Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)
2016-12-09 / 285. szám, péntek
RÉGIÓSPORT www.ujszo.com | 2016. december 9. 119 Élen telelnek a gólerős illésházaiak ÁGH ISTVÁN lllésháza. Sikerekben bővelkedő esztendőt zárnak az idén a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában harminchat ponttal élen telelő illésházaiak. A Vladimír Bertók edző által irányított alakulat februárban elsőséget szerzett a Pozsonyi Futballszövetség által szervezett téli kupában, júniusban a második helyen zárt a bajnokságban, ősszel pedig a labdarúgó Szlovák Kupában a 4. fordulóig menetelt. Az őszi idényben a legtöbb találatot szerezte, szám szerint ötvenhármat, kapusa viszont csupán tízszer nyúlt a labdáért kapujába. A legjobb góllövők versenyét 16 találattal Anton Barčák vezeti, a harmadik helyet pedig csapattársa, Marié László foglalja el. A felső-csallóköziek már a nád- szegiek elleni gólzáporos (10:0) idénynyitónjelezték: ezúttal is az éhe törnek. „A mi szempontunkból fényesre sikeredett a fociősz, mérlegünket csupán két vereség csúfítja. Mindkét kudarcot régióderbin szenvedtük el. Az egyházkarcsaiak és a nagymagyariak a meccs hajrájában szerezték a három pontot érő gólt. A nagymagyariak kemény belemené- sekkel, durvaságokkal kizökkentették a mieinket a rendes kerékvágásból, ráadásul büntetőből voltak eredményesek. A többi párharcon sikerrel vettük az akadályt, egyszer sem remiztünk. Hét bajnokin gólt sem kaptunk. Két összecsapáson, a Šoporňa és a hodosiak elleni hazai mérkőzésen nagyon megizzadtunk a győzelemért. Vendéglátóként a nádszegieknek tízet, a vágaiaknak nyolcat vágtunk. Természetesen olyan meccseink is voltak, melyeken ugyan nem játszottunk jól, de mindannyiszor hoztuk a kötelezőt” — elevenítette fel az őszi idény legemlékezetesebb párharcait Lelkes Tibor, az illésházaiak klubelnöke. - Szakmailag kiválóan felkészült edző irányítja a gárdát, bő keretünk van. Előnyünkre szolgált, hogy minden poszton jó képességű futballisták várnak bevetésre. Erős a cserepadunk. Sérülések, eltiltások esetén a tartalékok képesek megfelelően helyettesíteni a kényszerpihenőre szorult társakat. Támadásban, védekezésben egyaránt jól teljesítettünk. Megérdemelten állunk az élen. Sikeres szereplésünk anyagi hátterét az illésházai önkormányzat és további támogatók biztosítják. Köszönet érte.” A tavaszi folytatást illetően a kilenc pont előny az illésházaiakat favorizálja a bajnoki címre. „Egyenlőre nem ragozzuk a bajnoki elsőséget, a feljutást. Tavasszal is látványos, gólokban, győzelmekben bővelkedő játékkal szeretnénk kedveskedni szurkolóinknak. Az mindenképpen jó előjel, hogy együtt marad a keret. A téli felkészülést január 7-én kezdjük. Természetesen címvédőként a Po- Az illésházaiak (piros-fehérben) kilenc ponttal előzik meg a második helye- zsonyi Futballszövetség téli kupájába zetthodosiakat (Lelkes Vince felvétele őszi meccsükön készült) is elküldtük ajelentkezésünket.” Vándorkupa tizenhárom megállóval J. MÉSZÁROS KÁROLY Tizenhárom verseny, tizenhárom izgslmss westernlovaglással töltött nap. Izsán indult, Dunatőkésen volt a sorozat utolsó állomása. Közben Gú- ta, Briežky, Kőhídgyarmat, Vág- hosszúfalu, Ľudovítov dvor, Nasz- vad, Vágtomóc, Ogyalla-Bagota, Hodos, Nyírágó és Nyékvárkony adott otthont a hetedik Westemlo- vagló Vándorkupa eseményeinek. Fazekas Attila elnököt az idei történésekről kérdeztem. Gutái gálaestjükön hét verseny- számban hirdettek győztest. Érte valamilyen meglepetés a sorozat hetedik felvonása alatt? Meglepetés nem történt, mert akik nyertek, tényleg mindannyian több éve az élbolyban vannak. Talán a junior kategória kétszeres győztese, Nataly Szabóová említhető olyannak, akinek szereplése várakozásaimtól eltért. Rettentően sokat fejlődött, és dicséretre méltó, amit a tar- doskeddi lány egész évben produkált. Mindig hozta és tartotta a formáját lovacskájával. A többi győzelem várt volt. Más lovasok is befuthattak volna az élre, de hosszú a szezon, nehéz formában tartani a lovakat, de lovasoknak se megy mindig, s időnként a sérülések is közbeszólnak. Ez mind a verseny része. Ki merem jelenteni, hogy a legjobbak nyertek. Mindenkinek gratuláltunk, s annak is örültünk, hogy év közben senkinek semmi baja nem történt. És ez a legfontosabb! Hat egyéni számban négy győztes volt, mert ketten dupláztak. Az említett Nataly Szabóová a juniorok, a felsőszeli Lednecky Norbert a profiknál. Ők valóban kimagaslottak a mezőnyből? Nataly ott volt az élbolyban. Rá ez érvényes. A profiknál nem mindegyik versenyen indult mindenki, és itt volt a legtöbb sérülés. Lednecky Norbert jó lovas, de sikerét azzal érte el, hogy szinte mindegyik viadalon szorgalmasan gyűjtögette a pontokat. Voltak olyanok, akik egy-egy versenyen indultak csak, de akkor mindig győztek. Nekik az elsőnél kevesebb pontjuk lett a végelszámolásnál. Először írták ki a községek, városok és rancsok versenyét. Hat kéttagú csapat indult, és a naszvadi KePaso westernklub képviseletében a Böbék László-Tóth René duó lett a legjobb. Bevált ez a versenyzési forma? Két kiegyensúlyozott lovasról van szó, megérdemelték a győzelmet. Még az értékelés előtt összegeztük a verseny tapasztalatait. Sok kedvező visszhang érkezett a városok és községek vezetése felől, a régiók képviselőitől. Nagyon örültek annak, hogy ilyesmit kitaláltunk. Arra is jó volt, hogy az egyes versenyhelyszínek lakói kölcsönösen megismeijék egymást. A jövőben szeretnénk folytatni ezt a versenyt, mert be vált, de még van javítanivaló is rajta. Szeptemberben lovasaik bemutatkoztak a három szlovákiai westernszervezet galántai közös bajnokságán. Először volt a mezőny tagja a Wersternlovagló Vándorkupa. Egyetlen bajnokuk sem lett. Ez miről árulkodik? A látottak alapján még nem értünk fel odáig, hogy sorainkból is bajnok kerüljön ki (az ekecsi Fehér István Hercegnővel szlalomban második, hordókerülésben harmadik lett, a nyírágói Varga Zsolt Je- rikho Double Rappers nevű lovával szlalomban volt harmadik - a szerző megj.). A lovassportban ez sok munkával jár, nagyon nehéz az élbolyban helytállni. Remélem, a jövőben egyszer összejön. Bízunk benne. Lovasaink teljesítményéből most erre tellett. A Westernlovagló Vándorkupa 2016 dobogósai a Hírkosárban. Tízéves a Szokolyi Alajos Olimpiai Klub J. MÉSZÁROS KÁROLY Tizenhatodikként tűnt fel a szlovákiai olimpiai klubok névsorában. Öt éve rendre a legjobb három között végez a 2006 óta huszonegyre duzzadt klubmezőnyben. Szokolyi Alajos nevét és szellemiségét viszi tovább, ipoly- sági híd a szlovák és a magyar ötkarikás mozgalom között. Ma 13 órakor a honti város színháztermében baráti találkozón emlékeznek meg a Szokolyi Alajos Olimpiai Klub alapításának tizedik évfordulójáról. Lesz alkalmi kiállítás is a névadó ereklyéiből és a klubéletet megörökített felvételekből. „Az ünnepségen számos képet vetítünk le, miközben elmondom dióhéjban gazdag tevékenységünk főbb mozzanatait - árul el néhány várható műsorpontot Révész Ferenc klubelnök. - Közben levetítjük a londoni és a riói olimpiáról készült kisfílmet is. Sok vendégünk lesz, főleg Ipolyságiakat köszöntünk körünkben. Az olimpiai táborok, a szellemi olimpiák résztvevőit, helyi testnevelőket, köztük a nyugdíjasokat is, hogy a fiatalabb évjáratnak is megismerjék őket. Díjazzuk valamennyi ipolysági óvoda és iskola legjobb fiú és lánysportolóját, akárcsak három helyi sportegyesület—a labdarúgók, a karatékák és a teniszezők — idei legjobbjait.” Neves vendégek is megtisztelik jelenlétükkel az ipolysági olimpiai klub születésnapi ünnepségét. Négyen jönnek Magyarországról, élükön Jakabházyné Mező Máriával, aki 1993-tól a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, és december végén befejezi ezt a tevékenységét. Akárcsak az ipolysági klub, ő is rengeteget tett a magyarszlovák ötkarikás kapcsolatok ápolásáért. Eljön Wiehmann Tamás kilencszeres világbajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes kenus, s velük tart Győr Béla és Ven- dégh Vince is. Szlovákiából Ivan Čiemýt, az ötkarikás klubmozgalom első emberét vátják, ő vezette évtizedekig a besztercebányai Duklát. Jelen lesz Imrich Kováé, a besztercebányai olimpiai klub elnöke is. Nem hiányozhatnak a Csallóköz képviselői sem: Orosz Csaba egykori olimpikon és vb- bronzérmes somorjai kenus, a Csallóközi Olimpiai klub elnöke és Soós Tibor, aki szintén kenus volt valamikor, de azzal szerzett világhírnevet, hogy edzője lehetett a világbajnok és olimpiai érmes komáromi kajakosoknak. Élvonalbeli olimpiai klubunk megérdemli az odafigyelést, Ipolyság magasra tette a mércét, és továbbra is őrzi előkelő, elismerésre méltó helyét az ötkarikás mozgalomban. HÍRKOSÁR ■ Lovassport WESTERNLOVAGLÓ VÁNDORKUPA 2016 - végeredmény (összesen 80 lovas indult) - juniorok, szlalom (Role Banding): 1. Nataly Szabóová (Tardoskedd) 810,2. Veronika Košfálová 790,3. Laura Hadnatfová (mindketten Vágtor- nóc) 570. Juniorok, hordókerülés (Barrel Race): 1. Nataly Szabóová 860,2. Veronika Košfálová 780,3. Laura Hadnatfová 700. Open, szlalom (Pole Banding): 1. Takács Tamás (Vághosszúfalu) 850,2. Tóth René (Naszvad) 730,3. Monika Matušeková (Vágtomóc) 650. Open, hordókerülés (Barrel Race): 1. Monika Matušeková 1040,2. Tóth René 790,3. Takács Tamás 730. Proli open, szlalom (Pole Bending): 1. Lednecky Norbert (Felőszeli) 840,2. Fehér István (Ekecs) 700,3. Fazekas Barbi (Ógyalla) 620. Proli open, hordókerülés (Barrel Race): 1. Lednecky Norbert 730,2. Fehér István 700,3. Gabriel Boros 680. Községek, városok és rancsok dija: 1. naszvadi KePaso Western Klub (Böbék László, Tóth René), 2. vágtornóci Láng-udvar 1,3. a vág- hosszúfalui Takács Western Team. (miriák) ■ Labdarúgás KEZDŐK TORNÁJA, Verebély: Michal n/Ž.-Maňa 1:0, -Veľký Cetín 2:0, -Vráble 2:0; Maňa-Vráble 2:2, -Velký Cetín 2:1; Vráble-Vefký Cetín 2:1. Végeredmény: 1. Michal n/2.9,2. Maňa 4,3. Vráble 4,4. Velký Cetín 0. Díjazottak - legjobb kapus: Marek Raček (Michal -n/2.), legjobb góllövő: Alica Turanová (Maňa), legjobb mezőny- játékos: Csányi Ábel (Velký Cetín). ■ Kjoküshin karate CEGLÉDI NEMZETKÖZI VERSENY (4 ország, 42 klub) - könnyűsúly: 3. Fodor Gergő; ifik, nehézsúly: 3. Lovász Miklós (mindketten Seishin Karate Klub). ■ Atlétika 24. NAGYMIHÁLYI FUTÓVERSENY (7,7 km, 149 résztvevő): 35. (D kategória 1.) Vargaestók Géza, 43. (B kategória 11.) Tóth Miklós, 44. (A kategória 17.) Üveges Krisztián, 50. (D kategória 3.) Papp Zoltán, 78. (A kategória 32.) Gab- ri Lóránt, 107. (F kategória 5.) Papp Szilvia (mind nagykapornak). (pan) A vághosszúfalui Takács Tamás Rómeóval open összetettben megnyerte a szlalomot, hordókerülésben pedig harmadikok lettek (Képarchívum)