Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)
2016-11-12 / 263. szám, szombat
www.ujszo.com SZALON ■ 2016. NOVEMBER 12. u M inéi hidegebbre fordul az idő, annál szívesebben járok szaunába. Mondjuk én azok közé tartozom, akik szauna tekintetében a legforróbb nyárban sem tartanak szünetet, de igaz, ami igaz, azért jót izzadni, aztán pedig a jéghideg vízben megmártózni zord időben a legjobb: akkor adja ki igazán az ízeit, mint a fehérbor, ha hűvös és a vörös, ha langyos. Az ember ősi győzelmét ünnepli ilyenkor a hideg felett, ül csaknem meztelenül a forróságot okádó lávakövek mellett, és egy üvegablakon át bámulja, hogyan havazik odakint az elsötétedő, novemberi délutánban. Aztán kimegy gőzölgő testtel, és meghempergő- zik a hóban. Győzött a természet felen, ő a teremtés és a bolygó ura. A szaunába mindenféle emberek járnak, vannak összeszokott társaságok, amelyek mindig ugyanabban az időpontban érkeznek, vannak random kalandorok, akik beesnek egy délutánra, amíg vendégségben járnak errefelé, vagy éppen csak arra autóztak, aztán soha többet nem jönnek, aztán vannak a magamfajták, akik összevissza járnak, amikor épp idejük engedi. Ez a rendszertelenség bizonyos értelemben szabadság is: az időpontok terrorját egyébként sem tűröm magam felett, nem hordok órát, és amennyire csak lehet, kerülöm, hogy megcsontosodott szokásaim és beidegződéseim legyenek. Ennek egyik része az, hogy nem ragaszkodom ahhoz, hogy mondjuk szerda és péntek délután járjak szaunázni: ha kedvem van, reggel felpattanok, és odamegyek, ha meg olyanom van, hetekig felé se nézek Ennek a szaunaszabadságnak azonban ára van. Nem válogathatom meg, kikkel ülök órákig összezárva. Ha nem lennék a szabadságomra ennyire finnyás, választhatnék olyan időpontot, amikor kedves, hallgatag emberek járnak, vagy bizonyára kifigyelhetnék olyan idősá- vokat is, amikor éppen senki sincs: Veronika Psotková: Sauna Péterfy Gergely A szauna-paradigma így azonban ki vagyok szolgáltatva az emberi természet - majdnem azt mondtam, hogy változatosságának, de nem: kétféleségének. Vagy tahókkal ülsz együtt, vagy nem, ez olyan, mint a brexit vagy az amerikai elnökválasztás. Az emberek kétfélék tahók és nem tahók Vagy hogy is mondjam. Szóval ez így nyilván nem igaz, vegyék úgy, hogy ki se mondtam. De úgy is mondhatnám: magam sem hiszem, hogy hihetek a saját szememnek Szóval kétféle emberbe botolhatok a szaunában: az egyik fajta ember, ha társaságban van is, ha közben sörözget is, alapvetően tiszteli a másik ember jogát ahhoz, hogy nyugalomban lehessen. Halkan beszélget, ha egyáltalán megszólal; ha megszólalt is, még halkan sem tárgyal intim magánügyet; nem söpri rád az izzadságát, nem ül közvetlenül melléd, nem öntöz a megkérdezésed nélkül mindenféle kotyvalékot a kövekre, nem pörgeti a fejed fölött a törölközőjét, és aztán nem hagyja ott neked a kályhát védő fakeretre teregetve, hogy távollétében is szagold a teste bűzét. A másik fajta ember ennek pontosan az ellenkezője. Üvöltve beszélget át a fejed felett a szauna másik sarkában ülő haverral arról, hogy kefélt félre az asszony mellett, milyen autót vett éppen, hánnyal ment múltkor az autópályán, és legközelebb milyen tetkót fog varratni; az összes cigány bűnöző, a zsidók a háttérből manipulálva irányítják a világot, az ufók már rég itt vannak, csak a kormányok hazudnak, az arabok miatt már nem lehet nyugodtan végigsétálni egy nyugati város utcáin, minden autószerelő rohadt szemét csaló, és francia autót nem szabad venni; vagy, hogy mi az aszcendense, mit olvasott a horoszkópjában, hány éve nem fizet a szemét exférj gyerektartást, mennyit kellene még fogynia, » Vagy tahókkal ülsz együtt, vagy nem, ez olyan, mint a brexit vagy az amerikai elnökválasztás. hogy az alakja ideális legyen (nem az exférjnek, hanem neki), hogyan találta meg Istent, mért bizonytalan abban, hogy most akkor van-e lélekvándorlás, vagy nincsen, és hogy ő sosem szexelne egy négerrel, mert azt hallotta, büdösek. Nem mondhatnám, hogy ez a dolog különösebben szórakoztat. Pedig alapvetően szeretem a rajzfilmeket, ahol minden a jó és a fossz küzdelmére egyszerűsödik, mégsem érzem jól magam attól, hogy magam is egy rajzfilm résztvevője vagyok, még ha kívül is esek a képen. Tanult barátaim arról panaszkodnak, hogy leheteden áthidalni a szakadékot az értelmesek és az ostobák, az intelligensek és a bárdoladanok, a sötétek és a felvilá- gosodottak között. Lehet, hogy így van, de lehet, hogy az a baj, hogy még nem próbáltuk meg elég alaposan elemezni, mért vezettek az eddigi próbálkozások kudarchoz. Én a magam részéről már annyival is elégedett lennék, ha fele-fele arányban bodanék ilyen és amolyan emberekbe. De ahogy most a világ kinéz, az ember csak akkor járjon szaunába, ha elfogadja, hogy baromságokat üvöltöznek a fülébe, izzadságot söpörnek az arcába és törölközőt csattogtatnak a feje fölött. Mit olvas? Lucia Molnár Satinská nyelvész, publicista Nem túl gyakran jelenik meg szlovákul kortárs magyar regény, novella, vers talán még ritkábban. Ünnepi esemény volt, hogy nemrég megjelent egy Erdős Virág-kötet szlovákul. Alig győztem kivárni, hogy a kezembe vegyem, máris belemerültem. A Moja vina a iné válogatás Erdős Virág verseiből. Amikor magyarul olvasom a műveit, vagy őt hallgatom, csupán sejtem, milyen jó. Csak a szlovákra fordított szövegeiben tudok elmélyülni, és csak a szlovák fordításokban érzem szavai minden árnyalatát. Persze, a vers- fordításnál előfordulhat, hogy a forma megtartása végett teljesen megváltozik a tartalom, de mivel Erdős Virág verseit egy csapat fordította szlovákra, ez nem történt meg. A köteten több műfordító dolgozott. A legtöbb vers nyersfordítását Eva Andrejčáková készítette, és Vlado Janček a nyersfordításokból írt verseket. A szlovák szövegeken érzékelhető Vlado finom slant poetrista- hatása. A versek természetesek szlovákul, élvezetesek, viccesek és komolyak egyszerre. A könyv az Aspekt szlovák feminista kiadóban jelent meg. Már a borítója felhívja magára a figyelmet: egy Kundy Crew-hímzés motívumával készült. Nagyon nagy öröm számomra, hogy Erdős Virág szövegeit a szlovákok is olvashatják, élvezhetik. Kíváncsi vagyok, mit szólnak hozzá. Én biztosan ajánlani fogom nekik. Erdős Virág: Moja vina a iné, Aspekt, 2016 SAROKPONT Anya csak kettő van M ár amennyiben jól számolom őket, amikor az anyanyelvvel kapcsolatos megnyilatkozásainkat leltározom. Mert, ugye, kit nem javítottak már ki - édesanyanyelvünk ápolására, megőrzésére intve? Rendben, őrizzük és védjük, ámde melyiket? Amelyiket a szülőanyától tanultunk, vagy amelyiket a nevelőtől? Most akkor kezdjek „hát”-tal mondatot vagy ne? Buszhoz fussak vagy buszra? Téliszalámit vegyek vagy magyart? Kérdezem, nem mondom. Ismerem mindkét nyelvi formát, csak míg az egyik természetesen csúszik ki a számon, a másikat észben kell tartanom, akárcsak egy idegen nyelv szavait, szabályait, aspektusait. Az egyik nyelven gondolkodom, a másikon kommunikálok. Nem nyelvészkedni szeretnék, inkább elmélkedni. Arról az uralkodó nyelvszemléletről, amely kézi vezérléssel akar belebabrálni egy magától működő folyamat- ■ ba, hogy utána úgy pöffeszkedjen, mint a mesebeli Csipike, hogy lám, ő keltette fel a napot, s önhitt buzgalmában még azt se veszi észre, hogy éppen lenyugtatta azt. Mert önmagát megnyugtatta, hogy megint tett valamit a megmaradás érdekében. No, de mi az, ami így megmarad? Egy módhatározó, egy rag? Cserébe viszont nyert egy közösségileg karban tartott nyelvi frusztrációt. Arról az uralkodó nyelvszemléletről, amely mintha nem venne tudomást a nyelvi megismerés létezéséről. Hiszen nyelvhasználati intelmekkel kommunikációra bírni az embert (Nota bene! gyereket) olyan, mintha arra biztatnánk őt, hogy mondjon le mentális képességeinek egy részéről. A javáról. Elvégre a tudás megszerzése elsősorban a nyelv segítségével történik. És ha ebben mesterségesen meggátolják, akkor miért is tanul anyanyelvén a kölyök? Nem kérdem, mondom. Sejteni vélem, hány olvasóm háborodik fel ezen az ordenáré beszéden. Merthogy hogy is beszélhet így egy magyartanár, sőt mi több, egy magyartanárokat okító magyartanár?! És hogy vége van a világnak, ha már az efféle is így beszél. Sajnos, nincs vége annak a világnak, amelyben nyelvi megbélyegzéssel fojtjuk egymásba a szót (gondolatot!). Azt, amelyik egyébként is ritkán kívánkozik ki belőlünk, ha közös ügyeinket kellene megvitatni. Márpedig ha elnémulunk egyik anyánk nyelvén, a másikkal se tudjuk majd magunkat megértetni. Hizsnyai Tóth Ildikó A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. Telefon: 02/59233449. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.
