Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)
2016-12-16 / 291. szám, péntek
2 KOZELET 2016. december 16.1 www.ujszo.com Nem segített az áfacsökkentés ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A második Fico- kabinet az idei parlamenti választások előtt január elsejétől 20-ról 10%-ra csökkentette az alapélelmiszerek áfáját. Az elemzők már korábban figyelmeztettek arra, hogy Robert Fico kormányfő ezzel csak a kormánypárt, a Smer népszerűségét kívánta növelni. Mára kiderült, hogy a Fico-kabinet ezzel is csak a kereskedőkön segített. Idén január elsejétől tízfajta élelmiszer áruforgalmi adóját 20%-ról 10 százalékra csökkentették. Alacsonyabb adóval terhelik a friss és hűtött, ellenőrzött tenyészetekből származó sertés-, marha-, baromfi-, nyúl-, juh- és kecskehúst, az édesvízi halakat, a tejet, a vajat és a kenyeret. Az államkassza bevételei az áfacsökkentés miatt idén 77 Jövőre 80,6, 2018-ban pedig több mint 84 millió euróval csökkennek, amit a kormánynak máshonnan kell előteremtenie, lapunkban így már az idei év elején figyelmeztettünk arra, hogy a kormány végső soron úgyis az adófizetőkön veri el a port. ,A kormány eredetileg azzal érvelt, hogy az alacsonyabb áfának köszönhetőn a fogyasztók olcsóbban juthatnak majd hozzá a hazai élelAz alacsonyabb áfa ellenére is drága a csirkehús miszerekhez, a vásárlók részéről így megugrik az érdeklődés ez utóbbiak iránt. Márpedig ez a hazai gazdaságra is pozitív hatással lenne” - nyilatkozta Daniel Molnár, a Szlovákiai Baromfitenyésztők Szövetségének (UHS) az elnöke. Molnár szerint azonban az igazság az, hogy a szlovákiai baromfi iránti kereslet egyáltalán nem nőtt. A szakmai szervezet felmérése szerint ez azzal magyarázható, hogy az üzletekben nem csökkent a baromfi ára, épp ellenkezőleg, néhány tennék még drágult is. „Ez korántsem jelenti azt, hogy a feldolgozók több pénzhez jutnának. Az elmúlt egy évben 20-25 százalékkal csökkent a kereskedők által fizetett felvásárlási ár. Míg tavaly decemberben az üzletláncok átlagosan 1,65 eurót fizettek egy kiló baromfihúsért a feldolgozóknak, idén ősszel már csak 1,50 eurót, miközben az üzletekben csaknem tíz centtel növelték a kilónkénti árat. A feldolgozók többsége így ma már a termelési áron alul kénytelen megválni a termékeitől” - mondta Molnár, aki szerint a Fico- kabinet áfacsökkentésének az üzletláncok az egyetlen nyertesei. (Gabriel Kuchta felvétele) „A szervezetünkbe tömörülő üzletek betartják az alapvető élelmiszerek áfacsökkentésével kapcsolatos memorandumot” - reagált a baromfitenyésztők panaszaira Katarína Fašiangová, a Modem Kereskedelem Szlovákiai Szövetségének (SAMO) az elnöke. A kereskedők korábban vállalták, hogy az áfacsökkentésnek megfelelően ők is csökkentik az áraikat. , ,Az árakat azonban nem csupán az áfacsökkentés befolyásolja, év közben így nem zárhatjuk ki a kisebb- •nagyobb áringadozásokat” - tette hozzá Fašiangová. (mi, tasr, sita) Elégedetlenek a hazai demokrácia állapotával IBOS EMESE 11 11 . 1 1 1 „ . ................... . ___________________________ MIÉRT MOND CSŐDÖT A DEMOKRÁCIA SZLOVÁKIÁBAN? • Forrás: INEKO/Focus A lakosság és a szakértők is borúlátóak a demokrácia minőségét illetően, és egyre többen fordulnak a szélsőségek felé. Szakértők szerint néhány intézkedéssel azonnal változtatni lehetne a jelenlegi állapotokon. Pozsony. A lakosság 40%-a rossznak tartja a demokrácia minőségét, 43%-uk pedig úgy véli, hogy az elmúlt öt évben romlott a demokrácia minősége. 16%: jöhet a diktatúra Martin Slosiarik, a Focus közvélemény-kutató ügynökség vezetője arra figyelmeztet, hogy a megkérdezettek 16%-a egyetértene az EU-ból való kilépéssel, és a totalitárius rendszer bevezetésével. Hozzátette, ezzel elsősorban az alacsony keresetűek és az aluliskolázottak tudtak azonosulni. A Focus igazgatója arra is rámutatott, hogy bár az utóbbiakkal elsősorban az ĽSNS és a Sme rodina szavazói azonosultak leginkább, a nem rendszerszerű pártok mellett a Szakértőka demokráciáról ► Enyhén romlott 35 fő ^ Nagyon romlott 17 fő ► Jelentősen romlott 5 fő ► Nem változott 13 fő ► Enyhén javult 8 fő P Nagyban javult 2 fő P Jelentősen javult Ofő standard pártok szavazói 11-19%- ban szintén egyetértettek. Bár a demokráciát és az EU-t elutasítók kisebbségben vannak, az elégedetlenek magas számaránya Peter Goliáš szerint intő jel, melynek nagyobb figyelmet kell fordítani. „Ez táptalaj lehet a populista és a szélsőséges csoportok megerősödésének a politikai palettán” - figyelmeztet Peter Goliáš. „A megkérdezettek kétharmada szerint a demokrácia helyzetén jelentősen javítana, ha a tisztességes emberek nagyobb szerephez jutnának a közügyek terén. Ugyancsak kétharmad pedig a rendőrség, az ügyészség, a bíróságok és až ellenőrző szervek függetlenségének és szakmaiságának növelésében látja a megoldást, mellyel egyben csökkentenék a hatalommal való visszaélés kockázatát is” - mondta Goliáš. Kritikus szakértők Az INEKO ugyanezt a felmérést a társadalom különböző területén tevékenykedő szakértők között is elvégezte. Ok még kritikusabbak a demokrácia állapotával kapcsolatban. A 80 szakértő fele rossznak, hitványnak tartja a demokrácia szintjét, 71 %-uk szerint az elmúlt öt évben romlott a demokrácia minősége. Véleményük szerint azonnali javulást eredményezne Ladislav Baštemák adócsalási botrányának hiteles kivizsgálása, a több millió eurós informatikai, egészségügyi és autópálya-építési pályázatok szisztematikus ellenőrzése, a részletes adóbevallások bevezetése, a rendőrség, az ügyészség és a bíróságok függetlenségének erősítése. Hosszú távon a demokrácia javulását eredményezné az oktatásügy átalakítása - javasolják, hogy a diákokat kritikai gondolkodásra oktassák, és a diákok megértsék a demokrácia jelentését -, továbbá, ha növelnénk a hatóságok - rendőrség, ügyészség, bíróságok - függetlenségét, illetve ha nyilvánosan ellenőrizhetőek lennének. A szakértők szerint is fontos, hogy az állam javítsa szolgáltatásait az egészségügy, az oktatás, az igazságszolgáltatás és a biztonság terén. Fontosnak tartják az új, hiteles politikusok megjelenését a politikai palettán. A szakértőkkel készített felmérésből az is kiderül, hogy Ausztriában és Csehországbanjobb a demokrácia színvonala, mint Szlovákiában. Lengyelországban inkább rossz, míg Magyarországon rosszabb, Ukrajnában pedig nagyon rossz a demokrácia állapota. Veszélyesek Kotlebáék Leginkább Marian Kotleba ĽSNS és Boris Kollár Sme rodina pártja jelent veszélyt a hazai demokráciára, ugyanakkor a Smer és az SNS is veszélyezteti. Enyhén pozitív hatással van a demokráciára a KDH, az SaS, az OĽaNO-NOVA és a Híd, miközben jelentősen egyetlen hazai politikai párt sem járul hozzá a demokrácia minőségének javulásához. A részeg sofőrnek nem fizet a biztosító Pozsony. Nemcsak a rendőrség, hanem a biztosítótársaságok is rendszeresen figyelmeztetik az ünnepek előtt a sofőröket, hogy vezetés előtt nem éri meg alkoholt fogyasztani. Aki részegen okoz balesetet, azt nemcsak szigorú bírság fenyegeti. Előfordulhat, hogy a biztosító megtérítteti vele a keletkezettkárt. Az ország legnagyobb biztosítója, az Allianz által összeállított statisztikából kiderül, hogy a társaság kliensei közül tavaly 38- an okoztak közúti balesetet részegen, idén eddig 22-en. Ha alkohol miatt okozott balesetet, biztos lehet benne, hogy a vártnál jóval többet lesz kénytelen kifizetni. Ugyanis ha baleset- biztosítása van, a biztosító csökkentheti a kártérítés összegét, viszont ha csak kötelező biztosítása van, akkor a biztosító visszakövetelheti azt az összeget, amit a sértettnek kifizetett kártérítésként. Ilyen esetekben a több tízezer eurós számlák sem számítanak ritkaságnak, s ilyen összeget nemegyszer élete végéig térít a baleset okozój a. „Idén egy kliensünk elütött három gyalogost, az egyik halálos sérüléseket szenvedett. A sofőr véralkoholszintje 1,8 ezrelék volt, a keletkezett kár pedig elérte a 69 ezer eurót. Ez az összeg nemcsak az autón keletkezett kárt tartalmazta, hanem a sértettek kezelési költségeit, a temetés kiadásait és a fájdalomdíjat is tartalmazta” — közölte Lucia Muthová, az Allianz szóvivője. A biztosító szerint nemcsak volán mögött, hanem síelés közben is óvatosan kell bánni az alkohollal, ugyanis ha egy részeg síelő megsérül, a biztosító - ugyanúgy, mint a közúti baleseteknél — csökkentheti a kártérítés összegét. Mindezt annak függvényében, mennyire járult hozzá a részegség a balesethez. Akinek vérében 1,5 ezreléknél is magasabb alkoholszintet mérnek, annak a biztosító végképp nem fizet kártérítést. Még akkor sem, ha be volt biztosítva. (dem) RÖVIDEN 29 százalékot mórtek a Smernek Pozsony. Ha novemberben tartották volna a parlamenti választásokat, akkor a Smer nyert volna 29,5 százalékkal - derül ki a Median ügynökség által készített közvéleménykutatásból. A második helyen az SaS végzett volna 15 százalékkal, ami az SNS eredményénél 4 százalékponttal jobb. Marian Kotleba ĽSNS pártja lett volna a negyedik (9,5%), a parlamentbe még az OĽaNO-NOVA (7%), a Híd (7%), a KDH (6,5) és a Sme rodina (5%) is bejutott volna. Az MKP-nak 4 százalékot mért a Median. A parlamentbejutáshoz szükséges 5 százalékos eredményt a Sieť sem érte el, a felmérésben 4 százalékos eredményt ért el. A választásokon a megkérdezettek több mint 52 százaléka vett volna részt. (dp)