Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)

2016-11-03 / 255. szám, csütörtök

www.ujszo.com | 2016. november 3. PANORÁMA 123 Dulakodás tört ki a Siratófalnál Az ultraortodox asszony ima előtt behúzott egyet a reformista zsidó nőnek, aki nem akart „szabályszerűen" imádkozni fTASR/AP-feivétei) Meghalt az összes bányász Chungking. Egyetlen bányász sem élte túl a hétfői csungkingi bányarobbanást, a 15 eltűnt bá­nyászt mind holtan találták a mentőalakulatok tegnap hajnal­ban. 18 holttest már korábban előkerült; összesen 33 ember halt meg a balesetben. Ketten jutottak csak ki élve a szénbányából, rög­tön azután, hogy a robbanás be­következett. A hatóságok vizsgálják, hogy pontosan mi vezetett a halálos balesethez. Az előzetes vizsgála­tok alapján úgy tűnik, hogy a bá­nyát a megengedettnél jobban ki­bővítették, elégtelen és hibás volt a bányászok felszerelése, és a szellőztetés nem volt megfelelő. A kínai szénbányák a legve­szélyesebbek a világon. Évente több ezren halnak meg ilyen és ehhez hasonló balesetekben. (MTI) Bennégtek a karaokebárban Hanoi. Tizenhárom ember halt meg helyi idő szerint kedd dél­után, mert tűz ütött ki egy enge­dély nélkül működő karaoke­bárban Vietnam fővárosában, Hanoiban. A hatóságok tegnap azt közöl­ték, hogy a hely pont azért nem kapott működési engedélyt, mert semmilyen tűzvédelmi beren­dezése nem volt. A bárban ki­ütött tűz ráadásul két másik, szomszédos szórakozóhelyre is átterjedt. Többtucatnyian meg­menekültek, de 12 férfi és egy nő bennrekedt és halálra égett. A tűzoltók csak ötórás mun­kával tudták megfékezni a lán­gokat. Egy autó és több motor- kerékpár is kiégett. (MTI) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Jeruzsálem. Dulakodás tört ki tegnap reggel a jeruzsálemi óváros legszentebb zsidó helyénél, a Siratófalnál, amikor a tóratekercseikkel órkező zsidó vallási reformirányzatok képviselői saját vallási szabályaik szerint kívántak imádkozni. Előbb a biztonságiak, majd ultra­ortodox fiatalok próbálták feltar­tóztatni a zsidó reformirányzat és a konzervatív vallási irányzat, vala­mint a Siratófal női nevű mozga­lom tagjait, akik szembeszállva az ultraortodoxok diktálta helyi elő­írásokkal azt akarták, hogy férfiak és nők közösen, saját tóratekercse­ikkel imádkozhassanak a szent fal tövénél. Ekkor dulakodás tört ki, amely­ben többen a földre kerültek, de maradandó sérülés nem történt. Végül a reformistáknak sikerült bejuttatniuk több tóratekercset a nők számára leválasztott részre, és sikerült egy koedukált imát tarta­niuk a Siratófaltól kissé távolabbi, nemek szerint el nem különített té­ren. Ezzel első alkalommal imád­koztak tóratekercsekkel nők a Si­ratófalnál, amit azért tilt a szent hely felügyeletét hivatalosan ellátó rab­bi, mert az ultraortodoxok szerint a nőknek nem szabad hangosan fel­olvasni a tóratekercsből, valamint saját tóratekercseket is tilos a Sira­tófalhoz vinni. A zsidó naptár szerinti új hóna­pot jelölő ünnepi imádkozásra Iz­raelbe érkezett a zsidó vallási re­formmozgalmak számos amerikai vezetője, hogy tiltakozzanak az Iz­raelben érvényes ultraortodox he­gemónia ellen. „A zsidó nép szereti ezt a helyet, és évezredek óta ide járul. Mi is a zsidó nép részét alkotjuk, a Sirató­fal a miénk is, a judaizmus a miénk is, a zsidó állam a miénk is” — mondta Rick Jacobs rabbi, a zsidó reformmozgalom észak-amerikai vezetője a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli lapnak a tör­téntek után. „Azért vagyunk itt, hogy elmondjuk: többféleképpen is lehet Izraelben és a Siratófalnál zsi­dónak lenni, és ha nem hajtják vég­re a megállapodást, akkor egy har­madik helyet keresünk a falnál, ahol a férfiak és a nők együtt imádkoz­hatnak” - tette hozzá Jizhár Hess rabbi, a konzervatív vallási irány­zat izraeli vezetője. A rabbi a Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel a Siratófal val­lási megosztásáról kötött, de azóta sem végrehajtott megállapodásra utalt szavaival. Idén januárban ugyanis az izraeli kormány meg­szavazta, hogy a zsidóság legszen­tebb helyénél, az ókori zsidó szen­télynek helyet adó mesterséges te­rasz nyugati támfalánál, vagyis a Siratófalnál egy külön részt alakí­tanak ki, ahol a nem ultraortodoxok saját szabályaik szerint imádkoz­hatnak. Az egyezség egy három éve tartó tárgyalássorozat eredménye volt, de az Izraelben vallási egyedural­mat gyakorló ultraortodox irányzat - amely két pártja révén is részt vesz a kormánykoalícióban - nyomást gyakorolt Netanjahura, aki azóta sem hozta létre a megígért „külön falrészt” a vallási reformmozgal­maknak. Ezek a nem ultraortodox irányzatok ma már az amerikai zsi­dók többségét képviselik, és elide­genítésük súlyos politikai, gazda­sági és diplomáciai károkat okoz­hat Izraelnek. NAPTÁR November 3 ► NÉVNAP Győző A Győző a latin eredetű Viktor fordításából alkotott név. ► MAI ÉVFORDULÓINK 115 éve született André Mal- rauxfrancia író. 95 éve született Charles Bronson amerikai színész. 85 éves Monica Vitti olasz filmszínésznő. 80 éve született Buda Ferenc Kossuth-díjas költő. 80éve hunytéi Kosztolányi Dezső költő, író, műfordító. ► NAPI VICC-Te, mondd csak, mennyiért vinnéd el a feleségemet? -Semennyiért!- Rendben, viheted! ► ORVOSMETEOROLÓGIA Panaszokra számíthatnak a reumások, romlik a kon­centrációs készségünk, légzési nehézsé­gek is adódhatnak. Csökken a teljesítőképességünk. V.” • Elpusztítja az általánosan előforduló baktériumok 99%-át. Eltávolítja a foltokat, a vízkövet, a zsírfoltot és egyéb szennyeződéseket. SZÓ a lap jár Önnek! Elsősorban a kemény felületek tisztítására használható (csempék, járólapok, főzőlapok, üvegek). Kompakt, helytakarékos kivitel, a tartozékok leszerelhetők. Környezetbarát termék: használatához nincs szükség tisztítószerekre. • A vizet 2,5 perc alatt felmelegíti. • Használata egyszerű és kényelmes. e Gyermekzár meggátolja, hogy véletlenül indítsuk be vagy jogosulatlan személy kapcsolja be. Az ajándék értéke: 43 € Az ajánlat 2016. november 20-ig tart. MEGRENDELŐLAP Megrendelem az Új Szót egy évre + gőztisztító Irányár: 163,30 € Keresztnév: Vezetéknév: Utca, házszám: Település: Postai irányítőszám: Telefonszám: E-mail: Dátum: Aláírás: Az előfizető beleegyezik, hogy a Petit Press Kiadó a megrendelőlapon feltüntetett személyes adatokat postai/telefonos kommunikációs célokra használja fel. A személyes adatok helyességét az előfizető aláíráséval igazolja. A kitöltött és aláírt megrendelőt küldje az alábbi címre: Vydavatelstvo Petit Press a.s., distribučné oddelenie, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1,02/323 77 777 ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo Szerkesztőség: Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1, e-mail: ujszo@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Szalay Zoltán (02/59233421). I Főszerkesztő-helyettesek: Sidó H. Zoltán (02/59233425), Czajlik Katalin (02/59233449). I Rovatvezetők: Sidó H. Zoltán (mb.) - politika (02/59233425), Klein Melinda - régió (02/59233 426), Holop Zsolt - vélemény (02/59233440), Lakatos Krisztina - kultúra (02/59233423), Bőd Titanilla - sport (02/59233434), Urbán Gabriella - magazinok (02/59233444). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely 0905/228526, Érsekújvár 0907/601580, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány 0907/773832.1 Kiadja a Petit Press Rt., Lazaretská 12,81108 Bratislava. I IČO: 35790253.1 Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119.1 Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lap­igazgató), tel.: 02/ 59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga, tel.: 02/59233203, Dušan Déván, tel.: 02/ 59233107, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204. I Hirdetési osztály: 02/59233228,02/ 59233235,02/59233200,02/59233240, e-mail: reklama@ujszo.com. I Marketing: 02/59233266.1 Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjeszté­si osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľ- ských služieb tlače, Nám. slobody 27, 810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a ki­adó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások ter­jesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jo­gosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. IA sajtófigyelést a kiadó megbízá­sából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunkat az SZK Kormányhivatala támogatja a Kisebbségi kultúra 2016 program keretében. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky -program Kultúra národnostných menšín 2016. f mi} Hxtícit & V*f T Petit Academy ÄRSR

Next

/
Thumbnails
Contents