Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)

2016-11-30 / 277. szám, szerda

www.ujszo.com I 2016. november 30. KELET- ÉS KÖZÉP-SZLOVÁKIA Egy elégedett „szakbarbár" LECZO ZOLTÁN „Jelenleg egy felkérésen dolgozom, kétszáz képet kell megfestenem" - mondta Nagy Enzoe Zoltán. nm Nagy Enzoe Zoltán festő - aki a művész megnevezés ellen határo­zottan és hevesen tiltakozik - talál­kozásunkkor körbevezetett bélyi otthonában. Először persze a műtermét néztük meg, a képeket, melyeken épp dolgozik, készülő könyvének borítóját, a legutóbbi évek történéseinek fotóemlékeit. Majd a lakásban bóklászunk, ahol egyebek mellett édesapja, a néhány éve elhunyt Tiszai Nagy Menyhért festményei lógnak a falon. Mind­egyik alkotáshoz fűz valami magya­rázatot, de itt nemcsak a képeknek, hanem még a festőállványnak is tör­ténete van. Az utóbbi időben több kiállítása volt. Mitől szaporodtak meg a fel­kérések? Felkérések régebben is voltak. Talán annyi változott, hogy régen elképzelhetetlen volt számomra, hogy egy hét alatt megfessek mond­juk húsz képet. Ma már csak ezzel foglalkozom, hisz egy ideje se te­metni, se keresztelni, se esketni nem hívnak. (Nagy Enzoe Zoltán refor­mátus lelkész volt, elvált a felesé­gétől, emiatt az egyházi bíróság több lelkésztársával együtt 2008-ban megfosztotta hivatalától, miután vétkesnek mondta ki „családi életé­nek a református keresztyén erkölcsi elvekkel ellentétes alakításában”, és az egyház álláspontja szerint emiatt méltatlanná vált a lelkészi hivatásá­ra -a szerk. megj.). Hogyan telik egy napja? Mindennap festek, általában 10 és 12 óra között. Délután aztán igyek­szem egészen mással foglalkozni, hogy helyet csináljak a fejemben egy újabb képnek. Néha még aznap ne- kiállok egy másiknak. Abban a sze­rencsés helyzetben vagyok manap­ság, hogy a még meg sem festett ké­peim is gazdára lelnek. Kik keresik a képeit? Olyan emberek, akik vélhetően szeretik, ahogy látom a világot. Per­sze azt, hogy milyen témájú képet festek, a megrendelő dönti el, de hogy hogyan festem meg, az már az én kompetenciám. A mostani felké­rés, mely arra szól, hogy 200 képet készítsek el egy megrendelőnek, le­hetőséget adott számomra, hogy megfessem, amit már régen akar­tam, de eddig nem volt rá lehetősé­gem. És itt vannak apám festmé­nyei, melyeket, ha valaki garantál­ná, hogy méltó helyre kerülnek, in­gyen is odaadnék. Nagy szeren­csém, hogy nekem még fizetnek is azért, hogy az alkotásaimból galéri­át „tákoljanak” össze. Az elmúlt 8-10 éve nagyon ne­héz lehetett. Ott volt a palástvesz­tés, az édesapja, majd jó barátja, a fotóművész Huszár Tibor halála. Ha az ember életét mindössze egyetlen gond nehezíti, akkor abban képes teljesen elmerülni. De ha a ba­jok, a tragédiák egymást követik, az túlélésre ösztönöz. Azt is mondhat­nám - bár ez elég önzőnek tűnhet —, ezek a halálesetek segítettek át a ne­héz időszakon. Megtanultam általuk rangsorolni a bajokat, a súlyuknak megfelelően kezelni őket. Miután palástvesztésre ítélték, nem bújt el a világ elől. Ma is alig néhány kilométerre él attól a fa­lutól, ahol lelkészként szolgált. Abból a közösségből, amelynek a lelkésze voltam, az egyházi bíróság döntése után el kellett költöznöm. Az ember azonban kerülhet messze az egyháztól úgy, hogy közben Isten­hez közelebb jut. Az elmúlt években sok minden megváltozott körülöt­tem. Lelkészként egyfajta kettős­ségben éltem. Végeztem a feladata­imat, ugyanakkor lázadoztam is az egyház visszásságai ellen - olykor a festészetemmel, a képeimmel. Főál­lású festőként már nem lázadok. El­fogadom a világot olyannak, ami­lyen, s azt hiszem, ezáltal kicsit jobb ember lettem. Sokakat olyasmi, ami velem történt, lázadásra ösztönözne. Engem viszont inkább megnyugta­tott. Ebben persze az is segített, hogy a közösség, a gyülekezet mindvégig kiállt mellettem. A baráti köre is változott? Lelkészekkel korábban sem na­gyon barátkoztam, a régi „civil” ba­rátaim pedig most is megvannak. Azon persze nem csodálkozom, Nekem ebben a világban már csak egyetlen feladatom maradt, az, hogy fes­sek" (A szerző felvétele) hogy a református lelkészek nem igazán igyekeznek közeledni hoz­zám, hisz tudják, ez bizonyos retor­ziókkal járna. Ezt akkoriban, amikor az ügyünk zajlott, egyesek a saját bőrükön is megtapasztalhatták. _ Milyen célokat tűzött ki maga elé? Nekem már csak egyetlen felada­tom maradt - az, hogy fessek. Ez a felismerés egyrészt megnyugtat, másrészt pedig teljességgel tölt el. Persze a festészeten kívül van millió egyéb dolgom is. Halála előtt pél­dául megígértem apámnak, hogy nem fogják elfelejteni az emberek. Most azon dolgozom, hogy eleget tehessek ennek az ígéretemnek. Ha­marosan kiadjuk a negyedik köny­vét, és egyéb terveim is vannak. Ezekre fordítom a festészetből szár­mazó bevételeim nagy részét. Milyen festőnek tartja magát? Igazi szakbarbár vagyok. Mindent lefestek, amire megkérnek, Ha kell, abban a stílusban festek, ahogy a megrendelő elvárja, ha ez nincs meghatározva, akkor úgy, ahogy nekem tetszik. Az elmúlt években a rengeteg munkának köszönhetően a technikám biztosan fejlődött, de azt is észrevettem, hogy portrékat szinte ugyanolyan stílusban festek, ahogy a kezdetekkor. Nagy változást azon­ban nem érzékelek a stílusomban, hisz ma is ugyanazzal a szemmel né­zem a tájat, az embereket, az arco­kat, mint húsz évvel ezelőtt. Az igaz, hogy ma már másfajta arcokat, más­fajta dolgokat veszek észre, melyek aztán vászonra kívánkoznak. Már az eddigi életműve is elég bőséges. Foglalkoztatja, hogy idő­vel mi lesz ennek a sorsa? Nem igazán. Persze egy-egy ki­állítás előtt és alatt figyelem, mi tör­ténik a képeimmel, de utána sokszor 121 végérvényesen szem elől vesztem őket. Azt vallom, hogy amikor egy kép gazdára talál, onnantól az én gyámságom, felelősségem meg­szűnik. Az idén festett 230 képem­ből például már csupán kilenc van itthon. De ennél nagyobb bajom ne legyen! Soha nem akart tanítani, átadni valamit a tudásából? Nem. Ez egyébként már csak azért is nehéz lenne, mert nincs képző­művészi végzettségem, papírom nincs arról, hogy tudok festeni. A ta­nítás a habitusomtól is távol áll. Úgy tűnik, jól érzi magát a bő­rében. Jól vagyok. Olyannyira, hogy ha tíz év múlva leülünk beszélgetni, és arról kell beszámolnom, hogy az el­múlt tíz évben egyetlen képet sem festettem, akkor sem lesz hiányér­zetem. A palástvesztést nehezen vi­seltem. Nemcsak lelkileg, fizikai­lag is. Nagyon megbetegedtem. Négy éve, amikor jóformán már járni sem tudtam, radikálisan meg­változtattam az életvitelemet. Az­óta nem kávézom, nem iszom, nem dohányzom. Ennél is fontosabb azonban, hogy korábban azt hittem, és ez egy kicsit meg is rémített, hogy tudom, mi vár rám az elkövetkező évtizedekben. Láttam magam öreg lelkészként, aki ugyanazt csinálja, ugyanott, ugyanazokkal, mint amit fiatal korában. Aztán rájöttem, hogy szükség van az életben a sorsfordító dolgokra, még ha ezek negatív, szomorú történések is. Apám halála például olyan kapukat nyitott meg előttem, amelyekre azelőtt nem is gondoltam. Nekem ő a barátom is volt, meg kellett tanulnom nélküle létezni. Akkor tettem végérvénye­sen pontot az ügyem végére, ami­kor - bár apám református lelkész­ként több mint harminc évet szol­gált Kisgéresben - nem hagytam, hogy egyházi temetése legyen. Megkértem a legjobb barátját, Csa- roda polgármesterét, aki sajnos az­óta szintén elhunyt, hogy ő temesse el. Ez a temetés nagyon fontos volt számomra, egyfajta elégtétel. Itt éreztem meg, hogy soha többé nem leszek lelkész, legalábbis olyan ér­telemben nem, ahogy azelőtt vol­tam. És ez felszabadító érzés volt. Tudni, hogy már nem akarok sen­kinek, semmiben sem megfelelni. Volt AGW-s az egyetemi kórház beszerzési osztályának élén NÉMETI RÓBERT Az a Marek Križánek irányítja a kassai Louis Pasteur Egye­temi Kórház beszerzési osztá­lyát, akinek az AG W pénzügyi szolgáltató cégben végzett tevékenységét 12 évvel eze­lőtt az ügyészség vizsgálta. KASSA Jana Cigániková (SaS) parlamenti képviselő elmondta, a kórház be­szerzési osztályát korábban Pavol Paška (Smer) volt parlamenti elnök unokaöccse, Branislav Paška vezet­te. Az első Fico-kormány idején a volt házelnök felesége, Jana Pásková töltötte be a posztot. A furcsa törté­nésekről most Cigániková, illetve Miroslav Beblavý független parla­menti képviselő tájékoztatta az egészségügyi minisztériumot. „Kri­5 ......................... Kr lžák kinevezésével már Tomáš Drucker (Smer) egészségügyi miniszter is foglalkozik (A szerző felvétele) žánek 2016. május 16-tól adminiszt­ratív munkatársként dolgozik a kór­ház beszerzési osztályán” - nyilat­kozta a Smenek Milan Maďar, az egyetemi kórház igazgatója. Hozzá­tette, két hónap után bízták meg a ve­zetői pozícióval, de csak addig ma­rad a funkcióban, amíg versenypá­lyázat keretében ki nem választj ák az új főnököt. Az igazgató szerint erre január 26-ig kell sort keríteni. Azt, hogy miért pont Križánek került az osztály élére, és hogy miért nem vet­ték figyelembe az AGW-vel kapcso­latos ügyeit, az igazgató nem kom­mentálta. Beblavý szerint Križánek annak az AGW nevű cégnek a veze­tésében dolgozott, amely több mint 26 ezer kliensét károsította meg egy pilótajáték során. Az AGW igazga­tóját, Matúš Gregát a bíróság tíz és fél évnyi börtönbüntetésre ítélte. Hét év után tavaly feltételesen szabadlábra helyezték. „A pozíciók betöltéséről az egészségügyi intézmény dönthet” -reagált Križánek megbízásának hí­rére Stanislava Luptáková, az egész­ségügyi minisztérium szóvivője. Hozzátette, a minisztériumhoz tar­tozó intézményeknek a vezetői posztok betöltésekor figyelembe kell venniük a kiválasztott személy ko­rábbi tevékenységét és hátterét. Luptáková közölte, fel fogják hívni erre a kórház illetékeseinek figyel­mét. Bár Križánek ellen nem emel­tek vádat az AGW-botrány kapcsán, 2004-ben két ügyészségi vizsgálat is indult ellene, de azt nem tudni, hogy konkrétan milyen ügyben. Egyes ér­tesülések szerint Križánek a leg­utóbbi parlamenti választásokon is indult a Tip politikai párt színeiben, de nem jutott be. A választások előtt a Tip és a Smer állítólagos összefo­nódása állandó téma volt a sajtóban, de Tomáš Hudec, a Tip elnöke visszautasította a gyanúsításokat.

Next

/
Thumbnails
Contents