Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)
2016-12-31 / 302. szám, szombat
8 I KULTÚRA 2016. december 31. | www.ujszo.com 2016 legemlékezetesebb lemezei Két megdöbbentően jó búcsúalbum és egy halál által ihletett korong is kalapemelésre késztetett minket JUHÁSZ KATALIN Zenei szempontól erős, egyébként meg halál által tépázott év volt az idei a könnyűzenében. Most az általunk nagyra értékelt korongok közül ajánlunk néhányat. David Bowie: Blackstar Január 8-án még megünnepelte a világ Bowie 69. születésnapját. E napon jelent meg 25. stúdióalbuma, a Blackstar, tele radikálisan új, bátor, szokatlan zenei megoldásokkal. Két napra rá, január 10-én David Bowie meghalt. Utolsó videó- klipjében (Lazarus) el is búcsúzott tőlünk, de mi persze nem vettük észre, inkább bizarmak tartottuk a képi megoldásokat. A Blackstar hosszú, összetett, néhol dzsesszes beütésű dalaiban békésen megfér egymás mellett Bowie sok-sok zenei korszaka. Mintha mindent egy koktélpohárba öntött volna, amit eddig külön-külön kínált nekünk. Olyan summázás ez, amely egyben új irányt is mutat. Azt üzeni, hogy nem kell félni a stílusok össze- eresztésétől, hogy a zenéről komplex módon kell gondolkodni. Leonard Cohen: You Want It Darker Barátai szerint a halála előtti hónapokban a 82 éves Leonard Cohen nagyon elfoglalt volt. Be akarta fejezni valamennyi projektjét. Utolsó albuma októberben jött ki, és egész évben azt mondogatta interjúiban, hogy felkészült a halálra. Ha nem mondja, akkor is tudnánk a lemezt hallgatva, amelyen a címadó dal az utolsó, és így végződik: „Készen állok, uram!” Ez az album olyan, mint egy végrendelet. Egy életen át tartó önvizsgálat konklúziója. Akik tudták, milyen témák foglalkoztatták ezt az érzékeny, őszintén és pontosan fogalmazó költő-énekest eddigi 13 stúdiólemezén, most azt is megtudhatták, mire jutott. De megkockáztatom, hogy angoltudás nélkül is érthető a lényeg: egy sokat megélt ember búcsúzik a világtól, szerelmeitől, szeretteitől, és azoknak is megbocsát, akik ártottak neki. Johnny Cash megrendítő búcsúdala, a Hurt juthat eszünkbe bizonyos pillanatokban. Ez egy kesernyés, de elegáns meditáció. Cohen egyike azon kevés költőknek, akiknek megadatott az utolsó szó joga. Nick Cave And The Bad Seeds: Skeleton Tree És még egy halál. Tavaly nyáron Nick Cave tizenöt éves fia szörnyet halt, amikor lezuhant egy szikláról. Az egyébként sem túl mosolygós énekes abszolút mélypontra került, aminek egy döbbenetes album lett az eredménye. A Skeleton Tree kapcsán sokan feltették a kérdést: vajon szabad-e a halált a művészet ihlető eszközévé tenni. És legtöbben arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy ha igen, akkor csakis úgy, ahogyan Nick Cave tette. A halott fiú ugyanis direkt módon nem jelenik meg a szövegekHICK CflUE ftTHEBflO SEEDS Sk«(«íon Tr«o ben. A legtöbb szám szakításról, elmúlásról, valamilyen traumáról szól, ám minden mondat érthető másképp is, ha kiragadjuk szövegkörnyezetéből. „A föld nem forog többé, most, hogy elmentél.” Ez a sor például elég giccses lenne a körülmények ismerete nélkül. Cave gyönyörűen kétértelmű, szívfacsaró metaforákkal pakolta tele a dalokat. Például visszavisszatér a testek zuhanásához, a földbe csapódáshoz, a másik elvesztéséhez, ami után már semmi nem számít. Olyan mély fájdalom lengi be a lemezt, amit csak egy ekkora tragédia indokolhat. Az ének végig visszafogott, mint egy meggyötört öregember vallomása. A dobot - egy szám kivételével - csak dogseprűvel ütik, a szintetizátor lebegős akkordokkal színezi a képet, a dallamok szinte csak effektekként működnek. Minimalista, lecsupaszított lemez ez, olyan, mint a címe: egy csontváz fa. Nick Cave elért a zene legbelsejéig, csontvázáig. PARQUET Beyoncó: Lemonade Beyoncé korunk első számú popsztárja, ezért elvárható, hogy amit kiad a kezéből, az csúcsminőséget képviseljen. A Lemonade-en szereplő számok egyszerre frissek és időtlenek. A csaknem száz közreműködőt felsorakoztató lemezen szerepel például két dal (Don’t Hurt Yourself, Freedom), amelyek úgy újítják meg a rap-rock fúziót, hogy gitárok helyett orgonamintákkal operálnak. És itt található Weeknd pályafutásának egyik legjobb dala (6 Inch), továbbá egy laza, szellemes Diplo-szám (Hold Up), amelyet a szerző akár egy Major Lazer albumra is feltehetett volna. A Lemonade-hez egy pazar videofilm is tartozik, amelyet most nem értékelünk, csak konstatáljuk, hogy ez a jövő, így kell piacra dobni egy lemezt a 21. században. A dalok témái is erősek, van itt női egyenjogúság, faji megkülönböztetés, magánélet és cukiság is. PJ Harvey: A The Hope Six Demolition Project Polly Jean Harvey mindig is an- tisztár volt, de azért nem akármilyen 25 év áll mögötte. Mostanában kevesebbet foglalkozik saját sebezhetőségével, viszont megjelent nála a társadalomkritika, a szociális érzékenység. A hangszerelés az előzőeknél kevésbé rockos, már-már éterien finom (A Line In The Sand), formabontó (Dollar, Dollar) és dallamdús (Chain of Keys), sok a fúvós hangszer és a férfivokál, a dobok pedig néhol szinte indulószerűvé teszik a dalokat. A megszokott trió (John Parish-Mark Ellis- Mick Harvey) mellett tíz vendég- zenész szerepel az albumon Játékosan innovatív, bőkezűen minimalista megoldások sorjáznak rajta, egy érett dalszerző kompozíciói, aki pontosan tudja, mit akar. Parquet Courts: Human Performance Ez a New York-i kvartett szinte egyszerre lett népszerű underground és mainstream körökben. Lemezeikre a „post-punk revival”- tól a „garage rock”-on át az „art púnkig” sokféle címkét ragasztottak a kritikusok. Mindhiába. Hat év és három lemez után sem lehet megmondani, mit csinál tulajdonképpen Andrew Savage és bandája. A legfrissebb, Human Performance című albumukon szereplő 14 szám például szinte tizennégy külön világ. Mintha azt akarták volna megmutatni, hogy őket nem lehet beskatulyázni. Ez az év talán legszínesebb lemeze. Egyszerre idézi az. underground hőskorát és az abból kiburjánzó stílusokat. Hallhatunk Blur-t idéző akkordmeneteket (Outside), Doors-os balladát (Steady On My Mind), vagy éppen tempós dalt két halott rendőrről (Two Dead Cops). És ha még ez sem lenne elég, a kislemezként is kiadott Berlin Got Blurry a jellegzetes vintage orgonájával garantáltan mindenkit szíven talál - legalábbis azokat, akik a gondolkodtató hallgatni valót szeretik. Legális szilveszteri hangulatfokozók JUHÁSZ KATALIN Az alábbiakban az év legütő* sebb slágerei közül válogatunk a szilveszteri bulihoz. Összességében véve 2016 az R&B, a lakossági hiphop és az EDM éve volt, legalábbis a klubokban. A világ egyik legnépszerűbb DJ-je, a skót Calvin Harris idén sem panaszkodhatott. Májusban a Rihannával közösen készített This Is What You Came For című felvételével tarolt a listákon, majd megjelent az Olé című dala, melyben John Newman hangja hallható. Harris szeptemberi megaslágere, a My Way pedig azért is különleges, mert ő maga énekel benne. A szilveszteri hangulathoz ez utóbbi kevésbé passzol, mivel nem igazán lehet táncolni rá, de a house-os alapokon nyugvó, egyszerű dallamokkal operáló This Is What You Came For című például tökéletesen alkalmas e célra. A dal megjelenését nagy felhajtás kísérte, élőben pedig a híres kaliforniai Coachella fesztiválon hangzott el először. Rihannáról szintén elmondható, hogy 2016 az ő éve volt. A barbadosi szépség 2012 óta nem adott ki új albumot, ezért az idei Anti címűt milliók várták tűkön ülve. Ráadásul egy csúnya Tidal-baki miatt az anyag ingyen letölthetővé vált, és mire a stre- amingszolgáltató észbe kapott, a Rihanna-album már ott volt a kalózoldalakon. Emiatt - kis túlzással - csak az előfutárnak szánt kislemez, a Drake-kel közös Work hozott jelentősebb összeget a konyhára. Többszörös platina minősítést szerzett az eladott példányszámok után. Ez egyébként a legslágeresebb, legkompaktabb dal az Anti-n, a többit alaposan szétpancsolták a producerek. Nem úgy Drake idei albumát, talán, mert a kanadai szupertehetség a munkálatok ezen részéhez is ért. A Justin Timberlake az Eurovíziós Dal- fesztivál sztárvendégeként is elénekelte a nagy slágert (Képarchívum) Views az idei nyár egyik legnagyobb dobása volt, Drake pedig sokkal ügyesebben válogatta ki a közreműködőket, mint Rihanna stábja. Húsz szerzemény szerepel a korongon, közülük a Wiz Kiddel és Kylá- val közös dal, a One Dance a nyár legnagyobb slágere lett az Egyesült Államokban, de Európában is jól teljesített a listákon és a bulikban. Szépen hullámzó dallam, már-már minimalista hangszerelés, játékos effektek a vokálok megtámogatására, a sejtelmességet elősegítendő. Szóval korrekt termék, nem csoda, hogy hamar népszerű lett. Justin Timberlake még mindig — sőt, ismét — a zeneipar egyik legizgalmasabb férfi sztáija. A nagy visszatéréshez egyetlen dal is elegendő volt: a Can't Stop The Feeling. Ezt a dalt sokan Pharrell Williams Happy-jéhez hasonlították, még a videoklip alapötlete is nagyon hasonlít a tavalyi év megaslágerének vizuális anyagára. De ezt most ne elemezzük, ahogy a dalszöveget se, mert az nem igazán szól semmiről, csak arról, hogy hősünknek jó a kedve, „érzi a napfényt a zsebében”, az energiát a csontjaiban, és mostantól egész nap táncolni fog. A dal a Trollok című animációs filmben hangzik el, és elég szellemes vizuális ötlettel promóz- ták, még a vitatott klip megjelenése előtt. A Billboard Hot 100 lista élén debütált, ezzel Justin Timberlake szólókarrierjének ötödik number one- slágere lett. Igazi szilveszteri hangulatfokozó a Cheap Thrills című Sia-dal, Sean Paul rapbetétjével. Jól hangszerelt, dallamos trop-house, a kitűnő This Is Acting című album legnagyobbat ütő trackje. Négy egymást követő héten át vezette a Hot 100-at, illetve a rádiók is ettől a daltól voltak hangosak egész nyáron. Az ausztrál énekesnő dalszerzőként már megfordult ugyan a Hot 100 élén, idén viszont, karrierje során először, előadóként is sikerült a csúcsra érni. Sia ráadásul azért is elégedetten dörzsölheti a tenyerét, mert a Cheap Thrills-t eredetileg Rihanna Anti című albumára írta, ám végül úgy döntött, mégis inkább ő maga veszi fel a stúdióban.
