Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)
2016-11-08 / 259. szám, kedd
KÜLFÖLD 4 I 2016. november 8. | www.ujszo.com Ma új elnököt választ az USA A két elnökjelölt az utolsó pillanatig kampányol, bevetették a legvadabb tévéreklámokat is A demokrata Hillary Clinton szinte fanatizálja a hallgatóságát (TASR/ap) RÖVIDEN Nem választottak elnököt a bolgárok Szófia. A bulgáriai elnökválasztás 1. fordulójában az ellenzéki szocialisták által támogatott függetlenjelölt, Rumen Radev került az első helyre a Gallup intézet exit poll felmérése szerint. Az 55%-os részvételi arány mellett Radev a szavazatok 24,8-26,7%- át kapta. A 2. helyen Cecka Ca- cseva, a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért nevűjobbkö- zép kormánypárt jelöltje végzett, akire 22,5-23,5% szavazott, így ők ketten kerültek be az elnök- választás 2. fordulój ába. (MTI) Daniel Ortega elnök maradhat Managua. Behozhatatlan előnyre tett szert a nicaraguai elnökválasztáson Dániel Ortega jelenlegi államfő -már az első részeredményekből is biztosra vehető, hogy negyedik hivatali idejét fogja betölteni a középamerikai ország élén, de az ellenzék nem ismeri el a választási eredményeket, és a szavazás megismétlését követeli. Ortega a marxista Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front (FSLN) élén 1979-ben megdöntötte a Somo- za-család diktatúráját, és egészen 1990-ig, 11 éven át ő vezette az országot. A nyolcvanas években polgárháború dúlt a jobboldali kontrák és a sandinista kormánycsapatok között, a fegyveres konfliktusnak több mint 30 ezer halálos áldozata volt. (MTI) Koszovói terroristák rendőrkézen Pristina. Terrortámadásokat tervezett a Balkánon, elsősorban Koszovóban az a hét férfi, akiket a hét végén fogtak el Koszovó területén. A férfiak„különböző objektumok, védelmi intézmények elleni támadásokat készítettek elő, meg akarták félemlítem a lakosságot, hogy destabilizálják az országot, és hogy megsemmisítsék a gazdasági, politikai és pénzügyi intézményrendszert” - idézte a Szabad Európa Rádió az ügyészségi dokumentumot, amelyben az is olvasható, hogy a hétfős csoport kapcsolatban állt az Iszlám Állam terrorszervezet egy tagjával, akitől az instrukciókat kapta. (MTI) Tavasztól talán lesz Népszabadság Budapest. Külföldi befektetővel tárgyal az újraindulásról a Népszabadság szerkesztősége - erről Murányi András, a felfüggesztett lap főszerkesztője beszélt. Legkorábban márciusban indulhat el az október 8-án felfüggesztett lap munkatársaira építő sajtótermék. A hétvégéig a közel 80 fős stábból 30 egykori Népszabadság-dolgozótói váltak meg a Mediaworks új vezetői közös megegyezéssel - értesült a 444.hu. Várhatóan 1-2 héten belül zárul le az elválás folyamata. A portál arról is beszámolt, hogy a bezárt lap Bécsi úti székházába költözhet a kormányközeli Magyar Idők napilap. (hvg.hu) ÖSSZEFOGLALÓ Washington. Ma új elnököt választanak az USA-ban, az utolsó felmérések szerint ismét erőteljesebbnek tűnik Hillary Clinton előnye, ami részben annak is köszönhető, hogy az FBI az utolsó pillanatban bejelentette: nem indul eljárás Clinton ellen az újabb e-mailek miatt. A képhez hozzátartozik, hogy Clinton és Trump, a modern amerikai történelem két legnépszerűtlenebb elnökjelöltje. Az e-mailekkel kapcsolatos szabálytalanságok miatt bűnösnek nevezte demokrata párti riválisát, Hillary Clintont Donald Trump republikánus elnökjelölt az amerikai elnök- választás kampányának utolsó előtti napján. Kijelentette, szerinte Hillary Clintont „a velejéig csaló rendszer védelmezi”. Leszögezte: „Clinton bűnös. O tudja ezt. Az FBI tudja ezt. Az emberek tudják ezt. Most az amerikai népen a sor, hogy november 8-án az urnáknál igazságot szolgáltasson.” Clinton kőrútján viszont Trumpot bírálta, mert gátat kíván szabni az iszlám vallásúak befogadásának az Egyesült Államokban. A két jelölt éjszakába nyúlóan, fáradhatatlanul kampányolt. Clinton Pennsylvaniából Ohióba, onnan New Hampshire- be utazott, ott zárta a napot. Trump Iowából Minnesotába, onnan Michi- ganbe ment, majd a pennsylvaniai Pittsburgh mellett tartott kampánygyűlést. Az USA-ban ugyanis nincs választási moratórium, a kampány az utolsó percig tart. A végén egyet zsidóznak Vasárnap mindkét elnökjelölt kampánycsapata új televíziós reklámokkal rukkolt elő, ezeket tegnaptól mutatták be a televíziókban. A demokraták republikánus veteránok interjúiból készített filmjében volt katonák azt mondják, hogy nem szavaznak Trumpra, elsősorban a nőkre tett kijelentései miatt. A republikánus kampánycsapat a reklámban Clintont a „kudarcos és korrupt politikai elithez” és a „globális speciális érdekekhez” köti. A képeken — mint azt a New Hátrálnak a Visszafoglalta a Moszult ostromló iraki hadsereg az Iszlám Államtól a várostól délre eső utolsó nagyobb települést, Hammám el-Alilt. Moszul/Rakka. Abu Bakr al- Bagdadi, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetője állítólag elmenekült Moszulból. Katonák, és a terrorelhárítás egységei átvették az irányítást a Moszultól 15 km-re fekvő városban. Hammám el-Alil elfoglalása kulcs- fontosságú: innen az iraki erők gyorsabban el tudják érni Moszul déli külvárosát, ahol a nemzetközi repülőtér és az a nagy katonai támaszpont is található, ahonnan az iraki hadsereg kénytelen volt elmenekülni még 2014 júniusában, amikor az Iszlám Állam hatalmába kerítette a várost. Az iraki hadsereg kelet felől már behatolt Moszul területére, és több városnegyedben is átvette az ellenőrzést. York-i Zsidó Távirati Iroda jelentette - mások mellett Soros György magyar származású amerikai pénzügyi szakember, Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs bankház elnöke és Janet Yellen, a központi bank szerepét betöltő Fed vezetője látható. A republikánusok filmjét a Rágalmazásellenes Liga közleményben bírálta, szerinte antiszemita felhangjai miatt. Trump „magyar" reklámja Trump utolsó, 2 perces tévéreklámja emellett azt sulykolja, ha Clintonon és a Demokrata Párton múlik, akkor az országot elárasztják a mexikói menekültek, akik Trump szerint mind szexuális bűnözők. Azt, hogy milyen sokan érkeznek, egy Magyarországon tavaly forgatott részlettel igyekeztek alátámasztani. Nem először fordul elő, hogy a mexikói bevándorlókkal való ijesztgetéshez Trump reklámfilmjében teljesen más videós részletet használtak fel. A januárban megjelent első szpotjában ugyanis mexikóinak állítja be marokkói emberek egy csoportját, akik a spanyol fennhatóság alatt álló Melilla városába próbálnak bejutni... Az utolsó felmérések szerint Clinton biztosra veheti 195 elektor támogatását, Trump pedig 157-ét, és van még 15, bizonytalan végkimenetelű, billegőnek mondott sződzsihádisták Az Iszlám Állam pokolgépes támadásokkal igyekszik hátráltatni a Szíriái Demokratikus Erők (SZDE) nevű arab-kurd koalíció előretörését ; a dzsihádista szervezet Szíriái fellegvára, Rákká irányába - közölte egy kurd forrás, két nappal az után, hogy az SZDE Washington támogatásával megindította a város visszafoglalását : célzó offenzívát. A dzsihádisták eddig öt alkalommal hoztak működésbe : autóba rejtett pokolgépeket az SZDE : feltartóztatására. Az Emberi Jogok : Szíriái Megfigyelőközpontja közöl- : te, bár az arab-kurd koalíció elfoglalta a dzsihádisták néhány állását, ; tényleges előrelépés még nem történt. Az Eufratesz Dühe nevű művelet : gerince a Népvédelmi Egységek nevű : Szíriái kurd milícia, de az offenzívá- : ban arab, asszír keresztény és türk- mén csapatok is részt vesznek. Az északkeleLszíriai Rákká 2014 óta áll az Iszlám Állam uralma alatt. (MTI) vetségi állam, ahol az utolsó percben dőlhet el a győzelem. A bonyolult amerikai választási rendszer alapján az elnökséghez 270 elektor támogatása szükséges az 538 közül. A szenátus is fontos Az elnökválasztással párhuzamosan az amerikai szavazók a 100 tagú szenátus 34 tagjáról és a képviselőház 435 tagjáról is döntenek. Most a Ankara/Bécs. A török kormány a NATO-hoz és az Európa Tanácshoz méltatlan, a náci időkre emlékeztető módszerekkel lép fel ellenzékiek és újságírók ellen - mondta Jean Asselbom luxemburgi külügyminiszter, aki szerint Törökországnak az unióhoz fűződő szoros gazdasági kapcsolatát lehetne felhasználni nyomásgyakorlásra Ankarával szemben. Törökország a sajtószabadság mértéke alapján a 151. helyen áll a Riporterek Határok Nélkül civilszervezet 180 országot rangsoroló listáján, és a puccskísérlet óta 10 ezer új ságíró veszítette el a munkáj át, és egyedül a szakszervezetek tisztségviselői közül 11 ezer embert bocsátottak el. Az EU nem nézheti tétlenül a fejleményeket - szögezte le a luxemburgi külügyminiszter. Rasszisták, akik Törökország európai uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztésére szólítarepublikánusok ellenőrzik a felsőházat, nekik 54 szenátoruk van. A verseny itt is nagyon szoros. Az nem kérdés, hogy a demokraták jobban fognak teljesíteni, de nem világos, hogy mennyire. A versenyben lévő 34 székből jelenleg 24-et republikánusok és 10-et a demokraták töltenek be. 11 olyan körzet van, ahol megfordulhat a jelenlegi eloszlás. Nagy esély van arra, hogy a két párt közül az egyik szerezzen egyfős előnyt, de arra is van esély, hogy a választások után 50:50 legyen a szenátus összetétele. Ilyen esetekben az alelnök szavazata (aki egyben a szenátus elnöke is) a döntő, azaz nem mindegy, hogy ki nyeri az elnökválasztást. Emellett 12 államban tartanak kormányzóválasztást, és előrejelzések szerint a demokraták több helyen vereségre számithatnak. Két állam - Utah és Észak-Dakota - szinte bizonyosan republikánus irányítású marad, Oregont és Washington államot pedig megőrzik a demokraták. A többi 8 államból (New Hampshire, Delaware, Nyugat-Virginia, Missouri, Indiana, Észak-Karolina és a hagyományosan demokrata Vermont) talán kettőben győzhetnek demokrata pártiak: New Hampshire-ben és Észak- Karolinában, de csakis akkor, ha ezekben az elnökválasztást Clinton nyeri, mert ennek hatása lehet a kormányzóválasztásra is. (MTI, Index, ú) nak fel - jelentette ki Ömer Celik török EU-ügyi miniszter az uniós tagállamok ankarai nagyköveteivel tartott találkozó után. Kifejtette: a török-uniós viszony törékeny időszakon megy keresztül, de Törökország nem akatja megszakítani kapcsolatait az unióval. Szeretném, ha még erősebb szálak fűzzenek minket Európához - hangsúlyozta Celik. Emlékeztetett: stratégiai kapcsolatról van szó, nem helyes állandóan csak bírálni Ankarát. Az Európai Uniónak csökkentenie kell függését Törökországtól, és elsősorban a külső uniós határok védelmére kellene koncentrálnia - mondta Sebastian Kiűz osztrák külügyminiszter. Szerinte ha Törökország nem tartja be a megállapodás feltételeit, akkor „teljesen világos, hogy nem fogják folyósítani Törökországnak a migránsok megfékezésére Brüsszelből ígért 3 milliárd eurós támogatást”. (MTI) Csúcsra járatva. A republikánus Donald Trump harsog és bűvöl. (sita/ap) Durvul a török kapcsolat