Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)
2016-10-29 / 252. szám, szombat
www.ujszo.com SZALON ■ 2016. OKTÓBER 29. i 3 ringós kiskanál. Rubin tea, sárga páragőz. Gondosan rakott kecses tálcák. Törékeny madarak önfeledt röpte a valószínűtlenül kék porceláncsésze falán. Titokzatos mosoly a sarokban tanyázó ázsiai lány arcán. Telefonál. Kicsi szavak gyöngyöznek szanaszét. A rózsaszín szokatlan árnyalataiban tobzódó virágcsendélet egy díszpárna gobelinjén. Árnyékok tánca a roskadozó italpult alatt. Egy fogas magánya. Dzsessz duruzsol a sarkokban. Furcsa úrhölgy biccent a foncsorozott tükörből. n A szalonban fáradt zongora gondol lágy melódiát. Szálkás betűk futnak a falakon. íróasztal. Csillog a politúr a mesterséges fényben. Csipkés cetlik szanaszét a földön. Szálkás betűkbe sűrített fájdalom. Az oroszlánbarlang riasztó csendje. Biliárdasztal. Kártyaasztal. Pipereasztal. Kalap, bársony legyező, gyöngyös szelence, fodros napernyő. Faliszekrényben könyvek, sötétkék, bíbor, szürke gerincek, szorítja, nyomja egyik a másikat. A szalonban fáradt zongora gondol lágy melódiát. Szálkás betűk futnak a falakon. A nagy mű, igen. Az alkotó rég pihen. Vörös csíkok vonszolnak a labirintusban. Az ördög komédiája. A folyosón farkasszemet néz a pátosz és az irónia. És ott a park. Októbervégi pompa. Rőt, sárga, zöld köntösüket rázogatják a fák. Arany kezükkel intenek. Gázolunk a fanyar illatban. Suhognak a levelek. Égbe kapaszkodó férfialak fogad a park végében. Elszántan küzd az örökkévalósággal. N. Tóth Anikó Októberi anziksz Selmecbánya, 1930. Kossuth Lajos tér. 1. A zöld dominál még, de fáradtnak tűnnek a lombok. Nedvesség motoz a fűben. Esőtől fényes gesztenyék várakoznak egykedvűen. Többfordulós lépcsősor visz a templomhoz. Szürke, barnásszürke kockakövek, támpillérek, mérműves ablakok, kőcsipkék, égnek támaszkodó két torony. Az egyik toronysisakon érckakas ücsörög, nem csikorog élesen. A díszes portál rejtve marad az állványzat, a csüggedt fólialepedők mögött. A főkapu, az oldalajtó zárva. Az egykori bencés kolostor kerengője befogad, a csúcsívek alatt csúcsra jár a jókedv. Az épület felújítás alatt, friss vakolatszag, léptek visszhangja gomolyog. Áz építésvezető a refectoriumban a látogatóközpont, konferenciaterem tervén töpreng, nem örül a zavarásnak. Az apátság várkapuján libben a szűzanya különös-kék köpenye. Egy szent nevét locsogja a patak, viszi a víz a lustán hömpölygő Garamba a szétfröccsenő szótagokat. 2. A szelíden emelkedő Fő tér hagyományosan négyszögletű. Kétszintes házak keretezik három oldalról. Kissé fakó eklektika, a túlélésért küzdő szecesszió. A homlokzatok mögött néma múlt. Knapp-ház. Boros-ház. Jozefcsek-ház. Kálvin udvar. A városháza, amelyet Kossuth Lajos születésnapján avattak fel. A városi nagyszálló. Vigadó. Denk. Hotel Lev. Az egykori korzón zaklatott autók rohannak. A negyedik oldalon a huszadik század utolsó harmadának me- mentója, az évek óta üresen álló, szögletes tekintélyét vesztő, szánalmasan monumentális művelődési ház, mely hiába várja a véget, a szép szabadítót. Mögötte a dombra épült tanítóképző körvonalait elmaszatolja az eső. A tér burkolatán korok találkozása: a ritkásan lerakott különböző nagyságú bazaltköveket modern térkövek váltják bizarr logika szerint. Átlósan groteszk diadalívek akadályozzák a tekintet szabadságát. Fiatal gömb- akácsor hivatott megteremteni valamiféle harmónia illúzióját. Esőtől elnehezült levelek zizegik a város nevét. 3. Sárga levélszőnyeg csúszkál a síkos macskaköveken. A kaptatón szaporább a lélegzet, a nedves őszillat elnehezíti a tüdőt. Az Óvárba a viccesen kanyarodó kicsi bejáraton lehet bejutni. A könyörtelen eső elől kápolnába, pincébe, kőtárba, kapualjba bújunk. A víz alattomosan beszivárog a cipő láthatatlan repedésein, a hideg felkúszik a lábszáron, borzongást küld a nyakcsigolyákig. MS mester gótikusán légies oltárképei csak másolatban. Mária és Erzsébet találkozása. Meglepetés és csalódás találkozása. Díszes kovácsoltvas keresztek dülöngélnek szomorúan a várfal tövében. A negyvennyolcas honvédszobor elszánt zászlólengetése mulatságosan ünnepélyes. A függőfolyosóról mint hatalmas pillangók, libegve ereszkednek a tarka ernyők. Az esőfuggönyt széthajtva megpillantjuk a féltett emléktáblát a felállványozott evangélikus líceum falán, majd átvágunk a Szentháromság téren, a szerelemház lakatcsokrai mellett. Egzotikus illatemlék csalogat az Arany utca felé. Selmecbánya, kopogják a macskakövek, ahogy óvatos sietséggel a közepükre lépünk, ki ne ficamodjék a boka. 4. Egy kávéházi szegleten. A ka- cat esztétikája. Nehezen hegedő sebek az asztal sarkán. A török mintás kárpit váratlan hasadéka egy süppedő fotel könyöklőjén. Egy szófa lankás tájai. A tapéta folyamatosan fakuló mintái. Egy elegánsan szakadó óriási (Fotó: fortepan.hu) parfümreklám a húszas évekből. Egy félrecsúszott horgolt terítő az oroszlánkarmos asztallábak felett. Százéves könyvek elérhetetlen magasságban. Tonettszékek dióbarna reccsenése. Esőcseppek szüntelen dobolása a tejüveg tetőn. Matt fény csorog a csillár üvegkristályain. Nem rendeltetésszerűen használt varrógépasztalkán használaton kívüli szecesz- sziós hamutálca. Virágkosarakat tartó vaskos bronz Atlaszok bámulnak kétoldalt. Vanília, fahéj, gyömbér, cardamom, hibiszkusz, csokoládé, menta. Bécsi kávé. A pohár széléhez hajlított kacskaMit olvas? Győry Attila a Családi Könyvklub igazgatója Az a helyzet, hogy Murakami könyveit már régóta kerülgettem, egyrészt azért, mert csupa jókat hallottam róla a barátaimtól, másrészt ösztönösen vonzódok a bolondokhoz, pláne a számomra mindenképpen egzotikus japán szépirodalomhoz. Márpedig ez a fickó bolond, persze írói szempontból. A tag Tokióban működtetett egy dzsesszbárt, nem is akárhogyan, igazi kultuszhely volt, s hirtelen ürességérzete támadt. Más pali csajozni kezd, pénzt halmozni...ez meg futni kezdett. Kitalálta, hogy hosszútáv- futó lesz, csak úgy ösztönből, úgy, hogy előtte semmit nem futott. De hogy lehet arról egy könyvet írni, hogy izé...futás? Már az íze is más ennek a kérdésnek. Ez a könyv egyfajta útikönyv, tele feljegyzésekkel, beszámolókkal, elmélkedésekkel és visszaemlékezésekkel, mint egy pontos, japán napló, amiből mindent megtudunk, sőtt többet is. Agyalást a köbön, sajátos ízű, japánosan hétköznapi, brilliáns élű és stílusú reflexiókat, helyzetjelentéseket a test és a lélek állapotáról, miközben a hapsi futja-futja a kilométereit, s szenved a teste, recsegnek-ropognak az Ízületei, vége van. Persze, nemcsak Nem LóielMó sztoridig kami Haruki futásról van szó - nemhiába az egyik legkiválóbb világhírű kortárs író sorait olvassa az ember, mert a sport ürügyén felidézi, hogyan lett író, számba veszi legnagyobb sikereit és csalódásait, hihetetlenül flúgos lemezgyűjtő szenvedélyét, örömeit, hogy ötvenen túl is javítható a fizikai teljesítménye, majd a szembesülést, hogy az emberi erő bizony fogy. Egy végtelenül szellemes, humoros, komoly és bölcs írót ismertem meg, igazi meglepetésekkel, fordulatokkal. Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek? Geopen, Budapest 2012 SAROKPONT Innen és túl Q ak nézőpont kérdése, hogy valamin innen vagy túl vagyunk-e. Sokszor még pozíciót se kell váltanunk ahhoz, hogy túliként beszéljünk arról, amit inneniként élünk meg. És most nem a határon túli, illetve inneni magyarokról kívánok szót ejteni, hanem egy másik határról, amely a közeledő ünnep kapcsán kívánkozik kurzorom végére. Megboldogult nyelvtanár koromból számos fogalmazványt őrzök az archívumomban. Kijavítottam őket, ahogy azt kell, de mielőtt ösztönző sorok kíséretében visszaadtam volna a szerzőknek, nem álltam meg, hogy egyiket-másikat le ne fénymásoljam. Minden a kölcsönösség jegyében zajlik, tanítani se lehet tanulás nélkül: rengeteg újdonságot tudtam meg anyanyelvemről olyanoktól, akik ragozni tanultak tőlem. Főként aspektust, idegen rálátást a sajátomra. („Hiába furösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat”) Egy amerikai diák például azt írja házi dolgozatában, hogy milyen szépen ünnepeljük mi - magyarok?, szlovákok?, ez egy pozsonyi magyar nyelv- tanfolyamon nehezen értelmezhető — a Halloweent. Merthogy ahelyett, hogy zombinak öltözve töklámpással ijesztgetnénk egymást a túlvilággal, virágot viszünk odaátra költözött szeretteinknek, gyertyáinkkal fényt viszünk a halál sötétjébe. És hogy ez milyen örömteli szokás. Meg hogy ilyenkor összejön a család, mint náluk hálaadáskor (Thanksgiving). Mondanom sem kell, miért dokumentáltam én annak idején ezt az interkulturális naivitást. Még hogy öröm! Aztán az idő múlásával egyre több sírkőre kellett felvésetnem a „Nyugodjál békében!”-t, és miközben most betűről betűre haladva mosom le a rovátkákba tapadt port (purt es chomuut), óhatadanul is bevillan, vajon megtanultam-e a leckét? Miféle nyelvtanár (tanuló) vagyok én, ha a saját kőbe vésett szavaimnak se adok értelmet? Mert mi van, ha a szüleim komolyan veszik az imperatívuszt (mint annak idején én az övékét), és igenis békében nyugodnak. S akkor én ennek miért ne örülhetnék? Most már. Innen. Ha egy hátán ádépünk, új világba kerülünk. Ez nem újvilági gondolat. Legyünk a határ bármelyik oldalán, Dunán innen, Sztüxön túl. És ezért a meglátásért: I will give thanks to you... (R-I.R) Hizsnyai Tóth Ildikó A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. Telefon: 02/59233449. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.
