Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)
2016-12-14 / 289. szám, szerda
N LT) RÉGIÓ Kelet- és Közép-Szlovákia 2016. december 14., szerda, 15-17. oldal Nagykapos város idei karácsonyi díszítése a régió települései közül messze a leglátványosabb és a legízlésesebb. Petrikán Péter, a város polgármestere elmondta, a mostani látványosság egy tudatos fejlesztés egyik állomása. A város a korábbi években is rendre karácsonyi díszbe öltözött - például a városháza és a Dobó tér környéke -, ám a díszítés nem volt egységes. Ennek kialakítását két évvel ezelőtt határozta el a város vezetése. Idén 10 ezer eurót fordítottak erre a célra, jövőre várhatóan ennek az összegnek a felét költik rá. Most a városi hivatal környékére és a Dobó térre is több dísz került, és a két helyszínt összekötő utcát is feldíszítették. A magyar alapiskola melletti városi parkba és a Fábry utcába szintén került karácsonyi díszítés, mely 2017 karácsonyára tovább bővül. (Leczo Zoltán felvétele) A17 ezer aláírás és a heves tiltakozás ellenére sem változik a parkolási rendszer NÉMETI RÓBERT Közel háromszáz kassai lakos jelent meg a legutóbbi önkormányzati iilásen, melyen egyebek mellett a fizetős parkolási rendszer kiterjesztéséről és módosításáról is tárgyaltak. KASSA A parkolás hónapok óta téma a városban. Az új, drágább rendszer ellen aktivisták egy-csoportja petíciót indított, 17 ezer aláírást gyűjtöttek össze, de mint kiderült, semmit sem értek el. Csakúgy, mint az előző, szintén a parkolási rendszerrel foglalkozó önkormányzati ülésen, most is rendőrök felügyeltek a rendre, a lakosok pedig csak az ideiglenesen elhelyezett ellenőrzőkapukon és a mobilkordonokon keresztül léphettek be az önkormányzat épületébe. A parkolási rendszer elleni harcot továbbra is a Nezaplatím EEI ani cent és a Košice: Nechem platiť EEI za parkovanie pred blokom polgári társulás vezeti. A hetekkel ezelőtt a város vezetéséhez benyújtott, több mint 17 ezer aláírást tartalmazó petíciójukkal azt szerették volna elérni, hogy ne az EEI, hanem egy városi cég kezelje a belvárosi parkolási rendszert, továbbá azt, hogy a rezidenskáryák árát 3 5 -ről 5 euróra csökkentsék. „Az önkormányzat saját költségén készíttetett jogi vizsgálatot a petíció kapcsán, de úgy tűnik, Richard Raši főpolgármester csak azokat a pontokat olvasta fel, amelyek megfelelnek neki. Rámutatott a különféle hiányosságra, de azokat a dolgokat elfelejtette megemlíteni, amelyeket meg kellett volna oldania. Például felhívni a parkolási rendszert működtető cég figyelmét a hibákra” - nyilatkozta Igor Petrovčík, a petí- ciós bizottság elnöke. Az ülésen több, a petíciót támogató aktivista is felszólalt, de a Marcel Gibóda független önkormányzati képviselő által tett, a parkolási rendszer módosításáról szóló javaslatot az önkormányzati képviselők nem hagyták jóvá. „A petíció számtalan formai hibát tartalmazott, nem is lettem volna köteles besorolni a mai önkormányzati ülés programjába. Hiba volt például az is, hogy nem az ön- kormányzatnak, hanem nekem címezték. A petíció újratárgyalása csakis azon múlt, hogy beiktattam a mai programba, a képviselők pedig szavaztak róla” - mondta az önkormányzati ülésen Richard Raši, Kassa főpolgármestere. Henrich Burdi- ga, az EEI ellen folytatott harc egyik vezetője úgy véli, a város vezetését egyáltalán nem érdekli a lakosok véleménye. „Számunkra ez óriási csalódás. Minden tőlünk telhetőt megtettünk. Mivel nagyon sokáig húzódott a dolog, egyre nehezebb az embereket motiválni, hogy továbbra is kitartsanak érveik mellett, nem beszélve a rendőrök különféle akcióiról. Elkeserítő, de be kell ismernünk, elveszítettük a harcot” - mondta Henrich Burdiga. Feszültvolta hangulataz önkormányzati ülésen (A szerző felvétele)