Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)
2016-12-21 / 295. szám, szerda
2 I KOZELET 2016. december 21.1 www.ujszo.com Visszadobta a vallásszabadságról szóló törvóny módosítását, ás a teljes törvény elutasítását javasolja a parlamentnek Andrej Kiska államfő. Szerinte a módosítás aránytalanul korlátozza az alkotmányban garantált szabadságjogokat. A törvénymódosítást még szeptemberben nyújtotta be a Szlovák Nemzeti Párt, a parlament pedig november végén fogadta el. A módosítás szerint egy új egyház bejegyzéséhez ezentúl 20 ezer helyett minimum 50 ezer felnőtt tag kell. A törvényjavaslat beterjesztői mindezt azzal indokolták, hogy szeretnék megakadályozni, hogy „állítólagos egyházakat és vallási társaságokat” próbáljanak bejegyezni olyan spekulánsok, akiknek az egyázaknak járó állami támogatásra fáj a foguk. A párt ugyanakkor korábban utalt arra, hogy a törvény részben a muzulmán egyház bejegyzése ellen irányul. Andrej Danko pártelnök még a választások előtt, a kampányban beszélt arról, hogy megállítaná az iszlamizációt, korábban meg akarta tiltani a mecsetek és minaretek építését, és a burka viselését is. Az iszlamizáció elleni harc egyik pillérének szánta az egyházakról szóló törvény szigorítását is. Danko januárban azt mondta, a szlovákiai iszlám csoport lassan eléri a 20 ezer főt, bár hivatalosan csak 5 ezren vannak, ezért kell megKiska vétója az egyházi törvényre ÖSSZEFOGLALÓ Kiska nagyon gyorsan lesöpörte az asztalról Danko egyházi törvénytervezetét emelni a kvórumot. A legutóbbi népszámláláson egyébként csak kétezren vallották magukat muzulmánnak. A törvényt a parlamentben 101 szavazattal fogadták el, megszavazta azt a teljes koalíció, valamint a ĽSNS és a Sme rodina párt is, csupán az SaS utasította el egyhangúan. A ĽSNS egyébként továbbment volna az SNS-nél is, módosító javaslatukban 250 ezer tagra emelték volna a határt, ám ezt a javaslatot elutasította a parlament. Andrej Kiska államfő a módosítás elutasításánál a szigorítás okait kérdőjelezte meg. Úgy gondolja, a módosítás aránytalan, a beterjesztők pedig szerinte nem igazolták, hogy nőtt volna a kockázata az új egyházak bejegyzésével kapcsolatos csalásoknak és spekulációknak. Aj avaslat készítői emellett arra sem adtak magyarázatot, miért nem elégséges a jelenlegi szabályozás a csalások kiszűrésére. A törvény legutóbbi, 2007-es szigorítása óta csak egyetlen olyan eset volt, mikor hamis aláírások alapján szeretett volna valaki egyházat bejegyezni, ráadásul az elmúlt évtizedben egyetlen új egyházat vagy vallási közösséget sem jegyeztek be. Kiska úgy véli, a kvórum emelése már csak azért is aránytalan, mert a jelenleg bejegyzett 18 egyház és vallási közösség közül csupán négy teljesíti az 50 ezer tagos feltételt (Jozef Jakubčo felvétele) mely az államfő szerint az EU más tagországainak szabályozásához képest is aránytalan. „A gondolkodás, a lelkiismeret és a vallás szabadsága az Európai Emberi Jogi Bíróság döntése szerint a demokratikus társadalom egyik alapja. Bármilyen beavatkozás ebbe az alapjogba akkor elkerülhetetlen, ha a közrend, az élet, az erkölcs és mások szabadságainak és jogainak védelméről van szó” - jelentette ki, hozzátéve, ez jelen pillanatban nem áll fenn, így a törvénymódosítás felesleges. Kiska egyébként hat más törvény- j avaslatot aláírt, többek közt a végrehajtókról és az e-Govermentről szóló törvényt is. (SUA, fm) Tovább vizsgálják Baštemák lakásait Pozsony. Új vizsgálatot rendelt el az ügyész Ladislav Baštemák lakásainak ügyében, mert a rendőrség idő előtt zárta le a nyomozást - táj ékoztatott az aktuality.sk. A rendkívül furcsa átruházások sorozatára az ellenzéki Jozef Rajtár (SaS) figyelmeztetett. Baštemák lakásai, melyek közül egyet a vállalkozó adócsalási ügyét felügyelő Bystrík Palovič ügyész is birtokol, 12 alkalommal váltottak tulajdonost. A 12 cég székhelye és tulajdonosai is ismétlődnek. „Az adó-visszaigényléshez három cég szükséges, elképzelhető, hogy a lakások után négyszer igényelték vissza indokolatlanul az adót” - mondta korábban Jozef Rajtár, aki júliusban tett büntetőfeljelentést az ügyben. A rendőrség már októberben elutasította Rajtár beadványát, a képviselő azonban az ügyészséghez fordult. Az ügyben eljáró ügyész szerint a rendőrség a releváns információk megvizsgálása nélkül, idő előtt zárta le a nyomozást. Magyarán: nyomozás helyett mindössze konstatálták, hogy Rajtár információi nem elegendőek ahhoz, hogy vizsgálatot indítsanak az ügyben. Az ügyész szerint a nyomozó több módon is ellenőrizhette volna az információk hitelességét, ezt azonban elmulasztotta. Az ügyész megerősítette, hogy a lakások átruházása szerinte sincs rendben. Több lakás ugyanis egyszerre váltott tulajdonost, ez pedig nem szokványos. (aktuality.sk, ie) Sulik publicistát perel, amiért lefasisztázta őt a muszlimokkal riogat Fico szerint a pohár lassan kezd betelni (SiTA-feivétei) Fico megint ÖSSZEFOGLALÓ Szlovákia is csatlakozott azon más európai országokhoz, amelyek a berlini terrormeránylet után szigorították a biztonsági intézkedéseket. Robert Fico kormányfő tegnapi sajtótájékoztatóján ismát a muszlimokkal riogatott. Pozsony. A berlini karácsonyi vásárban elkövetett gázolásos merénylet az európai kulturális identitás elleni és az egész EU elleni támadás -jelentette ki tegnap Fico a Nemzetbiztonsági Elemző Központ ülése után. „Azokat az intézkedéseket, melyeket a migrációs válságra reagálva fogadtunk el, abszolút helyénvalónak tartom. Rövid időn belül bebizonyosodik, hogy elengedhetetlenek is. Amíg kormányfő leszek, soha nem fogok egyetérteni egy egységes muszlim közösség kialakulásával Szlovákiában”- ismételte meg korábbi, nagy botrányt kavart kijelentését Fico. A miniszterelnök hangsúlyozva, hogy a berlini merénylet feltételezett elkövetője egy menekült, annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az EU tagállamainak megváltozik a migrációs válsághoz való hozzáállása. „Kezd betelni a pohár, és az európai lakosok keményebb intézkedéseket várnak el. Ez már egyszerűen őrület” - tette hozzá. A kormányfő reméli, hogy ezek az események felnyitják a szlovákiai „álszentek” szemét is, akik állítása szerint bármire képesek, hogy megakadályozzák a kemény terrorellenes intézkedések bevezetését. Robert Kaliňák belügyminiszter bejelentette, hogy éjféltől megkétszerezték az utcai járőrök számát, ahogy az ilyen események után szokásos. A rendőrök főként az áruházak és a karácsonyi vásárok környékét ellenőrzik. Intenzívebb lesz a határellenőrzés is, főleg a cseh és az osztrák határszakaszon. „Ez az állapot a visszavonásig tart, de minimálisan a karácsonyi ünnepekig” - tette hozzá. Kaliňák kijelentette ugyanakkor: Szlovákiának nincsen információja arról, hogy közvetlen terrortámadás fenyegetné. (TASR, dp) ÖSSZEFOGLALÓ Richard Sulik, az ellenzéki SaS politikusa bocsánatkérést és 10 ezer eurós kártérítést követel Michal Havrantól. A publicista ugyanis „kínos fasisztának” titulálta őt egy Facebook-bejegy- zésben. A publicista-műsorvezető november 7-i posztjában Sulik egy kommentárjára reagált, melyben a liberális párt vezetője azt boncolgatja, miért Donald Trump nyeri az elnökválasztást. A pártelnök azt írta, túlságosan polkorrekt világban élünk, ahol a kisebbségek jogaiért harcolnak, és tiltják a diszkrimináció, valamint a szélsőségesség legkisebb megnyilvánulási formáit, ám „a legszegényebbé a fehér, dolgozó, heteroszexuális, adófizető amerikai férfiak lettek”. Havran erre úgy reagált: „Voltak Európában olyan liberálisaink is, mint Jörg Haider vagy Pim Fortuyn. Ok is pszichotikus libertari- ánusként kezdték, majd úgy végezték, mint Richard Sulik, kínos faszisztaként.” A pártelnök a saját honlapján közzétett periratban azt hja, Havran kivett egy állítást a kommentálja kontextusából, s minden alap nélkül nevezte őt fasisztának, és hasonlította őt Haiderhez és For- tuynhoz. A fasizmus lényegének hosszas definiálása után kijelenti, sosem volt fasiszta, nem viselkedik úgy, és kijelentései sem ezt tükrözik. Leszögezi, tudatában van annak, hogy politikusként el kell viselnie a kritikát, ám szerinte a publicista átlépte a sportszerűség határait. Sulik egyébként azt is hozzáteszi, levélben bocsánatkérést követelt Havrantól, ám a publicista nem reagált. Michal Havran Facebook- oldalán kommentár nélkül megosztotta Sulik periratát, később hozzátette, járulékbónuszt várt a karácsonyfa alá Suliktól, de egy pert kapott. (SME.fm) Michal Havran publicista (Tomáš Bened i kovlč felvétele)