Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)
2016-11-19 / 268. szám, szombat
Tárca a Szalonban: Csobánka Zsuzsa Emese 2016. november 19., szombat, 10. évfolyam, 47. szám Egy uralkodó, három korszak Ferenc József (1830-1916) A magyar történelemben számos olyan eset van, hogy egy politikust a kezdeti népszerűsége után meggyűlöltek, de ennek ellenkezőjére alig-alig van példa. E ritka kivételek közé tartozik Ferenc József, aki gyűlölt zsarnokból élete végére Ferenc Jóskává szelídült, uralkodásának időszakát pedig azóta is „boldog békeidőkként” emlegetik. Egy lehetséges királyjelölt Ferenc József 1830. augusztus 18-án született a Bécs melletti Schönbrunnban, és ott is halt meg 1916. november 21-én. A gyermek a főhercegnek járó szokásos nevelést kapott, így 15 éves koráig hagyományos közismereti tárgyakat és nyelveket tanult, ezután a katonai és kormányzati ismeretek következtek. E két tárgy egy életre szóló hatást gyakorolt rá, így kedvenc ruhadarabja ettől kezdve a katonatiszti zubbony lett, és uralkodóként egészen a haláláig ragaszkodott a birodalom hadseregének irányításához. Kormányzati ismeretekre a birodalom és a korabeli Európa egyik legbefolyásosabb politikusa, Klemens von Metternich kancellár oktatta. Az iíjúban ekkor erősödött meg a hit, hogy a császár Isten kegyelméből, nem pedig a nép akaratából uralkodik, így számára lényegtelen a népszerűség vagy az alattvalók véleménye. Ferenc József a forradalom előtt több ízben járt Magyarországon, de a korabeli közvélemény csak 1847 októberében figyelt fel rá, amikor az uralkodó nevében ő iktatta be István nádort, Pest megye főispánját. Magyar nyelven elmondott beszéde hatalmas ovációt váltott ki, és a szokásos dicsőítéseken túl sokan kezdték úgy emlegetni, mint a magyar trón egyik lehetséges várományosát. A trónbitorló 1848 tavasza mind az ifjú főherceg, mind a császári udvar számára komoly sokkot jelentett, hiszen az önkényuralmi rendszer összeomlásával egész addigi világképük megrendült. Nyárra azonban sikerült magukhoz térniük ebből a megrázkódtatásból, így a birodalomban rövidesen meg is indult a rendteremtés és a forradalom idején tett engedmények visszavétele. Őszre már csak Magyarország maradt, de az ellene indított első támadás kudarcot vallott. Ez a fiaskó rendkívüli változást eredményezett az udvarban. V. Ferdinánd császár ugyanis gyenge szellemi képességei miatt alkalmatlan volt az uralkodásra, ráadásul királyként tavasszal még esküt is tett a magyar alkotmány betartására. A rendcsinálás útjában álló báburalkodót 1848. december 2-án lemondatták, a helyére pedig az ifjú főherceg került I. Ferenc József néven. Bár a korabeli trónöröklési rend szerint nem ő következett volna birodalom élén, de erélyes anyja, Zsófia fellépésére apja lemondott a fia javára. Az új császár célja egy tőle függő, centralizált birodalom létrehozása volt, melynek leginkább a komoly önállósággal rendelkező Magyarország állt az útjában. Csapatai rövidesen meg is indultak a lázadónak tekintett magyarok ellen, akik viszont nem ismerték el a trónváltást, és alkotmányuk védelmében szintén fegyvert fogtak. A téli hadjárat a honvédsereget a Tisza mögé szorította vissza, de megadás helyett márciusban magyar ellentámadás következett. Májusra már ki is űzték az ellenséget az országból, miközben kimondták a Habsburg-ház trónfosztását és a magyar állam függedenségét is. A vereség miatt Ferenc József kénytelen volt az orosz cártól, I. Miklóstól segítséget kérni, amit varsói találkozójukon kézcsókkal köszönt meg. A Magyarországra küldött 200 000 orosz katona eldöntötte a szabadságharc sorsát, a magyar fő- parancsnok, Görgey pedig augusztus 13-án kapitulált. A fegyvert viszont nem a megvert osztrákok, hanem az őket legyőző oroszok előtt tette le, ami újabb pofont jelentett az önérzetében amúgy is sértett uralkodónak. Mindezek után nem lehetett csodálkozni azon, hogy Ferenc József a megtorlást szorgalmazva szabad kezet adott Haynau táborszernagynak. Ennek következtében számos volt tisztségviselőt és katonatisztet végeztek ki, ezreket börtönöztek be vagy soroztak be közlegényként a császári seregbe, a távollévőket pedig jelképesen felakasztották. Bár a nemzetközi tiltakozás miatt Haynaut 1850-ben leváltották, de a terror és az uralkodó korládan hatalma változadan maradt. Az ellenállás maradt Az ország ellenállását azonban ez nem törte meg. A Kossuth vezette emigráció külföldön szervezkedett, míg otthon egymást követték az összeesküvések, fegyveres mozgalmak, sőt az uralkodó ellen még egy merényletet is elkövettek, a Deák Ferenc példáját követő többség pedig mindennemű együttműködést megtagadott a hatalommal. Lord Palmerston brit miniszter- elnök még 1849-ben azt a rendkívül találó kijelentést tette, hogy Ausztria területi épsége lényegében három hatalom kegyén múlik. Az olasz részek a franciáktól, a lengyel és magyar területek az oroszoktól, míg a németek a poroszoktól függenek. Megállapítása a hatvanas évek második felében kapott különös jelentőséget, mivel a franciáktól, majd a poroszoktól elszenvedett háborús vereség, és az orosz cártól való elhidegülés alapjaiban rengette meg a Habsburg Birodalmat. Ha Ferenc József ezek után is meg akarta tartani államát, akkor kénytelen volt kiegyezni a magyarokkal, de ez az igény akkor már kölcsönös volt, mert a közel két évtizedes küzdelemben az ország is kimerült. A megegyezést Deák Ferenc irányításával 1867 nyarára sikerült tető alá hozni, júniusban pedig Ferenc Józsefet immár törvényesen is magyar királlyá koronázták. Az alkotmányos uralkodó A kiegyezéssel egy új, két központú vagy másképpen dualista állam jött létre, az Osztrák-Magyar Monarchia. Ez két, elvileg egyenrangú részből állt, amit az uralkodó személye és bizonyos közös ügyek (hadügy, külügy és az azokat fedező pénzügy) kapcsoltak össze. A birodalomban egységes volt a fizetőeszköz, a belső állam- és vámhatárok megszűnésével a Monarchián belül bárki szabadon költözhetett vagy vállalhatott munkát. Bár az egyes országok ügyeit választott parlamentek és kormányok intézték, de az uralkodó nem engedte ki teljesen a gyeplőt a kezéből. A hadsereg változadanul az ő irányítása alatt maradt, saját belátása szerint nevezhetett ki miniszterelnököket, amiben nem kötelezte őt még a választások eredménye sem. Személyét pedig a törvény védte, így nem lehetett bírálni, felelősségre vonni vagy leváltani. Noha Magyarország birodalmon belüli önállósága csökkent 1848- hoz képest, de a kiegyezés az akkori politikai viszonyokat tekintve reális kompromisszum volt. A sok éven át tartó hadiállapot megszű-- nése szavatolta a nyugodt, békés fejlődést, az 1867-től 1914-ig tartó periódusban pedig jelentősen csökkent a lemaradásunk Nyu- gat-Európához képest. A modern tömegközlekedés, a közvilágítás, a csatornázás, a közegészségügy vagy a kávéházak a mindennapi élet részévé váltak, a világvárossá fejlődött Budapest pedig méltó ve- télytársa lett a birodalom központjának, Bécsnek. A magyar főváros „ Monarchia kori, „egzotikus” arculatának köszönhetően pedig azóta is számos hollywoodi sztár jár ide filmet vagy klipet forgatni. Politikailag már nem volt ennyire pozitív a mérleg. A korszak fő kérdésévé a kiegyezés rendszerének elfogadása vagy elutasítása vált, miközben számos, sokkal fontosabb téma szorult háttérbe vagy sikkadt el (pl.: választójog, földkérdés, kivándorlás, nemzetiségi kérdés stb.). Sissi árnyékában A kiegyezés az uralkodó részéről is komoly engedményt jelentett, hiszen a hatalmát korlátozták, és meggyőződése ellenére fogadta el az alkotmányos kereteket. A hatalma ugyan nem vált formálissá, mint Angliában, de nem is maradt korládan, mint Oroszországban. Bár reálpolitikusként elfogadta a változtatásokat, de 1848^í9-cel szemben táplált ellenérzéseit ha- ^ láláig megtartotta, és politikailag meglehetősen érzékeden lépéseivel sokszor szította fel feleslegesen az ellentéteket. Magyar királyként például nem volt hajlandó a budai várpalotára kitűzetni a nemzeti színű lobogót, csak a császári zászlót, de ragaszkodott annak a Hentzi tábornoknak a szobrához is, aki 1849-ben, a budai vár védőjeként ok nélkül tönkrebombázta Pestet. Ferenc József magyar királyként ugyan megkapta a kötelező tiszte- * letet, de igazán népszerűvé csak az első világháború idején vált a hadban álló ország első számú vezetőjeként. A magyarok valódi kedvence pedig a felesége, Erzsébet lett, ami olyan mélyen rögzült a köztudatban, hogy a róla elnevezett híd még a kommunista időszakban sem kapott új nevet. Az utókor emlékezetében ma leginkább annak a Ferenc Józsefnek a képe él, kinek neve elválaszthatada- nul összefonódott az Osztrák-Magyar Monarchia boldog békeidőknek is nevezett korszakával. Bár ennek eredményei személy szerint nem neki voltak köszönhetők, de a vérzivataros 20. századból visszatekintve az uralkodása mégis valamiféle aranykornak látszott, aminek jelképe éppen az idős Ferenc József lett. Vesztróczy Zsolt A szerző történész, az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa
