Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)
2016-12-10 / 286. szám, szombat
www.ujszo.com | 2016. december 10. SZOMBATI VENDÉG 19. Grundot épített a Vígszínházban Marton László: „Minden kérdés, amelyet Molnár Ferenc feltesz, érint minket, rólunk szól, fontos nekünk..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Két klasszikust vitt színre az elmúlt hónapokban. Márai Sándort és Molnár Ferencet. Monodráma az egyik, zenás darab a másik. A Hallgatni akartam Marton László első Márai-rendezáse. A Pál utcai fiúkkal most újra meghajol Molnár zsenije előtt. Budapesten, a Vígszínházban, amelynek csaknem negyedszázadig állt az élén, a Játék a kastélybant rendezte. Külföldön, főleg Amerikában igazi Molnár-specialistaként jegyzik több társulatnál. A Játék a kastélybant Chicagóban is színpadra állította, A testőrt Santa Fében, az Olym- piát Louisville-ben, de Molnárdarabot kértek tőle Atlantában és Torontóban is. Marton László azonban nemcsak erről híres. Különleges érzékkel, eredeti anyagból, frissen komponált zenével hozott létre új hangvételű, világszínvonalú előadásokat. Nem musicaleket, hanem teljesen egyedülálló, a musical megszokott elemeit messziről kerülő, páratlan kreativitásra építő zenés darabokat. A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Harmincéves vagyok, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, a Kőműves Kelemen, A padlás kivétel nélkül ezt példázza, a Fekete Péter új korszakot nyitott az operettjátszásban. A Pál utcai fiúkkal a magyar irodalom egyik legszívbemar- kolóbb alkotását rendezte most meg. Dés László (zene), Geszti Péter (dalszövegek) és Horváth Csaba (koreográfia) közreműködésével fiatalokat és felnőtteket egyaránt megérintő, varázslatos előadást hozott létre, amely várhatóan hosszú évekig ékesíti majd a Vígszínház repertoárját. Mit talált meg annak idején Molnár Ferenc műveiben, ami rendezői fantáziáját annyira megmozgatta, hogy azóta is vissza-visszatér valamelyik darabjához? Régóta szeretem Molnár Ferencet mint színházi szerzőt. Három műve van, amellyel igazán nagy íróként áll előttünk. A Liliom, A testőr és a Játék a kastélyban. A Liliommal olyan kísérletet tesz a budapesti folklór drámaírói ábrázolására, ami páratlan a saját korában. Költői tehetséggel, gyönyörűen és érvényesen jelenít meg valamit erről a városról, s közben foglalkoztatja őt a kérdés, hogy miért vagyunk itt a földön? A testőr az én szememben olyan, mint bármelyik nagy Pirandello-darab. Sokszor sajnos nem hatolnak bele igazán a mélységeibe vagy a darab lehetőségeibe. Molnár ugyanis tökéletesen ketté tudja hasítani a valóságot és az illúziót, s mint igazi drámaíró, hisz abban, hogy a néző a cinkosa lesz a játékban. A darab középpontjába egy színészt állít, aki kétségbeesetten szerelmes a feleségébe, de az asszony éppen elhagyni készül őt. A színész pedig képes átváltozni valaki mássá, hogy újra meghódítsa, visszahódítsa a feleségét. A néző meg drukkol neki, hiszen a színház hatalma korlátlan. A Játék a kastélyban egyik vonzereje a csillogó intellektus, a másik pedig az író vallomása arról, hogy milyen az, amikor az emberek, életkoruk miatt, eltűnnek a szerelem térképéről. Kiöregednek belőle. És ezt egyszerre két embernél írja meg. Az öregedő színésznél, aki még utoljára ki akar csiholni valamit egy régi kapcsolatból, és az írónál, aki iszonyatosan féltékeny erre a színészre. Neki ugyanis minden megadatik, csak az az egy nem, ami a színésznek igen. Az író soha nem áll a rivaldafényben. Mind a három darab intellektu- alitása és színházi tartalma olyan vonzó, hogy minden igazi rendező számára izgalmas. A Pál utcai fiúk kilóg ebből a sorból. Az egy lírai vers őszinteségével hat. Ahogy egy lírai költő a saját érzelmeiről tud vallani, olyan lefegyverző őszinteséggel beszél Molnár Ferenc a kamaszkor szivárványos, gyönyörű, különleges titkokkal és csodákkal, furcsa, groteszk összecsapásokkal teli világáról. Nagyon sokszor eszembe jutott a próbák során egy másik magyar remekmű, amely ugyanerről az időszakról szól. A Tanár úr, kérem! Abból is látszik, hogy Karinthy Frigyesnek milyen elképesztő élménye volt a saját iskolai időszaka. Molnár esetében, A Pál utcai fiúkban is ugyanez látszik. Ez a legnagyobb élménye. A gyerekkor. Az iskola. Ami a titkaikat olyan fontossá tette, ami annyira összekovácsolta őket. Amiért együtt hittek bizonyos dolgokban. A hitük legfontosabb része pedig a grund volt. Az a kicsi kis föld bent a nagyvárosban, ahol még azt hihették, hogy nincs is nagyváros körülöttük. Ahol egy picit többet lehetett látni az égből, ahol a farakások között lehetett játszani, vagyis ahol önmaguk lehettek. Ezt a különös, varázsos kis világot fenyegeti egy rivális csapat, a vörösingesek csapata, akiknek a törvényei sokkal egyszerűbbek. S aki erősebb, annak joga van valamihez. Ilyen értelemben — 1906-os a regény! - néha arra gondol az ember, hogy ez már egy jóslat. Arról, hogy a 20. század merrefelé halad, s mi fog történni. Hogy azok az embercsoportok, akik úgy tartják, hogy nekik jár valami, csak azért, mert erősebbek, és egyre inkább azok, elveszik a magukét, és eltorzítják azt a moralitás alapján működő világot, amelyben élhetnének. Ok egyszerűen átlépik a természet és Isten összes parancsát. Ennek az előképe jelenik meg a vörösingesek által. Nyilván másképpen olvasta a regényt kamaszfejjel, és máshogy most, amikor Dés László és Geszti Péter felkérték a munkára. Meg is döbbentem rögtön, hogy ez nem pusztán kiváló ifjúsági regény, hanem igazi remekmű, hiszen amikor a vörösingesek meg akarják szerezni a grundot, egyszer csak mindenkiről kiderül, hogy milyen. Nagy erejű, humort és drámát finoman vegyítő, minden korosztály számára élvezetes előadás született a műből. Déry Tibortól Fejes Endrén át egészen Molnár Ferencig hatalmas értékeket hozott létre a zenés műfajban. Egyik darab megrendezésénél sem az járt a fejemben, hogy én most egy sikeres darabot hozzak létre. Radnóti Zsuzsával, aki minden itthoni munkámban szellemi alkotótársam, a Popfesztiválban például arról akartunk beszélni, hogy mi gomolyog a korabeli magyar fiatalság fejében. „Ha nem bírod már elviselni azt, amiben vagy, lépj ki, mint egy rossz cipőből, ringasd el magad!” - szólt Presser Gábor és Adamis Anna dala, s bár a történet Amerikában, egy fesztiválon játszódik, senki sem gondolt Amerikára. A Pál utcai fiúkban is az a legmegragadóbb az ember számára, hogy ez magyar történet, vagyis a mi történetünk. Hogy csak itt játszódhat. Minden kérdés, amelyet Molnár Ferenc feltesz, érint minket, fontos nekünk. S ami ugyancsak lényeges, a zene és a szöveg egyenértékű. Ezért aztán nem musicalről, hanem zenés színházi előadásról beszélünk. Az egész egy egység, a koreográfiával együtt. Ebből nem lehet egyetlen téglát sem kivenni. Ezért a nagyon éles margó, amely elválasztja a Broadway vagy a West End produkcióitól. New Yorkban és Londonban egyébként mostanában nem is tudnak valami igazán értékeset létrehozni. Ott már az a cél, hogy a darab szórakoztasson, és pénzt lehessen rajta keresni. Magyarul: nincs mögötte semmilyen művészi elkötelezettség. Nem gondolnak arra, hogy a darabnak valamiről szólnia kellene. Ez az igazság. A Pál utcai fiúk pedig olyan előadás, amelynek szíve-lelke van. Sokan könnyeznek, sőt sírnak is a végén. Évtizedekkel ezelőtt, amikor a Nórát játszottuk, a legnagyobb dicséretet egy nagy, külföldi rendezőkollégától kaptam. „Te egy magyar Nórát rendeztél - mondta. - Minden magyar benne.” Kétszázhatvanszor játszottuk, s az nyilván azért lehetett, mert senki nem gondolt arra, hogy Ibsent, vagyis klasszikust néz, hanem szíven ütötte a nézőt a történet. A Pál utcai fiúk esetében az volt a kihívás, hogy úgy szólaljon meg a mű, hogy teljes egészében a sajátunknak érezhessük, és ne legyen benne az ifjúsági előadások gügyögése. Mert amikor a felnőtt gügyög a gyereknek, a gyerek eltávolodik tőle. Ezt tapasztalom a hétköznapi életben. Ez az előadás mindenkit felnőttként kezel. Nem próbál korosztályokban gondolkodni, hanem igyekszik megfogalmazni azt, amit fontosnak tart ebből a gyönyörű anyagból. Ettől olyan erős a hatása. Ötéves kislánya látta már az előadást? Látta, és mérhetetlenül élvezte, és nagyon okosakat, értelmeseket kérdezett utána. A legjobb barátnője öt évvel idősebb nála. Őt is megfogta az előadás, ami az anyagot dicséri. Hogy ilyen erő van benne. Magyarországon ez lett most a második Molnár-rendezése. Esküdni mertem volna rá, hogy már a tizediken is túl van, annyira összeforrott a neve a szerzővel. Nyolc évvel ezelőtt, amikor Esze- nyi Énikő átvette tőlem a színház irányítását, volt egy megbeszélésünk, hogy ki mit rendez majd a Vígben, és Enikő akkor azt mondta: „Legyen Molnár Ferenc, hiszen Magyarországon soha nem rendeztél tőle semmit, külföldön pedig díjakat nyertél vele.” Igen, Németországban A testőr az év előadása volt. Chicagóban a Játék a kastélyban a legjobb előadás lett, és a színészek is díjakat nyertek. Ennyire szereti az amerikai közönség Molnár Ferencet? Igen. A legjobb fordítása egyébként a Játék h kastélyban-nak van. Louisville-ben az én kérésemre a színház igazgatója nagy Molnárfesztivált rendezett. Három héten át csak Molnár-darabok mentek. Kiállítás is volt a szerzőről, esztéták tartottak előadásokat róla, az összes Molnár:műből készült filmet levetítették. Óriási esemény volt ez náluk. Annyi részem volt benne, hogy én sugalltam, az igazgató úr pedig létrehozta. Louisville-ben egyébként a dohány, a whisky és a lótenyésztés áll az első három helyen. De a világ egyik legjobb színháza volt hosszú ideig az ottani. Hány éve szerepel is már a Vígszínház műsorán a Játék a kastélyban? Nyolc. Büszke is vagyok rá nagyon. Fontos előadás lett. Kiváló sajtója volt, és a közönség is nagyon szereti. Remélem, évekig fog még menni. Könnyű megjósolni: ez vár A Pál utcai fiúkra is. Hosszú kamaszkorra rendezkedhetnek be az előadás szereplői. Vecsei Miklós, Ember Márk, Wunderlich József, Csiby Gergely, Csapó Attila, Király Dániel, Zoltán Áron, Fesztba- um Béla és a többiek kivételes alakítást nyújtanak benne. A közönség azonnal megszerette őket. Hosszasan zúg a taps a nézőtéren. Remélem, a közönség sokáig oly módon fogja értékelni az előadást, amilyen hittel és odaadással mi létrehoztuk. Friss Prima Primissima díjasként... (Szkárossy Zsuzsa felvétele)
