Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)

2016-12-29 / 300. szám, csütörtök

22 I Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) Szerettei és barátai most sem hagy­ják cserben. Igyekeznek segíteni önnek, hogy semmi se akadályoz­za a munkájában. Segítőkészség és embersége sok embert vonz maga köré. Hamarosan egy kellemes feladat vár önre. Bika (IV. 21.-V. 21.) Kedvese mindenben támogatja, kiáll ön mellett. Tele van energi­ával és kellő kitartással rendelke­zik ahhoz, hogy amit elhatároz, s ami érdekli, azt mindenképpen véghez is vigye. Ne hallgasson a rosszindulatú pletykákra! Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Ma a lelkiismerete és. a meggyő­ződése vezérli. Jobb, ha mielőbb megbékél önmagával, mert utána másokkal lényegesen gyorsabban tud békét kötni. Nem kell erőltetni a dolgokat. Vátja ki türelmesen mindennek az idejét. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Sikerül a gondjait megosztania egy régi kedves barátjával, s ez megnyugtatja. Ezek után már nem jelenthet gondot, hogy kel­lően felkészüljön az ünnepségre, melyet éppen az ön egyesülete szervez, és jól is érezze magát. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Örömmel váija az év végi bulit, mivel mindig boldog, ha olyan emberekkel találkozhat, akiket már huzamosabb ideje nem láthatott. Összeszedhetné magát és legalább most ne aggódjon az anyagi hely­zete miatt, mivel nincs rá oka! Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Számos meghívást kaphat óévbúcsúztatóra. Válassza ki az önnek legmegfelelőbbet és feltétlenül menjen el. Ne feledje, az új ismeretségekből és az ilyen összejöveteleken hallottakból a későbbiekben mennyit profitálhat! Márleg (IX. 24.-X. 23.) Az egyik üzleti befektetése az elképzelt eredményt hozta, ezért nem csoda, ha olyan ünnepi hangulatba és helyzetbe került, hogy mindenképpen szeretné meg­ünnepelni a sikert, s vele együtt elbúcsúztatni az óévet. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Ön egy társasági ember, aki mindent igyekszik elkövetni annak érdekében, hogy csak olyan személyek vehessék körül, akik maximális bizalmát élvezik. A társaságban viszont nemcsak humoros, de közkedvelt is. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Sikerrel zárhatja az óévet, mivel tapasztalatai és rátermettsége a munkájában sikerhez vezethet. Rokonai örömmel elfogadják az ünnepi összejövetelre a meghí­vást, mivel az év folyamán kevés idejük jut egymásra. Bak (XII. 22.-1.20.) A céges összejövetelen sikerül megtudnia, ki az az egyén, aki mindent elkövetett, hogy mun­kahelyén megkeserítse az életét, ami hatással volt magánéletére is. Ennek ellenére ne most ren­dezze vele a dolgot. Az új évben kérjen magyarázatot tőle! Vízöntő (1.21.-II. 19.) Már el kellene döntenie, ki mel­lett teszi le a voksát. Senkinek sem tesz jót ez a bizonytalanság. Viszont utoljára még hasonlítsa össze, kinek a társaságában érzi jól magát, s ki az, aki csak játszadozik az érzelmeivel! Halak (II. 20.-III. 20.) Szereti az év végi bulizásokat, mivel kedvére szórakozhat, jól érezheti magát. Évközben úgysincs ideje mulatozni. Most legalább vidám hangulatban búcsúztathatja az óévet, mely számos kellemes dolgot hozott az életébe. PIHENŐ 2016. december 29. | www.ujszo.com ß~j nggg| Hosszabb időre szeretne visszavonulni a színészettől a 39 éves, ír-né- met származású Michael Fassbender, aki mostanra az egyik legfelka­pottabb mozisztár lett. „Telítődtem. Pedig brutális étvágyam és energi­ám van, és mániákusan is vetem bele magam a feladatokba. De most le kell állnom egy időre. Az utóbbi öt évben egymást érték a filmjeim, szinte munkaalkoholistává váltam." (TASR/AP-feivétei) Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefe­lé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi kifejezések: CAEN CSER CSIKOJ CSÍKI-HEGYEK CSILIEN CSILIEN-SAN CSILIN CSILIZKÖZ CSILLAGHEGY CSILLAGÓ CSILUNG CSINDREL c S í K 1­H E G Y G S C S 1 L 1 Z K E N C 1 C S 1 L L Ö K U S R K E N N A Z C L G E E 0 E R G ú S 1 J S F 1 J A Ó L 1 S U C L C A E N Y L C S 1 N D R E L G 1 C S 1 L L A G H E E C S 1 L 1 N A S­N Előző feladványunk megfejtése: Csempeszkopács. Mai receptünk Keksztekercs A barna tésztához 25 dkg kekszmorzsa (darált ház­tartási keksz), 10 dkg porcukor, 1 dl feketekávé (vagy tej), 1 ek lekvár/ dzsem, 2 ek cukrozatlan kakaópor, 1 ek rum, 20 ml tej, A fehér töltelékhez 10 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 5 dkg kókuszreszelék Elkészítés: A barna tészta alapanyagait gon­dosan összegyűljük és vékonyra kinyújtjuk. Ha nehezen gyúrható, egy kevés langyos tejjel lazít­hatunk rajta. Ha gyerekeknek készítjük, a kávét tejjel helyette­sítjük. A fehér töltelékhez a vajat a porcukorral habosra keverjük, majd hozzátesszük a kókuszresze­léket. Ezzel megkenjük a kinyúj­tott barna tésztát. Feltekerjük. Fóliába csavarjuk, és hűtőbe tesszük 1-2 órára. Díszítésként a külsejét kókuszreszelékkel meg­szórhatjuk. (nosal) I Szélirány __ , Északnyugati szél. É jszakai hőmérséklet-11 °c ■4 °C Mai időjárás Általában derült az égbolt. A nappali hőmérséklet -2 és 2 fok között alakul. A magasabban fekvő területeken -6 fok várható. Nappali hőmérséklet _ -2°C XjT 2°C Q met 71 POZSONY 1#C Előrejelzés Európai nagyvárosok időjárása . ‘ j. f \ Moszkva .yŕ Jájte- Helsinki-2 °C w Oslo 4 °C 3»C AM London Varsó Berlin 2 CC ŕ- X É|| 6 °C Párizs Budapest 5°C ~ 2°C —■ i. ■­Madrid 13 °C i§f*ii Athén 10°c 0 oQm* Csütörtök Gyűgy 1°C Rozsnyó-3 °C Péntek c : -3*C %-6’C Szombat * -2*C % -6 °C Hójelentós Csorbató 50 cm Chopok (észak) 25 cm Dunaszerdahely 3 °C Szene 4 °C Jobbára derült lesz az égbolt. Jobbára derült lesz az égbolt. Zuberec-Janovky 80 cm Donovaly - Záhradište 30 cm Komárom Csorbató-8 °C 2 °C Velká Rača 37 cm Tálé 60 cm Ógyalla 2°C Párkány 3 °C Pozsony 1°C Pozsony 2 °C Bachledova dolina 30 cm Ördöglakodalma 30 cm Léva 2 °C Nagyszombat 0°C Érsekúivár 1°C Érsekúivár 2 °C Nagymihály 0°C Losonc 2 °C Losonc-1°C Losonc 1°C Stará Myjava 55 cm Ski Ráztoka Javorníky 50 cm Nagyrőce-2 °C Tőketerebes 1°C Kassa 0°C Kassa 0°C Salamandra Resort 60 cm Skicentrum Kokava 45 cm

Next

/
Thumbnails
Contents