Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)

2016-10-26 / 249. szám, szerda

www.ujszo.com | 2016. október 26. DUNA, VÁG, GARAM ÉS IPOLY MENTE 113 „A dicséret csodákra képes" Születésnapi beszélgetés Oláhné Domonkos Ilonával, a komáromi gimnázium legendás tanárával, a református gyülekezet gondnokával > „Szép élet adatott nekünk, amiért nap mint nap hálát adok az Úristennek" V. KRASZNICA MELITTA Szeptember 22-én töltötte be 80. életévét Oláh Imréné Domonkos Ilona, mindenki Ica nénije, aki 38 éven át oktatta a komáromi gimnazistákat nem­csak fizikára és matematiká­ra, hanem magyarságtudatra, hazaszeretetre, emberségre, tisztességre is. A jubileum alkalmából beszélgettünk vele oktatásról, nevelésről, hitről, szeretetről. cemhcti Ica néni lakásában alig lehet mozdulni a virágcsokroktól. Há­nyán köszöntötték az elmúlt na­pokban? Személyesen talán száznál is töb­ben, ezenkívül rengetegen kerestek telefonon. Az ablakom alatt cigány- zenekar húzta. Nagy öröm, hogy Is­ten kegyelméből megéltem ezt a kort, és ilyen sokan gondoltak rám. Közel négy évtizeden át volt a komáromi gimnázium tanára, ez­alatt csaknem 2500 diákot okta­tott. Mindig pedagógusnak ké­szült? Egyetlen percig nem volt kétsé­ges számomra, hogy tanár akarok lenni, sőt, már fiatalon az volt a vá­gyam, hogy Komáromban tanítsak a piros téglás iskolában. Édesapám ugyanis a bencés gimnáziumban érettségizett, és gyerekként, ahány­szor eljöttünk Komáromba, az állo­másról első utunk a gimnáziumhoz vezetett. Egész életében nagy-nagy szeretettel beszélt az iskoláról. Édesapám parasztcsaládból szár­mazik, de tanító lett Nagymegye- ren, anyai ágon pedig több generá­cióra visszamenőleg kántortanítók voltak az őseim. Vágya teljesült, a komáromi gimnáziumban taníthatott, és egyik megalapozója lett annak a tehetséggondozó munkának, amelyre a mai napig épít az iskola. Amikor 1958-ban friss diplomás­ként idekerültem, nagyon lelkes fi­atal tanárgárda volt itt, akik engem is felkaroltak, buzdítottak. Gáspár Ti­bor, Czókoly Béla, majdani férjem, Oláh Imre, hogy csak néhányukat említsem. A fizikaolimpia verseny akkor indult, amikor tanítani kezd­tem. Büszkén mondhatom, hogy az én diáklányom volt az első sikeres megoldó a fizikaolimpia kerületi fordulójában. A tehetséges diákok­kal délutánonként az iskolában fog­lalkoztunk - mindenféle pótlék, ju­talom nélkül -, a téli-nyári szüne­tekben otthon fogadtuk őket. Bi­zony, nagyon sok zsíros kenyeret megkentem nekik. Aztán pihenés­képpen táncoltunk, énekeltünk egyet, majd folytattuk a példák meg­oldását. Túlórákat viszont nem vál­laltunk, megboldogult féljem min­dig azt mondta, matematikát, fizikát túlórában nem lehet tanítani, mert az úgy is néz ki. Az egykori bencés év­könyvekből tudom, hogy abban az időben három tanítási óra után egy lyukasórát beiktattak a tanárnak, hogy pihenni tudjon. Más presztízse is volt akkor a pedagógusi szakmá­nak, anyagilag és erkölcsileg is. Az ön óráin azonban a tananya­gon kívül nagyon sok mást is meg­tanulhattak a diákok. Gyakran emlegetem, hogy egész pályafutásom alatt egyetlen diákot sem buktattam meg, bár férjem sze­rint ezzel nem kellene dicsekednem. Ha egy diáknak nagyon nem ment a fizika, akkor beszámolót írattam ve­le Bolyairól, Jedlikről vagy New­tonról, aztán az a négyes csak össze­jött valahogyan. Azzal búcsúztattam a diákjaimat: ha harminc év múlva találkozunk, és nem tudod a szinusz- koszinusz tételt, az nem baj, de ha nem tudod, ki volt Bolyai vagy Jed­lik, akkor nagyon megszidlak. Igye­keztem mindig minden diákban meglátni a jót, megtalálni azt; ami­ben tehetséges. Megalakulása óta tagja voltam az Ifjú Sziveknek és a magyar tanítók énekkarának, ahol rengeteget tanultam Vass Lajostól, de talán a legfontosabb útravalója az volt, amit minden szülőnek és pe­dagógusnak folyamatosan észben kellene tartania: hogy mekkora ereje van a dicséretnek. A diák nem go­nosz, csak csintalan, meg lusta, meg sokszor hanyag és bosszantó, de mindig meg kell találni, amiért meg lehet dicsérni. Csodákra képes a di­cséret. Szavaiból is kiérződik, hogy na­gyon szerette a hivatását, a diá­kokat, nyugdíjba vonulása után mégis évekig kerülte a gimnázium épületét. Szerencsésnek mondhatom ma­gam, mert azt csinálhattam, amit szerettem, de amikor elértem a nyugdíjaskort, egy napot sem dol­goztam tovább. Féijemmel együtt úgy tartottuk, mindennek megvan a maga rendelt ideje. Nem tagadom, évekig összeszorult a torkom, ha csak a gimnázium közelébe men­tem, sokszor inkább másik útvonalat választottam, hogy ne is lássam. Annyira hiányzott. Élete során több rangos díjat ka­pott, Pro űrbe és polgármesteri dí­jat, férjével és sógorával, Oláh Györggyel közösen Magyar Örök­ség díjat, tagjai közé fogadta és vi­(Képarchívum) tézzé avatta a Vitéz Rend. Ezeket az elismeréseket mind-mind széles körű szakmai tevékenységéért, ge­nerációk szakmai, erkölcsi és ma­gyarságtudatra neveléséért, a ma­gyar kultúra megőrzéséért végzett munkájával érdemelte ki. Arra külön büszke vagyok, hogy valamennyit a rendszerváltás után kaptam. Nyugdíjasként sem tétlenke­dett, másban teljesedett ki az éle­te. Egyik újjáélesztője lett a Pro­testáns Nőegyletnek, amit húsz évig vezetett. A komáromi Protestáns Nőegylet 1882-ben alakult, első tiszteletbeli elnöke gróf Tisza Istvánné, a mi­niszterelnök felesége volt, de tisz­teletbeli tagjai közt találjuk Jókai Mórt is. 1945 után megszüntették az egyletet, ám amint lehetett, 1990 márciusában már újraindítottuk. A mai napig komoly oszlopa a refor­mátus egyháznak, az új elnöknő ve­zetése alatt is aktívan működik. Nagy megtiszteltetés volt számomra az is, hogy a rendszerváltást követően hat évig a komáromi református gyüle­kezet presbitere lehettem, 2002-től pedig missziós gondnoka vagyok, nőként az első ebben a tisztségben. Kamaszkoromtól nagy tisztelője vagyok Lorántffy Zsuzsannának, aki I. Rákóczi György erdélyi fejedelem felesége volt. Az ő élete, alázatos­sága, az elesettek, a szegények iránti felelősségvállalása, határtalan hite példaértékű számomra, és egész életemben igyekeztem eszerint élni. Hívő családban nőtt fel, édesap­ja református, édesanyja katoli­kus volt, férje révén pedig katoli­kus családba került. Miként élte ezt meg? Református hitben nevelkedtem, de sem a szüleim között, sem ná­lunk, a férjemmel, soha semmilyen konfliktus nem származott abból, hogy különböző felekezethez tar­toztunk. Tiszteltük egymás vallá­sát. Néha azt gondolom, Isten azért rendelte ezt így, hogy megmutas­suk, miként kell szeretetben, bé­kességben élni. Ezt a példát láttam otthon, ez kaptam az Oláh családtól is. Hálás vagyok a sorsnak, hogy köztük élhettem. Egy gyerekkori betegség szövődménye miatt ne­kem nem lehetett gyerekem, de a párom, akivel 54 évig éltünk nagy- nagy szeretetben, a tágabb család és a munkám sok mindenért kárpótolt. Ön szerint mi az, ami a mai vi­lágból leginkább hiányzik? Valahol nagyon kibicsaklott az értékrend. Tudatosítani kellene, hogy semmit nem viszünk ma­gunkkal a másvilágra, csak a jó cse­lekedeteket. Az anyagiak nem ad­nak boldogságot, többet ér egy öle­lés, egy jó szó, sokszor már azzal segítünk, ha meghallgatjuk a má­sikat. A szülő ne a tévé elé ültesse le a gyerekét, hanem maga mond­jon neki mesét. Persze, nem ér rá, mert pénzt hajszol, közben pedig a fontos dolgok elmennek mellette. Lassan elfelejtünk büszkének lenni szülőföldünkre, nemzetünkre, tör­ténelmünkre, trágár beszéddel gyalázzunk csodálatos anyanyel­vűnket. A napi politikáról már ne is beszéljünk! Ézek a dolgok szomo­rúsággal töltenek el. Nyolcvanon túl miként telnek napjai? Nagy kegyelem a sorstól, hogy még el tudom látni magam, kime­gyek a kertbe, kicsit dolgozgatok, felvidít, ha látok egy frissen kinyílt virágot. Születésnapomra sütőt kap­tam a családtól, azóta újult örömmel sütögetek. Havonta három-négy helyre is hívnak előadást tartani, ol­vasgatok. Néha bizony nehéz a va­sárnapi ebéd vagy a karácsonyi va­csora egyedül, a szeretett társ nélkül borzasztóan fájó, de szép élet ada­tott nekünk, amiért nap mint nap há­lát adok az Úristennek. Utolsó esély a megegyezésre Több száz új munkahely létesülhet Zselízen V. KRASZNICA MELITTA Soron kívüli ülésen tárgyalnak újra a megyei képviselők a középiskolai osztálylét- számokról. ummfM-mní Nem szavazták meg a Nyitra me­gye területén működő középiskolák első osztályainak létszámát meg­határozó, a következő tanévre vo­natkozó általános érvényű rendele­tet az MKP-s képviselők, mert a hi­vatal által beterjesztett anyag alap­ján a Bátorkeszi Magán Szakkö­zépiskola az általuk kérvényezett kettő helyett csak egy első osztályt nyithatna. Az MKP-s képviselők szavazata nélkül viszont nem lett meg az általános érvényű rendelet elfogadásához szükséges három- ötödös többség. A törvény értelmé­ben azonban legkésőbb október 31 - ig meg kell születnie ennek a ren­deletnek, ezért péntekre soron kí­vüli ülést hívott össze Milan Belica megyeelnök. „Számunkra elfogadhatatlan, hogy a Bátorkeszi Magán Szakkö­zépiskola, bár az általa kínált sza­kok iránt van megfelelő érdeklődés, ne nyithasson két első osztályt - nyilatkozta lapunknak Petheő Atti­la, a Komáromi járás megyei kép­viselője. - Szigeti László képvise­lőtársunk két első osztály nyitását indítványozta, kiemelve, hogy az iskola által kínált hotelakadémia és marketingszakot magyar nyelven máshol nem oktatj ák a környéken. A többség azonban nem támogatta módosító javaslatát, ezért az MKP- s képviselők nem szavazták meg az általános érvényű rendeletet. Ezzel lehetőség nyílt arra, hogy még egy­szer tárgyaljunk az anyagról.” tana Kapacitásbővítést tervez a Hi- molla Grouphoz tartozó Selyz Nábytok és az Yssel Steel. Zselí­zen háromszáznál több új mun­kahely létesülhet. A bútorgyártással foglalkozó Selyz Nábytok szeptemberben 45 embert alkalmazott. Ekkor adták át a cég új gyártócsarnokát. Tho­mas Friedrich, a Himolla Group nevű anyavállalat igazgatója a város vezetőivel való találkozás során elmondta, szeretnék kibő­víteni a gyártást. Jövőre két új gyártócsarnok építését tervezik. A betonelemek gyártásával fog­lalkozó Yssel Steel az egykori SES Tlmače helyén létesített üzemet. A gyártócsarnok kibőví­tése mellett a közeljövőben iro­daházát is bővítené. A cég jelenleg 40 embernek ad munkát, de a tervezett bővítéssel új munkatársakat is alkalmazná­nak. Az Yssel Steel összesen 300 munkahelyet létesítene. (guzsu, tasr)

Next

/
Thumbnails
Contents