Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)

2016-12-13 / 288. szám, kedd

www.ujszo.com | 2016. december 13. SPORT 117 Hosszú Katinka hét arannyal zárt Hosszú Katinka a rövidpályás vb-n is tarolt (TASR/AP-feivétei) Az utolsó versenynapon 100 pillangón győzött Hosszú Katinka a rövidpályás úszó­világbajnokságon Windsorban, és összesen hót arannyal és két ezüsttel zárta a vb-t. Katinka Windsorban kedden 400 vegyesen győzött, valamint 200 gyorson lett második, szerdán 100 háton és 200 pillangón nem talált le­győzőre, csütörtökön 200 háton, pénteken 100 vegyesen, szombaton pedig 200 vegyesen diadalmasko­dott, 50 háton pedig másodikként végzett. Utolsó döntőjében, vasár­nap a 100 pillangón tudta, az dönthet majd, mennyire tud az első 50 mé­teren legnagyobb riválisa, a sprint­specialistának számító Kelsi Wor- rellre tapadni. Ez jól sikerült neki, hiszen szorosan az amerikai mögött volt szinte végig, azonban az utolsó forduló gyakorlatilag tökéletesen jött ki neki, és a végső métereken megnyerte a versenyt, ráadásul ha­talmas, 55,12 másodperces országos csúccsal. Kitörtek az érzelmek „Nagyon örülök ennek az arany­éremnek. Az egész világbajnoksá­gon ez volt a legkönnyebb estém, hi­szen csak egy versenyem volt, így aztán a végén kitörhettek belőlem az érzelmek - idézte a Magyar Úszó- szövetség Facebook-oldala Hosszút. - Az előző napokon rendkívül ke­ményen kellett koncentrálnom, hi­szen több számban is úsztam, most viszont ez volt a vége, végre lehetett ünnepelni, jutott erre is idő, már nem egy újabb szám járt a fejemben. So­kat gyakoroltam az ilyen sorozatter­helést, elsősorban azt, hogy mentá­lisan bírjam, ez a legfontosabb. A mostani úszáshoz az is kellett, hogy jól aludjak az éjszaka - az elmúlt na­pok után jöhetett a nyugalom, ez az egyik legfontosabb ilyenkor.” Katinka hozzátette, elképesztően intenzív volt számára az elmúlt hat nap, ugyanakkor csodálatos élményt jelentett számára itt versenyezni. Rekordok sorozata Magyarország ezzel a második helyen zárt a vb éremtáblázatán, de úgy is fogalmazhatunk, hogy az Egyesült Államok után rögtön Hosszú Katinka következik a sor­ban. Katinka a rövidpályás világbaj­nokságok női örökranglistáján minden létező műfajban az élre ke­rült: övé a legtöbb egyéni arany (13), a legtöbb összes érem (22 - 13-7-2), ugyanakkor a 100 pillangó vasár­napi megnyerésével felállított egy abszolút rekordot is: egy világbaj­nokságon még férfiúszó sem nyert Éremtáblázat 1. USA 8 15 7 2. Magyarország 7 2 2 3. Oroszország 6 5 3 4. Dél-afrikai Közt. 4 1 0 5. Koreai Közt. 3 0 0 6. Kanada 2 3 3 7. Hollandia 2 3 1 8. Japán 2 2 11 9. Ausztrália 2 2 7 10. Németország 2 1 0 annyi érmet, mint ő. Ryan Lochte volt eddig a legj óbb nyolccal (6-1 -1, legalábbis bár Katinka Dohában is már nyolc éremmel - 4-3-1-gyei — zárt), a háromszoros olimpiai baj­nok most erre licitált rá kilenccel (7- 2-0). Azért az abszolút rangsorban Lochte még erősen vezet, a váltók­kal együtt 38 érmet szerzett össze­sen, ebből 21 arany. Lochte az összes egyéni arany tekintetében is megelőzi még eggyel Katinkát, az amerikai úszónak 14 van, Katinká­nak 13. Hosszú pályafutása során immá­ron 69 éremnél (42 arany, 17 ezüst, 10 bronz) tart olimpiákról, világ- és Európa-bajnokságokról, ezzel egy éremre megközelítette a magyar örökrangsorban élen álló Cseh Lászlót, aki 70 érmet szerzett (35-18- 17) ezeken az az eseményeken. Sajnálja a váltót A magyar 4x200-as váltó nem tu­dott elindulni Windsorban, mert Késely Ajna betegsége nem jött rendbe. Az eredeti megegyezés is az volt, hogy Hosszú Katinka csak es­te, a döntőben úszna, Hosszú azon­ban ezt már nem tudta vállalni. A vb zárónapján Katinka az Origónak adott exkluzív interjújában el­mondta, sajnálja, hogy a váltó nem állhatott rajthoz. „Ha meg tudtam volna csinálni, akkor odaállok, és segítek a csapatnak. Sajnos az ötö­dik napon már nem voltam top álla­potban. Legközelebb erre is fel kell készülnünk, ha közbejön egy beteg­ség vagy valamilyen nem várt fej­lemény történik, akkor legyen egy B terv” - magyarázta az elképesztő te­herbírású úszó, aki előzetesen min­den számot bevállalt, de végül a 200 melltől visszalépett. „A 100 pillan­gó miatt ezt kellett tennem. Beval­lom, kicsit bűntudatom volt, mert úgy éreztem, tudtam volna döntőt úszni. A 200 mellet egyébként csak kíváncsiságból vállaltam volna, eredetileg is úgy terveztük, hogy ha bejutok a döntőbe 100 pillangón, akkor nem indulok 200 mellen. Ha a 200 mell a 100 pillangó után lett vol­na, akkor leúszom. Sajnos nem így szerepelt a programban” - tette hoz­zá Hosszú. (MTI, origo) EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás FORTUNA LIGA, 19. forduló: Spartak Trnava-AS Trenčín 1:1, gGodál (60., 11-esből), III. Udeh (72). Sárga lap: Godál, I. Schranz, Ili. Kleščík, Skovajsa, Kvocera. Játékvezető: I. Kružliak, 2651 néző. TRNAVA: A. Jakubech-Cögley, Godál, Hladík, Janso-Martin Tóth (46. Bello), Greššák-A. Sloboda, E. Hali- lovic (55.1. Schranz), Mikovič-Tambe. TRENČÍN: A. Chovan- Ket, Udeh, Kleščík, Skovajsa-Halgoš (57. E. Prekop), Reuben Gabriel, Lawrence-Kvocera (77. Mikeš), Janga (84. Nwofor), S. Kalu. A bajnokság állása: 1. Žilina 19 16 2 1 55:12 50 2. Podbrezová 19 11 5 3 24:11 38 3. Slovan Bratislava 19 10 3 6 30:21 33 4. Trnava 19 8 6 5 24:24 30 5. Ružomberok 18 7 5 6 33:27 26 6. Myjava 19 7 5 7 19:21 26 7. Trenčín 19 6 4 9 25:33 22 8. Michalovce 18 6 4 8 22:32 22 9. DAC 19 5 6 8 21:26 21 10. Zlaté Moravce 19 4 3 12 19:34 15 11. Senica 19 3 5 11 14:25 14 12. Prešov 19 2 8 9 11:31 14 ■ Jégkorong NHL: Anaheinŕ-Ottawa 5:1, Detroit-Philadelphia 0:1 - hosszabbítás után, Washington-Vancouver 3:0, Minnesota-St. Louis 3:1, Chicago-Dallas 3:1, Hossa (C) 1+0, NV Rangers- New Jersey 5:0, Toronto-Colorado 1:3, Edmonton-Winnipeg 3:2, Daňo (W) 0+1. TIPSPORT LIGA, 29. forduló: Banská Bystrica-Košice 4:0 (1:0,3:0,0:0), g.: I. Ďatelinka (10.) Kafka (26), Sarault (26), Tománek (37); Poprad-Martin 1:3 (0:0,1:0,0:3), g.: Paloóko (32), ill. Salija (55), Varga (57), Markovié (60); Zvolen- Trenčin 6:2 (1:0,3:1,2:1), g.: Puliš (3„ 29., 36,58), Majdan (35), Hraško (49), ill. Hossa (33), Dlouhý (57); Nilra-Liptovský Mikuláš 6:3 (3:0,3:1,0:2), g.: H. Ručkay (5., 30), Pupák (10), Sille (18), Slovák (28), Milam (28), ill. Ru­dolf Huna (35), Bobček (46), Uram (56); Žilina-Nové Zám­ky 7:2 (3:0,1:0,3:2), g.: Hovorka (6), Švihálek (16), Stupka (19), J. Jurík (25), Novotný (42), E. Švec (47), Konečný (47), ill. Tibenský (44), Paulovič (47). A bajnokság állása: ■ Kézilabda Nűl EB, középdöntő, II. csoport (Helsingborg): Magyaror- szág-Románia 21:29 (9:15), magyar gólszerzők: Görbicz 3/1, Klivinyi, Kovács A., Triscsuk 3-3, Erdősi, Hornyák, Lukács 2-2, Bódi, Mészáros, Schatzl 1-1; Dánia-Norvégia 20:22 (9:14). A csoport állása: 1. Norvégia 3 3 0 0 68:62 6 2. Románia 3 2 0 1 72:61 4 3. Dánia 3 2 0 1 76:70 4 4. Csehország 3 1 0 2 80:81 2 5. Oroszország 3 1 0 2 64:69 2 6. Magyarország 3 0 0 3 62:79 0 I. csoport: Spanyolország-Németország 20:20 (12:9). ■ Kosárlabda NBA: Detroit-Philadelphia 79:97, Minnesota-Golden State 108:116, Oklahoma City-Boston 99:96, Phoenix-New Orleans 119:120 - hosszabbítás után, LA Lakers-New York 112:118. ■ Röplabda FÉRFIEXTRALIGA. 17. forduló: Prešov-Košice 2:3 (-20, 22, 23, -25, -12), Stará tubovňa-Prievidza 1:3 (23, -20, -12, -42), Svidník-Myjava 3:1 (-15,21,23,20). Nitra-VK Spartak UJS Komárno 3:1 (15,-23,9,17). 1. Banská Bystrica 30 19 3 3 5 107:57 66 NŐI EXTRALIGA, 14. forduló: Trnava-COP Nitra 3:1 (-21,21, 3:21,17,2. Ausztrália 3:23,56,3. Japán 3:24,71. 2, Košice 30 17 5 2 6 112:68 63 17,21). Nők, 4x50 m gyorsváltó: 1. Kanada 1:35,00, 2. Hollandia 3, Nitra 29 17 1 3 8 102:82 56 1:35,37,3. Olaszország 1:35,61; 200 m mell: 1. Molly Rens­4. Žilina 29 13 3 3 10 97:83 48 ■ Tenisz haw (brit) 2:18,51,2, Kelsey Lauren Wog (kanadai) 2:18,52,3. 5. Zvolen 31 13 2 1 15 92:103 44 FÉRFI-VILÁGRANGLISTA (zárójelben a korábbi helyezés): 1. Chloe Tutton (brit) 2:18,83; 100 m pillangó: 1. Hosszú Katin­6. Liptovský Mikuláš 30 10 5 2 13 81:91 42 (1.) Andy Murray (brit) 12 410 pont, 2. (2.) Novak Djokovics ka (magyar) 55,12,2. Kelsi Worrell (amerikai) 55,22,3. Ike Ri­7. Martin 27 12 1 3 11 78:83 41 (szerb) 11 780, 3. (3.) Milos Raonic (kanadai) 5450, 4. (4.) kako (japán) 55,64; 50 m gyors: 1. Ranomi Kromowidjojo (hol­8. Poprad 31 9 3 5 14 82:91 38 Stan Wawrinka (svájci) 5315,5. (5.) Kei Nisikori (japán) 4905, land) 23,60,2. Silvia Di Pietro (olasz) 23,90,3. Madison Ken­9. Trenčín 31 8 5 4 14 78:89 38 6. (6.) Marin Cilic (horvát) 3650,7. (7.) Gael Months (francia) nedy (amerikai) 23,93; 4x100 m vegyesváltó: 1. USA 3:47,89, 10. Nové Zámky 30 7 4 6 13 74:94 35 3625,8, (8.) Dominic Thiem (osztrák) 3415,9. (9.) Rafael Na­2. Kanada 3:48,87,3. Ausztrália 3:49,66. U20 20 2 0 0 18 20:82 6 dal (spanyol) 3300,10. (10.) Tomáš Berdych (cseh) 3060,... 35. (35.) Martin Kližan 1230,117. (117.) Jozef Kovalík 501, ■ Birkózás 122. (122.) Lukáš Lacko 492,137. (137.) Andrej Martin (szlo­vákok) 451,142. (142.) Gombos Norbert (szlovákiai) 441,158. (158.) Fucsovics Márton (magyar) 379. NŐI VILÄGRANGLISTA: 1.(1.) Angelique Kerber (német) 9080 pont, 2. (2.) Serena Williams (amerikai) 7050,3. (3.) Agni­eszka Radwanska (lengyel) 5600,4. (4) Simona Halep (ro­mán) 5228,5. (5.) Dominika Cibulková (szlovák) 4875,6. (6.) Karolína Plíšková (cseh) 4600, 7. (7.) Garbine Muguruza- Blanco (spanyol) 4236,8. (8.) Madison Keys (amerikai) 4137, 9. (9.) Szvetlána Kuznyecova (orosz) 4115,10. (10.) Johanna Konta (brit) 3640,... 28. Babos Tímea (magyar) 1575,82. (82.) Kristína Kučová 778,99. (99.) Jana Čepelová 662,120. (121.) Rebecca Sramková 498,154. (154.) Magdaléna Rybáriková (szlovákok) 369. I Úszás RÖVIDPÁLYÁS VB, Windsor, férfiak, 1500 m gyors: 1. Pák Te Hvan (koreai) 14:15,51, 2. Gregorio Paltrinieri (olasz) 14:21,94,3. Wojciech Wojdak (lengyel) 14:25,37, ...7. Gyúrta Gergely (magyar) 14:39,01; 100 m gyors: 1. Simonas Bilis (lit­ván) 46,58,2. Siura Sinri (japán) 46,59,3. Tommas D'Orsog- na (ausztrál) 46,70; 200 m hát: 1. Radoslaw Kawecki (lengyel) 1:47,63,2. Jacob Pebley (amerikai) 1:48,98,3. Kaneko Ma­szaki (japán) 1:49,18; 50 m mell: 1. Cameron van der Burgh (dél-afrikai) 25,64,2. Peter Stevens (szlovén) 25,85,3. Felipe VB, női 60 kg: 1. Pej Hszing-ru (kínai), 2. Allison Ragan (ame­rikai), 3. Barka Emese (magyar) és Linda Morais (Kanada). Férfi kötöttfogású BO kg: 1. Ramazan Abacsarajev (orosz), 2. Atem Aslan (török), 3. Dzsonibek Otabekov (üzbég) és Szabó László (magyar). A magyar TOTÚ 49. játékhete 2. fordulójának nyertes tipposz- lopa a következő: X, X, 1,1,2,1,2, X, 2,2, X, 2 -1. Telitalála- tos és 13 találatos szelvény nem volt. A12 találatosra 1127 800, a 11 találatosokra 49 035, a 10 találatosokra 14 035 fo­rintot fizetnek. GÓLTOTÓ: Hattalálatos és öttalálatos szelvény nem volt. A né- gyesek 19 270 forintot érnek. SPORTMENÜ ■ Kézilabda NŐI EB, középdöntő, II. csoport (Helsingborg)-16.15: Csehország-Románia; 18.30: Magyarország-Norvégia; 20.45: Dánia-Oroszország. SEHA-LIGA -19.00: Tatran Prešov-Veszprém. FÉRFI SZLOVÁK KUPA, elődöntő, visszavágó -18.00: Považská Bystrica-HKM šaľa (az első mérkőzésen 27:34). SPORT A TV-BEN 12.00 - SPORT 2 (magyar): Lósport, futam 14.00 - EUROSPORT 1: Glas- gowi snookertoma 15.15 - SPORT M: Lósport, fu­tam 16.15 - SPORT 2 (cseh), SPORT 1 (magyar): Csehor­szág-Románia női kézilabda Eb­középdöntő 17.00 - ARENA SPORT 1: PPD Zagreb-Vardar Szkopje férfikézilabda SEHA Liga-mér­kőzés 17.15 - SPORT M: Lósport, fu­tam 18.00 - 213 TV: Považská Bystrica-Saľa férfi Szlovák Kupa, elődöntő, visszavágó 18.30 - M4 SPORT: Magyar­ország-Norvégia női kézilabda Eb-középdöntő 18.30 - DIGISPORT 2 (ma­gyar): Álba Fehérvár-Cluj Na- poca férfikosárlabda Európa- kupa-mérkőzés 18.30 - SPORT 1 (cseh), SPORT 2 (magyar): Sparta Praha-Bem jégkorong Bajnokok Ligája-negyeddöntő, visszavágó 19.00 - ARENA SPORT 1, DI­GISPORT 1 (magyar): Tatran Prešov-Telekom Veszprém fér­fikézilabda SEHA Liga-mér­kőzés 19.00 - NOVA SPORT 1, DI­GISPORT 3 (magyar): Leip­zig-Hannover férfikézilabda, Német Kupa-mérkőzés 20.00 - EUROSPORT 1: Glas- gowi snookertoma 20.00 - EUROSPORT 2: Sza­badstílusú sí, Világkupa, Árosa 20.15 - SPORT 1 (magyar): Dinamo Sassari-Szolnoki Olaj férfikosárlabda, Bajnokok Ligája-mérkőzés 20.45 - SPORT 2 (magyar): Dánia-Oroszország női kézi­labda Eb-középdöntő, 20.45 - DIGISPORT 1 (szlo­vák): Everton-Arsenal labda­rúgó premier League-mérkőzés 20.45 - DIGISPORT 2 (szlo­vák): Norwich City-Aston Vil­la labdarúgó Championship- mérkőzés 21.00 - DIGISPORT 2 (ma­gyar): Sochaux-Olympique Marseille labdarúgó francia Ligakupa-mérkőzés 1.05 (szerda) - NOVA SPORT 1: New York Rangers-Chicago Blackhawks jégkorong NHL- mérkőzés 1.35 (szerda) - NOVA SPORT 2: Toronto-San Jose jégkorong NHL-mérkőzés 4.35 (szerda) - NOVA SPORT 2: Portland Trail Blazers-Ok­lahoma City Thunder kosárlab­da NB A-mérkőzés AKTUÁLIS ► Menesztették Hans Backét, a finn fociválo­gatott szövetségi kapitányát, utódja az 52 éves Markku Kanerva lett.

Next

/
Thumbnails
Contents