Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)

2016-11-25 / 273. szám, péntek

119 Kisudvarnokból is zsákmánnyal utaztak haza a szapiak (Lelkes Vince felvétele) Berobbantak az AG Sport Liga élvonalába a szapiak ÁGH ISTVÁN Szap. Bakán vereséggel rajtolt, de a folytatásban veretlenül vette az akadályokat, 32 ponttal ós 31:14-es gólaránnyal a tabella második lépcsőfokán telel a dunaszerdahelyi területi focibajnokság, vagyis az AG Sport (VI.) Liga szapi újonca. „Őszintén szólva én nem osztom azok véleményét, akik őszi helytál­lásunk kapcsán nagy meglepetésről beszélnek. Játékoskeretünk erejére, a felkészülési, versenyeztetési felté­telekre való tekintettel csupán ott folytattuk, ahol a VII. liga bajnoka­ként a nyár elején abbahagytuk. A csapat gerince megmaradt, a kollek­tívánkon belüli versenyhelyzetet a rutinos Remenár Zoltán és a fiatal tehetség, Sebő Adám leigazolásával növeltük. Ráadásul a rajtig sérültje­ink is felépültek” - kezdte az újabb sikeres időszak értékelését Csütör­töki Tamás, a szapiak klubelnöke. A kis település csapata bakai veresége után hazai környezetben 3:2 arány­ban fektette két vállra az őszi első csenkeieket. „Ez sokáig emlékeze­tes összecsapás marad számunkra, hiszen ez volt az első hazai fellépé­sünk a csallóközi elitben. A törté­nelmi párharcunkon negyvenöt perc letelte után 1:2-s állásnál vonultunk félidei pihenőre. A második játék­részben előbb egyenlítettünk, majd a győztes gólt is megszereztük. A fo­citudás mellett sikerünk a szív, az akarat diadala volt. Ha már az em­lékezetes meccsekről beszélünk, közéjük sorolom a csilizközi rang­adón Balonyban rabolt három pon­tunkat. Szoros meccsen 1:0 arány­ban győztünk. Otthonunkban az izsapiakat 8:l-re taroltuk le. Azt vi­szont sajnáljuk, hogy nem tudtunk szurkolóinknak győzelemmel ked­veskedni búcsúkor, a gebeiek egy perccel a párharc befejezése előtt szerezték pontot érő találatukat, s így lett 2:2 a vége. Ősszel vendégként ti­zenhárom pontot zsákmányoltunk, hazai környezetben pedig csupán kettőt hullajtottunk el. Említést ér­demel, hogy vendéglátóként bajnoki meccsen legutóbb még a III. osz­tályban zártunk vereséggel. 2013. október 6-án a csallóköznádasdiak távoztak immár bevehetetlen erőd­nek tartott pályánkról három pont­tal” - büszkélkedett a tisztségviselő, aki egyben azt is hangsúlyozta, hogy a sérülési hullám miatt egyik össze­csapáson sem tudta edzőjük, Csölle Norbert a legerősebb összeállítás­ban pályára küldeni alakulatát. „Fontosnak tartom elmondani, hogy keretünk kilenc tagja helybeli. Kollektívánkból én a szapi Csicsai fivérek, Dávid és Péter teljesítmé­nyét emelném ki. Mindenki tette a dolgát, nagyon igyekezett. Baráti társasághoz hasonlítanám együtte­sünket. Jó a hangulat, jó a háttér­munka. Jelképesnek mondható, hogy a kimagasló eredményeket az idén harmincéves sportegyesüle­tünk jubileuma jegyében értük el” - nyilatkozta sikersorozatukról la­punknak Csütörtöki Tamás. Ismét százharmincnál több rajt J. MÉSZÁROS KÁROLY Negyedik állomásához érkezett a hétvégén a Winter Master Series. A téli díjugrató-sorozat idén harmadszor volt a dunatőkési Czajlik-rancs fedett lovardájában. A helyi fiatal lovasok is felhívták magukra a figyelmet. Százharmincnál több rajt volt a két nap alatt. „Nagyon sokat segített, hogy szép idő volt, így kinn melegíthettek a lo­vasok. Bár elkészítettük a lovardá­ban is a helyet, de most nem volt rá szükség - értékelt Czajlik Zsuzsanna versenytitkár, aki a díj ugrató-verseny műhelytitkaiba is beavatott. - Szer­vezőgárdánk már annyira összecsi­szolódott, hogy minden nagyon gör­dülékenyen zajlott. Gyors a pálya át­alakítása, akadálymentes, pörgős a verseny lefolyása, bármelyik szerve­zőnek dicsősségére válna.” Azt is aláhúzta, fontos, hogy bal­esetmentesen lezajlott valamennyi lovas és ló küzdelme az akadályok­kal. „Mert a díjugratás nagyon ve­szélyes sportág. A hatszáz kilós ál­latot úgy kell vezetni, hogy úgy mo­Végh Norbert nyert Pán Péterrel a 100 cm-s akadályok fölött a gyerek Equistyle Winter Cup 7. fordulójá­ban (Képarchívum) zogjon, ahogyan szeretné a lovas. Ráadásul mindez nem kevés bátor­sággal is jár, hiszen kettesben az aka­dályokon is túl kell jutniuk - sorolja a veszélyforrásokat. - Nagyon érzé­keny lény a ló, váratlan pillanatok is bekövetkezhetnek, amit a lovasnak kell leküzdenie a pályán, ezért pszi­chikai felkészültsége is nagyon fon­tos. Ugyanakkor fizikailag is jól fel kell készülnie. Ha gyerekről, kezdő­ről van szó, az sem mindegy, ki edzi a lovastehetséget, milyen családi háttér áll a kis lovas mögött. Mind­ezek tudatában kell hangolni egy-egy versenyre a versenyzőnek és a szer­vezőnek egyaránt.” Utóbbi számára sem könnyű megfelelni az elvárásoknak. Nem elég csak a lovardát, pályát elkészí­teni. „Sok részletkérdés is van, s mindannyival meg kell birkóznunk, hogy elégedett legyen mindenki. Nemcsak kitesszük az akadályokat a pályára, hanem az időszaknak meg­felelően fel is díszítjük. Sokoldalú tevékenységről van szó” - tárta fel szervezői énjét a versenytitkár, aki egyben edző is. Fiatal tanítványai a feltörekvő lovasnemzedéket képvi­selik, és a téli sorozat legutóbbi ver­senyein is példásan helytálltak. A 12 éves Végh Nobert Pán Péterrel győ­zött, a 13 éves Alföldy Lilla Aman­dával második lett, a 14 éves Bogyai Rebeka pedig a harmadik helyen végzett Oktáva hátán lovagolva. „Őket tanítom a lovasvilág fortélya­ira, az etikett betartásától az önbi­zalom-növelésig mindenre. Tanul­nak, de már versenyeznek is. Ered­ményeik fejlődésükről árulkodnak.” Dunatőkési versenytények a Hír­kosárban. SPORTTARISZNYA Triplázási lehetőség Nagyszombatban Nagyszombat. Holnap immár nyolcadik alkalommal csatáznak az idősebb diákok (U 14) alkotta területi válogatottak a Nyugat­szlovákiai Futballszövetség elnö­kének kupájáért. A versenykiírás alapján a válogatottak mezét a te­rületi bajnokságban játszó csapatok labdarúgói viselhetik. A 2003. ja­nuár 1-je után született focistapa­lánták alkotta kollektívák idény végi teremfocitornájukon előbb selejtezőket játszottak, ezeken a döntőben való szereplésért küz­döttek. A két regionális fordulóból az első három helyezett jutott a nagyszombati sportcsarnokban holnap zajló fináléba. A délnyugati régióból a kerületi seregszemle döntőjében a két ízben (2012, 2013) is tomagyőztes Dunaszer­dahelyi Területi Futballszövetség, valamint a Lévai Területi Futball­szövetség alakulata is csatasorba áll. A párharcok körmérkőzéses rendszerben zajlanak, egy mérkő­zésjátékideje huszonöt perc. A győztes jutalma egy méretes ván­dorserleg, a csapatok kupákat kap­nak, a szervezők különdíjjal jutal­mazzák a megmérettetés legjobb kapusát, mezőnyjátékosát és gól­lövőjét. A dunaszerdahelyiekhez hasonlóan a trencséniek és a cím­védő nagyszombatiak is tripláz- hatnak a reggel fél kilenckor kez­dődő tornán. (ái) Vezet a Corvin, pont nélkül a Bástya Nagymegyer. Nagy fejtörést okozott a Patonyi Bástya C sakk­csapatának, hogyan szerezze meg első pontját a kerületi IV. ligában. Ugyanis a csapatbajnoki pontva­dászatban a Nagymegyeri Corvin Városi Sakk-klub vendégeként szerepeltek a 4. fordulóban. A művelődési otthonban végül elma­radt a meglepetés, mert az első táblánál a győri Schmikli Lászlóval megerősített hazaiak magabiztosan gyűjtötték be mindhárom pontot, így négy kört követően a nagy- megyeriek továbbra is veretlenek, míg a Patonyi Bástya C alakulata pont nélkül áll a mezőny végén. A forduló tényei a Hírkosárban, (kz) Itt még tartott a Corvin-Bástya C bábuháború (szemben a nagyme- gyeriek) (Kovács Zoltán felvétele) Menetelnek a dunaszerdahelyiek Nagymegyer. Megállíthatatlanul menetel az asztalitenisz V. ligában a dunaszerdaheléyi STK PP A csapata, amely a 6. forduló mér­kőzésén a nagymegyeri PK Transbeton vendégeként aratott magabiztos győzelmet az addig második helyezett otthonában. A Koprda, Németh, Veréb, Fekete, Ftomin és Lelkes összeállítású dunaszerdahelyiek a 18 összecsa­pásból álló találkozó elején el­húztak ellenfelüktől, s előnyüket csak egyre növelték. A jegyző­könyvbe végül 6:12-es vendég- győzelem került, így az STK PP A csapata továbbra is hibátlan telje­sítménnyel uralja a Dunaszerda­helyi járás legfelsőbb osztályának mezőnyét. A 6. forduló tényei a Hírkosárban. (kz) A párosok csatájából egyet a nagy- megyeriek, egyet a dunaszerdahe­lyiek nyertek (Kovács Zoltán felvétele) HÍRKOSÁR ■ Lovassport WINTER MASTER SERIES DlJUGRATÚVERSENY, 4. for­duló, Dunatökés - ZM (80 cm): 1. Boris Šikula (Chaccland, JK Rozálka Pezinok) 0/68,22 (-022), 3. Bogyai Rebeka (Ok­táva, dunatőkési Czajlik-rancs) 0/67,12 (-0,88), Gyerek Equistyle Winter Cup (100 cm), 7. forduló: 1 Végh Nor­bert (Pán Péter, dunatőkési Czajlik-rancs) 0. Junior Equi­style Winter Cup, ZL (110 cm), 7. forduló: 1. Katarína Kvassayová (Corazone 30, Napolo JK Bratislava) 0/58,84. Akadémia 27 Cup (120 cm), 3. forduló: 1. Katarína Jantá- ková (Drinka, KŠJ Leopoldov) 0/60,02 -110, Horse TV Po­ny Cup, ZM, 6. forduló: 1. Rebeka Fajčíková (Darek, JS Zá- lesie) 0/69,63 (0,53), 2, Alföldy Lilla (Amanda, dunatőkési Czajlik-rancs) 0. Gyerek Equistyle Winter Cup (100 cm), 8. forduló: 1. Lucie Vyskočilová (Black Jack, JŠ Zálesie) 0/55,10, 0/19,10. Junior Equistyle Winter Cup, ZL (110 cm), 8. forduló: 1. Katarína Jantáková (Drinka, KŠJ Leopol­dov) 0/48,25. Felnőtt Horse TV Cup (120/125 cm), 6. lor- duló: 1. ifj. Monika Fišerová (Exclusive B, Equistyle Team Rovinka) 0/62,48,0/41,13-110. ■ Sakk IV. LIGA, A22-ES CSOPORT, 4. forduló: Corvin V. Meder- DSC Pot. Veža C 4,5:0,5 (Schmikli-Kalmár 1:0, Iván-Öllős 1:0, Cséfalvay-Javor 1:0, Szabó-Pintér 0,5:0,5, Sárközi- Gálffy 1:0); Trnava E-DSC Pot. Veža 0 4:1 (Doucha-Mé- száros 1:0, Holicky-Both Lajos 0,5:0,5, Horník-id. Lelkes 1:0, Puskár-Gyurkovics 1:0, Benkovsky-Lelkes 0,5:0,5), Gabčíkovo B-Dunajské Streda C1,5:3,5 (Mészáros-Bugár 0:1, Kántor-ifj.Matis 0,5:0,5, Bott-Mezes 0:1, Sándor-id. Matis 0:1, Kovoriková-Póda 1:0). Az állás: 1. ŠK Hlohovec B12,2. ŠK 0Ú Russel Gabčíkovo 9,4. ŠK Dunajská Streda C 7,6. MŠK Corvin Veľký Meder 6,9. DSC Potônska veža D 4,12. DSC Pot veža CO. (kz) H Asztalitenisz V. LIGA, DUNASZERDAHELYI JÁRÁS, 6. forduló: V. Me­der-Dunajská Streda A 6:12, Ohrady A-Baka B 8:10, Šamo­rín A-Dunajská Streda C 17:1, Dunajská Streda B-Topoínlky A 11:7. Nem tették közzé: Gabčíkovo B-0. Potôň A. Az állás: 1. STK PP Dunakská Streda A18,2. Šamorín A 17,3. PK Transbeton V. Meder 15,4. Ohrady 13,5. Baka B 12,6, Gabčíkovo B11,7. Dunajská Streda C 9,8. Dunajská Streda B 8 (43:65), 9. Topofníky A 8 (41:67), 10. Orechová PotôňA 5. (kz) ■ Labdarúgás TERÜLETI BAJNOKSÁG, ÉRSEKÚJVÁR, VI. MEVA LIGA, 13. forduló, pótolt mérkőzés: Zemné-Hul 1:3 (0:0), g.: Ká­dár (78.), ill. Smiešny (48.), Cérnák (70.), Pečimúth (88.). Őszi végeredmény: 1. Bánov 15 11 1 3 40:15 34 2. Trávnica 15 10 1 4 48:28 31 3. Dolný Óhaj 15 9 2 4 37:19 29 4. Lipová 15 9 1 5 40:26 28 5. Úľany nad Žitavou 15 8 4 3 29:16 28 6. Mužla 15 8 4 3 43:32 28 7. Zemné 15 8 2 5 43:25 26 8. Semerovo 15 8 0 7 37:28 24 9. Podhájska B 15 7 3 5 34:27 24 10. Hul 15 7 2 6 32:31 23 11. Mojzesovo 15 6 2 7 20:31 20 12. Čemík 15 4 3 8 21:32 15 13. Svodln 15 5 0 10 21:35 15 14. Vlkas 15 3 2 10 21:39 11 15. Michal nad Žltavou 15 2 1 12 21:60 7 16. Rastislavice 15 0 2 13 14:57 2 KOMÁROMI KISPÁLYÁS LIGA, 1. forduló: Bauring City- Team TechniCAD 7:0 (1:0), g.: Méhes 4, Speck 2, Bom- bicz; Black Bull Litovel-U2010:2 (5:0), g.: Horváth 3, Tóth 3, Markovec 2, Sánta, Szikonya, ill. Mészáros 2; Blue Dia- monds-Aureus 11:2 (4:1), Hegedűs 4, Zsidek 2, Pšenák 2, Kurucz 2, Csintalan, ill. Perniš, Kováč; Antigén-Barracuda 0:15 (0:7), g.: Szénási 3, Králik 2, Kiirthy 2, Mukalenda 2, Adámik 2, Janik, Hronec, Oršolík, Gagič; Amfora-Rutin Anaplast4:3 (2:1), g.: Szabó 3, Benyó, ill. Goran Antunovič 3. Szabadnapos: Csoda Bal. (áb)

Next

/
Thumbnails
Contents