Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)
2016-12-15 / 290. szám, csütörtök
IIV I Fotósuli 2016. december • www.ujszo.com ÚJ SZÓ HOBBI I A bécsi Albertina szobrán elmélyülten dolgozó restaurátor és a „manikűrt" békésen tűnő márványalak idilli kettőse tipikus zsánertéma. A szobor arca, keze, és a fiatalember profilja átlós kompozíciót alkot, az egyszínű háttér pedig nem hat zavarón. A Schloss Hof körhintájára jegyet árusító néni meleg fényekkel megvilágított portréja meghitt hangulatot áraszt. A kompozíció központi, egyensúlyban vannak a világos és a sötét részek. A Mikulás-figura és az idős hölgy párhuzamba állítása csipetnyi humort is visz a képbe. Egy pozsonyi buszmegállóban gyújtott cigarettára a kopott kabátot és jobb napokat látott kalapot viselő idős férfi. A portré főszereplője és a háttér forgalma teremt kontrasztot a régi és az új között. A témához leginkább az eredeti fénykép fekete-fehér változata illett. Eredetileg a mezítlábas imádkozó lett volna ennek az Isztambulban készült zsánerképnek a fő témája, őt komponáltam az egyik harmadoló vonalra. Amikor megláttam, hogy az egyik kislány megunta az imát, és felegyenesedett, azonnal exponáltam. Szerencsém volt. A fekete-fehér fotó ebben az esetben kényszerű megoldás, a fehéregyensúly beállítására ugyanis nem volt időm, amikor a siklóval játszó kisfiút fényképeztem. A végeredmény ezért színesben élvezhetetlen lenne. A felhők drámai hátteret adnak, az ellenfény pedig szépen kiemeli a témát. 21. RÉSZ A zsánerképek AZ ÉV UTOLSÓ FOTÓSULIJÁBAN ISMÉT EGY KLASSZIKUS, MANAPSÁG EGYRE INKÁBB ISMÉT DIVATOSSÁ VÁLÓ FÉNYKÉPÉSZETI MŰFAJT, A ZSÁNERKÉPET JÁRJUK KÖRÜL Azsáner- vagy életképek nem riportképek, nem portrék, nem szociofotók, mégis egyszerre mindhárom jegyeit tartalmazzák. Talán leginkább úgy lehetne meghatározni az életképeket, hogy középpontjukban az ember áll, leggyakrabban a rá jellemző környezetben. Azonban sohasem statikus portrékról van szó, hanem minden esetben fontos az elkapott, az egyszeri, a megismételhetetlen pillanat, a spontaneitás. Ez a pillanat a leggyakrabban nem kivételes és ünnepi, hanem hétköznapi, mindennapos vagy rutinszerű. A legjobban sikerült zsáner általában harmóniát, nyugalmat, olykor szomorú hangulatot áraszt. Fontos alkotóeleme lehet azonban a (tartalmi vagy vizuális) kontraszt, a humor is (2-es kép). Lehet játékos, vidám, történetmesélő, hangulatfestő, egy- vagy többszereplős is. Ha jó zsánerképeket akarunk készíteni, elsősorban nyitott szemmel kell járnunk a világban - ez persze érvényes a fotográfia bármelyik műfajára. Az életképek készítésekor azonban különösen résen kell lennünk: ilyenkor nincs lehetőségünk hosszasan bajlódni rekeszértékkel és záridővel (a fehéregyensúlyról nem is beszélve) - vagy pont a megfelelő tized másodpercben kattintunk, vagy végérvényesen lemaradunk a pillanatról. Profi fotósok azt szokták mondani, hogy amikor a keresőben meglátod a tökéletes pillanatot, már le is késtél róla. Képtelen történet Egy példa arra, miért kell mindig készenlétben állni (lehetőleg a fényviszonyoknak megfelelő beállított géppel a kezünkben), hajó képet akarunk készíteni. New York belvárosának utcáit jártam, esett, szinte sötét volt már, amikor észrevettem egy fél szemére vak nőt. Egy ház lépcsőjén ült, és elmélyülten foglalatoskodott valamivel. Közelebb léptem, láttam, hogy fél szemét „kalózosan" leragasztották, kezében sminkkészlet, az egészséges szemét festette ki éppen. Gyorsan előkaptam a fényképezőgépemet. Akkoriban egy analóg (filmes) gépet használtam. Nem volt időm fényt mérni, rekeszt és záridőt beállítani, és mivel kevés volt a fény, a gépben lévő film pedig nem volt elég érzékeny, egy elmosódott, szürke paca lett a végeredmény. így maradtam le életem talán legjobb életképéről. (jéel) Ezért a zsánerképek készítésekor is próbáljunk meg előre gondolkodni: amikor a bácsi reszkető kezével előhúzza a cigarettát, már emelhetjük is szemünkhöz a gépet (3-as kép). A kontraszt, az ellentétek vonzása mindig jót tesz felvételeinknek. Pár sorral feljebb azt írtuk ugyan, hogy életképeink szereplőit ajánlatos a saját környezetükben megörökítenünk, azonban - mint minden szabály esetében - tehetünk kivételt. Ha egy népviseletes asszonyságot a pláza üvegfala előtt kapunk le vagy a bál jelenésre váró díszvendégét a koszlott öltözői folyosón fényképezzük le, drámai kontrasztot, erős vizuális hatást érünk el. Akkor sem követünk el azonban hibát, ha meghitt, harmonikus pillanatot örökítünk meg. A kutya nyakát simogató kéz vagy a muskátlit locsoló néni is remek témája lehet fotónknak. Ha több szereplő kerül fotónkra, fontos az egymáshoz való viszonyuk ábrázolása. A kisfiút és az őt biciklizni tanító apukát ábrázoló fotó szinte magáért beszél - ha megfelelő nézőpontból fényképezzük, egy ilyen kép általában telitalálat. Kis szerencsével ilyenkor még egy-egy viccesebb pillanatot is elcsíphetünk, ha például az apuka éppen a telefonjával foglalatoskodik, miközben a fia segítséget várva hátranéz - máris sokkal mélyebb a mondanivalója a jelenetnek. Kellemes ünnepeket, szép fényeket mindenkinek! JUHÁSZ LÁSZLÓ (A SZERZŐ FELVÉTELEI) MIÉRT NEM SIKERÜLT? Ádám és nagyapja sokáig törték a diót a teraszon, igazán vehettem volna a fáradságot, hogy kimenjek, és előnyösebb nézőpontból készítsek róluk néhány képet. Szép, idillikus életkép készülhetett volna. A kényelmes, ám rossz megoldást választottam, és a teraszajtó mögül fényképeztem. Sok a zavaró elem a háttérben, tükröződés az üvegajtón, előnytelen beállítás - minden összejött, aminek nem lett volna szabad.
