Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)

2016-11-07 / 258. szám, hétfő

www.ujszo.com | 2016. november 7. AUTÓ-MOTOR Az állam fizetne az elektromobilokért I 9 A meghajtás olcsó, az autó viszont nem (Ján Krošlák felvétele) DEMECS PÉTER Pozsony. Mivel Szlovákiában minimális az érdeklődés az elektromobilok iránt - háromnegyed év alatt csupán kettő kelt el -, az állam úgy döntött, támogatni fogja ezeknek a gépkocsiknak a vásárlását. Az egyik tényező, amely lassítja az alternatív meghajtású gépkocsik eladását, a járgányok ára. . Az állam összesen ötmillió eurót különít el az Újrahasz­nosítási Alapból az elektro­mos meghajtású autók vásár­lására. „Ebből az összegből körülbelül 5000 euróval sze­retnénk támogatni egy elekt- romobil vásárlását” - jelen­tette ki a Smer gazdasági mi­nisztere, Peter Ziga. Az ener- gia.sk szakportál szerint már az intézkedés jogi változatán dolgoznak. Főleg a vissza­élések elkerülésére kell gon­dolni, nehogy előforduljon, hogy valaki Szlovákiában vesz olcsón egy elektromo- bilt, amelyet aztán másnap külföldre visz és jóval drá­gábban elad. Megéri az áramot? Tény, hogy az elektromo­bilok minden autónál jobban kímélik a környezet, a legna­gyobb problémájuk továbbra is az, hogy túl drágák. Példá­ul míg egy benzines Volks­wagen Golf körülbelül 16 ezer euróba kerül, addig a modell elektromos meghaj­tású változata a 35 ezer eurót is elérheti. Ez még az állam ötezer eurós dotációjának le­vonása után is az alapmodell árának kétszerese. Másrészt, az e-autó 30 kW­os elemének teljes feltöltése 4,50 euróba kerül; ha az or­szágban egy kilowattóra ára átlagban 15 cent. 150 kilo­méteres táv megtételéhez — átlagban ennyit bír ki az elem egy feltöltésre - ezért fele annyi pénzre lesz szüksé­günk, mintha benzin- vagy dízelmeghajtású autóval utaznánk. Az e-autók másik előnye, hogy karbantartásuk is ol­csóbb. Nem kell cserélni az olajat, a féktárcsák is sokkal tovább kibírják, ráadásul ezekért a gépkocsikért nem kell regisztrációs díjat fizetni. Ez az illeték 33-tól 3000 eu- róig teijedhet. Ha ezeket az előnyöket és megtakarítást összeadjuk, egy elektromobil vásárlása még így is csak kö­rülbelül 200 ezer kilométer után térülne meg. Az e-autók vásárlása ezért azután lesz igazán előnyös, miután a használt modelleket sok le­futott kilométerrel jóval ol­csóbban kezdik árulni a ba­zárokban. Az elektromobilok hátrá­nya azok elemében rejlik, élettartamukat eddig nem igazán sikerült reálisan fel­mérni; egyes modellekben állítólag 300 kilométert is ki­bírnak. Németországi csőd A Szlovák Autóipari Szö­vetség díjazza, hogy a kor­mány végre elkezdi támogat­ni az elektromos meghajtású modellek vásárlását, s abban bízik, hogy a járgányok el­adása fellendül. Másrészt több szakértő és a szakmi­niszter sem tartja túl jó ötlet­nek a dotációkat. „Még ha valaki kap is ötezer eurós do­tációt, az elektromobil a klasszikus meghajtású mo­dellnél így is majdnem két­szeresébe fog kerülni” - ál­lítja Žiga. Továbbra is kérdéses, mi­lyen eredménye lesz a dotá­ciónak. Németországban négyezer euróval akarták tá­mogatni az elektromobilok vásárlását; ám az intézkedés nem keltette fel az emberek érdeklődését. Egy hónap le­forgása alatt csupán 1500 ember igényelte a támoga­tást. Bármilyen problémákkal is küzd jelenleg az elektromos meghajtású modellek értéke­sítése, szinte biztos, hogy ez a jövő. A legutóbbi Nemzetkö­zi Párizsi Autószalonon a ki­állító márkák mindegyike új elektromobilt mutatott be, s aki nem állt elő új modellel, az legalább növelte a már meg­levő autók elemeinek kapa­citását. íme az új Octavia DEMECS PÉTER Az óv végétől a Škoda Octavia megújult első és hátsó résszel, a legkorszerűbb vezetői segódrendszerekkel, új infotainment és connectivity megoldá­sokkal, valamint megújult felszereltségi szintekkel érkezik. A kompakt modell Limousine és Combi verziója egyaránt csúcsformában debütál. A Skoda Octavia a cseh autógyártó legnagyobb pél­dányszámban értékesített modellje. A híres elődök után újra bemutatkozó Skoda Octavia 20 évvel ezelőtt je­lent meg, s 1996 óta világ­szerte több mint 5 millió ve­vő döntött az Octavia-család valamelyik modellváltozata mellett. A megújult Skoda Octavia modell segítségével az elődök sikertörténetét írja tovább a márka, ezáltal erő­sítve a Skoda pozícióját a nemzetközi piacokon. A megújult Skoda Octavia vonalvezetését az erőteljes vonalak jellemzik, különö­sen az autó elején. A függő­legesen kettéválasztott első fényszórók kristályszerű megjelenést sugároznak. Kí­vánságra akár teljes egészé­ben LED technikájú fény­szórók is rendelkezésre áll­nak. A márkajelzés még hangsúlyosabb szerepet ka­pott, de a teljes frontrész erő­teljesebb, karakteresebb lett és szélesebbnek hat. A meg­újult Škoda Octavia helykí­nálata továbbra is az egyik legnagyobb a kategóriájá­ban. A Limousine és a Com­bi változat belső tere egy­aránt 1782 milliméteres hosszal, a hátsó ülésnél 73 milliméteres szabad lábtérrel büszkélkedhet. A csomagtér űrtartalma 590, illetve 610 li­ter, de ledöntött hátsó ülé­sekkel ez 1580, illetve 1740 literig bővíthető. A Combi verzió kívánságra elektro­mos mozgatású csomag­térajtóval is megvásárolható. A legnagyobb változáson a fényszórók estek át (Skoda-feivétei) Nevyhadzujte peniaze za nájom keď môžete mať vlastný dom za skvelú mesačnú splátku! 4+1+G mesačne v programe Mladá rodina Objednávajte ZADARMO KATALÓG DOMOV ASLUŽIEB Q +421 376 559 911 www.ekonomicke-stavby.sk KATALÓG es «1 RE160502

Next

/
Thumbnails
Contents