Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)

2016-11-26 / 274. szám, szombat

www.ujszo.com | 2016. november 26. SZOMBATI VENDÉG I 9 Már Budapestet is meghódította Sylva Zimula Hanáková: „A színészek néha hísztisebbek, mint a színésznők. Olykor tönkre is teszik a kosztumot..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Díszlettervezői szakon végzett Brünnben, de már a főiskolai évei alatt is inkább jelme­zeket kreált. Sylva Zimula Hanáková ma a legjelesebb cseh kosztümtervezők egyike. Olyan rendezők alkotótársa, mint Jiŕí Menzel, Michal Do- čekal vagy Vladimír Morávek. A legtöbb előadás Morávekhez köti (Bulgakov: Mester és Marga­rita, Gogol: Háztüznéző, Rostand: Cyrano), Jifí Menzellel filmben és színházban is dolgozott, legutóbb Michal Dočekalnak volt alkotótársa a vígszínházi Bűn és bűnhődésben. Csehov, Arthur Miller és Fassbin­der világát finom érzékkel közvetí­ti. Csehországban a legtöbbször Prágában, Brünnben, Hradec Krá- lovéban dolgozik, de rendszeresen kap külföldi felkéréseket is. Jelme­zei kifejezők, beszédesek, izgalma­sak, a színészek testén hangsúlyt adnak az eljátszandó karakternek, a nézőknek „súgnak”. Nem a Bűn és bűnhődés volt az első Dosztojevszkij-mű, amelyhez kosztümöket tervezett. A Szelíd te­remtés jelmezeit a párizsi L’Apos- trophe társulatának alkotta meg. Az Ördögökkel és A félkegyel­művel is találkoztam már a pályám során. Szeretem Dosztojevszkijt. Pontos jellemrajzot ad a figurákról. Viheti a darabot bármilyen irányba a rendező, nekem akkor is az ere­deti mű a kiindulópont. Elolvasom a regényt, és már meg is jelennek előttem a szereplők. Szeretem egy­beolvasztani a mát az adott korral. A történelmi kosztümökbe is bele­cserkészem a modem elemeket. Dosztojevszkij kortárs szerző is le­hetne, hiszen minden műve él, lük­tet a mában. Párizsban kilenc évvel ezelőtt dolgoztam. Azért tudom a dátumot, mert akkor született meg a második gyerekem. Mit vártak a franciák? Korabe­li ruhákat vagy inkább maiakat? Kis színházban ment az előadás, de nem kellett foglalkoznom a legap­róbb részletekkel. A látványra kel­lett összpontosítanom. Expresszív képekben fogalmazhattam. Hogyan fogadna egy olyan fel­kérést, mint amilyennek annak idején Theodor Pišték, az Amade- usszal Oscar-díjat nyert cseh kol­légája tett eleget? Több száz kora­beli kosztüm a rokokó jegyében... Azonnal igent mondanék. Na­gyon vágyom már egy ilyen filmre. Az Osztrák-Magyar Monarchia katonai egyenruháit már ismerem. Kreativitásra ott nem volt sok le­hetőségem. Egy romantikus, kosz­tümös kalandfilmre várók, azt ki­mondottan élvezném. De a Jirí Menzellel forgatott Don Jüanokban is volt alkalmam elmerülni Mozart korában. Azokban a jelenetekben, amelyek az operaszínpadon zajlot­tak. Nem mindegy persze, hogy har­minc embert öltöztet, vagy tömeg­jelenet esetében több százat. Szívesen öltöztetek tömegeket is. Az a színek gazdag skálája lehet. Megdolgoztatja a fantáziámat. Ha választhatna, melyik rende­zőnek lenne „udvari” jelmezter­vezője? Tim Burton filmjeit nagyon szere­tem. A korabeli jelmezek ritkán je­lentenek igazán nagy kihívást. Egy ilyen szent őrült sokkal többet képes kihozni az emberből. Mellette a vég­leteket élhetném meg. Én azokat a rendezőket szeretem, akik mellett nem pusztán teljesítenem kell, hanem magamból is belevihetek valamit a kosztümökbe. Pištéknek ez sikerült is az Amadeusban. Hozzá tudott adni valami pluszt az adott kor stílusához. Sokak számára ez lett az alap. Látom, hogy ehhez nyúlnak vissza, amikor hasonló munkát várnak tőlük. A jelmeztervező nemcsak öltöz­tet, vetkőztet is olykor. Ahogy a vígszínházi Bűn és bűnhődésben a Szonyát alakító Bach Kata egyre több rétegtől szabadul a színen, az látványban nagyon izgalmas. Szeretem, ha a kosztüm egyes da­rabjai úgy válnak le egymásról, mint a hagyma szirmai. Az alsószoknya, a harisnya, a harisnyakötő, a bugyi. Kiket öltöztet szívesebben, nő­ket vagy férfiakat? A színészek néha hísztisebbek, mint a színésznők. Olykor még tönkre is teszik a kosztümöt. Direkt. Prágában, a Nemzetiben van egy nagyszerű színész, hadd ne áruljam el a nevét, aki pontosan tudja, mi il­lik neki, pontosabban hogy miben szeretné látni magát. Neki mindig extra elképzelései vannak. A színésznők között nem is volt senki, akire sokkal több időt kel­lett szánnia, mint a többiekre? Dagmar Havlová sem fogad el akármit. Négy darabban dolgoztam vele, de egyszer sem csinálhattam azt, amit akartam. Igényes nagyon. Képzőművészeti albumokból keres­te ki, milyen kosztümöt vár tőlem. Meg is tervezte netán? Nem rajzolta le. Kifényképezte a ruhát, és elküldte. Mindig sokat be­szélgetünk, de a végén szerencsére megegyezünk. Szívesen dolgozom vele, mert bármekkora csatát ví­vunk is egymással, a kölcsönös tisz­teletjegyében történik minden. Ke­mény köztünk a harc, de sosem kel­lemetlen. Előfordul, hogy utánanéz, mi­lyen a színész ízlése, hogyan öltöz­ködik civilben? Ha módom van rá, megteszem. Is­mernem kell a stílusát, hogy miben érzi jól magát. Milyen szabás, mi­lyen színek illenek az egyéniségé­hez. A vígszínházi színészeket is alaposan szemügyre vettem a neten. Mindegyikről tudom, hogyan öltöz­ködik. Van, akivel teljesen szembe­mentem a kosztümökkel. Megnéz­tem azt is, hogy más darabokban mi­lyen jelmezeket visel. Valami újjal akartam szolgálni neki. Telekes Pé­tert nem ismerték meg, amikor Lu- zsin jelmezében kijött a sminkszo­bából. Börcsök Enikő és Hegyi Bar­bara nagyon ízlésesen öltözködnek. Börcsi az árnyalatokat is jól páro­sítja. Feszültséget hordoznak a civil ruhái. A Bűn és bűnhődésben kri- nolint viselnek a nők, a férfiak csak elegánsak tudnak lenni. Lengyel Tamást mindig elegánsnak láttam a társalgóban. Szvidrigaljovként is az, de kapott hozzá lila színt. Telekes Péternek a kék lett a meghatározó színe. Orosz Ákos Raszkolnyikovját és Stohl András Porfirijét nem „szí­neztem”. Náluk maradt az alap. Iz­gultam is, Stohl elégedett lesz-e a jelmezével. Felvette a kabátját, és azt mondta: „Pontosan ilyenre gondol­tam én is!” Nagyon elégedett volt vele. Ez óriási elismerés volt szá­momra. Szépen viseli, játszik is ve­le. Forog benne, leveti, eldobja. Partnere lett a kosztüm. Ilyen a jó jelmez. Együtt él a szí­nésszel. Első körben mindenkinek szép volt a kosztümje a Bűn és bűnhődésben. Tetszett nekik. Ké­sőbb figyelmeztettem őket, hogy ne örüljenek olyan nagyon, mert le fo­gom pusztítani mindegyiket. Nem lehetnek olyan szépek, a darab ezt nem engedi meg. De amikor ke­(Szkárossy Zsuzsa felvétele) zembe vettem az ollót, hogy bele- belenyírok a ruhákba, elkezdtek si­ránkozni, hogy jaj, csak azt ne! Vé­gül csupán a legfelső rétegbe nyír­tam bele, magát a kosztümöt sértet­lenül hagytam. Aztán, amikor senki sem látta, jöhetett a patina. Befúj­tam mindegyiket autólakkal. Jirí Menzellel háromszor dol­gozott. Először a Don Jüanok című filmben, utána a prágai Várban, ahol a Sok hűhó semmiértet ren­dezte, majd a Magyar Állami Operaházban, ahol a Cosi fan tut­iét vitte színre. Hogyan találtak egymásra? Három jelmeztervező közül vá­lasztott ki, amikor a filmre készült. Külön-külön mindegyikünket meg­hívott magához. Kávéztunk, be­szélgettünk, kíváncsi volt az egyé­niségünkre. Megnézte, korábban milyen jelmezeket terveztem. Ne­kem már ez is nagy élmény volt, a saját közegében megismerkedni vele. Aztán szólt, hogy engem vá­lasztott. Nagyon jó volt dolgozni vele. Morávekkel folyamatos har­cot kell vívni, de értelme van. Pán­célingben állok mellette mindig. Vannak rendezők, akiknél soha semmilyen feszültséget nem érzek, de az előadás is csak olyan langyos, semmi különös. Akkor inkább irány a csatatér, az idegek játéka. A Cosi fan tutiéban Jifí Menzellel a világos színek mellett döntöttünk. Egy víg­opera nem lélektani dráma. Oda fény kell, öröm és felszabadultság. Ezért lett uralkodó szín a bézs. Csak a díszlettervezővel nem jutottunk közös nevezőre. Az egész színpad­kép egy hatalmas vajtortára emlé­keztetett. Nem szerettem. Martin Chocholoušekkel, aki a Bűn és bűnhődés díszletét álmodta meg, jól kiegészítettük egymást. A kosztüm és a színpadkép nem válhat el egy­mástól. Ä kettőnek egybe kell ol­vadnia. Árulkodó a kézjegye. Becsessé, értékessé tudja tenni a leghétköz­napibbnak tűnő ruhadarabot is. Mondhatnám: született „patina­királynő”. A patinázáshoz külön érzék kell, ami nekem sokak szerint megvan. Szeretem a régi, viselt ruhákat. A leginkább azokat, amelyek már úgy néznek ki, mintha egy régi láda fe­nekéről kerültek volna elő. Ivó Kro- bot pár évvel ezelőtt Shakespeare drámáját, A vihart rendezte. Már minden kosztüm elkészült, de mind­egyikkel volt valami gondom. Túl­ságosnak újnak, fényesnek látszot­tak. A színészek már felpróbálták őket, egyikük sem jelezte, hogy ha egy kicsit kopottabbnak, viseltebb­nek tűnnének, sokkal természete­sebben járnának, mozognának ben­nük. Bementem este a színházba, amikor már senki sem volt ott, fog­tam az ollót, és amelyik kosztüm en­gedte, abba belenyírtam, a többit drótkefével jól átsúroltam. Ezek az én kis trükkjeim! Másnap reggel megyek be a próbára, megállít a portás. Azt mondja: „Készüljön fel a legrosszabbra! Borzalmas dolog történt az éjjel. Valaki tönkretette a munkáját. Csak egy őrült lehetett. Sírni fog, ha meglátja, mit hagyott maga után.” Nem szóltam semmit, mentem tovább. A színészek már egy órája bent voltak, és ott ször- nyülködtek. Mindenki a maga jel­meze fölött bánkódott. „Mit te­gyünk?” - kérdezték elképedve. Egyedül én voltam boldog, mert tudtam, hogy az „új” kosztüm a já­tékukat is új irányba tereli. Egyéb­ként a Vígszínházban is úgy lakkoz­tam be a kosztümöket, hogy senki sem látta. Csak elkövettem egy ap­rócska hibát. A klímaberendezés ki­vezető nyílásánál végeztem el a munkát, a ventilátor pedig ellenem dolgozott. Lent, az alagsorban ful­ladoztak a technikusok. Mi lesz a következő három munkája? Először Ponticelli Giocondája a brünni Operában, aztán Mrožek Tan­gója, majd az Übü király. Ez utóbbi­nak örülök a leginkább. Ott majd minden jelmezt ronggyá nyühetek. Szerzői elvárásra. „A vígszfnházi színészeket is alaposan szemügyre vettem a neten..."

Next

/
Thumbnails
Contents