Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)
2016-11-14 / 264. szám, hétfő
181 SPORT 2016. november 14. | www.ujszo.com Kirúgásból lőtt gólt a rimaszombati kapus Haniska/Rimaszombat. Sorozatban négy elvesztett bajnoki után szerzett ismét pontot a rima- szombati futballcsapat, amely a II. liga keleti csoportjának 15. fordulójában 2:2-es döntetlent játszott Haniskán. A gömöriek 594 perc után lőttek ismét gólt, nem is akármilyet: a kapus Marek Prošovský kirúgásból volt eredményes! „Kézből rúgtam ki a labdát, minél messzebbre akartam rúgni. Nagyon nagy szél fújt, az is segített, a labda átugrotta az ellenfél kapusát. Mindannyian meglepődtünk egy kicsit, de nagyon örültünk” - mondta lapunknak a 30 éves kapus, aki ifistaként rúgott már gólt, de akkor a csatársorban játszott. A rimaszombatiak az ő találatával egyenlítettek l:l-re, és öt perc múlva a vezetést is megszerezték, Vargic lövését a Haniska kapusa még kiütötte, de Janco ismétlésével szemben már tehetetlen volt. A második félidőben azonban egyenlíteni tudott a Haniska, mert Beck lövése a szél segítségével utat talált a kapuba. „Úgy érzem, két pontot vesztettünk - nyilatkozta lapunknak Csá- nyi Csaba, a rimaszombatiak vezetőedzője. - Mi játszottunk jobban, nekünk voltak nagyobb helyzeteink. Általában kiegyenlített mécseseink vannak, de pillanatnyi koncentráció-kiesések miatt elúsznak a pontok. Most az is aggaszt, hogy Morháčot térdsérülés miatt le kellett cserélnem, hétfőn derül ki, mennyire komoly a gond.” (bt) Prošovský ezúttal nemcsak a vetődéseivel, hanem gólt érő kirúgásával Is a középpontba került (Képarchívum) II. FOCILIGA Nyugat, 17. forduló ■ MŠK Žilina B-FC Nitra 4:1 (3:0) Góllövők: Haskic (14., 77), Jánošík (34), Mbah (36), III. Ivančík (49). Játékvezető: Straka, 200 néző. ■ Fontat Martin-ŠTK 1914 Šantorín 3:4 (2:2) Góllövők: Bánovský (17., 72., az elsőt 11-esből), Botfa (25), ill. Luquinha (8., 53., az elsőt 11-esből), Leonel (30., 61.). Sárga lap: Bánovský, Burger, ill. Horváth Cs., J. Hajdúch. Játékvezető: Ciemik, 100 néző. ŠÍK ŠAMORlN: Hajdúch-Maric- Bjekic, Horváth Cs., Edginton, Agh-Mezovský, Králik (58. Čemba), Luquinha, Leonel-Peu, Matheus Päto (77. Danilo). ■ AFC Nová Mesto-Dukla B. Bystrica 2:1 (0:0) Góllövők: L. Sebek (58., 66), ill. Snitka (61., 11-esből). Sárga lap: P. Šupka, Kurtin, M. Sebek, Belie, ill. B. Vitek, Fuják. Játékvezető: Dohál, 138 néző. ■ ŠK Slovan Bratislava B-MFK Skalica 0:4 (0:1) Góllövők: Neoveský (14), Milunovics (75., 81), Záhumenský (89). Sárga lap: Majerčák, ill. Hruška, Neoveský. Játékvezető: Ježík, 145 néző. ■ Spartak Trnava B-ŠK Svätý Jur 7:0 (3:0) Góllövők: Tomovič (2., 11-esből), Paukner (12., 57., 67), L. Mihálik (32), E. Ujlaky (52), Gojkovič (80). Sárga lap: Horník, ill. Doležaj. Játékvezető: Valášek, 129 néző. ■ ŠKF Sereď-FK Pohronie 3:0 (1:0) Góllövők: Krč (35), Loduha (60), Morong (79). Sárga lap: Morong, Cserednicsenko, ill. Prikryl, Garaj. Játékvezető: Mich- lian, 380 néző. ■ A bajnokság állása 1. Skalica 17 10 5 2 30:7 35 2. Sered 17 10 3 4 37:19 33 3. Šamorín 17 9 4 4 25:17 31 4. Nové Mesto 17 8 6 3 26:16 30 5. Trnava B 17 8 5 4 33:24 29 6. Nitra 17 9 2 6 32:23 29 7. Žilina B 17 7 6 4 33:21 27 8. FK Pohronie 17 6 3 8 19:29 21 9. Slovan B 17 3 5 9 17:35 14 10. Martin 17 2 6 9 20:36 12 11. Banská Bystrica 17 2 4 11 15:35 10 12. Svätý Jur 17 3 1 13 15:40 10 ■ Következik 18. F0RDULÚ - november 19.. szombat, 13.00: ŠTK 1914 Šamorín—AFC Nové Mesto nad Váhom, MFK Skalica-Format Martin, Dukla Banská Bystrica-Spartak Trnava B, ŠK Svätý Jur-MŠK Žilina B; 15.00: FC Nitra-ŠK Sereď. November 20., 13.00: FK Pohronie-Slovan Bratislava B. Kelet, 15. forduló ■ Spišská Nová Ves-Odeva Lipany 6:0 (3:0) Góllövők: T. Ďekovský (12., 33., mindkettőt 11-esből), Sirko (18), Kanu (54), Vilkovský (61), Zekucia (67). Sárga lap: Popovec, J. Blaško (mindketten Lipany). Játékvezető: P. Krivošík, 216 néző. ■ Lokomotíva Zvolen-VSS Košice 1:2 (0:1) Góllövők: J. Staško (68), ill. Trebuňák (7), Jonec (57., 11-esből). Sárga lap: I. Marič, J. Staško, ill. Vancák, Cikič, Morgan. Játékvezető: Prešinský, 297 néző. ■ Part. Bardejov-Lokomotíva Košice 0:2 (0:1) Góllövők: R. Jano (31.), Hejnus (90). Sárga lap: M. Jac- ko, Horodník, šosták, V. Andraščík, Hamuľak, ill. Dický, Cmarko, Bréda. Játékvezető: Libiak, 298 néző. ■ FK Haniska-MŠK Rim. Sobota 2:2 (1:2) Góllövők: Romulo Silva Santos (8), S. Beck (53), ill. Prošovský (33), Janco (38). Sárga lap: Szpaszojevics, Vargic (mindketten Rimavská Sobota). Játékvezető: Burčo, 115 néző. RIMAVSKÁ SOBOTA: Prošovský-Va- silko, Diamogue, Szpaszojevics, Morháč (62. Pušpôky)-Petrán, Lacsarak-Kuridze (90. Petrusz), Vargic, Janco (90. Miklovič)-Husaník. ■ FK Poprad-Tatran Lipt. Mikuláš 2:3 (2:1) Góllövők: Kica (3), Tropp (16), ill. Gerec (32., 88), Ku- bena (74). Sárga lap: Suľa, Bilas, ill. Poremba, Andric. Piros lap: S. Lipták (81., Poprad). Játékvezető: Kmec, 298 néző. ■ A bajnokság állása 1. VSS Košice 15 12 2 1 21:6 38 2. Bardejov 15 9 1 5 26:16 28 3. Lokomotíva Košice 15 8 2 5 30:20 26 4. Liptovský Mikuláš 15 7 4 4 20:13 25 5. Poprad 15 5 7 3 21:14 22 6. Spišská Nová Ves 15 7 0 8 27:30 21 7. Zvolen 15 5 5 5 24:19 20 8. Haniska 15 2 6 7 22:34 12 9. Lipany 15 2 3 10 10:33 9 10. Rimavská Sobota 15 1 4 10 8:24 7 ■ Következik 16. FORDULÚ - november 19., szombat, 13.00: Lipt. Mikuláš-Haniska, Lipany-Bardejov, Lokomotíva Koši- ce-Zvolen, Rimavská Sobota-Spišská Nová Ves. November 20., vasárnap, 13.00: VSS Košice-Poprad. Ez történt ► Tízpontosra nőtt a listavezető VSS Košice előnye, mivel a bánfaiak kikaptak otthon a Lokomotívától. Pozsony. A nádszegi származású Gombos Norbert nyerte a pozsonyi tenisztornát, miután a tegnapi döntőben nagy csatában, 7:6,4:6,6:3-ra múlta felül a román Marius Copilt. Gombos tavaly kikapott a Davis- ; kupában Copiltól, de Pozsonyban revansot tudott venni az akkori ve- ; reségért. A pozsonyi challengertor- na fináléjának első játszmája csak j rövidítésben dőlt el. Gombos hárí- | tani tudta román ellenfele három j szettlabdáját is, majd neki is ugyan- I ennyi lehetősége volt lezárni a játsz- i mát, s harmadik próbálkozásra sike- ! rült neki (7:6). A második szettben ; Copil 3:2-nél elvette ellenfele adogatását, s Gombos már nem tudta visszabrékelni. A nádszegi származású teniszezőnek ez a döntő játsz- i ma elején sikerült, s bár Copil igyekezett, az összességében komple- ■ xebb, energikusabb és célratörőbb teniszt bemutató Gombos megtar- tóttá brékelőnyét, ezzel pedig 7:6, ; 4:6,6:3-ra nyerte a mérkőzést. „Az év elején a sérülésem után nem ; gondoltam volna, hogy majd a Slo- ; vak Open győzteseként állhatok itt, : azon a pályán, ahol lényegében nap mint nap edzek. Fantasztikus érzés. : Mindig is nagy álmom volt sikeresen ; szerepelni ezen a tornán, óriási megtiszteltetés, hogy olyan korábbi ; győztesek neve mellé kerülhetett az : enyém, mint Karol Kučera vagy Do- minik Hrbatý”-mondta Gombos. A 26 éves teniszező a 6. hazai ; győztes lett a torna történetében, az ; említetteken kívül Michal Mertiňák j (2006), Martin Kližan (2010) és Lukáš Lacko (2011, 2013) is magasba emelhette már a Slovak Open trófeáját. Gombos jócskán megjavította eddigi legjobb pozsonyi eredményét, ami a két évvel ezelőtti negyeddöntő volt. 4. challenger-győzelmének köszönhetően (Cherbourg 2015, Prága i 2015, Brest 2016) Gombos mától a ; 130. a világranglistán. (TASR, sita) j Gombos tomagyőztes Gombos Norberta Slovak Open győztesénekjárótrófeával (TASR-feivétei) Gombos pozsonyi mérkőzései ► 1. forduló: Jozef Kovalík (szlovák, 8.) 6:7,7:6,6:4. ► 2. forduló: Cedrik-Marcel Stebe (német) 7:6,5:7,6:4. ► Negyeddöntő: Vasek Pospisil (kanadai) 6:4,6:3. ► Elődöntő: Szergij Sztahovszkij (ukrán) 6:4,7:6. ► Döntő: Marius Copil (román) 7:6,4:6,6:3. Győzött a Veszprém és a Szeged A Szeged Celjében, a Veszprém odahaza nyert a férfikézilabda BL hétvégi fordulójában. Négy győzelem után kikapott a győri női csapat, s az FTC ia vereséget szenvedett, de mindkét együttes mór korábban bebiztosította a továbbjutást. A Veszprém 30:29-re verte a Sil- keborgot. A hazai együttes a mérkőzés nagy részében dominált, a második félidő elején 21:15-re, a hajrában pedig 28:24-re vezetett. De a dánok nem adták fel, ám csak megszorongatni tudták Nagy Lászlóé- kat. „Bonyolult, nehéz ütközet volt, de erre is számítottunk. Nem értek egyet dán kollégámmal, hogy mi könnyű meccsre számítottunk. Szeretném kiemelni Nagy, Ilics, Chema és Lékai játékát. A második félidő nagy részét irányítottuk, akadt öt-hat olyan perc, amikor ez nem sikerült, és a dánok ezt ki is használták” - értékelte a mérkőzést Xavier Sabaté, a veszprémiek edzője. Végig uralva a játékot nyert a Szeged a Celje vendégeként. A vendégcsapat első félidőben végig kézben tartotta a párharcot, többször is kétgólos előnybe került, míg a hazai csapat csak egyenlíteni tudott időnként. A második félidő első felében maradt a szoros állás, de aztán javult a szegediek védekezése, ennek eredményeként a 46. percre négy gólra nőtt az előnyük. A folytatásban ezt taktikus játékkal őrizték, és a hajrában még rá is tettek. A Celje egyszer sem vezetett a mérkőzés során. „Elégedett vagyok, mert nagyszerű sikert értünk el. Ellenfelünk néhányszor utolért ugyan bennünket, de végig vezetve, a küzdelmet uralva győztünk - pedig nem volt könnyű a válogatott szünet után újra összerázni a csapatot” - nyilatkozta Carlos Pastor, a szegediek szakvezetője. Hazafelé tartva a szegediek busza meghibásodott Maribomál, s csak 20 kilométer/órás sebességgel haladt. A csapat és a kísérők próbáltak segítséget kérni, de senkit nem értek el. Végül a rivális Telekom-Veszprém- hez fordultak, amely rögtön elindította saját buszát két sofőrrel. A két jármű Lentinél találkozott, s végül tegnap reggel 9-re érkezett vissza a csapat Szegedre. Négygólos vereséget (27:23) szenvedtek a Midtjylland otthonában a korábbi négy BL-mérkőzé- süket megnyerő győri lányok. Az itthon 12 góllal megnyert első meccs után roppant gyengén kezdett az ETO, és a félidőben 15:10-re vezetett a hazai gárda. A második játékrészben rendre hol három, hol négy találattal vezetett a Midtjylland, s bár a Győrnek többször is lehetősége nyílt kétgólnyira felzárkózni, ezeket az alkalmakat elmulasztotta. Az ETO ezt megelőzően február közepén veszített tétmérkőzést rendes játékidőben. „Nem találtuk meg az utat a kapuhoz támadásban, a védekezésünk sem olyan volt, mint szokott, és a Midtjylland sem véletlenül veretlen hazai pályán. Nem játszottunk jól, ilyen kézilabdával pedig nem lehet megnyerni egy ilyen mérkőzést, főleg nem egy ennyire jól küzdő, igazi csapatként működő ellenféllel szemben” - mondta Ambros Martin, a győriek mestere. Á Vardar Szkopje lehengerlő játékkal 37:24-re megverte a Ferencvárost, ezzel bebiztosította első helyét a csoportban, és a teljes BL- mezőnyben egyedüliként továbbra is veretlen. A vendégcsapat kedve szerint szerezte a gólokat, s bő negyedóra után már kilenc góllal vezetett. Elek Gábor edző dolgát nehezítette, hogy Szekeres Klárát tíz perc elteltével már kétszer is kiállították a játékvezetők. A fordulást követően folytatódott a vendégek dominanciája, a Ferencváros erejéből csak egy-két szép akcióra futotta. (MTI, ns)