Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)
2016-12-16 / 291. szám, péntek
6 I KÜLFÖLD 2016. december 16.1 www.ujszo.com RÖVIDEN Terrortámadásokat akadályoztak meg Moszkva. Az Iszlám Állam terrorszervezet által tervezett robbantásos merényletek sorozatát akadályozta meg Moszkvában a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB). A támadásokat az FSZB szerint az Iszlám Állam egy, a tádzsikisztáni hatóságok által köröztetett, Törökországban tartózkodó képviselője rendelte el. Az orosz biztonsági szervek négy személyt őrizetbe vettek, három közülük tádzsik, egy pedig moldovai állampolgár. Moszkva délkeleti részén tegnap 145 embert menekítettek ki egy 17 emeletes lakóházból, amelynek 9. emeletén pokolgépet találtak. Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója közölte, Oroszországban idén 42 terrorcselekményt hiúsítottak meg. (MTI) Peking új védelmi rendszert épített ki Peking. Peking megerősítette katonai jelenlétét a Dél-kínai- tengeren novemberi műhold- felvételek tanúsága szerint - derült ki a Center for Strategic and International Studies (CSIS) amerikai agytröszt jelentéséből. A CSIS szerint Kína mind a hét, általa mesterségesen létrehozott szigeten védelmi-elhárító rendszereket épített ki a kaszárnyák, radarállomások, világítótornyok és katonai leszállópályák mellé. Peking már februárban éles bírálatot váltott ki a szomszédos államokból és Washingtonból a térségben állomásoztatott elhárítórendszerek miatt. (MTI) Visszaszorult a Boko Haram Abuja. Leverték a Boko Haram terrorszervezet iszlamistáit a harcok által leginkább érintett északkelet-nigériai szövetségi államban, a háború véget ért - mondta Bomo kormányzója, Kashim Shettima. Bár a Boko Haram harcosai továbbra sem riadnak vissza a merényletektől, májusig minden menekülttábor bezár Bomóban, és hazatérhetnek az otthonukból az iszlamis- ták által elűzött százezrek. A több mint 1 millió lakosú Mai- dugurit két évvel ezelőtt csaknem elfoglalták a Boko Haram harcosai. Akkoriban a terrorszervezet Bomo 27 körzetéből 20-at az ellenőrzése alatt tartott. (MTI) Kivógezték az al- Kaida volt vezetőjét Kairó. Kivégezték az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet volt egyiptomi vezetőjét, akinek szerepe volt 25 rendőr meggyilkolásában a Sínai-félszigeten. A 40 éves Adel Habarát még 2013- ban vették őrizetbe a tömeggyilkosság miatt. A dzsihádista vezető halálos ítéletét december 10-én szabták ki. Habara2013 augusztusában - amikor a rendőrök lemészárlása történt az izraeli határnál található Rafahban —az al-Kaida Sínai-félszigeti ágának, a Jeruzsálem Védelmezői szervezet vezetője volt. (MTI) Menekülhetnek Aleppóból Új tűzszüneti megállapodást fogadtak el - Aszad elnök szerint nincs vége a háborúnak Kezdődik a romeltakarítás. Talán végleg elhallgattak a fegyverek. (tasr/ap) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Aleppó. Megkezdődött a kelet- aleppói ellenzéki fegyveresek kimenekítése, ugyanis újabb megállapodás született a városrész evakuálásáról. Aszad szír elnök szerint szó sincs arról, hogy Aleppó bevétele után leálljanak a harcok. A Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató Hezbollah libanoni síita szervezet arról számolt be, hogy a szerda éjszakai tárgyalásokon olyan tűzszüneti megállapodást fogadtak el, amely lehetővé teszi a szíriai felkelők és civilek tízezreinek az ostromlott Kelet-Aleppó elhagyását. A szíriai felkelők is megerősítették, hogy tegnap hajnaltól újabb tűzszüneti megállapodás lépett érvénybe. Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint mintegy 5 ezer lázadót és családjukat menekítik ki Aleppóból - orosz források szerint napközben elindultak az első, fegyvereseket szállító buszok. Állítólag 24 órán belül 5 ezer fegyverest és 10 ezer civilt fognak a városból elvinni. Napközben elhagyta a nagyvárost a kelet-aleppói fegyvereseket szállító, buszokból, mentőautókból és gépkocsikból álló első konvoj, a szíriai állami televízió szerint megérkeztek az észak-szíriai város peremén lévő, felkelők ellenőrizte er- Rasidinba. A konvojjal mintegy ezer embert szállítottak el. A Vöröskereszt és a Vörös Félhold száz önkéntessel és tíz mentőautóval segédkezik a humanitárius műveletben. Jan Eg- eland, az ENSZ humanitárius ügyi megbízottja hangsúlyozta, első körben a sebesülteket, betegeket és gyerekeket kell biztonságba helyezni. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet szerint az észak- szíriai városban tegnap hajnali 4 óra körül elhallgattak a fegyverek. Szerdán viszont legalább tízen életüket vesztették, amikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta járművét egy hídon, amely a Kelet- Aleppó kormányerők tartotta részeit köti össze a lázadókéival. Aleppó elvesztése súlyos csapást jelent az Aszad ellen harcoló felkelők számára, akik a közel-keleti ország második legnagyobb városának keleti felét 2012 óta tartották ellenőrzésük alatt. Az orosz légierő támogatását élvező rezsim november közepén indított offenzívát Kelet- Aleppóban. Szó sincs arról, hogy Aleppó bevétele után leálljanak a harcok - jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök a Rosszija 24 orosz állami hírcsatornának nyilatkozva. Kifejtette, hogy csak olyan területeken lehetséges a tűzszünet, ahol „a terroristák” jelzik szándékukat a fegyver- letételre vagy az adott területet elhagyására. Azt, hogy a tűzszüneti tárgyalások alatt is zajlanak a harcok, azzal magyarázta, hogy „nem bízunk a terroristákban”. Aszad leszögezte: Aleppó felszabadításának nincs vége a város visszavételével. Elmondása szerint meg kell erősíteni Aleppónak, valamint az észak-szíriai város környékének a védelmét, mégpedig a felkelőktől történő megtisztításával. Bár Aszad bírálta az Egyesült Államokat, ismét kijelentette, hogy amennyiben Donald Trump amerikai megválasztott elnök valóban fel tud lépni a terrorizmussal szemben, „természetes szövetségesünkké válhat”. A szíriai hadsereg egyik forrása elmondta, a hadsereg és a vele szövetséges milíciák elűzték az Iszlám Állam harcosait a Palmüra városa melletti katonai repülőtér körüli magaslatokról. A terroristák vasárnap foglalták el ismét Palmürát kétnapos szakadatlan harcokat követően. A kormányerők orosz segítséggel 9 hónappal ezelőtt foglalták vissza Palmürát. Stephen Townsend altábornagy, a Washington vezette nemzetközi koalíció amerikai parancsnoka rávilágított: veszélyt jelentek a koalícióra a dzsihádista szervezet Palmürában zsákmányolt fegyverei, ahol páncélos jármüvekre és légvédelmi felszerelésekre tett szert. Borzasztó károkkal járhat a brexit Az Egyesült Királyságnak és Európa többi részének is érdekében áll, hogy a sziget- ország uniós kiválása (brexit) a lehető legsimábban és leg- rendezettebben menjen végbe - mondta Theresa May brit kormányfő az EU-csúcson. Brüsszel/London. May miniszterelnök üdvözölte, hogy az uniós tagállamok vezetői nélküle, szűkebb körben egyeztetnek a brexit tárgyalásokról. „Helyes, hogy a vezetők készülnek a tárgyalásokra, mi is azt tesszük. Távozni fogunk az EUból. Azt szeretnénk, ha ez a folyamat a lehető legfinomabb és legrendezet- tebb módon zajlana le. Ez nem csak a mi érdekünk, Európa többi részének is az érdekében áll” - fogalmazott. Távozásra kényszerítheti a londoni City pénzügyi szolgáltatási cégeit, ha nagyon rövid időn belül nem tisztázódik, hogy a brit EU-tagság megszűnése után milyen feltételekkel tevékenykedhetnek az Európai Unióban maradó országok piacain - áll a brit törvényhozás felsőházának ismertetettjelentésében. A Lordok Háza EU-bizottságának pénzügyi albizottsága az 55 oldalas tanulmányban a kockázatok súlyosságát illusztrálva kifejti, Nagy-Britannia a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások legnagyobb exportőre a világon: e szolgáltatásexportjának nettó értéke meghaladja az évi 70 milliárd dollárt. A felsőházi testület külön hangsúlyozza a jelentésben, hogy egyedül a City külföldi bankjai által évente befizetett adóösszeg nagyobb, mint Nagy- Britannia éves nettó hozzájárulása az Európai Unió költségvetéséhez. A legrosszabb forgatókönyv szerint a kilépés akár 38 milliárd font bevétel- kieséssel és 75 ezer állás megszűnésével is járhat a Cityben. (MTI) EgyptAir: bomba robbant a gépen Kairó. Bombából származó anyagokat találtak a májusban a Földközi-tengerbe zuhant EgyptAir-repülőgép áldozatainak holttestén - jelentették gép lezuhanásának körülményeit vizsgáló egyiptomi hatóságok. Az eset után felmerült a gyanú, hogy terrortámadás állhat a háttérben, de csak most sikerült valódi bizonyítékot találni erre, sokáig technikai problémákra gyanakodtak. A Párizsból Kairóba tartó repülőgép katasztrófájában 66 ember veszítette életét, 56 utas és a személyzet 10 tagja, (index) Az Iszlám Állam fanatikusai szinte a felismerhetetlenségig lerombolták Nim- rúdot, az időszámításunk előtti 13. századból származó asszír régészeti helyet a Tigris folyó bal partján, a maradványokat rablókfosztogathatjákés további károsodást szenvedhetnek az UNESCO szakértői szerint. Az ENSZ kulturális szervezetének (UNESCO) szakemberei először keresték fel a térséget azóta, hogy az iraki hadsereg novemberben visszafoglalta az észak-iraki települést az Iszlám Állam fegyvereseitől. A Moszul közeli Nimrúdot 2014 nyarán foglalta el az Iszlám Állam, az asszír birodalom fővárosának palotáit, templomait már akkor ledózerolták, mondván, véget akarnak vetni a bálványimádásnak. (SITA/AP) USA: tovább maradnak az Irán elleni szankciók Washington. Barack Obama amerikai elnök nem írta alá a szerda éjféli határidőig az Irán elleni szankciókról szóló jogszabály meghosszabbítását, de az alkotmány értelmében az így is törvényerejűvé vált, mert még tart a kongresszus ülésszaka - jelentette be Josh Earnest, a washingtoni Fehér Ház szóvivője. A nagyhatalmak és Irán tavaly megkötött és idén januárban hatályba lépett nukleáris megállapodásában az is szerepel, hogy feloldják ezeket a büntetőintézkedéseket. A washingtoni képviselőház november közepén, a szenátus pedig december elején szavazta meg a törvény meghosszabbítását. Az iráni külügyminisztérium a szenátusi szavazás után azzal fenyegette meg az USA- t, hogy panaszt tesz annál a nemzetközi bizottságnál, amely a nukleáris megállapodás betartását felügyeli. Haszan Róháni iráni elnök pedig azt mondta: megtorolják, ha Obama áldását adja a törvény meghosszabbítására, mert Teherán szerint az sérti az atomalkut. Obama az alá nem írással azt akarta demonstrálni - és ezzel egy gesztust tett Iránnak -, hogy nem ért egyet a törvényhozással. A Fehér Fláz többször hangoztatta a kongresszusnak, hogy a törvény meghosszabbítására már nincs szükség, mert a kormánynak vannak más eszközei Irán megbüntetésére, ha megszegné a nukleáris megállapodást, viszont ha meghosszabbítják, azt Teherán a megállapodás megsértésének veszi, ami rontja a bizalmat áz Egyesült Államok és Irán között. (MTI)