Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)
2016-11-26 / 274. szám, szombat
Í16~ URALKODÓHÁZAK PRESSZÓ ■ 2016. NOVEMBER 26. www.ujszo.com Uralkodói gesztus lső ízben látogatott el holland uralkodó egy homoszexuálisok jogaiért küzdő szervezetbe. Vilmos Sándor az ország legrégibb melegszervezetét, a COC Nederlandot kereste fel a csoport alapítása 70. évfordulója alkalmából. A történelminek mondott keddi látogatás alkalmával a király találkozott az egyesület képviselőivel, tájékozódott a fiatalok problémáiról, az idősebb aktivisták tapasztalatairól és tevékenységéről. Az egyesület elnöke, Tanja Ineke szerint a példádan uralkodói gesztus „hatalmas megtiszteltetés” a melegeknek Hollandiában, sőt az egész világon, és „óriási bátorítást” jelent az identitásuk felvállalásával küzdő fiataloknak. Az 1946-ban alapított COC Nederland a világ legrégibb melegszervezete. Jelentős szerepe volt abban, hogy 2001-ben Hollandia a világon elsőként engedélyezte azonos neműek házasságát. (MTI) Máxima és Vilmos Sándor. A királyné már 2013-ban részt vett egy európai melegkonferencián, idén pedig egy transzneműek egészségével foglalkozó tanácskozáson. (Fotó: SITA/AP) A büszke nagymama. Caroline monacói hercegnő imádja unokáját, a kis Sashát, és állítólag minden kívánságát teljesíti. Ritkán látni Caroline fiának, Andrea Casiraghinak és feleségének, Tatiana Santo Domingónak a gyermekeit, ám a múlt szombati nemzeti ünnepen, Szent Rainier napján Monacóban a teljes hercegi család megjelent, nem hiányozhatott az ünnepségről a hároméves Sasha és húga, India sem. Caroline vezette a kisunokát, India pedig a papa és a mama között lépkedett. (Fotó: tasr/ap) A britek azt követelik, hogy a királynő is nyúljon a zsebébe Nászútra invitálták Harry herceget és barátnőjét Már csaknem 140 ezerre rúg azoknak a briteknek a száma, akik online petícióban követelik, hogy a királyi család saját maga finanszírozza a brit uralkodó londoni rezidenciája, a Buckingham- palota felújítását. A brit kormány és a palota a múlt héten jelentette be, hogy a brit uralkodó világhírű, ám jó ideje omladozó londoni rezidenciájának tíz évig tartó felújítási munkálatai jövő tavasszal kezdődnek. A bejelentés szerint a felújításra a költség- vetés 369 millió fontot szán, és a finanszírozást az uralkodó személyi kiadásaira létrehozott állami apanázs, a Sovereign Grant átmeneti emelésével oldják meg. A királyi család által használt in- gadanok fenntartási és felújítási költségei azonban régóta kényes kérdésnek számítanak Nagy-Bri- tanniában, különösen a pénzügyi válság óta, amelynek következményeit a brit kormány hosszú évek óta tartó és várhatóan még évekig elhúzódó költségvetési szigorral igyekszik felszámolni. „Országszerte válság van a lakhatás terén, bajban van a brit Országos Egészségügyi Szolgálat, a megszorítások miatt számos kulcsfontosságú szolgáltatás büdzséjéből kell A Buckingham-palota legutóbb 64 éve, 1952-ben esett át alapos - de akkor sem teljes körű - felújításon. A királyi ház múlt heti bejelentése szerint az 1703-ban épült, hatalmas ősparkkal körülvett, 775 szobás palota renoválását nem lehet tovább halogatni, mert 32 kilométernyi vízvezetékrendszere, 160 kilométernyi elektromos hálózata és 40-50 éves gépészeti berendezései olyan mértékben elhasználódtak, hogy egyre nagyobb a tűz és a csőtörés veszélye. A The Sunday Times 2015-ös ranglistája szerint II. Erzsébet vagyona nagyjából 340 millió font, és ezzel ő Nagy-Britannia 302. leggazdagabb embere. (Fotók: SITA/AP) lefaragni. A királyi család pedig most azt várja tőlünk, hogy még mélyebbre nyúljunk a zsebünkbe a Buckingham-palota felújítása érdekében. Az uralkodó vagyona mindeközben felbecsülheteden. Egyetlen szóval élve, ez az egész felháborító” - mondta Mark Johnson, az online petíció elindítója. A petíció támogatóinak nagy része osztja Johnson véleményét. „Visz- szataszító dolog lenne elvárni tőlünk, hogy ilyen megszorítások közepette még mi fizessünk, amikor a költségeket simán lehetne fedezni a királyi gyűjteményben lévő, több milliárd font értékű műtárgy és régiség egy részének eladásából” - írta az egyik támogató. Az ellenzéki Munkáspárt ugyancsak a költségek egy részének átvállalására szólította fel a királyi családot, ugyanakkor elutasította azt a felvetést, hogy a munkálatok egészét az uralkodó finanszírozza. „Ez egy középület, egy műemléképület, ezért nekünk is támogatnunk kell a megóvását” - fogalmazott a BBC egyik műsorában a munkáspárti John McDonnell. (MTI) H arry herceget és új barátnőjét nászútra invitálta Antigua és Barbuda miniszterelnöke, jóllehet a hercegi pár esedeges frigyéről még semmiféle hivatalos bejelentés nem hangzott el. Harry jelenleg karibi körutat tesz, és ennek keretében látogatott el a több szigetből álló turistaparadicsomba. Antigua és Barbuda 1981-ben vált függetlenné az Egyesült Királyságtól, de továbbra is a jórészt egykori brit gyarmatokból álló Nemzetközösség tagja, és alkotmányosan elismert államfője a brit uralkodó. A BBC jelentése szerint Gaston Browne, Antigua és Barbuda kormányfője hivatalos fogadást adott Harry tiszteletére, és üdvözlő beszédében közölte: úgy tájékoztatták, hogy a herceg mellett hamarosan „egy új hercegnőt is” üdvözölhet a világ. „Ha úgy döntenek, hogy nászútra indulnak, Antigua és Barbuda szeremé vendégül látni önöket” - mondta a több száz meghívott vendég előtt a miniszterelnök. Hozzátette még, hogy hazáját minden évben a nászutasok legjobb karibi célállomásává választják. A brit királyi ház egyelőre nem reagált az antiguai miniszterelnök kijelentéseire, de Harry londoni hivatala, a Kensington-palota alig néhány napja szólította fel súlyosan elmarasztaló elemeket sem nélkülöző felhívásban a világsajtót, hogy ne zaklassa Harry legújabb barátnőjét, és a BBC keddi értesülése szerint London az antiguai rendezvények részvevői számára is egyértelművé tette, hogy Harry párkapcsolata nem kerülhet szóba a beszélgetéseken. A brit és a világsajtó a múlt hónapban kezdte gyanítani a 32 éves Harry és a Los Angeles-i születésű 35 éves Meghan Markle színésznő kapcsolatát. Harry és Meghan Markle állítólag Kanadában ismerkedett meg, ahol a herceg a maradandó sérüléseket szenvedett brit és nemzetközösségi katonák megsegítésére általa kezdeményezett nagyszabású éves nemzetközi » A bnt királyi ház egyelőre nem reagált a váratlan kijelentésekre. sportviadal, az Invictus Games promóciós rendezvényein vett részt. Egyes sajtóértesülések szerint Meghan Markle-t már bemutatták Harry bátyjának és sógornőjének, Vilmos hercegnek, a brit trón majdani várományosának és feleségének, Katalin cambridge-i hercegnőnek is, ami annak a jele lenne, hogy a három éve elvált hercegi barátnőt a brit királyi család is elfogadta. A Kensington-palota minapi közleménye szerint azonban Meghan Markle „sértegetések és zaklatások” célpontjává vált, a róla szóló hírek kommentárjaiból nem hiányoznak a rasszista felhangok sem, egyes közösségi médiafelületeken pedig nyíltan szexista és rasszista támadások érik. A közlemény szerint Harry herceg most már egyenesen Meghan Markle biztonságáért aggódik, és nem tartja helyénvalónak, hogy barátnőjét alig néhány hónappal kapcsolatuk kezdete után máris ilyen viharos érdeklődés övezi. (MTI) Antigua és Barbuda miniszterelnökével ellentétben kellemes pillanatokat szereztek Harrynek a parányi közép-amerikai szigetország fiataljai, akik megkérték a herceget, játsszon velük egy röplabdameccset (Fotó: SITA/AP)