Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)
2016-12-06 / 282. szám, kedd
www.ujszo.com I 2016. december 6. SPORT 121 Hosszú mind a 12 számban indulna A Slovan nem fog becsődölni Wi ndsor. A ma rajtoló rövidpályás úszó-világbajnokság előestéjón Hosszú Katinkának és Michael Phelpsnek átadták az év úszóinak járó díjakat. Köszönet a nagypapának Hosszú Katinka zsinórban harmadszor, Michael Phelps 2012 után másodszor lett az év úszója. A vizes sportok világszövetsége (FINA) második éve előre meghatározott kritériumrendszer szerint dönti el, kik kapják a díjakat. Ebben az évben az olimpiai eredmények (csak egyéni számok), a világrekordok és a Világkupában elért összetett helyezés, valamint a világranglistákon elért 1-5. hely számított a pontversenybe. Ezek alapján Hosszú Katinka ismét megelőzte a Rióban szintén háromszoros aranyérmes amerikai Katie Ledeckyt. „Először is a nagypapámnak szeretném megköszönni ezt az elismerést, négyéves voltam, amikor megmondta, hogy egyszer olimpiai bajnok leszek - nyilatkozott Hosszú, amikor átvette az elismerést. - Kicsit hosszú időt kellett várnia, huszonhárom évet, hogy kiderüljön, igaza van. És persze szeretném megköszönni férjemnek és edzőmnek, Shane-nek, hogy megmutatta az utat, és lehetővé tette, hogy beigazolódjon nagypapám jóslata.” Nagy csatákra várva A kanadai Windsorban ma rajtoló rövidpályás vb-n is Hosszú lesz a magyarok fő tromfja, aki eddigi karrierje során 6 aranyat, 5 ezüstöt és 2 bronzot nyert a 25 méteres medencében. „Úgy gondolkoztunk, hogy egy Világkupán leúszom a 12-14 számot két nap alatt, most hat napom lesz rá. Persze azért rugalmasak vagyunk, ahogy szoktunk lenni az ütemrenddel, megnézzük, hogy hogy alakulnak a számok, de most az a terv, hogy szeretnék részt venni mind a 12 számban” - mondta Katinka. Rajta kívül még három olyan tagja van a jelenlegi válogatottnak - Cseh László és Gyúrta Dániel távollétében -, akinek már van érme korábbi vb-kről: Bemek Péter, aki az előző, 2014-es világbajnokságon, Dohában Pozsony. Az anyagi gondok ellenére biztosan végigjátssza a KHL 2016/17-es idényét a Slovan jégkorongcsapata, biztosította a klub a liga vezetését. A Slovannál azért éleződött ki a helyzet, mert az egyesület tartozik a játékosoknak, akik hónapokon át nem kaptak fizetést. A hokisok azt is kilátásba helyezték, hogy a múlt heti, Novokuz- nyeck elleni hazai meccset boj- kottálni fogják. Múlt csütörtökön azonban a jégkorongozók találkoztak a klub részvényeseivel, akik biztosították őket arról, hogy meg fogják kapni a pénzüket. A pozsonyi klub a KHL Nyugati főcsoportjának 12. helyén áll 43 ponttal, és 15 ponttal van lemaradva a rájátszást érő nyolcadik helytől. (SITA) CAS: Blatter fellebbezése elutasítva Lausanne. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a Nemzetközi Labdarúgószövetség (FIFA) korábbi elnökének, Joseph Blattemek a fellebbezését, így érvényben marad hatéves eltiltása, amely minden futballal kapcsolatos tevékenységre érvényes. Blatter összeférhetetlenség és hűtlen kezelés miatt először nyolcéves eltiltást kapott a FIFA etikai bizottságától, mert 2011 februárjában kétmillió svájci frankot adott Michel Piatininek, az európai szövetség (UEFA) akkori elnökének. A FIFA fel- lebbviteli bizottsága mindkettejük esetében hat évre mérsékelte abüntetést. Ezután Piatini a CAS- hoz fordult, amely négy évre csökkentette az eltiltást. Blatter ellen ezen kívül szövetségi nyomozás is zajlik Svájcban. (MTI) (Fotók: Facebook) vezve, és mégis vannak nála jobbak. Ez egy nagyon érdekes verseny lesz, arról nem is beszélve, hogy 25 méteres medencében iszonyatosak a hullámok, lecsúszik a láb a rajtnál, rengeteg a forduló, tehát ez egy rendkívül pörgő esemény, és nagyon sok múlik a pillanatnyi diszpozíción is” - fogalmazott Hargitay, hozzátéve, bravúr lenne a 2014-es vb-eredmény megismétlése, amikor Magyarország 6-3-2-vel zárt. Megfagynak A nyolctagú szlovák küldöttségből egyedül Richard Nagynak lehet esélye dobogóközeibe kerülni, a három számban induló 23 éves úszótól 400 vegyesen várják a legjobb eredményt. „Már kipróbáltuk a versenymedencét, amit egy jégcsamokban építettek fel, vagyis remek lesz a nézőtéri hangulat - mondta Nagy. - A víz 24 Celsius-fokos, ami lefordítva azt jelenti, hogy hozzáfagyunk a pályákhoz, remélem, a rajtig kicsit felmelegítik.” 8000 dollárt ér a vb-cím A világbajnokság összdíjazása 1,173 millió dollár, az aranyéremért 8000, az ezüstért 6000, a bronzért pedig 4000, a negyedik helyért 2500, az ötödikért 2000, a hatodikért 1500, a hetedikért 1000, a nyolcadikért 500 dollár jár a vizes sportokat tömörítő szövetségtől (FINA), amely a világcsúcsot 15 000 dolláros bonusszal honorálja. (MTI, SITA) A magyar úszók a rövidpályás ob-vel hangoltak a windsori vb-re Az év úszói közül csak Hosszú fog versenyezni, Phelps már visszavonult megnyerte a 400 gyorsot, Verrasztó Dávid, aki nemcsak két éve, hanem a 2012-es, isztambuli rövidpályás viadalon is harmadikként zárt 400 vegyesen, s ugyancsak bronzérmet nyert Gyúrta Gergely 2010-ben, Duhajban 1500 méter gyorson. Hargitay András szövetségi kapitány előzetesen mindenkitől legalább döntős szereplést vár, azonban nagy csatákra számít. „Ne felejtsük el, hogy ez rövidpálya, nem mindenki a legjobb idővel van nevezve, és van, aki a legjobb idejével van neEREDMÉNYEK ■ Jégkorong NHL: Los Angeles-Montreal 4:5 - rávezetések után, Peter Budai (LA) 26 lövést fogott meg, Carolina-Tampa Bay 1:0 - hosszabbítás után, Nashville-Philadelphia 2:4, New York Islanders-Detroit 3:4 - hosszabbítás után, Jaroslav Hálák (NY) 30 lövést fogott meg, Tomáš Tatar (D) 0+2, Chicago-Winnipeg 1:2, Marko Dato (W) 0+1, Calgary-Anaheim 8:3, Edmonton- Minnesota 1:2 - hosszabbítás után. TIPSPORT LIGA, 26. forduló: Martin-Nové Zámky 3:4 (1:1, 2:1,0:2), g.: Muröek (6.), R. Varga (21.), Korosztyin (33.), ill. M. Paulovič (19., 44.), M. Hudec (26.), Sandgren (53.); Trenčín-Liptovský Mikuláš 0:3 (0:2,0:0, 0:1), g.: M. Suke! (14.), Róbert Huna (14.), Kadlubiak (51.); Zvolen-Sanská Bystrica 2:0 (2:0, 0:0, 0:0), g.: KlhOtek (17.), Zuzin (19.); Žilina-Poprad 2:1 (0:0,1:0, 0:1 - 0:0,1:0), g.: Denis Rehák (38.), sorsdöntő rávezetés: Švihálek, ill. Lapšanský (55.). 1. Banskí Bystrica 28 17 3 3 5 99:55 60 2. Košice 27 16 4 2 5 102:60 58 3. Nitra 27 16 1 3 7 94:75 53 4. Žilina 26 11 3 3 9 84:76 42 5. Liptovský Mikuláš 27 9 5 2 11 73:78 39 6. Zvolen 28 11 2 1 14 77:94 38 7. Trenčín 28 8 4 4 12 69:75 36 8. Martín 24 10 1 3 10 68:72 35 9. Poprad 28 8 3 4 13 75:83 34 10. Nové Zámky 27 7 4 5 11 66:77 34 U20 20 2 0 018 20:82 6 ■ Kézilabda NŐI EURÚPA-BAJNOKSÁG, 1. forduló - A csoport (Stockholm): Svédország-Spanyolország 25:19 (14:10). B csoport (Kristianstad): Franciaország-Lengyelország 31:22 (15:9), Németország-Hollandia 30:27 (13:14). ■ Kosárlabda NBA: Detroit-Orlando 92:98, Oklahoma City-New Orleans 101:92, New York-Sacramento 106:98, Los Angeles Clippers-lndiana 102:111. NŐI EXTRALIGA, 11. forduló: Banská Byslrica-Šamorin 56:73 (14:22, 12:14, 21:22, 9:15), legeredményesebbek: J. Matejčlková 17, ill. G. Nagyová 19, Vyňuchalová 17, Slezári- ková 11. ■ Röplabda FÉRFIEXTRALIGA, 15. forduló: Trenčín-Stará Ľubovňa 2:3 (22,16,17, -19, -9), Prešov-Prievidza 2:3 (26, -24,20, -18, - 13), Nitra-Myjava 3:0 (19,26,22), Košice-Komárno 3:0 (23, 26,18). ■ Tenisz FÉRFI-VIľAGRANGLISTA (záróiéiban az előző helyezés): (1.) Andy Murray (brit) 12 410 pont, 2. (2.) Novak Djokovics (szerb) 11 780,3. (3.) Milos Raonic (kanadai) 5450,4. (4.) Stan Waw- rínka (svájci) 5315,5. (5.) Kéj Nisikori (japán) 4905,6. (6.) Marin Cilic (horvát) 3650,7. (7.) Gael Monfils (francia) 3625,8. (8.) Dominic Thiem (osztrák) 3415,9. (9.) Rafael Nadal (spanyol) 3300,10. (10.) Tomáš Berdych (cseh) 3060;... 35. (35.) Martin Kližan 1230,117. (117.) Jozef Kovallk 501,122. (122.) Lukáš Lacko 492,137. (137.) Andrej Martin 451,142. (142.) Gombos Norbert (szlovákiaiak) 441, 158. (158.) Fucsovics Márton (magyar) 379. NŐI VILÁGRANGLISTA: 1. (1.) Angelique Kerber (német) 9080 pont, 2. (2.) Serena Williams (amerikai) 7050,3. (3.) Agnieszka Radwanska (lengyel) 5600, 4. (4.) Simona Halep (román) 5228,5. (5.) Dominika Cibulková (szlovák) 4875,6. (6.) Karolína Plfšková (cseh) 4600, 7, (7.j Garbine Muguruza- Blanco (spanyol) 4236,8. (8.) Madison Keys (amerikai) 4137, 9, (9.) Szvetlána Kuznyecova (orosz) 4115,10. (10.) Johanna Konta (brit) 3640;... 28. Babos Tímea (magyar) 1575,82. (82.) Kristína Kuöová 778,99. (99.) Jana Cepelová 662,121. (121.) Rebecca Sramková 498,154. (154.) Magdaléna Rybáriková (szlovákok) 369,163. (164.) Gálfi Dalma (magyar) 339,224. (223.) Viktória Kužmová 234,227. (225.) Karolina Schmied- lová227,228. (226.) Daniela Hantuchová (szlovákok) 227,229. (227.) Jani Réka Luca (magyar) 227. ■ Alpesi sí VK-VIADAL, Lake Louise, női szuper-G: 1. Lara Gut (svájci) 1:02,68,2. Tina Weirather (liechtensteini) +0,10,3. Sofia Gog- gia (olasz) +0,59;... 13. Miklós Edit (magyar) +1,10. Az összetett Vk állása 7 futam után (még 30 van hátra): 1. Mi- kaela Shiffrin (amerikai) 358 pont, 2. Gut 330,3. Goggia 267, ... 9. Petra Vlhová 157,...11. Veronika Velez-Zuzulová (szlovákok) 130,14. Miklós 106. ■ Gyorskorcsolya VK-VIADAL, Asztana - női tömegrajtos verseny: 1. Ivanie Blondin (kanadai) 60, 2. Nana Takagi (japán) 40, 3. Kim Porom (koreai) 20. ■ Sportfogadás L0T0,48. játékhét (vasárnap), I. húzás: 6,18,37,41,44, 48; pótszám: 19. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. dip nincs nyertes; 3. díj: 1472,90 euró (8); 4. díj: 36,00 euró (472); 5. díj: 5,80 euró (8898). JACKPOT: 756 916,17 euró. II. húzás: 11,24,25, 29, 44, 47; pótszám: 34. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1472,90 euró (8); 4. díj: 30,50 euró (557), 5. díj: 5,10 euró (10 083). JACKPOT: 997 463,67 euró. JOKER-szám: 819254. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 71 863,20 euró (1); 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 330 euró (10); 4. díj: 33 euró (145); 5. díj: 3,30 euró (1253). L0T0 5 a 35-ből: 10,16,18,19,31. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 242,10 euró (43), 3. díj: 3,30 euró (1544). A magyar T0TÚ 48. heti 2. fordulójának nyertes tipposzlopa: X, 2, X, 1,1,2,1,1,2,1,1,2,1 -X. NYEREMÉNYEK: a te- litalálatos szelvényre 8 495 675 forintot fizetnek, 13 találatos szelvény nem volt, a 12 találatosokra 13 785, a 11 talárosokra 1200, a 10 talárosokra 395 forintot fizetnek. GÚLT0TÚ: telitalálatos és 5 találatos szelvény nem volt, a 4 talárosok 3070 forintot érnek. BL: Benfica-Napoli a továbbjutásért Az A, a C és a D jelű négyesben már eldőltek a legfontosabb kérdések, így a mai játéknap legérdekesebb összecsapásának a Napoli lisszaboni vendégjátéka ígérkezik a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportszakaszának utolsó körében. Az előző fordulókban mindkét együttes elszalasztottá a lehetőséget, hogy bebiztosítsa továbbjutását, így a mostani meccsük kiki mérkőzésnek tekinthető, mivel a tőlük egy pont lemaradással harmadik Besiktas, amely Kijev- be látogat, jó eséllyel megszerzi majd az első két hely valamelyikét. A nápolyiak megnyerték első két BL-találkozójukat, ezek közül az egyiken 4:2-re bizonyultak jobbnak a Benficánál, a folytatásban azonban egy váratlan hazai vereség és két döntetlen következett. A portugálok ezzel szemben rossz kezdés után magukra találtak, s ha az előző fordulóban nem herdálják el háromgólos előnyüket a Besiktas otthonában, már páholyban érezhetnék magukat. A Benficának most mindenképpen győznie kell, hogy ne kelljen a Dinamo Kijev-Besiktas mérkőzés eredményére figyelnie, míg a Na- polinak már a döntetlen is elég az üdvösséghez. Ha a törökök kikapnak Ukrajnában, az olaszok és a portugálok is továbblépnek, függetlenül attól, mit játszanak egymással. Az A csoportban az Arsenal és a PSG a csoportelsőségéért, a Basel és a Ludogorec pedig az Európa Liga-folytatást garantáló harmadik helyért küzd a zárófordulóban, míg a D jelű kvartettben a PSV Eindhoven megpróbálhatja elvenni a harmadik pozíciót az orosz Rosztovtól. A C csoportban már kialakult a végső sorrend, így az FC Barcelona-Borussia Mönchen- gladbach és a Manchester City- Celtic Glasgow mérkőzésnek sem lesz tétje. (MTI)