Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)
2016-11-24 / 272. szám, csütörtök
www.ujszo.com I 2016. november 24. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Fedőneve Evka Hlávková mögött nincs politikai, anyagi érdek, csupán a jó szándék CZAJLIK KATALIN Az Evka-ügy, amely a külügyminisztérium túlárazott és fölösleges akcióira mutat rá az EU-s elnökség kapcsán, nem lenne semmitől sem érdekes, s a hazai közpénzelfolyá- sok univerzumában a pár tízezer eurós tételeivel talán nem is érte volna el az ingerküszöbünket, ha nem ilyen módon szerzünk róla tudomást. Zuzana Hlávková, a minisztérium lelkes fiatal (volt) alkalmazottja túlságosan idealista (naiv - ki-ki válassza ki a neki megfelelőt) volt ahhoz, hogy az általa tapasztalt gyanús költségnövekedést egy legyintéssel elintézze. Ehelyett értesítette a feletteseit, egészen a miniszterig elment. Tudjuk, milyen eredménnyel. Ezután távozott a minisztériumból, s a nyilvánosság elé tárta az ügyet. Igen, közbe lehet vetni, hogy semmi sincs a kezében, amivel bizonyítani tudná az állításait. Egyetlen számla, dokumentum, semmi. Bármelyik ügyesebb jogász egy kézlegyintéssel lesöpri az asztalról az érveit. Hlávková egy valamiben erős. Tisztán csak egy ideál vezérli. Nincs mögötte politikai, anyagi vagy egyéb érdek, csupán a jó szándék, s az abbéli hit, hogy a dolgoknak nem így kellene működniük. S ettől erős. Látják ezt a politikusok is, nemhiába rohant ki tegnap Fico olyan vehemensen a témát faggató újságírókra, nemzetellenes prostiknak nevezve őket. Az Evka-ügy egyebek mellett arra is rámutat, mekkora hatalom van a kezében a minisztériumi dolgozóknak, akik nap mint nap találkozhatnak hasonló esetekkel. A korrupció, a közpénzek lenyúlása nem légüres térben történik. A gyanús közbeszerzéseknek, barátoknak kiosztott megrendeléseknek hivatalnokok tucatjain kell átmenniük ahhoz, hogy formálisan rendben legyenek. Akik természetesen pontosan tudják, miről van szó, csak úgy gondolják, ez máshogy nem is működhet (mert mindig így ment), vagy azt hiszik, ha akarnának sem tudnának mit kezdeni vele. De mi lenne, ha a minisztériumi referensek egyszeriben fellázadnának, és elkezdenének „vallani”? Biztosra vehető, hogy rengeteg „tuti biznisz” semmisülne meg, s a politikusoknak sokkal nehezebb dolguk lenne, hogy kielégítsék a kliensek étvágyát. Ezzel nyilvánvalóan tisztában vannak Ficóék is, ezért most olyan választ kell adniuk az Evka-ügyre, ami jó előre elveszi a kedvét az ügybuzgó hivatalnokoknak a hősködéstől. Igaz, hogy Szlovákiának van egy törvénye, amely a korrupció bejelentőit védi, ez azonban csak akkor lesz hatékony, ha az ország vezetői egyértelmű jelzéseket küldenek abba az irányba, hogy a bejelentők oldalán áll. Az Evka-ügy eddigi alakulása nem ezt támasztja alá. Magyar-magyar bizalom FINTA MÁRK sszeültek tehát nagyjaink, amolyan vének tanácsa módjára, egy nagy, U alakú asztalnál, a Csallóköz sárga-kék szívében. Pedig aznap még csak DAC-stadionavató sem volt, mert azt letudták két nappal azelőtt Orbánostul, mindenestül. Összeültek tehát, és nem harapták le egymás fejét. Ez első lépésnek nem rossz, igazán nem. Na meg első pillantásra szimbólumnak sem, mert ennek a nagy dzsemborinak inkább szimbolikus értéke volt, mint gyakorlati haszna. Valljuk be, Érsek Árpád közlekedési miniszter például nem sokat konyíthat az oktatásügyhöz - el is autózott hamar a rendezvényről -, de azért ott volt, ahogy a Híd szinte teljes elitje egy MKP-kezdeményezte rendezvényen, jelezve, hogy a két pártnak azért mégiscsak szüksége van egymásra. Sőt, még Simon Zsolt is leült melléjük, aki aztán tényleg szakított már mindenkivel, akivel szakítani lehet. „Egy fészekalja ez, csak megzápultak” - súgta nekem valaki, amikor hangosan aziránt érdeklődtem a helyszínen, hogy is van az, hogy azok az emberek, akik néhány éve, sőt, néhány hónapja még sértődötten vagdal- koztak egymás felé, most békésen, a lehető legnagyobb egyetértésben majszolják együtt a szendvicset, szívják a cigit és írják alá a konferencia zárónyilatkozatát. „Talán a szakmai tárgyalásokon a bizalom is helyreáll” - mondta megnyugtatóan Bugár Béla, és álmodozó fantáziámban felsejlett a kép, ahogy hidas gyermekkezek tesznek virágot a rozsdás, elfeledett MKP-s tankok csövébe, és MKP-sok simogatnak narancssárga bárányká- kat egy napsütötte rét közepén. Aztán rövid időn belül elpárolgott a politikusaink delejező ereje, és visszaszálltam a csallóközi rögvalóságba. És konstatáltam magamban, hogy ennek az egésznek messze nem csak a pártok közti bizalom helyreállásáról kellene szólnia. Itt a szlovákiai magyarok elveszett bizalmát kellene visszaszerezni foggal-körömmel, vért izzadva, és végtelenül, végtelenül alázatosan. A magyar-magyar párbeszéd fogadtatása a választók között ugyanis minden volt, csak nem hurráoptimista. Az ember csak gyorsan végigpörgeti a Facebook-falát, az üzeneteit vagy néhány kommentet a találkozóról, és egyértelművé válik számára, hogy a szlovákiai magyarokjó részének már nincsenek illúziói a pártjainkkal kapcsolatban. Már az a közhely sem érvényes, hogy bizonyíték kell, nem ígéret. Mert már a bizonyíték sem elég, itt bizonyítékok, tapintható változások tömegére van szükség ahhoz, hogy az emberek ne habzó szájjal vicsorogva, vagy lenézően mosolyogva ejtsék ki egymás közt a bányamélyig devalválódott politikus szót. Szóval szép ez a magyar-magyar, na meg kellett ez a nagy találkozó, de mostantól senki sem akar erről hallani többet. Most már munkának kell lennie, de nem olyan „nem volt politikai akarat” szintűnek, hanem olyannak, hogy Menyhárt, Bugár és a többiek úgy nézzenek ki, mint Sztahanov, amikor 227 tonna szenet bányászott ki egy műszak alatt, amikor legközelebb elénk állnak. Hogy a körmük alól Micike, a város legjobb manikűröse se tudja kitisztítani a szutykot, amit kitakarítottak a szlovákiai magyar istállóból. Ezt az esélyt ugyanis még megkapják. Újabbat már nem. FIGYELŐ Az Iszlám Állam és a mustárgáz Az Iszlám Állam dzsihádista szervezet Szíriából visszatérő tagjai mustárgáztámadást hajthatnak végre a nyugati államokban, miután megtanulták, hogyan kell bevetni a vegyszert a harci zónákban - figyelmeztetett a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) egyik magas rangú tisztségviselője. Szíriában legalább egyszer már bizonyíthatóan alkalmaztak mustárgázt. (MTI) A komp mindig kiköt FELEDY BOTOND H árom közép-európai agytröszt közös kutatása nyomán mérték fel a csehek, szlovákok és magyarok külpolitikai nyitottságát. Ha túl sok meglepetés nem volt is az adatokban, azért néhány érdekesség igen. A kutatás a szlovák Globsec Policy Institute, a cseh European Values Think Tank és a magyar Political Capital együttműködésében készült. Mindegyik részt vevő országban erős bázisa van a Nyugat felé való nyitottságnak, de ebben Magyarország vezette a mezőnyt. A legkevésbé határozott, és egyben leginkább Keletre húzó ország Szlovákia volt. Itt a válaszadók 12 százaléka egyenesen azt mondta, hogy keleti szövetségbe kellene tartozni, nem nyugatiakba. Az rendkívül tanulságos, hogy a keleti és nyugati irányokat is meghaladó mennyiségben választották az arany középutat, vagyis hogy országuk valahol a Kelet és Nyugat között navigáljon. Ez azért furcsa, mert mégis közel két évtizede tényleges tagok vagyunk a NATO-ban, bő évtizede pedig az EU-ban is. A rendszerváltás utáni évek pedig mind arról szóltak, hogy mennyire törekednek ezek az országok az euroatlanti integrációra. Ehhez képest 2016-ra a lakosság nem elégedett ezzel: csehek és magyarok 48%-a, szlovákok 52%- a keresné ezt a nem létező középutat. A térségben csak nagyhatalmi garancia mellett, a hidegháború mentén kialakult erővákuumokban létezhettek - és maradhattak meg - a semleges államok, mint Ausztria, Svédország vagy történelmileg Svájc. Mindig reménytelen volt, hogy más közép-európai országok a semlegesek sorához csatlakozhassanak. Éz most sincs másképp, ezeknek az országoknak választaniuk kell. Ennyiben hamis a„kompországos” hasonlat utóértelmezése, mivel gyakran azt az érzetet keltik, hogy a két part között is van élet. Nincs. Valahol ki kell kötni, valahova tartozni kell. Negyven év szólt az oroszokkal való kö- zösködésről szovjet lepelben. Most pedigazelsőló évén vagyunk túl a nyugati közösködésnek. Tanulnunk van mit. Lehet lobbizni, koalíciót kötni, alkudozni, erre számtalan hivatalos fórum adódik az EU-ban és a NATO-ban is. Szemben a Kreml bizánci politikájával, a kremlinológia útvesztőjével. Ady idézete egész pontosan így szól: „Kompország: legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza.” A szöveg további részében is inkább azt siratja, hogy keletre tart az iram, nem nyugatra. így folytatódik: „Kompország megindult dühösen Kelet felé újra: egy kis sarka leszakadt a kompnak, ott maradt a nyugati partok táján vagy tízezer emberrel; mi lesz ezekkel? ” Az energiát egyszerűen bele kell fektemi abba, hogy a tagságunkat kamatoztassuk. Attól, hogy befizetjük a tekeklub tagságát, még nem tanulunk meg tekézni. Edzeni kell, gyakorolni, időt szánni rá. Akkor fog megtérülni a tagdíj. Az unió ráadásul még ennél is nagylelkűbb, hiszen ezek az országok több pénzt kapnak támogatásban, mint amennyit befizetnek tagdíjban. A NATO pedig mindössze annyit kér, hogy mindenki teljesítse a védelmi kiadásokra vállalt kötelezettségeit. Ezáltal válik hihetővé az az elrettentés, hogy a NATO-tagok bajban egymás segítségére lehetnek. Nem pedig az USA mindenkit egyedül megment, hanem a tagok egymást segítik. Ez nyilván csak akkor működik, ha van tank, ami gurul, repülő, ami repül és katona, aki kapott kiképzést. Meg kell vizsgálni azt is, hogy a nemzeti kormányok miért a saját szövetségesi rendszerükben találnak gyakran bűnbakokat, miközben a világ gyorsabban megy előre az önvizsgálat által. Ráadásul a saját klubjainkat kárhoztatni olyan, mint azt a vasárnapi ebédet hangosan szidni az asztalnál, amit mi magunk főztünk. Inkább csak vegyük észre, hogy legközelebb mit fogunk máshogy csinálni, hogy jobb legyen. A tagság nem átok, hanem lehetőség, amivel élni kell megtanulni.- ők a miniszter Új külső tanácsadói. (Ľubomír Kotrha karikatúrája)
