Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)
2016-12-03 / 280. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2016. DECEMBER 3. INTERJÚ 15 Ritkán beszél a hivatásáról, ritkán beszél magánéletéről, noha ez utóbbi a művésznő népszerűsége miatt akár nyitott könyv is lehetne. Hegyi Barbara boldog családban él párjával, Zoránnal. Sokan álompárnak tartják őket. G ratulálok, hogy nagymama lett. Milyen érzés? Köszönöm szépen a gratulációját. Nyáron született Mia, ő Zorán nagylányának, Szandrának a kislánya. Csodálatos érzés volt tizennyolc évvel saját lányom születése után a kezemben tartani a csöppséget. Olyan érzéses, mintha nem a nagymamája, hanem a mamája lennék. Gondolom, az igazi anyai vagy jelen esetben inkább a női ösztöneim jöhettek elő. Zoránnal felváltva tartjuk Miát a karunkban, és nemegyszer szinte vitatkozunk, hogy kinél is legyen éppen. Mindketten imádjuk, és amikor tehetjük, állandóan babázunk. Furcsa érzés valóban, hogy ötvenévesen nagymamának fognak szólítani, ugyanakkor hatalmas ajándék az élettől. Nem is olyan régen azt olvastam, hogy Zoránnal szeretnének még közös gyermeket is. Valóban, három-négy éve még erősen gondolkodtunk ezen, de aztán, ha fájó szívvel is, úgy döntöttünk, hogy a mi korunkban már nagyon felelődén dolog lenne. Unokánk születése ezt a hiányt most minden téren maximálisan kárpótolja számunkra. Zorán lányának, Szandrának is köszönhető, hogy önök annak idején összeházasodtak. Igen, ezt jól tudja, Zoránnak lényegében meg lett „parancsolva”. Pontosan emlékszem, hogy 1999-ben történt, amikor Zoránnal még csak valódi barátok voltunk Meghívtam őt vacsorára, természetesen vele tartott az akkor tizennégy éves Szandra is. Édesanyám, aki nagyon jól főzött, remek ételeket készített nekünk. Lehet, hogy ez is befolyásolta a történéseket, de mi anyuval, illetve a finomságokkal levettük a lábukról Zoránékat. Szandra már az autóban hazafelé közölte apjával, hogy „ezt a nőt feleségül kell venned”. Hát, az a nő én voltam... Apropó, házasságkötés. Ellentétben a többi művésszel, szinte üres volt a házasságkötő terem, amikor egybekeltek. Ez hogy lehetett? Alföldi Róberttel a De kik azok a Lumnitzer nővérek? című, 2005-ben készült filmvígjátékban (Fotk: szerző, TV2) Hát, az a nő én voltam... Három évvel ezelőtt a SuperTV2 Abraka Babra című műsorában Jelenetek Hegyi Barbara konyhájából Érdekes történet, Zoránnal találtuk ki. Az esküvőnk előtt mindenhol azt terjesztettük, hogy titokban összeházasodtunk. Ez a porhintés valóban annyira jól sikerült, hogy az esküvőnkön csak azok voltak ott, akiket mi szerettünk volna. így sikerült a teljes közvéleményt és a médiát is kizárni az eseményről, amely valóban csak a családról és a barátainkról szólt, de mi voltunk a főszereplők. Otthon ki a főszereplő? Nálunk ilyen szerep nincs. Mindenki egyenrangú családtag. Mindenki szereti, imádja a másikat. Mindent megbeszélünk, napi szinten is, és ha kell, tanácsokat is adunk egymásnak Szereti Zorán dalait, vagy szeretnie kell? A férjem kimondottan a dalainak köszönhetően került a figyelmem középpontjába. Imádtam a Metró dalait. Egy ideig nem is tudtam, hogy néz ki Zorán. De aztán, megláttam és... A tanácsadás vonatkozik egymás munkájára is? Ez egyértelmű. Nyugodtan mondhatom, hogy mindketten, egymás drukkerei vagyunk. Zorán rengeteget segít, amikor énekelnem kell egy darabban, én pedig akkor látom el tanácsokkal, amikor színpadra kell lépnie. Ebből következik, hogy nálunk nincs szakmai féltékenység sem. Érdekes élmény volt az is, amikor meghívott az Arénába egyik nagykoncertjére énekelni. Őszinte leszek, azt hittem először, hogy az életemre tör. Csodával határos, hogy nem ájultam el on akkor. A bulvársajtó mellőzi önöket. Nem adunk rá okot, sem pedig lehetőséget, hogy valamiért a címlapjukra kerüljünk. A „normális” emberi történésekre pedig nem kíváncsiak. Gondolom, ez a tisztelet jele is a bulvár részéről irányunkba, hogy hagynak minket élni. Hogyan lehet kiérdemelni ezt az említett tiszteletet? Rengeteg munkával és alázattal. Szerintem, ha a bulvárban rólam/ rólunk Zoránnal megjelenne valami „fúra”, az olvasók el sem hinnék azt. Békés természetűek vagyunk mind a ketten, de ha valami valótlanságot, elferdített dolgot hoznának le, abból botrány lenne. Idén tölti huszadik évadját Vígszínházban. Soha nem vágyott másik színpadra? Nem, soha meg sem fordult a fejemben. Csodálatos darabokban játszhatom, és a munkatársak is csodálatosak. Ahogyan mondani szokták, az ember második otthona a munkahelye, az első pedig egyértelműen a családom. Nagyon szeretek a Vígszínházban lenni, sajátomnak érzem ezt a legendás helyet. Megtiszteltetés, hogy színészóriások után én is itt játszhatok. Milyennek ítéli meg eddigi pályafutását? Biztosan voltak hullámvölgyek, de addig jó, amíg az ember nem veszi észre őket. Én nem vettem észre. A pályafutása elején az ember szerintem mindig önfeledtebb, aztán idővel elkezd tu- datosabbá, vagyis érettebbé válni. Ezeket a színészi vonásokat az is nagyban befolyásolja, hogy milyen szerepeket osztanak rá. Egyébként is, ha egy darab gyenge, a színész vért izzadhat, akkor sem kap érte Oscar-díjat. Mennyire van megelégedve az eddig kapott díjaival? Valamennyire büszke vagyok, és valamennyit megbecsülöm. Egyiket sem rangsorolom. Az első, szokták mondani, mindenben a legkedvesebb, ez pedig a Jászai Mari-díj volt 2000-ben. Nemrég jelent meg a második szakácskönyve. Honnan ered a konyha szeretete? Nagyon régi szerelmem. Ez hozzátartozik egy nő életéhez. Én sem vagyok kivétel. Bevásárolni járok, zöldséget pucolok, és ha kell, mosogatok is. Szeretek a konyhában lenni, amely a lakásunk központjának is nevezhető. Általában napközben vagy este itt ülünk le, és in beszéljük meg az aznapi történéseket. A napindító kávét is in öntjük magunkba, kivétel, ha ágyba kapom, mert ez sem ritka. Imádok és állítólag tudok is főzni, de remélem, hogy nemcsak a főztöm miatt járnak hozzánk a barátaink. Anyukámtól sok receptet megtanultam, meggylevese például utá- nozhatadan. Ezeket a recepteket szoktam csokorba szedni, és könyveimben megjelentetni. Nem tartom magam grafománnak, kollégáimmal gyakran „fejben főzünk”, ilyenkor megbeszéljük, hogy ki mit, hogyan csinál. Izgalmas dolog. Volt már olyan kedves olvasóm is, aki a színházban odajött hozzám, és nem győzte dicsérni a receptem alapján elkészített süteményt. Míg el nem felejtem: Kútvölgyi Erzsébetet mindenki ismeri. Régi imádott kolléganőm a Vígszínházban. Születésnapjára mindig sárgaborsó- főzeléket kell főznöm. Semmi mást nem fogad el tőlem. Rozi lánya már kész hölgy. A történelem vajon meg fogja-e ismételni önmagát? Ha Rozi felviszi majd komoly udvarlóját, a mama mit fog főzni? Szeremém, ha még sok időm lenne arra, hogy a szakácstudományomat fitogtassam, egy olyan valaki előtt, aki a lányomat el akarja „rabolni”. Albert József w Nagyon szeretek a Vígszínházban lenni, sajátomnak érzem ezt a legendás helyet.
