Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)
2016-10-05 / 231. szám, szerda
DUNA, VÁG, GARAM ÉS IPOLY MENTE 2016. október 5., szerda ___________________________________________________________ 12. oldal í í r- >■ mmiuttioíú A szolgáltatások háza előtti emléktáblára felkerült a tardoskeddi lakosok névsora (Száz Ildikó felvétele)-»S/n/ňt'r Iit'fii Vnt'nrr FÓKUSZBAN Emléket állítottak a holokauszt áldozatainak Tardoskedd. Megszépült az érsekújvári járásbeli község központja. A községházával szemben, a szolgáltatások házánál kapott helyet a holokauszt áldozatainak tiszteletére emelt emlékmű. A táblákra felkerült a tardoskeddi zsidó lakosok névsora. A járás egyik legnagyobb, dinamikusan fejlődő községében, a felújított községháza mögött új parkolót nyitottak, a szolgáltatások háza és a faluház közti teret parkosították, szökőkutat építettek, padokat és új lámpákat helyeztek ki. Táblákat helyeztek el az első és a második világháború áldozatainak emelt emlékműnél is. Buda Ferenc tardoskeddi helytörténész kutatásainak köszönhetően 45 eddig nem ismert név is felkerült az elesett és eltűnt hősök listája. Tardoskedd ön- kormányzata több mint egymillió euró támogatást kapott erre a célra a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumtól. A rekonstrukció ötszázalékos önrészét a község fedezte. (száz) RÖVIDEN Konferencia kis- és középvállalkozóknak Komárom. Kis- és középvállalkozások támogatása címmel rendeznek konferenciát holnap 9 órától a Tiszti Pavilonban. Előadások hangzanak el egyebek mellett a kis- és középvállalkozások helyzetéről a kétoldalú kapcsolatokban, az exportfinanszírozás új lehetőségeiről, a Magyar Nemzeti Kereskedőház által nyújtott szolgáltatásokról a kis- és középvállalkozók számára, az EU-alapokról, valamint a jogszabályi változásokról. (vkm) Esztergom-Párkány 11 perc alatt Párkány/Esztergom. A szokásosnál kevesebben vettek részt az idei Hídfutáson. Az esztergomi Bazilika és a párkányi Vadas fürdő közötti 3,7 kilométeres távot 4M-’ idén 1375 női és 1279 férfi versenyző teljesítette. A leggyorsabb Béták Bence (1992) volt, aki 11 r perc és 4 másodperc alatt teljesítette a távot. Ő lett a férfi kategória abszolút győztese is. A női kategória abszolút győztese Sebők Klaudia (1997) 12 perc és 32 másodperc alatt ért célba. Az iskolák versenyében a 100 ezer forintos fődíjat az esztergomi Mindszenty Általános Iskola nyerte. A párkányi Ady Endre Alapiskola 50 ezer forintos különdíjat kapott, (guzsu) Tehetséges diákokat támogat a város Komárom. Minden évben két tehetséges diákot támogat az erre elkülönített célalapból a város, mégpedig egyenként 1660 euró- val. Idén hárman kérvényezték az ösztöndíjat, a testület döntése alapj án Korpás Réka és Misák Bence kapta meg. (vkm) •wrm AKCIÓ! Akár 50% kedvezmény! TETŐKET .eladunk, szerelünk meyéertea. idtUtximtá t cserepek (piéti, klasszikus) i trapézlemezek * ereszcsatornák 1 tetőszerkezetek purtiab-panelek 1 szerelt csarnokok 1 házak tel.: 0905 577 222 www.stresnekrytiny.sk Novembertől SMS-ben is lehet f izetni V. KRASZNICA MELITTA A rendszer változik, de a parkolás dija nem emelkedik. iklfjúfJiÜlűl November elsejétől a Comorra Servis városi járulékos szervezet veszi át a parkolási rendszer működtetését Komáromban. Ekkor jár le az eddigi üzemeltetővel, a City Parkinggal kötött 10 éves szerződés, és a képviselő-testület még idén márciusban úgy határozott, nem hosszabbítja meg a szerződést. Akkor arról is döntött a testület, hogy továbbra is fizetős marad a parkolás a belvárosban. Nagy Tamás, a Comorra Servis igazgatója a legutóbbi önkormányzati ülésen elmondta, jelenleg zajlik a parkolóórák javítása, a karbantartását végző cég kiválasztására szolgáló közbeszerzési folyamat, és finiseinek a tárgyalások a mobilszolgáltatókkal. A leglényegesebb változás ugyanis, hogy novembertől SMS-ben is lehet-fizetni a parkolásért. A pénzügyi bizottság javaslatára a parkolási díj nem lesz magasabb, ha SMS-ben fizet a sofőr, vagyis a mobilszolgáltatók költségét nem építik bele az árba. Benyó Zoltán képviselő szerint az ebből adódó bevételkiesést kompenzálja a nagyobb fizetési fegyelem, ami a mobiltelefonos fizetéstől várható. Feszty Zsolt képviselő Novembertől nem kell keresni a jegyautomatát kitartott azon álláspontja mellett, hogy legalább egy év próbaidőre vissza kellett volna állítani az ingyenes parkolást a városban, de ezt a lehetőséget a testület többsége már tavasszal elvetette. „Eddig a város évente 118 ezer eurót fizetett a szolgáltatónak a parkolási rendszer működtetéséért, miközben a bevétel 176 ezer euró körül volt. A Comorra Servis viszont éves szinten 5 0 ezer euróért fogja működtetni, vagyis a város tiszta bevétele akár (A szerző felvétele) 120 ezer euró is lehet” - mutatott rá Keszegh Béla alpolgármester. A pénzt külön számlán fogják kezelni, és az utak, a jelzőtáblák felújítására, a közlekedés minőségének javítására fordítják. Komáromban az egyes, ún. rövid idejű parkolási zónában - ahol legfeljebb két órát lehet parkolni - óránként 0,70 eurót, a második zónában 0,40 euró kell fizetni; a minimális parkolási díj mindkét zónában 10 cent. MP160610