Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)
2016-12-03 / 280. szám, szombat
www.ujszo.com | 2016. december3. SZOMBATI VENDÉG I 9 Abszurd szerelem a vágóhídon Borbély Alexandra: „Bizonyos dolgokat magamnak is csak halkan fogalmazok meg. Inkább csak reménykedem..." „Egy szlovák vagy egy cseh filmnek nagyon tudnék örülni..." (Fotó: Taiabér Tamás) SZABÓ G. LÁSZLÓ Színészi eleganciával megoldott pár perces epizódok a Corning out és a Swing című játékfilmekben, a kettő között féléves forgatás a televízió számára készült Hacktionben. Kamera előtt eddig ennyi jutott Borbély Alexandrának. Nemsokára azonban főszerepben láthatja őt a közönség. Enyedi Ildikó új játékfilmjében, a Testről és a lélekről című szerelmi melodrámában. Korábbi két filmje közül igazán jó helyzetet a Swingben kapott. Csuja Imre szeretőjeként csapott össze a feleséget alakító Csákányi Eszterrel. „Ott ki tudtam fejezni magam - mondja a Coming outban, Tompos Kátya kórházi asszisztenseként csak rövid villanásra volt lehetőségem.” A fanyar humorral átszőtt Testről és a lélekről az álom és valóság határán játszódik, s két, egymáshoz látszólag nem illő ember szerelméről szól. Morózus, befelé forduló alak a férfi, aki már nem vár felkavaró impulzusokat az élettől, határozott és őszinte a nő, aki minőségellenőrként dolgozik a történetbeli vágóhídon. Szokatlan közeg egy induló szerelemhez. Színpadon, a Katona József Színház társulatában meglehetősen sokat játszik. Korábbi filmes tapasztalatai elegendőnek bizonyultak ehhez a vágóhídi abszurdhoz? A főiskolán egy-két hetes filmes kurzusunk volt csupán, ami semmi. A Hacktion forgatása ideje alatt viszont technikából megtanultam szinte mindent. Ha ez nincs, Enyedi Ildikónál sokkal nehezebb dolgom lett volna. így viszont már csak a szerepre kellett koncentrálnom. De elmondhatom: sokat tanultam a Keresztapa három részéből is, amelyet apukám szerettetett meg velem. Minden karácsonykor együtt néztük a filmet, és apu mindig elemezte a történéseket. A maffiavilág pedig, talán az erős férfikarakterek miatt, nagyon vonz. De van már egy frissebb kedvencem is. Vincent Cassel főszereplésével Az én szerelmem. Romantikus dráma. Csodálatos film. Enyedi Ildikó hogyan lépett be az életébe? Filmes kurzusunk alatt a főiskolán az ő osztályával dolgoztunk. így ismerkedtünk meg. Aztán e-mailben válogatásra hívott a Testről és a lélekről című filmbe. A pszichológusnő szerepére keresett valakit. Miközben a barátnőimet a női főszerepre castingolta. Máriára, a minőségellenőrre. Később megkért, legyek a segítségére, mert a két nőnek van egy fontos jelenete a filmben, és velem együtt akarta látni a három legesélyesebbet. Hogy jött a vágóhíd? Ott dolgozik a férfi. Régen ő is vágott, aztán felkerült a gazdasági osztályra. És jön az új minőségellenőr. Ez lettem én, de erről majd később. Harminc körüli a nő, kicsit autiszti- kus és ártatlan. Nem igazán kommunikál senkivel. Nincsenek társas kapcsolatai, csak gyerekkorától fogva - az orvosa. Néha vele van. Mást nem lehet tudni róla. Fura világa van a nőnek, szexualitása azonban semmi. Később, amikor már elkezd érezni valamit a férfi iránt, egészen elképesztő megnyilvánulásai vannak. Krumplipürébe dugja a kezét, mert érezni akar valamit. Nem a vágyaiból indul ki. Mindent úgy orvosilag csinál. Ellenőrként nagyon szigorú és nagyon precíz. Amikor bűntény történik a vágóhídon, mert a marhák fedeztetéséhez szükséges búgatóporból két munkás is kap, berendelik a pszichológusnőt, aki mindenkivel elbeszélget. Segít a rendőröknek a nyomozásban. Mindenkit arról faggat, mit álmodott az elmúlt éjjel. S akkor kiderül: a férfi és a nő ugyanazt álmodták. Hogy szarvasok. Innen indul kettőjük a történet. Elsőre tehát a pszichológusnő szerepét kapta. Ez nem a főszerep, írta e-mailben Ildikó, hanem a harmadik legfontosabb szerep a filmben. Pár hónap múlva felhívott, hogy szeretne velem beszélni. Biztos voltam benne, hogy meggondolta magát, és azt fogja mondani, hogy nem én leszek a pszichológusnő. Feketébe öltöztem. Előre gyászoltam a szerepet. S akkor közölte velem, hogy látta az Ahol a farkas is jó című eíőadásun- kat a Katonában, és szeretne megnézni a főszerepre is. Abban a darabban Jancsó Piroskát, az első magyar női sorozatgyilkost játszottam, aki tizenéves lányokkal végzett. Csakhogy Máriának, a minőségel- lenőmek semmiféle érzéki vonzereje nincsen, Ildikó pedig, ahogy elmondta, elképzelni sem tudta, hogy lehetne kiölni a szememből az alapvető nőiességet. És ki lehetett? Tényleg nem volt könnyű. Gyakoroltam. Atkattintottam az agyamat. Izgultam, hogy Úristen, itt ez a lehetőség...! Nagyon akartam. Go- thár Péter rendezésében, a Farkasban Jancsó Piroska egy kis vadállat volt. Hosszú haj, de az is összetapadva, megerősítették a szemöldökömet. .. szeretem az ilyen szerepeket. Ilyenkor azt látom a rendező szemében, hogy: „Ez a figura nem te vagy, győzzél meg, hogy el tudod játszani!” S akkor beindulok. Enyedi Ildikó is azt mondta, hogy gondolkozzak el az alakon, majd hívnak. És hívtak. Olyan felső volt rajtam, amiből kilátszott a vállam. Én jól éreztem magam, de Ildikó azt írta utána: „Ez most nem volt annyira jó, mert a szemedben ott volt a szexus. Próbálkozzunk tovább!” Legközelebb lenyalt hajjal mentem, és korrektort tettem az arcomra, hogy fehérebb legyen. Azon is hosszasan töprengtem, hogy mit vegyek fel, ami egy picit sem nőies. Volt egy blúzom, nem is hordtam. Kiárusításon vettem, olcsón, fel se próbáltam, csak otthon. Borzalmasan állt rajtam. Feldobtam a polcra, hogy ne is lássam. És most kapóra jött. Nem kellett tízszer átöltöznöm. Felvettem, belenéztem a tükörbe, és megláttam valamit. Tudtam, hogy kész, megvan! Mondták is a büfében, mielőtt beléptem a szobába, Ildikó elé, hogy: „Borzalmasan nézel ki.” Én meg örültem, hogy jaj, de jó! Ildikó mindent látott, de nem szólt semmit. Hetekig vártam a válaszára, amelyben az állt: „Szandra, kezdem azt érezni, hogy lehet, te leszel Mária.” Én meg kezdtem örülni, de még nem nagyon mertem. Csak felcsillant a remény. Aztán kaptam egy összevágott anyagot, amelyben a két nő, Mária és a pszichológus beszélgetnek. Mind a kettő én voltam. Elképedve néztem a felvételt. Nem akartam hinni a szememnek. Mintha két különböző embert láttam volna. Végül megkapta a szerepet. Mi következett? Elkezdtük kitalálni, milyen legyen a nő, a járása, a mozgása. Mutattam Ildikónak egy suhanó járást, amely még egy komáromi gimnáziumi osztálytársnőmről villant be. Lilla nagyon magas volt, kicsit megdőlve járt, hátrébb volt a háta, hosszú haja meg csak úgy szállt utána. Mint annyi minden más, ez is megmaradt bennem. Megjegyeztem. Ildikó rögtön azt mondta: „Nagyon jó!” Még a ruháim is olyan antiszexuálisak lettek, kimondottan rosszul álltak rajtam. Segítettek a karakter megformálásában. Passzoltak a suhanás- hoz. Már az első napon, ahogy bent álltam a stúdióbeli lakásban, a konyhában, és melegítettem a tejet, a történet szerint hajnal volt, nem tudtam aludni, Ildikó szólt, hogy kicsit máshogy álljak, másképpen nézzek. Zaklatottnak akart látni. Rögtön tudtam, hogy itt minden milliméter, minden szempillarezdülés számít. Hogy most valami iszonyatosan cizellált munka kezdődik. Hogyan teszi le az ilyen szerepet? Vagy például Jancsó Piroskát, a többszörös kéjgyilkost? Én mindent le tudok vetni. Már amikor lemosakszom. Más kérdés, hogy egy ideig még bennem él a figura, és elő tudnám venni magamból. De Máriát már nem. Hónapokkal az utolsó forgatási nap után már nincs közöm a szerephez. S a vágóhíd? A szag, a vér, a hűtőkamra? Most először jártam vágóhídon. A forgatás előtt megnéztük, hogy mi is az. Minden helyiséget megmutattak. A marhákat, a disznókat. Siví- tottak a halál előtt. A szag volt a legdurvább. A fertőtlenítő szaga. A vágóhíd sajátos szaga, plusz a nyers hús és a vér szaga. Azt nem mindenki bírja. Nekem is időbe telt, míg megszoktam. Szerencsére csak pár napot forgattunk abban a közegben. A hűtőházban ilyen picik voltunk a kampókon lógó fél tehenek mellett! Sokkoló volt a látvány. De azért bírtam, mert az apukám vadász. Amikor gyerekek voltunk, mindig azzal jött haza: „Nézzétek, mit lőttem!” Futottunk az autó csomagtartójához, és hosszasan bámultuk a nyu- lakat, a fácánokat vagy épp a szarvast. Nem omlok össze ma sem egy hasonló látványtól. De a vágást nem nézném meg. Ez a film most elindul Európa legrangosabb fesztiváljaira, hiszen Enyedi Ildikó két korábbi filmje, Az én XX. századom és a Simon mágus is szép köröket futott a világban. Számol azzal, hogy ön előtt is megnyílik majd néhány nagyobb kapu? Én a vágyaimról sosem beszélek. A legtitkosabb gondolataimat nem osztom meg senkivel. Bizonyos dolgokat magamnak is csak halkan fogalmazok meg. Inkább csak reménykedem. Nem kiabálok el semmit. Még azt sem, hogy februárban hol lesz a film bemutatója. A szülei, a testvérei Nagycé- tényben tudják már, milyen filmben játszik? Beavatta őket a történetbe? Tudják, hogy Enyedi Ildikóval dolgoztam, de félek, hogy mit mondanak majd, hogyan fogadják a filmet. Ami kicsit elvont, vagy művészi, az nekik érthető módon nehéz. Van egy elég durva jelenet is a filmben, egy másik képben pedig mezítelenül fiitok végig a szobán. Színpadon már voltam mezítelen, de arra az előadásra aput nem hívtam el. Most, amikor a hangokat, a lihegé- seket vettük fel a filmhez, láttam pár jelenettöredéket, és megnyugodtam. Azt éreztem, hogy az a nő a filmben nem is én vagyok. Teljesen idegen volt számomra. Legalább meg tudom nézni a kész filmet anélkül, hogy valamelyik barátnőm ölébe firmám a fejem a moziban. Kapott már újabb filmes felkérést? Kaptam. Azt is Enyedi Ildikótól. A Terápiába hívott, amely az HBO megrendelésére készült. Eredetileg egy negyvenes pszichológusnőt kellett volna játszanom, de fiatalnak bizonyultam a szerepre. így lettem az egyik páciens menye. Erdélyből Pestre költözik hozzánk a férjem édesapja, és egyre furcsábban néz rám. Én meg nem bírom már ezt a helyzetet. Nagyon jó munka volt ez is. Mi jöjjön ezek után? Egy szlovák vagy egy cseh filmnek nagyon tudnék örülni. Ha otthon vagyok, Nagycétényben, mindig szlovák vagy cseh filmeket nézek. Nagyon szeretnék bekerülni abba a közegbe. Szívesen mennék, ha hívnának, hiszen a nyelv nem okozna akadályt. Ezzel a lehetőséggel régóta adósa vagyok magamnak.
