Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)
2016-11-10 / 261. szám, csütörtök
IV I Fotósuli 2016. november • www.ujszo.com Új szó HOBBI I Kezdők inkább kerüljék a fényes felületű tárgyakat, ezeket a legnehezebb úgy megvilágítani, hogy csillogásuk ne legyen zavaró. Háttérként mindig válasszunk sötét vagy világos, egyszínű felületet: asztallapot, falat, bársonyfüggönyt. Törekedjünk arra, hogy fényképünk ne legyen túlzsúfolt: ebben a műfajban a kevesebb szinte mindig több. A csendéleteken általában minden éles, de megfelelő objektív birtokában próbálkozhatunk kis mélységélesség alkalmazásával is. Ezen a képen az istálló ajtajának és az öreg patkónak a felülete ragadta meg először a figyelmemet, de a témát leginkább a lecsurgó rozsdafolt teszi érdekessé. Fényképezés közben volt időm figyelni a harmadolás szabályaira is. Fekete asztalra, az ablak közelébe helyeztem a kosarat, a tojásokat jobbról egy fehér kartonlappal derítettem. Nyolc-tíz hasonló kép közül választottam ezt, amelyiknél a kompozíció tökéletesen követi az aranymetszés görbéjét. MIÉRT NEM SIKERÜLT? Úgy emlékszem, a két asztal közötti átló és a vízcseppek elrendezése miatt vettem elő a fényképezőgépemet. De annak ellenére, hogy tárgyak szerepelnek a képen, mégsem beszélhetünk valódi csendéletről. A kompozíció túlontúl esetleges, sok a zavaró apróság, és történetet sem mesél el ez a kép. Ennek a kis mélységélességgel készült, „klasszikus" csendéletnek a fényképezésekor a csokorra közvetlenül sütött a késő délutáni napfény, derítést nem használtam, és arra sem törekedtem, hogy a virágokat mindenütt egyformán étje a fény Ez a kép a „talált tárgyak" kategóriájába tartozik. Nem én állítottam be a kompozíciót, ami ezért eléggé véletlenszerű lett A végeredmény azonban - zsúfoltsága ellenére - mégis tetszett Kocsis Zoltán karmester hétvégi halálhíre ihlette ezt a csendéletet. A fényforrás egyetlen asztali lámpa volt, a kis mély- ségélesség segített kiemelni a kép legfontosabb motívumait. tetszésünk szerint állíthatjuk be a fényviszonyokat. Ügyeljünk arra, hogy a lámpákkal ne csak szemből világítsunk: a felülről, oldalról, hátulról érkező fény sokkal plasztikusabban kiemeli témánkat. Fénnyel (vagy akár annak hiányával) az általunk fontosnak tartott részleteket hangsúlyozhatjuk a fotón. Lámpáink fényét egy fehér kartonpapírral vagy egy összegyűrt, majd kisimított darab alufóliával deríthetjük, vagy ellenfényként használhatjuk a tárgyak kontúrjainak kiemelésére is. Keressük meg a legszebb (legjellemzőbb, legérdekesebb, legmeglepőbb) nézőpontot, és kezdjünk kattogtatni. Készítsünk több felvételt, közben pedig járjuk körbe kompozíciónkat, próbálkozzunk többféle szögből, magasságból, távolságról megörökíteni témánkat. Nem lehet elégszer hangsúlyozni a megfelelő háttér megválasztásának fontosságát. A csendélet EZÚTTAL EGY KLASSZIKUS FOTOGRÁFIAI MŰFAJJAL ISMERKEDÜNK MEG, AMELLYEL KÜLÖNÖSEN AZ ILYEN BORONGÓS, NOVEMBERI IDŐBEN ÉRDEMES KÍSÉRLETEZNI, AMIKOR AMÚGY IS BENN TÖLTJÜK IDŐNK NAGY RÉSZÉT A csendélet nem a pillanat művészete, hiszen nem eseményeket, hanem tárgyakat örökítünk meg. Ráadásul mi magunk építjük fel fotónkat: a rajta szereplő tárgyaktól kezdve a háttéren át egészen a világításig mindent mi befolyásolhatunk. Kezdő fotósoknak különösen ajánlhatjuk a tárgy- fényképezést, hiszen a csendéletek megörökítésekor nem kell attól tartanunk, hogy a fényviszonyok hirtelen megváltoznak (mint például a tájképek készítésekor), hogy képünk témája elfárad, esetleg elszalad (mint a pjortré- vagy állatfényképezéskor). A közhiedelemmel ellentétben nem csak szőlőfürtökről és borospalackokról készíthetünk csendéletet. Sok mindenre mondhatjuk, hogy csendélet: a szupermarketek szórólapjain látható, gondosan bevilágított és retusált termékfotókon ugyanúgy tárgyak szerepelnek, mint ha mobilunkkal lekapjuk a gyerek kinőtt és eladásra szánt téli cipőjét vagy nagyi tökös-mákos rétesét. A szuperközeli, vagyis makrófotók is tárgyakról készülnek, és ha az utcán egy falnak támasztott cirokseprű tetszik meg, azt is érdemes lefényképeznünk, a „talált tárgyak" kategóriájában. De a legsikerültebb csendéletek nem véletlenszerűen egymás mellé rakott tárgyakról készülnek, hanem ideális esetben egy történetet mesélnek el. Egy példa: képzeljünk el egy felbontott borítékra helyezett pisztolyt, mellette egy diktafonnal - máris egy egész novellára való mondanivalót sűrítettünk ebbe a néhány tárgyba. Azért is jó műfaj a csendélet, mert gondosan megválaszthatjuk témánkat, nyugodtan kísérletezhetünk a fényekkel, elgondolkodhatunk a legmegfelelőbb kompozíción. Van időnk élességet állítani, játszani a világítással, a mélységélességgel. Művészi hajlamainkat is kiélhetjük, hiszen ha például közel áll hozzánk az absztrakció vagy a szürrealizmus, megvalósíthatjuk akár egy esernyő és egy varrógép véletlen találkozását is a műtőasztalon. Hogyan lássunk hozzá a csendélet fényképezéséhez? Hogy elég fény álljon a rendelkezésünkre, állítsunk az ablak mellé egy asztalt, tegyünk rá egy nagy ív fehér papírt (vagy egy sötét bársonyterítőt) és rendezzük el rajta képünk „szereplőit". Ha nem akarjuk vagy nem tudjuk a természetes fényeket használni, néhány erős fényű lámpa segítségével egy elsötétített helyiségben ■ ■ ■ 20. RÉSZ JUHÁSZ LÁSZLÓ (A SZERZŐ FELVÉTELEI)
