Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)

2016-11-23 / 271. szám, szerda

ÍT6 EGYETEM ■ 2016. NOVEMBER 23. www.ujszo.com A műveltség a leg­jobb befektetés a gye­rekek jövőjébe, ebben a szülők és a pénz­ügyi szakértők egy­aránt egyetértenek. Csakhogy manapság a főiskola és az egye­tem drága mulatság, főleg a szegényebb családok számára. A rossz anyagi helyzetből adódó hátrányos helyzetet az állam szociális ösztöndíjjal próbálja kompenzálni. A lkotmányunk sze­rint a közoktatás ingyenes, ami azt jelenti, hogy nem kell tandíjat fizet­ni, de a gyakorlatban a főiskolai tanulmányok havonta több száz euróba kerülnek, magán- vagy külföldi iskola esetében a ki­adások több ezer euróra rúghat­nak. A jövőbeli magasabb fize­tés reményében sokan lehetővé akarják tenni gyermekeiknek a felsőfokú képzést - még akkor is, ha csak nehezen tudják kigaz­dálkodni a családi költségvetés­Szociális ösztöndíj főiskolásoknak bői az ehhez szükséges keretet. Az állami főiskolákon folytatott tanulmányokkal összefüggő havi kiadások legkevesebb 200-400 euró között mozognak. A pon­tos összeg egyrészt a konkrét iskolától, másrészt attól függ, hogy a diák hol van elszállásolva, hogy otthon lakik-e a szüleivel, vagy kollégiumban, esetleg al­bérletben, illetve milyen mesz­sze van az iskola a lakhelyétől, milyen gyakran és hogyan jár haza, hogyan biztosítják az ét­keztetését, milyen iskolán kívüli tevékenységekbe kapcsolódik be, milyen társadalmi életet él. Levelező tagozatos képzés esetén számolni kell 500-1000 eurónyi tandíjjal is évente, a magánin­tézményekben a tandíj az 1500 eurót is elérheti. Az alapiskola kötelező, azt min­denki elvégzi, s annak is nagy a valószínűsége, hogy utána kö­zépiskolába megy a gyerek, főleg ha sikerül a lakhelyéhez közel megfelelőt találni. Sokan egye­temre is szeretnének menni, de nincs mindenki abban a szeren­csés helyzetben, hogy a családja anyagilag támogathatja. Az állam e hátrányos helyzetet úgy próbál­ja kompenzálni, és a rászorulók­nak úgy próbál segíteni, hogy az iskolájukban szociális ösztöndí­jért folyamodhatnak. Felsőoktatási szociális ösztöndíjat igényelhet minden olyan diák, aki szlovákiai székhelyű felső- oktatási intézményben tanul, és Szlovákiában állandó lakhellyel rendelkezik. A támogatás meg­ítélésének feltételeit mindig az oktatási minisztérium határozza meg, és ez mindenhol egyfor­ma. A legfontosabb szempont az igénylő családjának az anyagi helyzete, hogy anyagi szükség- helyzetben van-e, illetve milyen a család összbevétele, és az egy főre jutó havi jövedelem meny­nyire közelíti meg a létminimum aktuális összegét. A másik fontos kritérium, hogy az iskola milyen messze van az igénylő lakhelyé­től, mert ha túl messze van, akkor magasabb útiköltséggel, szállással kell számolni. Az ösztöndíjat havonta fizetik, s közvetlenül az igénylő diák számlájára utalják át - attól a naptól kezdve, amikor a támogatást jóváhagyják. Utólag az állam nem fizet semmit, visz- szamenőleg nem lehet kérni a juttatást. A legalacsonyabb jó­váhagyható összeg 10 euró. Ha az oktatási intézmény és a kérel­mező lakhelye közötti távolság 30 km-nél kisebb, legfeljebb 230 eurót hagyhatnak jóvá. Ha az iskola a diák lakhelyétől 30 km- nél messzebb van, a megítélhető összeg felső határa 275 euró. Az állami támogatás megítélésének egyik alapvető feltétele, hogy az igénylő első- vagy másodfokú nappali tagozatos képzésben vesz részt olyan felsőoktatási intéz­ményben, mely székhelye Szlová­kiában van. A levelező tagozatos diákok tandíjat fizetnek, és nem igényelhetnek szociális ösztöndí­jat. Korhatárt nem szabtak, a ké­relmező lehet 26 évesnél idősebb is. A szociális ösztöndíjat igénylő írásos kérvényt az adott főiskolai kar tanulmányi referensénél kell benyújtani. A kérelmet az akadé­miai év során szeptembertől júni­usig bármikor ki lehet tölteni. A referens mondja meg, a kérvény­hez milyen dokumentumokat w Szociális ösztöndíjat igényelhet minden olyan diák, aki szlovákiai székhelyű felsőoktatási intézményben tanul, és Szlovákiában állandó lakhellyel rendelkezik. kell csatolni. Minden eset egye­di, ezért a tanulmányi osztályon mindenkinek személyesen kell konzultálnia, milyen intézmé­nyektől milyen igazolásokat kell beszereznie. Az azonban biztos, hogy valamivel alá kell támaszta­ni a család jövedelmét - igazolás a munkaadótól, szociális hivataltól stb. Az iskola általában 30 napon belül elbírálja a kérvényt, csak a bonyolultabb esetekben tart to­vább. Az ösztöndíjat azzal a dá­tummal hagyhatják jóvá, amikor a kérvényt benyújtották, (sza) Prešovská univerzita v Prešove... viac ako vzdelanie Prešovská univerzita v Prešove [PU v Prešove) si v rámci komplexnej akreditácie obhájila status univer­zity a svoje doterajšie zaradenie medzi univerzitné vysoké školy. Ponúka vzdelanie na ôsmich fakultách: Filozofická fakulta, Gréckokatolícka teologická fakulta, Fakulta humanitných a prírodných vied, Fakulta manažmentu, Pedagogická fakulta, Pra­voslávna bohoslovecká fakulta, Fakulta športu a Fakulta zdravotníckych odborov. Na univezite v súčasnosti študuje 9 298 študentov denného a externého štúdia. Vznik univerzity vý­znamnou mierou ovplyvnil predpoklady a podmien­ky vzdelávania, výskumu a vývoja najmä v regióne, v ktorom sídli. Jej aktívny vzdelávací i výskumný vplyv a dosah však významne presahuje región vý­chodného Slovenska. V priebehu svojej existencie sa Pif v Prešove vypracovala na modernú a dynamickú univerzitu s pedagogicko-výskumnými pracoviska­mi, vybavenú modernými informačno-komunikač- nými systémami. Etablovaná je v Európskej asociácii univerzít (EUA) a zapojená je do ďalších prestížnych medzinárodných sietí a aliancií: Danube rectors, conference, University EMUN1, Alliance of Central- -Eastern European Universities, European Univer­sity Association. V novembri 2011 získala cenu za zapojenie sa do súťaže Národná cena Slovenskej republiky za kvalitu 2011 v kategórii C3 (iné orga­nizácie verejného sektora) ako jediná univerzita na Slovensku. Univerzita tiež získala prestížne ocenenie Európskej komisie - certifikát Diploma Supplement Label. Na univerzite je nielen široká paleta študijných programov, z ktorých viaceré sú najlepšie na Slo­vensku, ale takisto výsledky vedecko-výskumnej činnosti a vybudovaná infraštruktúra vedeckého bádania, na špici ktorej stoja tri centrá excelent- nosti, kompetenčné centrum a prešovská časť Uni­verzitného vedeckého parku Technicom. Prešovská univerzita v Prešove v uplynulom období venovala zvýšenú pozornosť budovaniu svojej znač­ky. Jej ústredným sloganom je „magis quam erudi­tion", čiže „Viac ako vzdelanie". Cieľom je poskytnúť študentom a pracovníkom stimulujúce prostredie pre osobný rozvoj, ktoré zahŕňa aj kultúrne a spo­ločenské vyžitie. Neodmysliteľnou súčasťou akademického života sú umelecké aktivity, univerzitné média, duchov­ný rozvoj a športové aktivity. Univerzita poskytuje aj informačné a marketingové služby. Pre študentov sú počas roka pripravené rôzne podujatia: University Opening Night, UNIPODAY A UNIPOFEST (športovo-kultúrne podujatie), Vianoč­ný koncert i ďalšie. Popri fakultách sa rozvíjajú ce- louniverzitné pracoviská - Centrum celoživotného a kompetenčného vzdelávania, Študentský domov a jedáleň (poskytuje ubytovanie 1 918 študentom, v dvoj až štvorlôžkových izbách v bunkovom systé­me, s prístupom na internet). Univerzitná knižnica, Vydavateľstvo PU, Centrum výpočtovej techniky, Centrum excelentnosti ekológie živočíchov a člove­ka, Centrum excelentnosti sociohistorického a kul­túrnohistorického výskumu PU v Prešove, Centrum jazykov a kultúr národnostných menšín, do ktorého patrí aj Ústav maďarského jazyka a kultúry. Štúdium na Ústave maďarského jazyka a kultúry je zabezpečené v dvoch študijných programoch a na dvoch stupňoch štúdiá: Učiteľstvo akademických predmetov (v kombinácii) a prekladateľstvo a tlmoč- níctvo maďarský jazyk a kultúra v kombinácii. Prednášky a semináre sú v moderných učebniach s knižnicou a v malých skupinách, ktoré vedú aj pe­dagógovia z maďarských univerzít. Počas štúdiá sa ponúka možnosť absolvovať čiastkové štúdium na zahraničných univerzitách (Budapešť, Debrecín, Praha, Krakov...). Viac informácií nájdete na stránke: www.unipo.sk/pracoviska/umjk/Informaciepreuchadzacov Celouniverzitný Deň otvorených dverí: 15. februára 2017 facebook: UNIPOFAN rektor prof. PhDr. Peter Kónya, PhD. Termín podania prihlášky: do 28. februára 2017- Fakulta humanitných a prírodných vied - Fakulta športu do 31. marca 2017- Filozofická fakulta - Gréckokatolícka teologická fakulta- Fakulta manažmentu- Pedagogická fakulta- Fakulta zdravotníckych odborov- Pravoslávna bohoslovecká fakulta Poplatky za prijímacie konanie: tlačená prihláška: 34 €, elektronická prihláška: 20 € Podrobné informácie o študijných programoch a podmienkach prijatia na štúdium: http://www.unipo.sk/vzdelavanie/uchadzaci/ Udeľované tituly: Bc., Mgr., PhDr., PaedDr., ThDr., PhD.,RNDr., Ing., ThLic., doc., prof., Dr.h.c. RE160637

Next

/
Thumbnails
Contents