Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)
2016-10-26 / 249. szám, szerda
201 RÉGIÓSPORT 2016. október 26.1 www.ujszo.com SPORTTARISZNYA DAC-győzelem taktikaváltásokkal Vajnory/Dunaszerdahely. Idegenben, a Vajnory vendégeként aratott győzelmet (26:22) a DAC a férfi I. kézilabdaliga 6. fordulójában. Ez volt a dunaszerdahelyiek második idegenbeli sikere a bajnokságban. „Küzdelmes mérkőzésen nyertünk - tájékoztatta lapunkat Dömény Ľubomír klubelnök, edző. - A hazai csapat szünet után bekeményített, de nekünk okos játékkal és többszörös taktikaváltással sikerült őrizni az első félidőben megszerzett négygólos előnyünket, sőt még növelni is tudtuk, ami végképp összerop- pantotta a vendéglátó együttest. Dicséretet érdemelnek a fiúk, megmutatták, hogy képesek ilyen játékfelfogásban is kézilabdázni, és győzelemmel hagyták el a pályát.” A forduló tényei a Hírkosárban. (jmk) Tizenkét gólos naszvadi vereség Nagysurány/Naszvad. Súlyos vereséget (32:20) szenvedett a Šurany vendégeként a naszvadi- ímelyi csapat a női I. kézilabdaliga 5. fordulójában. A vendégek már negyedszer kaptak ki a pontvadászatban, és továbbra a táblázat legalsó helyein tartózkodnak. „Szegény embert még az ág is húzza” - mondta csapata új abb balsikere kapcsán Miskovics György vezetőedző. - Sérültjeinkhez ezúttal Haris Szandra csatlakozott, elég korán részleges bokaszalag-szakadást szenvedett. Az első félidőben még elég jól játszottak a lányok, szoros volt az állás, de a szerencse már akkor is elpártolt tőlünk. Szünet után azonban jött a szokásos rövidzárlat, kimaradt ziccerek után leindí- tásokból növelte előnyét a tapasztalt hazai együttes, és ezt a hátrányunkat már nem tudtuk ledolgozni.”^ forduló tényei a Hírkosárban. (jmk) Hetessel nyertek a csallóközaranyosiak Csallóközaranyos. Néhány másodperccel a vége előtt Talárová hetesével nyert (22:21) a vendéglátó együttes a listavezető Stupava ellen a női I. kézilabdaliga 5. fordulójában. „A végén szoros volt a mérkőzés. Ott folytatta csapatunk, ahol egy héttel korábban Pozsonyban abbahagyta, ami jelzi, hogy kezdi visszanyerni tavaszi formáját - summázott Pint János, a csallóközaranyosiak klubelnöke. - Sokáig a helyzet urai voltunk, már 14:8-ra is vezettünk, s a szokásos rövidzárlat nyomán 15:15- re egyenlített a listavezető. Utána megint jó széria jött, de előnyünket újra kiegyenlítették a vendégek. Hét másodperccel a vége előtt egy kiállítással járó szabálytalanság után dobhattunk büntetőt. Múlt héten Pozsonyban kimaradt a pontot érő időntúli hetes, most bedobtuk, és győzelmünkkel letaszítottuk a Stupavát az első helyről. Sikerünkhöz kapusunk, Lenka Bundová kivételes teljesítménye is hozzájárult, számos védése mellett három hetest is hatástalanított.” A forduló tényei a Hírkosárban. (jmk) Röplabdatorna a gimibajnokságon Ipolyság. Négy-négy fiú- és lánycsapat részvételével rendezi holnap (kezdés 9.00) a helyi Szondy György Gimnázium a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságának idei röplabdatomáját. Már hagyomány, hogy ebben a labdajátékban a honti város látja vendégül a diákokat. Új iskola tűnt fel az indulók között: a lányok tornáján elindul a lévai Ceglédi Péter Református Gimnázium is. „Mindenki mindenkivel találkozik, s ebből alakul a lány- és a fiúcsapatok közti sorrend - árulta el Szikora Gábor, aki a fiúk tornáját felügyeli, míg a lányokét kolléganője, Gajdács Mónika irányítja. - A játék mellett újabb barátságok születhetnek, és tapasztalatcserére is nyílik alkalom diákok és pedagógusok között egyaránt. Úgy gondolom, a tavalyi győztesek ismét elsők lesznek.” Az induló iskolák: Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium) - lányok (címvédő) és fiúk, Komárom (Se- lye János Gimnázium) - lányok és fiúk (címvédő), Ipolyság (Szondy György Gimnázium) - lányok és fiúk, Léva (Ceglédi Péter Református Gimnázium) - lányok, Ipolyság (Fegyvemeki Ferenc Nyolcéves Egyházi Gimnázium) - fiúk. (jmk) Tardoskeddi sikerek a Vándorkupa végén Dunatőkés. Lezárult az idei Westemlovagló Vándorkupa. A sorozat hetedik kiírásán tizenhárom verseny volt, ebből az utolsó a Czajlik-rancson zajlott. „Nem számítottunk ilyen szép számú részvételre, hiszen harminchárom lovas és ló indult az ország minden tájáról-tájékoztatott Czajlik Zsuzsanna versenytitkár. - Hat órán át tartott a verseny, még a pónilovasok is kipróbálhatták fedett lovardánk pályáját. A sorozat idei záróeseményén ugyan voltak csúszások a homokban, de szerencsére semmilyen baleset nem történt. Harmadszor kapcsolódtunk be a Vándorkupába, melynek ismét nálunk volt a kicsúcsosodá- sa. Ezzel kezdetét vette lovardánkban a fedeles idény, amely a következő hetekben három díjugratással folytatódik.” Arattak a tardoskeddiek Dunatőkésen: a junioroknál Nataly Szabóová Šara, a profi openben Gabriel Boros Algebra hátán megnyerte mind a szlalomot, mind a hordókerülést. A Westemlovagló Vándorkupa idei eredményhirdetése október 29-én a gútai Szekeres-rancson lesz. Dunatökési versenytények a Hírkosárban. (jmk) vával megnyerte a nyílt verseny szlalomszámát, és harmadikok lettek hordókerülésben (Képarchívum) Kötöttfogásban is a dunaszerdahelyiek Csapatban mindkét fogásnemben a dunaszerdahelyiek uralják a fiatalabb diákok mezőnyét (Képarchívum) ÁGH ISTVÁN Somorja. Tíz dél-szlovákiai elsőség került a krónikába a fiatalabb diákok kötöttfogásban zajló országos bajnokságán, melyen a csallóközi városban tizenkilenc honi birkózóklub nyolcvannyolc versenyzője tizennégy súlycsoportban mérte össze tudását. A szabadfogásra szakosodott dunaszerdahelyiek szakvezetése tizenkét birkózót nevezett, közülük kilenc dobogós helyezést ért el súlycsoportjában. „Ifjabb Szerencsés László három ellenfelét tusolva gyűjtötte be pályafutása első bajnoki címét, Gaál András pedig másodszor szerzett elsőséget az országos bajnokságon. Elismerést érdemel Bazsó Marek ezüstérme, hiszen ő komoly sérüléséből felépülve, hosszabb kihagyás után jutott a döntőbe. Gazdag éremtermésünknek köszönhetően megismételtük a tavalyi bravúrt, csapatversenyben mindkét fogásnemben újra az élen végeztünk” - summázta védenceik helytállását Hakszer Roland, a du- naszerdahelyi birkózóklub elnöke. A viadalon effektivitásból jelesre vizsgáztak a bősiek, akik négy versenyzőt küldtek szőnyegre. „Sajnos, a bajnokság előestéjén Csicsai Attila megsérült, így ő nem állhatott csatasorba. Társai viszont remekeltek, mindannyian éremért birkóztak. Csörgő Áron és Mezej József az év eleji szabadfogású bajnoki diadal után kötöttfogásban is aranyéremmel gyarapította gyűjteményét, Vajas Vilmos pedig a harmadik helyen zárt. Vida Máté csupán orrhosszal maradt le a dobogóról, miután elvesztette a bronzcsatát. Csapatversenyben harmadikok lettünk” - büszkélkedett tanítványaik sikereivel Meton Krisztián, a bősiek klubelnök-főedzője. Már a vásárútiaknak is vannak országos bajnokaik. „Másfél éve működünk, eddig egy ezüst- és egy bronzérmet sikerült kiharcolnunk az országos bajnokságokon. A somor- jai két aranyérem kimagasló sikernek számít, Tóth Máté és Csóka Ri- chárd technikai fölényét kamatoztatva szerzett elsőséget. A kollégák közül sokan gratuláltak, felfigyeltek eredményeinkre” - nyilatkozta lapunknak a vásárútiak eredményeinek hátterében szorgoskodó klubelnök, Soós Tamás. A házigazdáknak is jutott egy aranyérem. „Szeder Mátyás teljesítette az elvárásokat, idén mindkét fogásnemben a legjobbnak bizonyult korosztályában” - fogalmazott Horváth István, a somorjai Gladiátor birkózóklub főedzője. A komáromi Spartacus mezében Nagy Nikolasz és Prezmecký Gyula bizonyult súlycsoportja legjobbjának, Oravec Tibor révén pedig a rimaszombati Lokomotíva birkózója került győztesként a bajnoki erőpróba krónikájába. Rajtuk kívül még gútai és madari versenyző is éremmel gyarapította gyűjteményét. Bajnoki érmesek a Hírkosárban. HÍRKOSÁR ■ Kézilabda NŐI I. LIGA, 5. forduló: Seretf-Topoľčany 19:24 (12:14), Šu- rany-Nesvady-lmer 32:20 (12:10), vendéggólok: Zachar Karin 6, Gál Sabina 5, Molnár Borbála 2, Rudy Brigitta 1, Lucia Ožvaldová 1, Olajos Milada 4, Fekete Anita 1 - legközelebb november 6-án Nagymihályban játszik a naszvadi-ímelyi csapat: Zlatná n/0.-Stupava 22:21 (12:8), csallóközaranyosi gólok: Szabó Julianna 3, Olajos Viktória 4, Zakál Tamara 1, Dohnanec Evelin 4, Szabó Mónika 1, Petra Talárová 4, Szabó Szilvia 5 - legközelebb november 5-én (18.00) a Sered vendégszerepei a Kóczán Mór Sportcsarnokban; Michalovce jun.-lnter 31:25 (17:13): Košíce-Hlohovec 28:31 (12:16); Bánovce n/B.-Mo- čenok35:27 (18:12). 1. Bánovce n/B. 5 5 2. Stupava 5 4 3. Hlohovec 5 4 4. Inter 5 3 5. Michalovce jun, 5 3 6. Šurany 5 3 7. Močenok 5 2 8. Topoľčany 5 2 9. Zlatná n/0. 5 2 10. Nesvady-lmeľ 5 1 11. Sered 5 1 12. Košice 5 0 0 0 161:118 10 0 1 156:117 8 0 1 145:119 8 0 2 130:114 6 0 2 144:133 6 0 2 132:128 6 0 3 132:138 4 0 3 116:126 4 0 3 107:119 4 0 4 109:137 2 0 4 107:142 2 0 5 108:159 0 FÉRFI I. LIGA, 6. forduló: Levoča-Cíler42:26 (20:15); Martin- Stupava 43:33; Vajnory-DAC 22:26 (8:12), dunaszerdahelyi gólok: Nagy Tibor 10, Rózsa József 3, Stanislav Mašek 1, Rózsa Tamás 1, Bénes Kristóf 3, Fekete Nándor 3, Brányik Mátyás 1, Lanstyák Zoltán 4 - legközelebb szombaton (15.00) az ŠKP Akadémia látogat a dunaszerdahelyi városi sportcsarnokba; ŠKP Akadémia-Piešfany 28:32 (17:18). 1. Piešťany 6 5 0 1 172:154 10 '2. Stupava 5 4 1 0 136:105 9 3. Martin 4 3 0 1 139:124 6 4. DAC 6 3 0 3 1 58:181 6 5. Levoča 5 2 0 3 152:146 4 6. ŠKP akadémia 6 1 1 4 174:184 3 7. Vajnory 4 1 0 3 98:108 2 8. Cífer 6 1 0 5 149:176 2 ■ Westernlovaglás VÁNDORKUPA, 13. állomás, Dunatőkés - szlalom, juniorok: 1. Nataly Szabóová (Sara, Palomino Tvrdošovce), 2. Sofia Kreskociová (Lucky Dream Boy, Ensona Ranch), 3. Paulina Burdilová (Marry, Langov dvor); open: 1 Tóth René (Kamikaze, Victory ranch Zemné), 2. Martina Skalová (Sunny, Nýivest Nýrovce); 3. Monika Matušeková (Titan, Langov dvor); proti open: 1. Gabriel Boros (Algebra, Tvrdošovce), 2. Lednecky Norbert (Buda, Horné Saliby), 3. Horváth Kristóf (Crazy, magyarországi). Hordókerülés, joniorok: 1. Nataly Szabóová (Sara, Palomino Tvrdošovce), 2. Sofia Kreskociová (Lucky Dream Baoy, Ensona Ranch), 3. Paulina Burdilová (Marry, Landov dvor); open: 1. Monika Matušeková (Titan, Langov dvor), 2. Martina Skalová (Sunny, Nýrvest Nýrovce), 3. Tóth René (Kamikaze, Victory ranch Zemné); proli open: 1, Gabriel Boros (Algebra, Tvrdošovce), 2. Lednecky Norbert (Buda, Horné Saliby), 3. Horváth Kristóf (Crazy, magyarországi). ■ Tékvandó BLACK TIGER CUP, Snina - felnőttek. 87 kg: 1. Angyal Adrián (TKD Hakimi Rožňava). ■ Birkózás FIATALABB DIAKOK ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA, KÖTÖTTFOGÁS (19 birkózóklub 88 versenyzője), Somorja, dél-szlovákiai dobogósok - 29 kg: 1. Tóth Máté (vásárúti); 31 kg: 1. Oravec Tibor; 35 kg: 2. Filip Koreň (rimaszombatiak), 3. Kovács Ferenc (dunaszerdahelyi); 37 kg: 1. Nagy Nikolasz (komáromi Spartacus), 3. Csépi Bendegúz (dunaszerdahelyi); 40 kg: 1. Csóka Richárd (vásárúti), 3. Velsicz Richárd (komáromi); 44 kg: 1. Szeiler Mátyás (somorjai), 2. Bazsó Marek (dunaszerdahelyi); 48 kg: 1. Gaál András (dunaszerdahelyi), 2. Sluka Ádám (madari), 3. Darvas Patrik (dunaszerdahelyi); 52 kg: 1. Prezmecký Gyula (komáromi Spartacus); 57 kg: 1. Szerencsés László (dunaszerdahelyi); 62 kg: 1 Mezej József (bősi), 2. Szerencsés Gergő, 3. Bertók Nicolas (dunaszerdahelyiek); 68 kg: 1. Csörgő' Áron (bősi); 73 kg: 2. Stojka Péter (gútai); 85 kg: 2. Botló Dominik (dunaszerdahelyi), 3. Vajas Vilmos (bősi). Csapatverseny: 1. Dunaszerdahely 48 pont. (ái) ■ Asztalitenisz FÉRFIEXTRALIGA, 1. forduló, pótolt mérkőzés: ŠKST Ružom- berok-Geológ Rožňava 6:1, rozsnyói pont: Andrej Slováčik 1. 2. kettős forduló: Ružomberok-Vydrany 0:7, hodosi pontok: Zoltán Lelkeš 2,5, Olekszandr Didukh 2,5, Sámuel Novota 2; Geológ Rožňava-Nitra 1:6, rozsnyói pont: Andrej Slováčik 1; Geológ Rožňava-Vydrany 0:7, hodosi pontok: Zoltán Lelkeš 2, Olekszander Didukh 2,5, Samuel Novota 2,5. 3. kettős forduló: Hontianske Trsfenany/Dudince-Vydrany 2:6, hodosi pontok: Olekszandr Dudukh 2,5, Muskó Péter 0,5, Samuel Novota 2, Zoltán Lelkeš 1; Vranov nAT.-Geológ Rožňava 7:0; Rybník-Vydrany 0:7, hodosi pontok: Olekszandr Dudukh 1,5, Muskó Péter 2, Samuel Novota 1,5, Zoltán Lelkeš 2; Košlce-Čana-Geológ Rožňava 6:2, rozsnyói pontok: Andrej Slováčik 2. Az állás: 1. Vydrany 15, 2. H. Trsfany/Dudince 13, ...10. Tvrdošín 5 (6:25), 11.11. Rožňava 5 (4:32). ■ Cselgáncs NEMZETKÖZI NAGYDfJ, Vágbeszterce - gútai érmesek: 1. Szabó Margaréta, 2. Szabó Veronika, Keszeli Róbert, 3. Tán- czos Márton, Czina Gergő. ■ Atlétika 93. KASSAI NEMZETKÖZI BÉKEMARAT0N (1326 befutó): 495. (D kategória 7.) Ficzere Bertalan, 579. (D kategória 13.) Hudák József (abaújszinaiak), 714. (D kategória 20.) Huszár Tibor (kenyheci), 789. (A kategória 395.) Öveges Krisztián (nagykapor). Félmaraton (2190 befutó): 218. (D kategória 3.) Papp Zoltán, 338. (E kategória 70.) Papp Szilvia, 458. (A kategória 290.) Gabri Lóránt, 705. (C kategória 65.) Puskarik Benjamin, 2077. (B kategória 565.) Pakota István (mind nagykaposi). Váltó (213 résztvevő): 53. Lakatos Milán, Keher Ágnes, Kmec Mihály, Vargaestók Géza (Nagykapos). (pan) ififoci ■ VI. liga DUNASZERDAHELY (U19), 10. forduló: Toporníky-D. Stál 2:1 (1:0), g.: Madarász (25.), Biskupiő (86.), «I. Kázmér (89.); Ho- lice-Ňárad 4:4 (3:1), g.: Süli (16., 31.), Hervay (21.), Kitano- vics (87.), ill. Révész (45,), Cséfelvay (47., öngól), Vida (49.), Hajzuk(82): Oko£-Sokolec-H. Potôň3:0(2:0), g.: Földes (14., 31.), Rigó (56.); Rohovce-V. Dvorníky 1:5 (1:3), g.: Orbán (13.), ill. Farkas (15.), Lavu (19., 50.), Csápai (31.), Nagy (72:); T. Hradská-Ohrady 4:0 (3:0), g.: Nagy (11.), Matus (17.), Végh (34., 47.); V. Blahovo^ahodná 2:0 (1:0), g.: Oláh (34.), Lakatos (68.). Szabadnapos: Štvrtok n/0. A bajnokság állása: 1.V. Blahovo 9 8 1 0 25:5 25 2. Nárad 9 7 2 0 52:11 23 3. V. Dvorníky 10 7 1 2 38:18 24 4. Štvrtok n/0. 9 5 2 2 35:12 17 5. Holice n/0. 9 5 2 2 37:15 17 6. Jahodná 9 5 0 4 19:19 15 7. Topoľníky 10 5 0 5 19:31 15 8. T. Hradská 9 3 1 5 16:17 10 9. Rohovce 10 3 0 7 26:45 9 10. Okoó-Sokolec 9 2 0 7 10:25 6 11. D. Stál 9 2 0 7 11:28 6 12. H. Potôň 9 1 1 7 9:29 4 13. Ohrady 9 2 0 7 7:49 3 ■ Területi bajnokság GALÁNTA, 11. forduló: Jelka-Gáň 1:1 (0:1), g.: Bódiš (54.), ill. Póša (23. - 11-esből); Sládkovičovo-Č. Voda 1:10 (0:5), g.: Sipoš (85. - 11-esből), ill. Serczel (1., 36., 48„ 63., 72., 73.), Karácsony (14., 32., 77. - 11-esből), Szolgai (30.). A bajnokság állása: 1. Jelka 11 8 1 2 59:19 25 2. Gáň 11 7 1 3 60:18 22 3. C. Voda 11 5 1 5 43:31 16 4. Sládkovičovo 11 0 1 10 17:111 1