Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)

2016-11-05 / 257. szám, szombat

2016. november 5., szombat, 10. évfolyam, 45. szám Örökösök tagja, a szeretet örököse 14-15. oldal Hogyan kell túlélni Aleppót? Sosem lehet tudni az észak-szíriai Aleppó felkelők ellenőrizte negyedeiben, hogy mikor veszti el egy hozzátartozóját vagy saját életét az ember. Aki viszont életben akar maradni, annak meg kell tanulnia, miképpen tudja magát megvédeni a bombázásoktól, és elkerülni az éhhalált - írta Omair Saabán aleppói lakos a The Washington Post című tekintélyes amerikai lap interne­tes felületén. O mair, aki koráb­ban a jelenleg a kormányerők el­lenőrizte nyugati városrészben levő egyetemre járt, négy éve él feleségé­vel és mintegy 250 ezer sorstársával az ostromgyűrűbe zárt, az utóbbi időben egyre hevesebb légi csapá­sok sújtotta Kelet-Aleppóban. A fiatal férfi az amerikai lapban egy­szerű angolsággal fejti ld, hogyan kell (túl)élni a szíriai harcok egyik gócpontjában. Ahhoz, hogy a különböző típusú bombákkal végrehajtott támadáso­kat túlélje az ember, a lakóépületek valamelyik alsó szintjén kell laknia. Amikor egy kisebb hatóerejű bom­ba eltalál egy épületet, általában csak a felső szintek semmisülnek meg - írta Omair, aki egy hateme­letes ház második emeletén él. Hozzátette: az orosz légierő azon­ban az utóbbi időben olyan fegy­vereket vet be a város ellen, ame­lyek egész épületeket is képesek elpusztítani. A lakáson belül is óvatosnak kell lenni: nem szabad az utcára néző szobákban tartózkodni, mert a lámpafény felkelti a bombázók vagy a mesterlövészek figyelmét. A gyerekeknek az idő nagy részé­ben otthon kell maradniuk, csak néha mehetnek ki az utcára játsza­ni. Ha esedeg iskolába mennek, a szülőknek figyelniük kell a harci repülők vagy a tüzérségi támadások hangjára. Az iskolák és kórházak a fold alá költöztek az utóbbi években. Szinte mindegyik kelet-aleppói Bombatámadás után Aleppó felkelők ellenőrizte negyedében (Fotók: TASR/AP, SITA/AP) Túlélőket kerestek a romok alatt Két munkás a villanyvezetéket javítja negyednek van egy föld alatti isko­lája, az oktatók pedig szomszédok és barátok. Egyes családok azonban így sem engedik iskolába gyerme­keiket, mások pedig csak akkor, ha a létesítmény a közelben van. Omair elmondja, hogyan lehet megkülönböztetni egymástól a felderítő repülőgépeket és a bom­bázókat: az előbbiek alacsonyab­ban repülnek, és folyamatos búgó hangot adnak ki. Ha ezt hallja az ember, akkor támadásra kell számí­tani. Ha ennek ellenére mégis ki­megy valaki az utcára, akkor nem szabad húszfősnél nagyobb tömeg­be keverednie, mert egy akkora csoport már célpontnak számít. Az aleppói fiatal szerint különö­sen éjszaka veszélyes kimenni az utcára. Egyrészt azért, mert nem lehet lámi a felderítőket, másrészt mert ha esedeg autót vezet az em­ber, akkor nem szabad használni a világítást. Omair egyszer éjszaka vezetett, amikor hirtelen nyomást érzett a fülében, az autó ablakai pedig betörtek. Mint kiderült, ke­vesebb mint 100 méterrel mögötte bomba robbant. Ezért is ajánlott az autó ablakait lehúzva tartani - fűzte hozzá. Az Aleppót támadó gépek között is van különbség; a szíriaiak han­gosabbak, mint az oroszok, előb­bieket olykor még időben lehet észlelni. Az orosz gépek viszont nemcsak halkabbak, hanem raké­táik is sokkal pontosabbak - mu­tatott rá Omair. Kitért arra is, hogy az emberek gyorsan beleunnak az állandó ott­hon ülésbe, ezért megpróbálnak a „normálishoz” hasonló életet élni: barátokkal találkozni, vagy csak egyszerűen kicsit kimozdulni ott­honról. Azt viszont észben kell tar­tani, hogy ha az ember kimegy az utcára, nem biztos, hogy haza is fog térni. Omair azt írta: ha barátokkal találkozik, mindig eszébe jut, hogy talán utoljára látja őket. Példaként elmesélte, hogy egy hozzáértő ba­rátját megkérte, készítsen neki egy dinamót. A készülék azonban so­sem készült el, mert barátja még az­nap meghalt egy kazettás bombával elkövetett támadásban. Ha éppen béketárgyalások foly­nak Genfben, akkor sejteni lehet, hogy aznap kevesebb bomba fog hullani. A legutóbbi, orosz és szí­riai erők által bejelentett, néhány napos tűzszünet idején azonban fé­lelem fogta el a felkelők kezén lévő területeken élő embereket, mert attól tartottak, hogy a támadások sokkal erőteljesebbek lesznek a fegyvernyugvás lejárta után. Leg­alábbis ez történt az előző alkalom­mal - mutatott rá Omair, utalva a szeptember közepén összeomlott amerikai-orosz megállapodáson nyugvó tűzszünetre. Hozzátette: tűzszünet ide vagy oda, a felderítő repülőgépek éjjel-nappal pásztázzák Kelet-Aleppót. A légi csapásokról szólva elmond­ta: a bombarobbanás hangja „meg tudja őrjíteni” az embert. Ezért ha becsapódás hangját hallja, megpró­bál nem figyelni rá, inkább a szom­szédok segítségére siet. Az aleppóiak épeszűségét azon­ban nap mint nap próbára teszik a bombázások. Előfordul, hogy az ember elmegy élelmiszert keresni, és mire hazaér, már csak otthoná­nak romjai várják. A légitámadások mellett a legna­gyobb gondot az élelmiszer be­szerzése okozza. A kenyér egyre ritkábbnak számít, és folyamato­san drágul a feketepiacon. Ráadá­sul a szíriai font értéke zuhan, ami szintén felviszi minden árucikk árát. Segélyszervezetnél lehet rizst és tésztát találni, de míg egyesek ingyen adják, mások pénzt kérnek értük. Hús- és tejtermékek pedig már jó ideje nincsenek Kelet- Aleppóban. Sokan épp ezért zöldséget, például padlizsánt, mentát és petrezsely­met termesztenek a kertjükben. Sok kert azonban egyben teme­tőként is szolgál, mert már nincs hova temetni a halottakat. Ha vá­lasztani kell a halottak között nőtt növények fogyasztása és az éhezés között, az előbbi már nem is fog olyan borzasztónak tűnni - fogal­mazott az aleppói fiatal. Omair, aki írása szerint elvi kér­désből marad Aleppóban, végül egy „tanácsot” ad még Aleppó túléléséhez: imádkozz, hogy ne kelljen kórházba kerülnöd; „Nem tudom, hogyan viselik el az orvo­sok és az ápolók a vért, a csontokat és a beleket a földön. A szag kibír­hatatlan.” (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents