Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)
2016-12-19 / 293. szám, hétfő
www.ujszo.com | 2016. december 19. SPORT 117 A királyi gárda ötödször nyerte meg a klub-vb-t, ezzel az örökranglista élére ugrott (TASR/AP-feivétei) A Real Madridé a trófea Tomi Kid elbúcsúzott Végleg búcsút mondott a szorí- tónak Kovács Kid Tamás, világ- és . Európa-bajnok profi ökölvívó. A szombat esti, galántai „Utolsó gong” elnevezésű rendezvényen Tomi Kid már csak egy nem hivatalos „mérkőzésen”, a kisfia, Krisztián ellen szállt ringbe. A lelkes közönség síri csendben hallgatta végig Kid 13 perces köszönőbeszédét, amelyben felidézte egész pályafutását. A beszéd végén a bokszoló nem tudta visszatartani a könnyeit. A gálán már az új generáció, a Kovács Tamás által vezetett KO Box Club növendékei meccseitek, válogatott szintű magyar ökölvívókkal mérték össze erejüket. „A mi legjobbjaink száz százalékot nyújtottak, holott már a szezon végén járunk, és idén is nagyon sokat dolgoztunk. A fiúk keményen küzdöttek, büszke vagyok rájuk” - mondta a 39 éves Tomi Kid, akinek legújabb projektje a Kid Junior képzés, amelynek keretén belül öt-hat éves gyerekekkel szeretteti meg az ökölvívást és általában a sportot. „Az a fontos, hogy mindig megtaláljuk magunkban a gyermeket. Nekem könnyű, én örökre Tomi Kid leszek” - írta a Facebook-oldalán. A szimpatikus bokszoló Taksonyban saját akadémiát is épít, amely 52 gyereknek biztosít majd helyet, s magában foglalja a kollégiumot és a sportlétesítményeket is. „Szeretném a tehetséges gyerekeket az ország minden részéből ide csábítani. Az akadémia része lesz egy különleges bokszterem négy ringgel, 390 négyzetméternyi területen. Lesz fitnesz- centrum, valamint regenerációs helyiségek is” - vázolta fel vízióját Tomi Kid. Hozzátette, úgy érzi, a szlovákiai ökölvívásnak szüksége van rá, és ő készen áll segíteni. Azt már korábban leszögezte, hogy szeretne egy szlovákiai bokszolót kijuttatni az olimpiára. (TASR) Jokohama. A Real Madrid nyerte a Japánban rendezett labdarúgó-klubvilágbajnokságot, miután a tegnapi fináléban a mesterhármast jegyző Cristiano Ronaldo vezetésével, hosszabbítás után 4:2-re legyőzte a házigazda Kashima Antlers együttesét. A klubvilágbajnokságon a hat kontinens legrangosabb klubsorozatának győztese, valamint a házigazda szerepelt - utóbbi első ázsiai csapatként jutott el a torna fináléjáig. A királyi gárda már a kilencedik percben megszerezte a vezetést a döntőben (melynek negyedik játékvezetője Kassai Viktor volt), Karim Benzema egy kipattanó labdát vágott hét méterről a kapuba. A domináló spanyol együttesnek több lehetősége is volt a különbség növelésére, ám újabb gólt némi meglepetésre a japán bajnok szerzett: a Kashima Antlers Sibaszaki Gaku találatával egyenlített a szünet előtt. A fordulás után Sibaszaki 18 méterről újra bevette Keylor Navas kapuját, ám 8 perc múlva Cristiano Ronaldo büntetőből egyenlített. A rendes játékidő nem hozott újabb találatot, a hosszabbításban Benzema tökéletes ütemű kiugratása után Ronaldo megszerezte második gólját. Bár a japán együttes a kapufát eltalálta még, betalálni a négyszeres aranylabdás portugál támadó tudott újra, így a Real Madrid megnyerte a finálét, s klubcsúcsát tovább javítva immár 37 tétmérkőzés óta veretlen. Ez volt a királyi gárda ötödik sikere a sorozatban, ezzel az örökrangsor élére lépett, megelőzve a négyszeres győztes AC Milant. A jogelőd klubvilágkupát is beleszámítva az 55 kiírásból 30 alkalommal született európai siker, míg 25- ször dél-amerikai csapat nyert. (MTI) SPORT A TV-BEN 12.00 - SPORT 2 (magyar): Lóverseny 15.15 — SPORT M: Lóverseny 17.15 —SPORT M: Lóverseny 17.45 - EUROSPORT: Alpesisí- Vk, Alfa Badia, paralell óriásműlesiklás, férfiak 18.00 - M4 SPORT: Debrecen- MAC Budapest jégkorong MÓL Liga-mérkőzés 20.00 - EUROSPORT 2: Nüm- berg-Kaiserslautem német Bundesliga 2-es mérkőzés 20.00 -NOVA SPORT 2, SPORT 2 (magyar): Darts PDC-vb 20.45 - DIGISPORT 3 (szlovák), SPORT 1 (magyar): Athletic Bilbao-Celta Vigo spanyol bajnoki focimeccs 21.00 - DIGISPORT 1 (szlovák): Everton—Liverpool angol bajnoki focimeccs 1.05 (kedd) - NOVA SPORT 1: Philadelphia Flyers-Nashville Predators jégkorong NHL-mér- kőzés 2.05 (kedd) - NOVA SPORT 2: St. Louis-Edmonton jégkorong NHL-mérkőzés 2.30 (kedd) - SPORT 2 (cseh, magyar): Washington-Carolina amerikaifutball NFL-mérkőzés Tóth Ivett csaknem 30 pontos előnnyel nyert Katowicében BŐDTITANILLA A magyar Tóth Ivett lett a visegrádi négyek női műkoresolyabajnoka. Az egykori Eurépa-bajnok Sebestyén Júlia védence, aki holnap ünnepli a 18. születésnapját, csaknem harminc pontot vert a második helyezett szlovák Nicole Rajiőovára. Tóth Ivettnek ez volt az ötödik magyar bajnoki címe, de a közös cseh-szlovák-lengyel-magyar bajnokságon tavaly még csaknem húsz ponttal megelőzte Rajičová. Vitathatatlan fejlődés Tóth Ivett nyártól külföldi koreográfussal dolgozik, mindkét idei programját a francia Richaud Benoit készítette. Hogy a Michael Jackson zenéjére összeállított rövidprogramban és a Beatles Eleanor Rigby című számára készült kűrben mekkora potenciál van, az már a szeptemberi Ondrej Nepela Emlékversenyen nyilvánvaló volt, ám akkor még az ugrások nem sikerültek. A szezon előrehaladtával a fiatal versenyző egyre jobban belelendült, és a Katowicében rendezett V4-es bajnokságon mindkét programot tökéletesen mutatta be. A rövidprogramját hibátlan tripla toeloop-tripla toeloop kombinációval kezdte, szép volt a tripla lutz és a dupla axel is. A második pontszámban mindössze 3 századponttal maradt el Nicole Rajičovától, akit sokkal kiforrottabb korcsolyázónak tartanak, ez is mutatja, milyen sokat fejlődött az előadásmódja. A kűrben Tóth Ivett technikailag ismét brillírozott, hét triplát mutatott be, és a remekül összerakott programjáért magas második pontszámot is kapott, itt ebben a szegmensben több mint 4 ponttal előzte meg Rajičovát. Tóth Ivett 175,70-es összpont- számmal nyert, a rövidprogramjára 61,36, a kűrjére 114,34 pontot kapott. A nemzetközi szövetség 162,96-os pontszámot jegyez egyéni legjobbjaként (56,64+106,32), ezt az idei Tallinn Trophyn érte el, ugyanis csak a nemzetközi versenyeken elért eredményeket tartják számon, az országos bajnokságon elértet nem. Az Eb-n 5. lett volna Az országos bajnokságokon a bírók szeretik irreális pontokkal elhalmozni a versenyzőket - lásd például a hétvégi francia bajnokságot, ahol a jégtánc világ- és Európa-bajnokai, Gabriella Papadakis és Guillaume Cizeron 202,63-as összpontszám- mal nyertek, miközben nemzetközi szinten a valaha volt legmagasabb pontszám 197,22. Ha azonban ettől eltekintünk, mivel a V4-ek bajnokságán nem inflálódnak ennyire a pontok, elmondható, hogy Tóth Ivett a mostani pontjaival a tavalyi Eb-n az ötödik helyen zárt volna. Ez több mint reménykeltő ajanuári ostravai Európa- bajnokság és a márciusi helsinki olimpiai kvalifikációs vb előtt. Rajičová Katowicében távol állt a csúcsformájától, a rövidprogramjában csak dupla-dupla kombinációt mutatott be, a kűrben pedig kétszer elesett. „Az utóbbi időben sokat utaztam, ráadásul a vizsgáimra is készülnöm kellett. Várom már a karácsonyi szünetet, hogy erőt gyűjtsék az újabb versenyekre” - nyilatkozta az Egyesült Államokban élő 21 éves versenyző. Kiment Brezina válla A férfiaknál a cseh Jirí Bélohradský nyerte a V4-ek bajnokságát, úgy, hogy a rövidprogram után csak az ötödik helyen állt. Tomáš Vemer védencének győzelméhez az is kellett, hogy a fő favorit Michal Brezina visszalépjen. A 2013-ban Eb-bronzérmes, egyébként azonban a negyedik helyek átkával sújtott Brezinának a kűrben egy ugrás után kiment a válla, és nem tudta folytatni a versenyt. A hipermobil ízületekkel rendelkező Brezina számára ez visszatérő probléma, bár versenyt emiatt még soha nem kellett feladnia. A legjobb magyar versenyző a nyolcadik helyen záró Borovoj Alexander, a legjobb szlovák pedig meglepetésre Jakub Kršňák lett, aki a kilencedik helyen végzett, és több mint nyolc ponttal megelőzte a pozsonyi Eb-n induló, Svédországban élő Michael Neumant. Jégtáncban a lengyel Kaliszek, Spodyriev duó győzött, a szlovák színeket képviselő Lucie Mysliveč- ková, Lukáš Csölley kettős a második helyen végzett. Magyar versenyző ebben a kategóriában nem indult. 'óth Ivett edzőjével, Sebestyén Júliával (Fotó: Facebook) :