Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)

2016-12-12 / 287. szám, hétfő

2 I KÖZÉLET 2016. december 12. | www.ujszo.com Érsek volt a forgalmista Az új menetrend életbe lépé­sével tegnap elindult Pozsony­ból Kassára az első IC-vonat az északi vonalon, ezeket a járatokat januárban szüntet­ték meg. Az új menetrend nem hozott változást például a Párkány ás környékén élők számára, ahol gyalázatos a belföldi vasúti közlekedés. Pozsony. Andrej Danko (SNS) házelnök elhamarkodott lépésként értékelte az IC-vonatok eltörlését. Érsek Árpád közlekedési miniszter (Híd) a kassai IC-vonatok újraindí­tása kapcsán kiemelte: gyors, kényel­mes és tiszta vonatokkal lehet uta­zásra csábítani az embereket. A Zsol­nán áthaladó járatokat Andrej Danko SNS-elnök nyomására állították vissza, aki januárban még ellenzéki politikusként hevesen tiltakozott a megszüntetésük ellen. Az IC-járatok leállításáról Ján Počiatek (Smer) közlekedési minisz­ter döntött, mert veszteséget termel­tek. Ez most sincs másként, a vasút szerint viszont egy év múlva nyere­ségesek lehetnek. (TASR.ú) Indul a bakter. Új menetrendhez új forgalmista kell, Danko beöltöztette Érseket. (Fotók; Szlovák Vasúttársaság, Gabriel Kuchta) Fogy a tábor, Fico újra harcias „Érthetetlen, hogy a Smer baloldali fordulatról beszél, miközben a csúcsvezetésbe újabb üzletembereket válasz­tottak" - nyilatkozta Eduard Chmelár politikai elemző a Smer kongresszusáról. Eperjes. „A kongresszus teljes csőd, semmi újat nem tudtunk meg. A Smerben már rég nem a kongresszu­sokon dőlnek el a fontos kérdések, hanem egy ember fejében” - utalt Fi­co módszereire Grigorij Mesežnikov politológus, a Közéleti Kérdések In­tézetének (IVO) vezetője. Monika Flašíková Beňová, a párt EP-képviselője a kongresszus befe­jezése előtt távozott. „Nincs értelme maradni, ha a vita csak a funkcioná­riusok megválasztása után kezdődik” - nyilatkozta Beňová, aki pár napja azt írta a szociális hálón, hogy a kong­resszus fölösleges lesz, ha Kaliňák alelnök marad. Beňová távozása a kongresszusról Fico szerint nem gond, szerinte a képviselőnő Brüsszelben elszakadt a valóságtól. Fico a kongresszust követő sajtó- tájékoztatón elmondta, a párt fél éven (Jozef Jakubčo felvétele) belül előáll új programjával, amivel 2020-ban meg akarja nyerni a válasz­tásokat. A párt jövő évi prioritásait „Álljuk a szavunkat” címmel mutat­ták be: a bérek növelése az állami és a magánszektorban, a munkanélküli­ség elleni küzdelem és a régiók kö­zötti különbségek csökkentése. „Ami biztos, hogy a Smer 2020-ig 100 ezer új munkahely létrehozását szeremé elősegíteni és 2019-ig a minimálbér legalább 500 euróra emelkedne” - mondta Fico. Ellenségek megnevezve „A Smer támogatottsága a válasz­tók részéről stabil, de a tagok elké- nyelmesedtek, mobilizálódniuk kel­lene” - jelentette ki Fico. Szerinte a pártnak keményebben kell fellépnie a média „alaptalan vádaskodásaival” szemben is. „A média most a kor­mány tényleges ellenzéke de kezdi elveszíteni a szavahihetőségét, hazu­dik, ignorálja a pozitív híreket. El fogjuk mondani, kik a tulajdonosok és beszélni fogunk a hazugságaikról” - hirdette meg Fico a média elleni harc újabb fordulóját. Vége a „korrektségnek" A kormányfő kijelentette, a Smer 2017-ben véget vet a politikai kor­rektségnek, mert az megöli a pártot. Hogy pontosan mire gondol, nem részletezte, Robert Kaliňák belügy­miniszter azonban felvázolta, miről van szó. „A belügyminisztérium és a rendőrség kiemelt figyelmet szentel azoknak a településeknek, ahol prob­lémásnak tartott, szociálisan hátrá­nyos helyzetű polgárok és romák él­nek” -jelentette be Kaliňák. Szerinte a romák által lakott településeken fo­kozott rendőri jelenlét lesz. Kaliňák elmondta: Szlovákiában 1992 roma­telep és romák által lakott kisközös­ség van, több mint a fele problémás. Az intézkedéseknek ott kell javítani­uk a helyzeten, ahol a „rendes polgá­rok” szenvednek az „alkalmazkodni képtelenek” viselkedése miatt. A mi­niszter szerint nem tolerálható, hogy a szociális segélyből élők ignorálják a szabályokat. Szólt továbbá azokról a civil szervezetekről és sajtóorgánu­mokról is, amelyek - véleménye sze­rint - védelmükbe veszik a törvény- szegőket, a romák elleni rendőri be­avatkozásokat azonnal brutalitásnak minősítve. „Ha rendkívüli intézkedé­sek bevezetésére lesz szükség, akkor bevezetjük azokat” - jelentette ki Kaliňák. „Fico politikai korrektséggel és ro­mákkal kapcsolatos nyilatkozatainak semmi köze a szociáldemokráciához. Egyetlen célt követ: vissza akarja szerezni a SNS-től és Marian Kotleba szélsőjobboldali pártjától az elszip­pantott szavazóit” - nyilatkozta Ján Baránek politikai elemző, a Polis közvélemény-kutató ügynökség ve­zetője. (TASR, SITA) Teljesen leégett a kassai egyetem teteje Használhatatlanná vált a kassai Šafárik Egyetem természettudományi karának épülete, miután a péntek esti tűzben az egész tetőszerkezet a lángok martalékává vált. Kassa. A helyszínre nagy erőkkel kivonuló tűzoltóknak a lángokat csak szombat hajnalra sikerült megfékez­niük. Senki sem sérült meg, mert péntek este már senki sem tartózko­dott az épületben. Az előzetes becs­lések szerint több millió eurós kár ke­letkezett. „A vegyészeti laboratóri­um is megsemmisült” - nyilatkozta Pavol Sovák, az egyetem rektora. Az egyetem néhány alkalmazottja azt nyilatkozta, egy ideje gond volt az épületben a villanyvezetékekkel, így a tüzet rövidzárlat is okozhatta. Az oltás során Peter Kažimír pénz­ügyminiszter is a helyszínre érkezett, megígérve, hogy a minisztérium is segít a felújításban. „Már a szerdai kormányülésen javaslatot teszek a mihamarabbi felújításhoz szükséges összeg elkülönítésére” - mondta. Robert Fico kormányfő szombaton bejelentette, ha a biztosítási összeg nem lenne elég a felújításra, a kor­mány kamatmentes hitelt ad, amit már pénteken átutalhatnak az egyetem számlájára. (nr) (Németi Róbert felvétele) Földet majdani autópálya mentén kell venni Somorja/Úszor. Az R7-es gyorsforgalmi úthoz szükséges parcellák állami felvásárlásakor a korábbi vételár hússzorosát kereste Hideghéty Ferenc, aki korábban a Híd jelöltjeként ke­rült az Állami Földalap élére - írta a Denník N. Hideghéty par­cellája Bugár Béláé mellett volt, aki szintén jól járt a földvásár­lással, körülbelül félmillió eurót kereshetett. Bugár azonban még 2005-ben vásárolta a szántóföl­det, amikor az R7-es útvonaláról fogalma sem volt senkinek. Amikor egyre konkrétabbá vált az R7-es építése, maga Bugár számolt be a sajtónak arról, hogy földet vásárolt. A lap szerint Hideghéty csak 2012-ben vásárolta a földet, Gál Györggyel együtt, aki szintén megjárta a földalapot. A területet árverésen vásárolta Gál György, négyzetméterenként egy euróért, aztán a terület felét ugyanilyen áron átadta Hideghétynek. Azt állítja, nem tudta, hogy arra vezet majd a csallóközi gyorsforgalmi út. A területet később 20-szoros áron vásárolta meg a Nemzeti Autópálya-társaság, egy négy­zetméterért 20 eurót fizetett. Gál azt nyilatkozta, körülbelül 200 ezer euró fűtött be a számlájára. Azt mondja, a vásárláskor nem lehetett tudni, hogy arra vezet majd az út, három lehetséges nyomvonalról is beszéltek még akkoriban. (ú) Kiska: elégedetlen az ország Pozsony. „Miközben Szlová­kia gazdasági mutatói jók, nőnek a jövedelmek és a GDP is emel­kedik, egyre több ember veszíti el a bizalmát az állammal szemben. Továbbra is sokakat sújt a sze­génység, a munkanélküliség, az iskolaügy és az egészségügy ka­tasztrofális helyzetben van. Po­zsonyon kívül egyre nagyobb az elégedetlenség” - figyelmezte­tett a közszolgálati televízió teg­napi vitaműsorában Andrej Kis­ka köztársasági elnök. Szerinte hatalmas gond a korrupció is, aminek a legjobb példája to­vábbra is Ladislav Baštemák ki­vizsgálatlan adócsalási ügye, és az, hogy mindebben milyen sze­repet játszik Robert Kaliňák bel­ügyminiszter. Kiska tegnap is kitért a válasz elől, hogy a bírálat összefügg-e azzal a napokban felröppent hír­rel, miszerint új párt alapításán töri a fejét. Richard Sulik, az SaS elnöke a közszolgálati televízió vitamüsorában tegnap azt állí­totta, hogy a napokban felkereste őt Andrej Danko (SNS) házel­nök. Kiska új pártjáról és az elő­rehozott választások esélyei felől érdeklődött. Sulik szerint Danko fél Kiskátéi, és keresztbe akar tenni neki, mert az új párt, mely­nek Sulik már a nevét is tudja: Progresszív Szlovákia (Prog­resívne Slovensko) meghiúsít­hatja az SNS ambícióját, hogy az ország legjelentősebb politikai erejévé váljon. (TASR, sita)

Next

/
Thumbnails
Contents