Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)
2016-10-04 / 230. szám, kedd
www.ujszo.com | 2016. október 4. KULTÚRA r íme, a Beatles! Új film a rocktörténet legnagyobb hatású zenekaráról JUHÁSZ KATALIN Ron Howard Oscar-díjas rendező dokumentumfilmet csinált a Beatles korai éveiről. A film, amely Paul McCartney, Ringó Starr, Olivia Harrison ás Yoko Ono közreműködésével készült, az 1962-től 1966-ig tartó időszakra fókuszál, és a gombafejűek utolsó koncertjónsk 50. évfordulójára időzítették. A jó dokumentumfilm - témájától függetlenül - újat mutat a nézőnek. Megtanít valamire, friss perspektívából láttat egy jelenséget, titkokat tár fel, elvisz minket oda, ahova egyébként sosem jutnánk el. Ezeknek a kritériumoknak nagyon nehéz megfelelni, ha az ember a Beatlesről készít dokumentumfilmet. A történetet sokan, sokféleképp feldolgozták már az elmúlt ötven évben, a rajongók minden apró részletét ismerhetik. A zenekarról fennmaradt fekete-fehér felvételeket is annyiszor, annyiféle kontextusban láttuk, hogy mára szinte beleégtek kollektív tudatunkba. Amit még nem láttunk Howard és csapata pont ezért tett közzé felhívást, amelyben házilag rögzített koncertvideókat, sikoltozó lányokról készült felvételeket és egyéb filmanyagot kértek a rajongóktól. És csodák csodája, sok ilyen féltve őrzött kincs érkezett a felhívásra. (Üröm az örömben, hogy a képminőség a legtöbbször olyan gyenge volt, hogy nem tudták felhasználni a felvételt.) Városi tévék archívumaiból, nagy tévétársaságok volt munkatársaitól is előkerültek sajtótájékoztató-részletek, koncertfelvételek. A legviccesebb az a jelenet, amelyben egy felkészületlen amerikai riporter úgy lép oda John Lennonhoz, hogy a nevét se tudja. Lennon kapásból hülyét csinál belőle, Eriéként mutatkozik be, csak akkor árulja el az igazi nevét, amikor a másik észre sem veszi a viccet. Ez anno nyilván nem kerülhetett adásba. Készült néhány új Paul McCartney- és Ringó Starr-interjú, a két, már nem élő Beatles-tag pedig archív felvételeken beszél, John például magyarázza a bizonyítványát az elhíresült „népszerűbbek vagyunk Jézusnál” kijelentéssel kapcsolatban. Az amerikai rendező megjegyzi, hogy ez a mondat az USA-ban verte ki a biztosítékot, Angliában szerinte az lett volna szentségtörés, ha Shakespeare- nél népszerűbbnek kiáltották volna ki magukat a fiúk. Paul majdnem elsírja magát, amikor arról beszél, mekkora löketet adott nekik Ringó belépése a csapatba, a kirúgott Pete Best helyére. Ringó pedig megjegyzi, hogy egykeként nőtt fel, aztán hirtelen lett három testvére, akikkel elképesztő dolgokat élt át. Hisztéria és hatás Megszólal néhány Beatles-rajongó híresség is. Közülük Whoopi Goldberg visszaemlékezése a legérdekesebb, akit kilencéves korában édesanyja lepett meg a legendás New York-i koncertre szóló jeggyel. (Ez volt a rocktörténet első stadionkon- certje, 56 ezer ember előtt játszott a zenekar, a hangosítást pedig nemes egyszerűséggel a helyi „karónkiabá- lókkal” oldották meg. Elvis Costello érzékletes jellemzése alapján olyan volt a hang, mintha ezer tranzisztoros rádió szólt volna egyszerre. Ez azonban nem zavarta a rajongókat, mert úgyis mindenki csak a saját sikítozá- sát hallotta). Szóval a Caryn Elaine Johnson nevű fekete kislány, a későbbi Whoopi Goldberg azon a koncerten érezte először, hogy akár fehér srácokkal is barátkozhat, vagy legalább rajonghat értük. Hogy ehhez ugyanúgy joga van, mint a fehér kislányoknak. És ugyanúgy bármit elérhet az életben, ha nagyon akaija. Hasonlókat mond a filmben egy fekete történésznő, aki Harlemben nőtt fel, és tizenkét éves koráig, azaz a Beatles amerikai turnéjáig alig érintkezett fehérekkel. Kiemeli, hogy Brian Epstein, a Beatles menedzsere szerződésben rögzítette: a zenekar koncertjein nem lehet szegregált közönség, mert a bőrszín szerinti megkülönböztetés zavarná a zenészeket. 1964-ben ez bizony forradalmi lépésnek számított Amerikában. A film, amellett, hogy megmutatja a négy zenészt kísérő tömeghisztériát, azt is érzékelteti, milyen nehezen viselték mindezt a húszas éveik elején járó fiúk. „Mi csak zenélni akartunk” - fakad ki Ringó a mostani interjúban, jelezve, hogy pont erre, pont a zenélésre volt a legkevésbé kíváncsi a tizenéves közönség. Vagyis inkább cirkuszi produkciók voltak ezek a fellépések, mint koncertek, fontosabb volt látni, mint hallani a fiúkat. A sajtó emiatt az első években nem is vette őket igazán komolyan. Ron Howard ügyesen válogat a sajtótájékoztatókon elhangzott provokatív kérdésekből, amelyekre a zenészek szellemes, frappáns válaszokat adtak, végig barátságosan mosolyogva. És a felfokozott munkatempót is érzékelteti, csak úgy röpködnek a dátumok és a helyszínek. Ha kizárólag tumézás- sal töltötték volna azt a négy évet, akkor is kimerítő lett volna. De közben még stúdióztak, új számokat írtak, leforgattak két zenés játékfilmet Richard Lesterrel (A Hard Day's Night, Help!), fotózásokon vettek részt, tévéműsorokban szerepeltek... „Előgvolt" Gyorsabban nőttek fel, mint a közönségük - mondja Malcolm Glad- well, aki a Beatles hamburgi időszakáról írt könyvet. (Ebben fejti ki teóriáját, amely szerint a naggyá váláshoz tízezer órányi gyakorlás szükségeltetik.) Gladwell hívta fel a figyelmet egy 1965-ös John Lennon- inteijúra, amelyben a zenész elszólja magát: nem teljesen így képzeli el a boldog életet. Paul McCartney szerint az 1966-os San Franciscó-i koncert után döntötték el, hogy befejezik a tumézást. .Autóval menekítettek ki minket a stadion közepén álló színpadról, a kapunál betuszkoltak egy ablakok nélküli, golyóálló páncélautóba. Odabent egymásra néztünk, és szinte egyszerre mondtuk ki: elég volt.” Howard ezután gyorsan be is fejezi az élő szereplésekre kihegyezett filmet. Kötelességből megmutatja még a következő négy évben készített öt album borítóját, kitérve a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band- re, amelyet a Rolling Stone magazin 2102-ben minden idők legjobb rocklemezének választott. A záró képsorokon, már a vége főcím alatt a zenekar utolsó, irodaház tetején abszolvált 1969-es londoni koncertje látható. A The Beatles - Eight Days a Week - The Touring Years ha nem is forradalmi módon, de teljesíti a friss perspektívára vonatkozó kritériumot. Négy egyszerű, munkáscsaládból származó srác üstökösszerű berobbanását és a közönségre gyakorolt hatását mutatja be. Méghozzá szórakoztatóan, sok zenével és fergeteges tempóban. Eszterlánc - népzene zengte be Füleket Agáién mindenki felszabadultan ropta (ifjú Szivek-képarchívum) Péntektől vasárnap délutánig a gyerekeké és a néptáncé volt a főszerep Füleken a 8. Eszterlánc Szlovákiai Magyar gyermek-néptáncfesztiválon. Fülek. Ha népzene zengi be Füleket, felélénkül a város, három napon át szól a népzene, ropják a néptáncot a művelődési házban, kikapcsolódásként a felnőttektől tanulhatnak új táncokat, de vetélkedhetnek is abban például, ki tud a legkisebb darab újságpapíron táncolni. Pénteken és szombaton ötvenöt szólótáncos, nyolc néptáncegyüttes (csaknem négyszáz hat-tizenöt éves gyerek) állt színpadra, hogy megmutassa, ki mit tud néptáncból, melyik együttes hol tart. Lettek volna többen is, csak annyi gyereket már nem lett volna hol elszállásolni. Ez nem bírálat, elvégre nagyszerű, hogy utánpótlásból nincs hiány. A zsűri véleménye szerint ilyen színvonalas talán még sohasem volt a fesztivál, ahonnan vasárnap senki sem távozott üres kézzel, mindenki vitt haza valamilyen sávot, és persze útravalót, buzdító szót a zsűritől, emlékül pedig vastapsot a több táncostól. (end) Szólisták-I. kategória Aranysáv: Rajcsányi Ádám, kü- löndíj a kiváló előadásért (Csali GYNTE, Somoija), Szőllősy Emma-Berki Dániel, különdíj a kiváló előadásért (Sendergő GYNTCS, Ipolyság), Mészáros Emma Viktória-Varga Dóra (Kis Megyer és Csi- lizke GYNTE, Nagymegyer), Botló Csenge-Kopsa Zoltán (Kis Megyer és Csilizke), Polák Zoé Eszter (Du- naág NTM, Dunaszerdahely), Nagy László (Kis Csallóközi GYNTCS, Dunaszerdahely) Ezüstsáv: Németh Levente-Molnár Veronika (Dunaág NTM), Zsoldos Viktória-Burján Vivien (Kis Megyer és Csilizke), Németh Máté-Méry Emma (Dunaág NTM), Béhr András Bertalan (Kis Csallóközi GYNTCS), Kopsa Boglárka (Kis Megyer és Csilizke), Lakatos Emma-Madocsai Márton (Kis Csallóközi GYNTCS), Janšto Sofia-Antal Márk (Kis Rakonca GYNTE, Fülek), Cséfalvay Franciska (Dunaág), Kovács Kristóf-Daru Csenge (Muskátlis Néptánckor, Vágkirályfa) Bronzsáv: Antal Márk-Antal Flóra Boglárka (GYNTE, Feled), Koran Tímea-Koran Tamás (Roz- maringsarj GYNTE, Kenyhec) Szólisták-II. kategória Aranysáv: Varga Dániel, különdíj a kiváló előadásért (Kis Rakonca GYNTE, Fülek), Straňák Zoltán, különdíj a kiváló előadásért (Sendergő GYNTCS, Ipolyság), Riedly Miklós Kristóf (Kincső NTÉ), Molnár Nicolas (Kis Rakonca GYNTE, Fülek), Rémiás Angelika-Tóth Krisztina (Kelepelők GYNTE, Bu- zita), Petrovics Krisztina-Szőlősi Rebeka (Kincső NTE) Ezüstsáv: Barna Angelika-Gyetvai Mihály (Kis Rakonca GYNTE), Szabó Kamilla-Jáne Viktória (Kis Megyer és Csilizke GYNTE), Ádám Szabolcs (Kelepelők GYNTE, Buzita), Gáspár Angéla-Csomor Bernadett (Kis Rakonca GYNTE), Kiss Domi- nik-Straňák Katalin (Sendergő GYNTCS, Ipolyság), Čambal Lili—Görfol Attila (Kis Megyer és Csilizke GYNTE) Bronzsáv: Szalay Balázs-Csonga Nóra (Dunaág NTM, Dunaszerdahely), Leczkési László-Cződör Krisztina (Dunaág NTM), Szabó Barbara-Orosz Noémi (Dunaág NTM), Szalai Péter-Pintér Eszter (Dunaág NTM) Együttesek Aranysáv: Csali Ifjúsági Néptáncegyüttes, Nagy Csali Néptáncegyüttes (Somoija), Sendergő GYNTCS (Ipolyság) Ezüstsáv: Kis Rakonca GYNE, Kis Megyer és Csilizke GYNE, Dunaág NTM és NTE és Ágacska Néptáncegyüttes (Dunaszerdahely) Bronzsáv: Kelepelők Gyermek- néptáncegyüttes (Buzita), Kis Csallóközi (Dunaszerdahely)
