s ilyen könyveket ad ki, ráadá­sul két nyelven! Köszönet érte. Thur Helga szerkesztőségi asszisztens Mióta anya vagyok, bizony ritka és nagyra becsült az a szabad idő, amit olvasásnak szentelhetek, de számomra ez az egyik leghatáso­sabb kikapcsolódás a mindennapi lótás-fútás után. Néha csak 3-4 ol­dalra futja az esti lámpaoltás előtt, de ez is elég ahhoz, hogy kitisztul­jon a fejem a felesleges gondola­toktól. Az idén „elfogyasztott” könyvekből Alice Munro kanadai írónő Drága élet című kötete hagyott bennem mély nyomot. Ez a 14 történet re­ális képet fest arról, milyen kegyet­len és ijesztő md lenni az élet, tele váratlan fordulatokkal, első látásra megbocsáthatatlan gonoszságok­kal, amiket idővel úgyis megbo­csátunk, „hisz mást sem teszünk”. Bár nem mondható körömrágóan izgalmas olvasmánynak, mégis ma­gával ragadott az az egyszerű őszin­teség, amellyel az írónő magáról is ír, ugyanis az utolsó négy történet önéletrajzi ihletésű.

Next

/
Thumbnails
Contents