Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)

2016-10-24 / 247. szám, hétfő

www.ujszo.com | 2016. október24. SPORT 115 Küzdött, de kikapott a DAC Ĺupták és Richnák küzd a labdáért a kerületi derbin (TASR-feivétei) Vereséggel debütált a dunaszerdahelyiek kispadján László Csaba, a DAC ugyan a második félidőben jól játszott, ám l:0-ra kikapott Nagyszombatban a labdarúgó Fortuna Liga 13. fordulójában. László Csaba, a dunaszerdahelyi­ek új vezetőedzője eléggé felforgat­ta a megszokott összeállítást, a kis- padon maradt Tofiloszki, Michalik, Pačinda és Sarr is, ezzel szemben a kezdőben kapott helyet a kapus Slá­vik mellett Davis, Zsivkovics és Sa- bala. Bár a két csapat összecsapása ke­rületi derbi, ezúttal a hangulat na­gyon messze volt ettől. A dunaszer- dahelyi drukkerek már korábban je­lezték, hogy a nagyszombati bajnoki helyett az 56-os megemlékezéseket részesítik előnyben, így csak 30 sárga-kék szurkoló volt a vendég­szektorban. A Spartak játékosai ép­pen nincsenek jóban a szurkolóikkal, ezért a húszezres Anton Malatinský Stadionban időnként szinte néma le­látók előtt zajlott a meccs. A hazaiak kezdtek jobban, Tambe kapáslövése a 3. percben alig kerülte el a kaput. A dunaszerdahelyiek a 25. percben Sabala révén szerezhettek volna gólt, de a lett válogatott fejese után Godál tisztázott a gólvonal előtt. A másik oldalon Mikovič lőtt kemé­nyen kapura, Slávik kissé ügyetlen mozdulattal, de hárított. A nagy- szombatiak azonban a 30. percben így is megszerezték a vezetést, egy felívelés után Hűk tarkójáról éppen Tambe elé pattant a labda, a Spartak kameruni légiósa levette, és maga­biztosan a hálóba lőtt —1:0. Két perc múlva Gagnon talált rést a vendégek védelmében, de lövését Slávik véd­te. A félidő vége felé a DAC-nak még volt egy szép akciója, de elhalt a ha­zai védőkön. A második félidőben Štepanovský ' #11 FORTUNA LIGA helyett Pačinda állt be, a DAC pedig az 51. percben egyenlíthetett volna: Hladík adta el a labdát utolsó em­berként, Brašeň emelése azonban Jakubech kapuja mellé hullott. Az 54. percben Pačinda szöglete után Ljubicic lőtt kapura, de közben sza­bálytalankodott is. A DAC mezőny­ben egyenrangú partnere volt a nagyszombatiaknak, helyenként be is szorította ellenfelét, de ziccerig nem jutott. Sabala néhányszor pró­bálta megkeverni a piros-feketék védelmét, de az egyenlítés nem jött össze. Az utolsó tíz percre László Csaba behozta Michalíkot is, a magas vé­dőt ezúttal előre küldte. A DAC küz­dött, rohamozott, a 85. percben Pačinda lövésébe beleértek, szög­letre mentettek a hazaiak. Egy perc­cel később Brašeň lövését Jakubech ütötte ki, és Sabala fejese után is lab­dához kellett érnie, meg is sérült közben. A hosszabbítás perceiben ő lett a hazaiak hőse, Zsivkovics bom­balövését bravúrral védte. A három pont így a nagyszomba­tiaké lett, a DAC az új edzővel ugyan bátran játszott, de sorozatban har­madik meccsén nem tudott nyerni. „Az első félidőben jók voltunk, az ellenfelet nem engedtük helyzetbe, és kihasználtuk az egyik hibáját, hogy gólt szerezzünk. A második játék­részben csak védekeztünk, és a sze­rencsének, valamint Jakubech ka­pusnak köszönhetően győztünk” — mondta a lefújás után Miroslav Kar­hala nagyszombatiak szakvezetője. László Csaba, a DAC trénere így értékelte a mérkőzést: „Gratulálok az ellenfélnek, de szerintem a jobb csa­pat veszített. Ezt a nézők reakciója is igazolta, minket a vereség ellenére megtapsoltak, a hazaiakat pedig ki­fütyülték. A nagyszombatiaknak egyetlen helyzetük volt, és abból gólt szereztek. Nekünk a második fél­időben három lehetőségünk is volt, de nem lőttük be őket, ezért kaptunk ki. Úgy tűnik nekem, hogy Nagy­szombatban nehéz pontot szerezni.” (213, TASR) 13. FORDULÓ ■ Zemplín Michalovce-Tatran Prešov 2:2 (1:2) Góllövők: S. Danko (17., 57.), III. Ashiru (13., 43 ). Sárga lap: D, Škutka, T. Sedlák. Ivan Kotora, Šimčák, III. R. Kačala, P. Ka­tona. Játékvezető: Glova, 2285 néző. MICHALOVCE: P. Macej- Koscelník, Kristi Qose, Sipfak, Simčák-T. Sedlák-I. Žofčák (81. Regáli), S. Danko, Mensah, Ivan Kotora (60. Kunca)-D. Škutka (46. Kusta). PREŠOV: Talian-M. Petko, J. Bartek, Dzurík, R. Kačala-Micherda (89. L. Kubus), D. Keresteš-Ashiru, P. Ka­tona, D. Leško (90. Bujňák)-J. Rolinc (72. HectorTuboneml). ■ MFK Ružomberok-MŠK Žilina 0:2 (0:1) Góllövők: Hlohovský (27.), Škvarka (64.). Sárga lap: M. Ku­pec, D. Kružliak, Hl. Mabouka. Játékvezető: Smolák, 2339 né­ző. RUŽOMBEROK: Hajdúch-P. Maslo, J. Maslo, Kolčák, M. Kupec-Chrien, D. Kružliak-E. Daniel (75. Ďubek), Sapara (58. J. Mareš), Gál-Andrezly-Laóný. ŽILINA: Volešák-Mabouka, Vavro, Králik, Holúbek-Káčer, Iván Santiago Díaz, Škvarka- Špalek, Otubanjo, Hlohovský (83. K. Valló). ■ ViOn Zlaté Moravce-Slovan Bratislava 1:5 (0:3) Góllövők: Guilavogui (52.), ill. Soumah (10.), V. Szavicsevics (16.), Pintér (30., öngól), F. Oršula (47.), Priskin (90.). Sárga lap: Guilavogui. Játékvezető: Královič, 1468 néző, ZLATÉ MO­RAVCE: Pavel Kováč-Boszorád, Ránko, Kapor, Pintér- Obroč- nfk, M. Pastva (65. Bariš)-Válovčan (65. M. Sedlák), Guilavo­gui, Orávik-Jesus Konnsimbal (22. Rejdovian). SLOVAN BRA­TISLAVA: J. Mucha-J. Kotula, Saláta, Vernon De Marco Mor- laccbi, F. Kublk-V. Szavicsevics, G. Scott (23. M. Rigo)-F. Oršula, Soumah (70. Priskin), Schet-Csavrics (79. Oe Sa). ■ Spartak Myjava-ŽP Šport Podbrezová 0:2 (0:0) Góllövök: Opoku Bernadina (72.), P. Šafranko (82.). Sárga lap: Osztojics, Holiš, ill. L. Djordjevics, J. Kostelný. Játékvezető: Pavlik, 983 néző. MYJAVA: Matúš Hruška-L. Beňo, Osztojics, P. Pavllk, Machovec-Bílovský, T. Kóňa-Kukot, Duga (69. P. Sládek), Mehremic (77. Holiš)-L. Kolár. PODBREZOVÁ: M. Kuciak-Turňa, Krivák, J. Kostelný, L. Djordjevics-P. Vajda, Podio-Viazanko (90. Migata), K. Kuzma, P. Šafranko-Bernadina. ■ FK Senica-AS Trenčín 1:2 (0:1) Góllövők: Piruló (65., 11-esből), ill. Janga (35.), Brezina (70., öngól). Sárga lap: J. Kosorin, F. Blažek, Piruló, ill. Paur, Sko- vajsa. Játékvezető: Šuniar, 430 néző. SENICA: Šulla-I. Gončar (73. Ebwelle), Brezina, Pillár, Weriton-F. Blažek (46. Quaye), Kopičár, M. KratochvíL-S. Mráz (46. Piruló)—Turyna, J. Koso­rin. TRENČÍN: Semrinec-Šulek, Udeh, Kleščík, Skovajsa- Lawrence-Paur, Halgoš (82. Baéz)-Kalu (86. Nwofor), Janga, Aliko Bala (63. Kvocera). ■ SpartakTrnava-FC DAC 19041:0 (1:0) Góllövő: Tambe (30.). Sárga lap: Sabala, Pačinda (mindketten DAC). Játékvezető: Hrčka, 2150 néző. SPARTAK TRNAVA: Jakubecb-Csôgley, Hladik, Godál, Janso-Greššák, Richnák (84. M. Tóth)-Mikovič, Mihálik (64. Kostái), Gagnon (55. Jir- ka)-Tambe. DAC: Slávik-Zsivkovics, Kwin, Huk, Davis (59. Vi- da)-Ljubicic-Štepanovský (46. Pačinda), Lupták (79. Mi­chalik), Pambou, Brašeň-Sabala. ■ A bajnokság állása 1. Žilina 13 11 1 1 33:8 34 2. Podbrezová 13 8 4 1 16:4 28 3. Slovan 13 7 2 4 23:16 23 4. Myjava 13 7 2 4 15:12 23 5. Trnava 13 5 5 3 16:14 20 6. Ružomberok 13 5 3 5 26:21 18 7. Michalovce. 13 5 3 5 14:19 18 8. Trenčín 13 5 2 6 18:22 17 9. Senica 13 3 2 8 11:17 11 10. Prešov 13 2 4 7 7:22 10 11. DAC 13 1 5 7 13:22 8 12. Zlaté Moravce 13 1 3 9 10:25 6 ■ Következik 14. FORDULÓ - október 29., szombat, 17.00: Trenčin-Zlaté Moravce, Trnava-Ružomberok, Myjava-DAC, Michalovce- Senica. Október 30., vasárnap, 15.20: Slovan-Podbrezová; 17.30: Prešov-Žilina. A hajrában nyert a Győr, a veszprémiek kikaptak Barcelonában Az FTC és a győri együttes is győzött a női kézilabda BL 2. fordulójában. A férfiaknál ez a Szegednek szintén sikerült, a veszprémiek azonban elszen­vedték első vereségüket. A győriek, akik az első forduló­ban a dán Midtjylland ellen otthon 12 góllal nyertek, jól kezdtek Rosztov- ban, rendre náluk volt az előny. 8:10 után azonban a többször is ember- hátrányban játszó Győrre felzárkó­zott a hazai együttes, sőt fordított, s a szünetre kétgólos vezetésre tett szert (14:12). A második félidőben a Győr is hatékonyabbá vált, s egy-két találatnyinál többel sokáig nem en­gedte el a házigazdákat. 21:17 után is tudtak egyenlíteni a zöld-fehérek (22:22), s három perccel a vége előtt is (26:26). A véghajrá izgalmait a magyar együttes bírta jobban, s egy góllal, 28:27-re meg tudta nyerni az idegenbeli csatát. „Elégedett vagyok az ered­ménnyel, a játékkal azonban nem. Remek ellenfél ellen küzdöttünk na- ; gyot, az erőnket mutatta, hogy végig hittünk magunkban, és sikerült megfordítanunk a meccset. Örülök a győzelemnek, mert úgy vívtuk ki, hogy nem tudtuk a legjobbunkat nyújtani” - nyilatkozta Ambros Martín, a győriek vezetőedzőj e. Az FTC az 1. fordulóban megle­petésre elhozott egy pontot Szkop­jéból, s vasárnap az Asztrahanocska ellen megszületett az első győzelme I is. Nagy lendülettel kezdett a ma­gyar csapat, ennek eredményeként I gyorsan nőtt a különbség (4:1, 6:2, ; 9:3). A második félidőben már tíz gól körüli különbség is volt többször, a ; zöld-fehérek simán győztek 32:23- ; ra. „Több is volt ebben a meccsben, í főként a találkozó elején sok buta hi- : bát elkövettünk, könnyű indításgó- : lókat engedtünk az oroszoknak. : Persze elégedetlen azért nem va- I gyök, hiszen a BL-ben kilenc góllal nyerni mindig jó eredmény. Örülök, • mi S A Fradi simán győzött (MTI) hogy kimásztunk a gödörből. A ne­hezebb periódusban is bíztunk a já­tékosokban, tudtuk, láttuk rajtuk, hogy bántotta őket a sikertelenség, így éppen hogy vigasztaltuk őket. Ezt pedig ma szépen meghálálták” - értékelt Elek Gábor, a Fradi edzője. A férfiaknál elszenvedte első ve­reségét a Veszprém, amely az 5. for­dulóban Barcelonába látogatott. A magyar bajnoknál nem játszhatott a sérült Nagy László, aki hosszú éve­ken keresztül a katalánokat erősítet­te. A 13. percig fej fej mellett ha­ladtak a csapatok, akkor újított a Barcelona, ellépett három találattal. A katalánok védelme stabil volt, s támadásban is jóval hatékonyabbak voltak. A szünet után (16:11) össze­állt a veszprémi védelem, és Mikler Roland is többször védett. Sorozat­ban négyszer talált be a Veszprém, felzárkózva 19:16-ra. A rövidzárlat után rendezte sorait a házigazda, és tartotta ezt a különbséget, a kemé­nyen harcoló Veszprém végül 26:23 arányban maradt alul. Xavier Sabaté, a veszprémiek tré­nere szerint túl sok rossz lövésük volt az első játékrészben, és ez a Barce­lona ellen nem fér bele. „Nagy kü­lönbség alakult ki, de a csapat ke­ményen harcolt a 2. félidőben, és hitt a győzelemben. Visszajöttünk a mérkőzésbe, de sajnos megint volt néhány elhibázott lövésünk. Büszke vagyok a csapatra, és büszke vagyok a szurkolóinkra. Óriási dolog az, hogy 500 magyar szurkoló elkísért minket ide” - mondta Sabaté. A Szegednek a tabellán eddig előtte álló fehérorosz Meskov Breszt ellen összejött a nagyon fontos győ­zelem. A Tisza-partiak egyszer tud­tak meglépni négy góllal (10:6), de a meccs java részében a lehető legszo­rosabb volt az állás. Az utolsó perc 24:22-ről indult szegedi támadással, majd Juan Carlos Pastor vezetőedző 29.14-nél időt kért. A hazai csapat 29.40-ig támadott, a maradék időre pedig két breszti kapufa maradt. A C csoportban az epeijesiek szo­kásukhoz hűen ismét produkáltak egy komoly hullámvölgyet a Csehovszki Medvegyi ellen, de az első félidei ki- lencgólos előnyükbe ez is belefért, a végére maradt közte két gól (30:28). „Egyszerű értékelnem: örülök a győ­zelemnek és az első félidőben muta­tott játéknak” - nyilatkozta Rastislav Trtík, a Tatran edzője csapata máso­dik BL-sikere után. (MTI, nso, TASR)

Next

/
Thumbnails
Contents