Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)

2016-12-07 / 283. szám, szerda

RÉGIÓSPORT www.ujszo.com I 2016. december 7. Harminckét meccset játszottak a teremtornán (Képarchívum) Az érsekújvári FKM-é lett a díszes serleg ÁBELGÁBOR Érsekújvár. Nem sikerült a triplázás az udvardiaknak, ezúttal csak a negyedik hely megszerzésére futotta erejükből. A felnőttek teremtornáját idén az érsekújvári FKM nyerte, és Viktor Kráľcsapatkapitány örömittasan emelhette magasba a tardoskeddiek ellen megnyert döntő után az Érsekújvári Területi Labdarúgó-szövetség elnökének díszes serlegét. A szervezők már többször bebi­zonyították, hogy értenek ahhoz, amit művelnek, most is kitettek ma­gukért. Igazi fiitballünnep volt a Millénnium Sportcsarnokban, né­hány meccsen több mint ötszáz néző biztatta lelkesen kedvenceit. És ami szinte másfelé elképzelhetetlen, a szurkolók a www.futbalnet.sk olda­lain élőben követhették az esemé­nyeket, tegyük hozzá: naprakészen és hibamentesen. A tizenhat benevezett csapat összesen harminckét meccset ját­szott. S bár a pályára lépő labdarú­gók sportszerűségből jelesre vizs­gáztak, a játékvezetők hét alkalom­mal kénytelenek voltak felmutatni a piros lapot. Ámde nem durvaságo­kért, kíméletlen belemenésekért, hanem szövegelésért, időhúzásért, vagy rossz cseréért. „Nagy örömmel tölt el, hogy évről évre emelkedik a torna színvonala. A résztvevők ugyanolyan komolyan veszik a játékot, hasonlóan hajtanak, mint a bajnoki mérkőzéseken. Ki­egyensúlyozott küzdelmek folytak, így nem volt könnyű dolgunk kivá­lasztani a legjobb kapust és mezőny- játékost. Jövő év elején a korosztá­lyos ifjúsági csapatok is szóhoz jut­nak” — tájékoztatott Peter Kováč, a területi szövetség elnöke. Kevesen lepődtek meg azon, hogy a legeredményesebb gárdának az ér­sekújvári FKM bizonyult. Az alaku­lat pontveszteség nélkül végzett az élen, csatáraik tizenhétszer találtak be az ellenfelek hálójába, és kapu­suknak, Matej Juhásnak mindössze két alkalommal jártak túl az eszén. „Két négyessel léptünk pályára, el­sősorban azok jutottak lehetőség­hez, akik különféle fútsalcsapatok- ban szerepelnek. Legtöbbjük eszé­ben, gondolom, már a tavaszi baj­noki pontvadászat járt. Nehéz hely­zettel nézünk szembe, hiszen a III. liga utolsó előtti helyén pironko­dunk. A kiesésre viszont még ál­munkban sem merünk gondolni” - nyilatkozta lapunknak Czúczor At­tila, az érsekújváriak új edzője. Kellemes színfoltja volt a rendez­vénynek a Saláta Kornél nevét vise­lő kezdők bajnoksága két csoport­jának listavezetője, az érsekújvári FKM és a tardoskeddiek összecsa­pása. A találkozót végül is Kucman Marcell két találatának köszönhető­en az FKM nyerte 2:0 arányban. A kezdőrúgást a súlyos betegséggel küzdő Zeman Tomi végezte el. A hétéves kisfiút emléktárgyakkal és ajándékokkal halmozták el a szer­vezők. A bemutató jellegű meccs résztvevőinek értékes díjakat aján­lott fel Saláta Kornél, a legjobb já­tékosnak kikiáltott Kucman Marcell pedig azt a mezt kapta meg, amely­ben a legutóbbi, Ausztria elleni megmérettetésen lépett pályára a pozsonyi Slovan válogatott labda­rúgója. A tárkányiak őszi mélyrepülése ÁBELGÁBOR Egy győzelem és tizenkét vereség a tárkányi futballcsapat szerény őszi mérlege. Nagytárkány. Az elmúlt idény­ben a kilencedik helyen végeztek, és némi szerencsével akár a felsőház­ban is lehettek volna. Most sereg­hajtókként pironkodnak a kelet­szlovákiai V. liga zempléni csoport­jában. Mindössze egyszer örülhet­tek a győzelemnek, a kilencedik for­dulóban a Michaľany fölött diadal­maskodtak 3:2-re, a többi összecsa­pást rendre elveszítették. A bodrog­köziek védelme és csatársora is tel­jes mértékben csődöt mondott ősszel, amit a legszembetűnőbben a 9:51 -es gólarányuk érzékeltet. „Három évvel ezelőtt Bány ácski Kornél edző vezényletével meg­nyertük a területi bajnokságot, és azóta az V. ligában szerepelünk. Az elmúlt szezon vége felé szétváltak útjaink a szakemberrel, és elkezdő­dött csapatunk mélyrepülése. Nyá­ron három labdarúgónk külföldre távozott, ketten pedig a szögre akasztották a csukát. Erősíteni sem tudtunk, mivel ekkor már lejárt az átigazolási időszak. Az ifiből sem sikerült feltöltenünk a gárdát, így akadnak összecsapások, amelyekre épphogy ki tudtunk állni. Rögvest az első hazai megmérettetésen 7:1-re szó szerint ledaráltak bennünket a csicseriek, és egyik kulcsjátéko­sunk, Krestyánko Tamás is megsé­rült” - avatott be az alakulat ered­ménytelenségébe Pásztor János tár­kányi klubmenedzser. Természetesen a vezetés nem ül tétlenül a csapat gyenge teljesítmé­nyét látva. Aprólékosan elemezték a kudarc okait, és összedugva fejüket kitaláltak egy válságtervet a soroza­tos botlások kiküszöbölésére. „Erőt ad a munkánkhoz, hogy lelkes szur­kolóink nem hibáztatják labdarúgó­inkat, a harmatgyenge szereplés után is kitartanak mellettünk. Most raj­tunk a sor. Krestyánko Tamás fel­épült sérüléséből, Vencel Zoltán és Papp Richárd pedig hazatért kül­földről. A tavaszi idényre való fel­készülést január közepén kezdjük, legalább három új labdarúgóval sze­retnénk megerősíteni a keretet. Az előttünk tanyázó hét csapat közül ötöt hazai pályán fogadunk. És itt van még a Vinné elleni pótolt meccsünk is. Egyedüli célunk a kiesés elkerü­lése, ami kedvező csillagállásnál si­kerülhet is” - egészítette ki monda­nivalóját Pásztor János. 119 SPORTTARISZNYA Alapemberek nólkül nyertek Kassán Kassa/Csallóközaranyos. Ne­gyedik győzelmét aratva (29:27) a sereghajtó kassaiaktól vitte el a pontokat a csallóközaranyosi csa­pat a női I. kézilabdaliga 11. for­dulójából előrejátszott mérkőzé­sen, pedig eléggé tartalékosán utazott Kelet-Szlovákiába. „Csa­patgyőzelemnek könyveltük el ezt a sikert, nem lehet kiemelni senkit, a második félidőben mindenki hozta a legjobb formáját, s ez győzelmet eredményezett - mér­legelt Pint János csallóközara­nyosi klubelnök. - Öt tapasztalt játékosunk, Szalai Szilvia, Doh- nanec Evelin, Szabó Julianna, Svec Somogyi Réka és Lenka Bundová nélkül álltunk ki, ráadá­sul közülük négyen alapemberek. Amíg bírta szuflával a kassai csa­pat, addig a bírók is nyomták a szekerüket. A szünetben még 17:12-re vesztettünk, de a máso­dik félidő közepére elfogyott a hazaiak ereje, s innentől megin­dult a felzárkózásunk. Bő öt perc­cel a vége előtt már 27:25-re mi vezettünk, s ezt az előnyünket vé­gig megőriztük. Az erőnléti kü­lönbség és a lányok régen nem lá­tott akarása hozta a mérkőzésen a fordulatot. Végig hittünk abban, hogy mi nyerünk, s játékosaink egy pillanatra sem adták fel.” AzI. liga tényei a Hírkosárban. ' (jmk) A negyedikek szezonbúcsúztatója Nagymegyer. Vidám csapatfotó­zással búcsúztak az őszi szezontól a Nagymegyeri Thermal Városi Sportklub focistapalántái. A csal­lóközi zöld-fehérek U9-es kor­osztályának gárdája a Nyugat­szlovákiai Labdarúgó-szövetség bajnokságában igyekszik lépést tartani ellenfeleivel. A kezdők pontvadászatában a termálosok jelenleg a hét csapatból álló me­zőnyben a negyedik helyen talál­hatók a hat mérkőzésből elért há­rom győzelmükkel és ugyanennyi vereségükkel. A dobogós helyeket az érsekújvári FKM (18 pont), a komáromi KF C(15)ésa párká­nyiak (12) birtokolják. A nagy- megyeriek viszont megelőzik a vágsellyei, a galántai és ViOn Zlaté Moravce-Vráble B alakula­tot, ami a nagymegyeriekre ösz­tönzőleg hat a tavaszi visszavágók előtt. Talán ezért is az arcokon látható nagy öröm. (kz) így is lehet búcsúzni (Kovács Zoltán felvétele) HÍRKOSÁR ■ Kézilabda NŐI I. LIGA, 10. forduló, előrehozott mérkőzés: Sereď-Bá- novce n/B. 23:34(13:17). 11. forduló, előrehozott mérkőzés: Košice-Zlatná n/0. 27:29 (17:12), csallóközaranyosi gólok: Olajos Viktória 5, Kasznár Marianna 5, Petra Talárová 1, Talian Dominika 8, Tóth Vivien 6, Zakál Tamara 4 - legközelebb vasárnap (15.00) a nagymihályi juniorcsapat látogat a Kóczán Mór Sportcsarnokba. 1. Bánovce n/B. 10 8 0 2 312:246 16 2. Stupava 9 7 1 1 267:216 15 3. Hlohovec 9 7 0 2 248:202 14 4. Inter 9 6 0 3 248:199 12 5. Šurany 8 6 0 2 230:225 12 6. Michalovce jun. 8 5 0 3 247:221 10 7. Zlatná n/0. 10 4 1 5 243:258 9 8. Topoľčany 9 3 1 5 214:234 7 9. Nesvady-lmeľ 9 2 1 6 215:275 5 10.Močenok 9 2 0 7 219:256 4 11. Sered 10 2 0 8 232:285 4 12. Košice 10 0 2 7 223:297 2 ■ Labdarúgás FELNŐTTEK TEREMTORNÁJA AZ ÉRSEKÚJVARI TERÜ­LETI SZÖVETSÉG ELNÖKÉNEK SERLEGÉÉRT - A csoport: Úrany n/Ž.-techy 1:0 (1:0), g.: Ostrožlík (5.); Komoča- FKM N. Zámky 2:4 (1:2), g.: Szőke (8.), Szmicsek (17.), ill. Kráľ (3.), Letko (9), Bombicz (14.), Vašek (15.); FKM N. Zámky-Cechy 4:0 (2:0), g.: Letko (3., 6., 15.), Vašek (12.): Úrany n/Ž.-Komoča 2:1 (1:0), g.: Bartko (3 ), Ostrožlík (15.), ill. Szmicsek: Čechy-Komoča 2:1 (0:0), g.: Zálesák (5), Urban (17.), ill. Mikulec (16.); FKM N. Zámky-Úľany n/Ž. 2:0 (1:0), g: Letko (8.), Bombicz (18.). 1. FKM N. Zámky 3 3 0 0 10:2 9 2. Úľany nH. 3 2 0 1 3:3 6 3. Cechy 3 1 0 2 2:6 3 4. Komoča 3 0 0 3 4:8 0 B csoport: Tvrdošovce-Černík 2:1 (0:1), g.: Bôrik (12), Lakatoš József (15), ill. Sendrei (7); Komjatice-D. 0ha| 0:1 (0:0), g.: Fetus (14 ): Komiatice-Černík 2:1 (2:1), g.: Buranský (8), Dragún (12), ill. Šebik (13); D. Ohaj- Tvrdošovce 2:3 (1:0), g : Turan (7,18), ill. Malý Dávid (15, 15), Lakatoš Mário (11); Černik-D. Ohaj 1:1 (0:1), g.: Sendrei (12), ül. Nagy (4); Tvrdošovce-Komjalice 0:0. 1. Tvrdošovce 3 2 1 0 5:3 7 2. D. Ohaj 3 1 1 1 4:4 4 3. Komjatice 3 1 1 1 2:2 4 4. Cerník 3 0 1 2 3:5 1 C csoport: V. Kýr-Bánov 2:0 (1:0), g.: Bátora Borisz (3), Bátora Dániel (13); V. Lovce-Maňa 2:1 (0:1), g.: Mihók (11), Galovič (18), ill. Ďuráó (9); V. Lovce-V. Kýr 1:0 (1:0), g.: Kalibab (7 ); Maňa-Bánov 0:2 (0:1), g.: Brezík (7), Varga (17); Maňa-V. Kýr 0:3 (0:2), g.: Bátora Borisz (1,10), Ďurický (6); Bánov-V. Lovce 1:1 (1:0), g.: Brezík (7), ill. Lontoš (10). 1. V. Lovce 3 2 1 0 4:2 7 2. V. Kýr 3 2 0 1 5:1 6 3. Bánov 3 1 1 1 3:3 4 4. Maňa 3 0 0 3 1:7 0 D csoport: Podhájska-Šurany B 1:2 (1:0), g.: Števko (8), ill. Procháczka (10), Skačan (16); Trávnica-Dvory n/Ž. 0:2 (0:0), g.: Bašfovanský (12), Dékány (15): Šurany B-Tráv- nica 1:1 (1:0), g.: Skačan (7), ill. Macek (18); Dvory n/Ž.- Podhájska 3:1 (0:1), g.: Benkó (10,11), Holik (17), ill. Nagy (8); Dvory n/Ž.-Šurany B 3:2 (0:1), g.: Dékány (12), Benkó (17), Bašfovanský (17), ill. Výberčí (3), Zelenák ' (15); Podhájska-Trávnica 2:1 (1:1), g.: Nagy (9,17), ill. Blaško (6). 1. Dvory n/Ž. 3 3 0 0 8:3 9 2. Šurany B 3 1 1 1 5:5 4 3. Podhájska 3 1 0 2 4:6 3 4. Trávnica 3 0 1 2 2:5 1 Negyeddöntő: FKM N. Zámky-D. Ohaj 4:0 (2:0), g.: Kráľ (7., 14), Bombicz (3), Vašek (11.); Úľany n/Ž.-Tvrdošovce 2:5 (0:4), g.: Čvirik (10., 14), ill. Krupánszki (9., 18), Lakatoš Mário (3), Lakatoš József (4), Bôrik (6); V. Lov- ce-Šurany B 3:1 (0:0), g.: Mihók (11), Galovió (13), Ko- libab (18), ill. Zelenák (11); Dvory n/Z.-V. Kýr 1:0 (0:0), g.: Dékány (18). Elődöntő: FKM N. Zámky-V. Lovce 2:0 (0:0), g.: Vašek (17., 18); Tvrdošovce-Dvory n/Ž. 2:1 (1:1), g.: Molnár (9), Krupánszki (18), ill. Dékány (3). Mérkőzés a 3. helyért: V. Lovce-Dvory n/Ž. 2:1 (0:1), g.: Galovič (11), Kolibab (18), ill. Haulík (6.). Döntő: FKM N. Zámky-Tvrdošovce 1:0 (0:0), g.: Kráľ(11). Díjazottak - legjobb kapus: Madarász Tamás (V. Lovce), legjobb mezőnyjátékos: Krupánszki Patrik (Tvrdošovce), legjobb góllövő: Martin Letko (FKMN. Zámky), 5 találattal. A tornagyőztes: Matej Juhás, Michal Poluch, Bombicz Ádám, Viktor Kráľ, Patrik Vašek, Patrik Horáček, Gulyás Gergő, Dávid Petráš, Martin Letko, Dávid Bobček, (áb) ■ Atlétika TIZENÖT KILOMÉTERES FUTÁS, Slepčany, férfiak: 1. Ma­gyar Imre (AK Veterán Bratislava) 54:24, ESTI FUTÁS, Nyitra (273 induló) - idősebb diákok, 1000 m, fiúk: 1. Dráfi Károly 2:59; lányok: 3. Tóth Lili (mindket­ten AC Nové Zámky). > írjanak > Hívjanak > Jelentkezzenek A Régiósport elérhetőségei: H Új Szó szerkesztősége Régiósport Lazaretská 12 814 64 Bratislava 1 ® 0908/794 266 @ ujszo@ujszo.com Rólunk, nekünk készül ez a sportoldal

Next

/
Thumbnails
Contents