Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)
2016-12-16 / 291. szám, péntek
101 rám sütött és megbámult, akit a kutya napnak nevezett, az rosszakaróm, úgy sejtem.- Úgy! Úgy! - ugatott a kutya, aztán hármat fordult a tengelye körül, és behúzódott a házába. Igazat jósolt a kutya hátsó lába: reggelre csakugyan megváltozott az idő. Napkelte előtt szél kerekedett, kemény téli szél, csontjáig hatolt az embernek. Aztán előbukkant a nap, és tündérkertté varázsolta a vidéket. A fákon, bokrokon zúzmara fehérTARKA LEPKE, KIS MESE A hóember- Hej, de pompás hideg van! Csak úgy csikorog minden tagom! - kiáltott fel elégedetten a hóember. - Új életet lehel belém ez a jeges szél! De mit bámul rajtam az az izzó képű odafönn? - A napot gondolta, amely éppen akkor hajlott nyugovóra.- Felőlem bámulhat, ugyan nem hunyorgok, szemem se rebben! Csakugyan, meg se rebbent a szeme, a két háromszögletű széndarab. De annál jobban villogtatta a fogait; tehette, mert egy gereblye feje volt a szája. Gyereksereg ujjongó kiáltásai közepette született, szánkócsilinge- lés, ostorpattogás köszöntötte. Lenyugodott a nap, átadta helyét a teliholdnak; most annak fényes, kerek arca ragyogott az égen.- No, most meg a másik oldalról bámészkodik! - bosszankodott a hóember, mert azt hitte, megint a nap jelent meg az égen. - Ügy látszik, sikerült leszoktatnom róla, hogy olyan utálatos meleget árasszon rám. Most már nincs ártásomra, inkább világít nekem, hogy láthassam magamat. Csak azt tudnám, mit kell csinálni, hogy az ember elmozdulhasson a helyéről! De szeretnék lábra kelni! Akkor lemehetnék a jégre, korcsolyázhatnék, ahogy a fiúktól láttam. De hiába, moccanni se tudok!- Tudsz! Tudsz! - ugatta a házőrző. Kicsit rekedt volt, amióta a meleg kályha mellől kiküldték házat őrizni.- Tudsz majd futni, ne félj! Megtanít rá a nap! Láttam tavaly, hogy elbánt az elődöddel.- Mit mondasz, pajtás? — fülelt fel a hóember. - Az tanítana meg rá, az a fényes képű odafönn? Hiszen az fél tőlem! Az előbb keményen ránéztem, s mindjárt elbújt, most aztán a másik oldalról próbál megközelíteni!- Nem tudsz te semmit! - csaholta fölényesen a kutya. - Nem is csoda, hiszen most pacsmagoltak össze! Ez, amit most látsz, a hold, ami meg elbújt a föld alá, a nap volt. Holnap majd előbújik megint, és úgy megfuttat, hogy az árokpartig szaladsz, meglásd! Hamarosan időváltozás lesz, jelzi már a hátsó lábam.- Nemigen értem, mit beszél - tűnődött a hóember de aki az előbb úgy Sárközi József, 10 éves, Nagyölved lett, mintha illatos virágzuhatag lepte volna el az ágakat. Csodálatos tündöklés volt a táj. Hát még amikor magasabbra hágott a nap! Úgy villogott, szikrázott a hólepte vidék, mintha gyémántpor szitált volna az égből. — O de gyönyörű! — kiáltott fel egy fiatal lány, aki egy ifjúval lépett ki a kertbe. Éppen a hóember előtt álltak meg, s elgyönyörködtek a tündöklő KÓPÉ fákban. - Nyáron se látni szebbet! - mondta, és felragyogott a szeme.- Ilyen legényt se látni nyáron, mint ez! - mutatott az ifjú a hóemberre.- Hát ezek kicsodák? - kérdezte a hóember a házőrző kutyától. - Te régóta itt szolgálsz, nem ismered őket? Dehogynem - felelte a kutya. - A lány néha megsimogat, az ifjú meg csontot ad. Őket nem harapom meg. Jegyesek. Majd beköltöznek egy ilyen házikóba, mint az enyém, és együtt rágják a csontot.- Van olyan tekintélyük, mint nekem vagy neked? - kíváncsiskodott a hóember.- Hogyne volna! Hiszen az uraságok- hoz tartoznak! Mondhatom, édeskeveset tud, akit csak tegnap gyúrtak! Bezzeg én sok mindent tapasztaltam, ismerem az udvar meg a ház népét. Volt olyan idő, amikor nem tartottak láncon. Úgy, úgy!- De jólesik ez a hideg! - mondta kis idő múlva a hóember. - No, hát mesélj tovább! Csak a láncodat ne csörgesd, mert attól fejfájást kapok.- Úgy bizony, úgy, úgy! - folytatta a kutya. - Én is voltam kicsi kutya, kicsi és kedves, ahogy mondták. Bársonyszéken heverésztem odabenn a házban, a legfőbb uraság ölében feküdtem, simogattak, becézgettek, hímzett kendőcskével törülgették tisztára a lábaimat; gyönyörűségem, aranyos kutyácskám, mást se hallottam. Egy nap aztán azt mondták, hogy már igen nagy vagyok, s a sza- kácsnénak ajándékoztak. Lekerültem hát a pincelakásba. Te éppen beláthatsz oda, láthatod a kamrát, ahol olyan nagy úr voltam. Ez már nem volt olyan fényes hely, de sokkal kényelmesebb: nem cibáltak, ráncigál- tak a gyerekek, mint odafönn. Enni még többet kaptam, mint azelőtt. Külön vánkosom volt, amin aludtam, s még kályha is volt a szobában. O, még ma is arról a meleg kályháról álmodom! Úgy, úgy!- Hát olyan szép az a kályha? - kérdezte a hóember. - Hasonlít hozzám?- Mindenben az ellentéted! - felelte a kutya. - Fekete, mint a szén, hosszú, karcsú nyaka van és réztrombitája. Hasábfát eszik, s láng csap ki a szájából. O, milyen gyönyörűség a közelében lenni, hozzásimulni, alája bújni. A hóember odanézett, s meg is látta azt a fekete, fényesre dörzsölt, réztrombitás jószágot, amelyből pirosán világított a tűz. Különös érzés szállta 2016. december 16. | www.ujszo.com Vida Evelyn, 7 éves, Csilizradvány meg, maga se tudott rajta eligazodni. Aki nem hóembernek született, talán úgy nevezné: szerelem.- És mért hagytad el őnagyságát? - kérdezte a hóember.- Mert kényszerítettek rá! - mondta a kutya. - Megharagudtak rám, mert a legkisebb úrfinak beleharaptam a lábába. Pedig igazam volt, mért rúgta félre a csontot, amit rágtam! De ők nem adtak igazat nekem, s azóta láncot hordok, még szép érces hangom is odalett, hallod, milyen rekedt vagyok? Úgy, úgy! De a hóembernek már máshol járt az esze: a pincelakás ablakán át nézte a kályhát, mely négy vaslábon állt, és éppen olyan derék termetű volt, mint ő.- Olyan furcsán ropog bennem valami! - mondta aztán a kutyának. - Bejuthatok-e valaha abba a szobába? Igazán szerény kívánság. Egyetlen vágyam, nincs igazság a földön, ha ez nem teljesül. Lemegyek abba a szobába, meg kell ölelnem azt a teremtést, ha másképp nem, hát az ablakot nyomom be!- Pedig oda nem juthatsz be! - mondta a kutya. - Ha meg valami módon mégis hozzáérsz a kályhához, nyomban véged van. Úgy, úgy! A hóember egész álló nap sóvárogva Berényi Liliána, 7 éves, Nagyölved bámult be az ablakon. Alkonytájban még meghittebb, hívogatóbb volt a szoba, a kályha szelíd piros fényt árasztott, szebbet, mint a nap, szebbet, mint a hold. Néha kinyitották az ajtaját, ilyenkor vörös lángnyelvek csaptak ki rajta, rózsaszínűre festették a hóember vágyakozó arcát.- Ó, nem bírom tovább! Nem élhetek nélküle! Milyen kedves, és milyen jól illik neki, ha kiölti a nyelvét! Reggelre jégvirágok nyíltak a pincelakás ablakain; szépek voltak, szebbeket még a hóember se látott, de hiába voltak szépek, ha eltakarták előle a kályhát. Csikorgó, csontfagyasztó hideg volt, amolyan hóembernek való idő. De a mi hóemberünket ez sem vigasztalta. Rabul ejtette szívét a fekete derekú kályha.- Komisz betegség ez, hát még egy hóembernek! - mondta részvéttel a kutya. - Engem is elővett, de szerencsésen túlestem rajta. Úgy, úgy! A hideg megenyhült, olvadni kezdett. Ahogy langyosodott, úgy rokkant, soványodott a szegény hóember. Nem szólt, nem panaszkodott, s ez már igazán rosszat jelentett. Egy reggel aztán összeroskadt. Csak szürkés hókupac maradt a helyén, meg egy seprűnyél, amely a gerince volt.- Most már értem, mért volt olyan nyugtalan - bólogatott a kutya, amikor meglátta. - Söprűnyél volt a testében, az izgett-mozgott benne, nem csoda, hogy mindig mehetnékje volt. Úgy, úgy! Aztán elvonult a tél is.- Fuss! Fuss! - kiáltotta utána a kutya, a kislányok meg tavaszi versikéket zöngicséltek az udvaron. És a hóemberre nem gondolt már senki. Hans Christian Andersen nyomán ni SZÓ „A legszebb karácsonyi Ha úgy gondolja, hogy az öné a legszebben kivilágított ház, kert vagy a legszebb karácsonyi dekoráció (karácsonyfa, belső díszítés, adventi koszorú stb.), akkor fotózza le és a felvételt küldje el nekünk! Játékszabály: flMl • A fotóversenybe olyan fotókat vánjnk, i amelyek 2016. novemberében H vagy annál később készültek! • A fotókat az ujszo@ujszo.com e-mail-címre várjuk, a fotós nevének, a kép készítési helyének, idejének megadásával. • Egy résztvevő legfeljebb két képpel indulhat. • A beküldött fotókat folyamatosan feltöltjük az ujszo.com oldalunkra. • A fotók beküldési határideje: 2016. december. 16 • A legjobb három képet a szerkesztőségi zsűri választja ki, ezek készítője nyereményt kap. A közönségdijat az a fotó kapja, amelyre a legtöbben szavaznak honlapunkon. A szavazás szabályait az ujszo.com-on olvashatják.-*■ ■’ ’ A pályázó elismeri, hogy: 1. a fotók szerzői jogával ő rendelkezik; 2. nyeremény nem képezheti polgári per tárgyát; 3. a fotóversenyen való részvétel a pályázat feltételeinek elismerését is jelenti; 4. az Új Szó a későbbiekben szabadon felhasználhatja a fotókat a készítő nevének feltüntetésévei. A nyertes fotókat közzétesszük az Új Szó december 23-án megjelenő karácsonyi mellékletében. ff t H
