Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)
2016-10-22 / 246. szám, szombat
[22 SZALON ■ 2016. OKTOBER 22. www.ujszo.com ÚTBAN A „SEMLEGES“ MAGYARORSZÁGBA Gúnyrajz az Új Szó november 1-jei különszámából Az 1956-os magyar forradalom és az Új Szó című vezércikkével és A munkásA csehszlovákiai sajtó 1956 őszén kivétel nélkül a kommunista állampárt álláspontját hirdetve írt a Magyarországon történtekről. A forradalommal szembeni propagandagépezet szerves részét képezte a magyar nyelvű Új Szó is, amely a cseh Rudé právóhoz és a szlovák Pravdához hasonlóan az állampárt hivatalos lapja volt. A lap főszerkesztője 1955 márciusa óta Dénes Ferenc, a magyar kisebbség egyik legszervilisebb politikai reprezentánsa volt, aki egyben a szlovák parlament egyik alelnöki tisztét is betöltötte, s helyet kapott Szlovákia Kommunista Pártja (SZLKP) Központi Bizottságában is. A többi pártlaphoz hasonlóan a forradalom napjaiban az Új Szó is a pártközpont szigorú felügyelete alatt készült. A lapszámokat egy, a szerkesztőségen belül létrehozott, négy-öt főből álló operatív csoport állította össze. Publikálni kizárólag a pártközpontból kapott anyagokat lehetett, olyanokat, amelyek korábban már a központi pártlapban, a Rudé právóban is megjelentek, vagy pedig a Csehszlovák Sajtóiroda szigorúan cenzúrázott hírei voltak. Önálló, saját munkatársaitól származó írás alig jelenhetett meg a lapban. Szelektív híradás A sajtóiroda Magyarországgal kapcsolatos hírei végig rendkívül szelektíven bántak a magyarországi történésekkel: azokat a hatalom aktuális érdekei szerint hol elhallgatták, hol pedig kiemelték és felnagyították. A hírekhez fűzött kommentárok, valamint az Üj Szóban megjelent vezércikkek csaknem kivétel nélkül a Rudé právo előző napi számából átvett vagy aznapi számában megjelenő írások voltak. Ezek a magyarországi eseménysort kezdettől fogva „ellenforradalomnak” bélyegezték, annak szervezőit pedig a hazai és a külföldi „reakcióban”, a volt gyárosokban és nagybirtokosokban, a „horthysta tisztekben”, egykori nyilasokban, kisgazda politikusokban és az „amerikai imperialistákban” találták meg. „Leleplező” beszámolókat közöltek az „ellenforradalom” rémtetteiről, a nyugati rádióállomások, elsősorban a müncheni Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja tevékenységéről, a vöröskeresztes szállítmányokkal Magyarországra csempészett fegyverekről, s a fogságából szabadult Mindszenty József hercegprímásról, „a magyar népi demokrácia megátalkodott ellenségéről”. Amint arra a vezércikkek címei (pl. Az egész ország egységesen a párt vezetése alatt, A helyes út, A legszilárdabb barátság, Egy emberként, a párt vezetésével!, A szocializmus ellenségei nem érnek célt, Népünk legyőz- heteden egysége, Éberség - napjaink parancsa!) is utalnak, kiemelt helyet kapott bennük az éberség, az egység, a kormány és párt iránti hűség, valamint a Szovjetunió iránti megbonthatatlan barátság hangsúlyozása. A forradalommal szembeni propaganda egyik legfontosabb elemét a különböző munkaközösségek hűségnyilatkozatai képezték, amelyek nemcsak a forradalom napjaiban, hanem annak vérbe fojtását követően is valósággal elárasztották a csehszlovák lapokat, s az Új Szó egyes számai is tucatszám közölték vagy ismertették őket. A pártvezetés utasítására elfogadott nyilatkozatokban a magyarországi „ellenforradalom” elítélése és a magyar nép iránti szolidaritás kifejezése mellett ugyancsak kulcsszerep jutott a csehszlovák kormány és a pártvezetés, valamint a Szovjetunió iránti lojalitás kinyilvánításának. Magyarországra is szólt Az Új Szó 1956-os szerepvállalása mindazonáltal két vonatkozásban különbözött a cseh és a szlovák lapokétól. Egyrészt abban, hogy propagandájának nem az ország többségi nemzeteire, hanem a magyar kisebbségre kellett hatnia, aminek különlegességét abban a helyzetben az adta, hogy ezt a propagandát a Magyarországon, vagyis a kisebbség anyaországában zajló eseményekkel szemben kellett kifejtenie. A másik különbség az volt, hogy a lapnak ezúttal nemcsak hagyományos olvasóközönségét, azaz a szlovákiai magyarságot kellett megszólítania és befolyásolnia, hanem magyarországi terjesztésre szánt különszámai révén a Magyarország felé irányuló propagandába, a magyarországi szovjetbarát erők támogatásába is bevonták. A magyarországi különszámok megjelentetése október 28-án kezdődött, s december 2-ig tartott, miközben ismereteink szerint ösz- szesen huszonöt szám látott napvilágot átlag ötvenezer példányban. Az általában kétoldalas különszámok tartalmilag alig különböztek a rendes lapszámoktól, s javarészt azok Magyarországgal foglalkozó w Az Új Szót a Magyar- ország felé irányuló propagandába, a magyarországi szovjetbarát erők támogatásába is bevonták. cikkeiből összeállított válogatásokat tartalmaztak. A sajtóiroda hírei mellett megjelentek bennük a Rudé právóból átvett vezércikkek és kommentárok éppúgy, mint a hűségnyilatkozatok. Előfordult, hogy a különszám önálló, a rendes lapszámban nem közölt írással jelentkezett, ez azonban inkább kivételnek számított, s szövegei többnyire a rendes lapszámokból egy az egyben átvett vagy összeollózott írások voltak, amelyeknek gyakran még a címén sem változtattak. Többször közöltek ugyanakkor olyan, az „ellenforradalmárokat” kifigurázó gúnyrajzokat, amelyek a lap szlovákiai számaiban nem jelentek meg. A november 5-i egyoldalas rendkívüli szám Győzött a magyar nép! paraszt kormány megsemmisítette az ellenforradalmat című írásával üdvözölte az „ellenforradalom” vereségét. A későbbi számokban helyet kaptak egyebek mellett a Magyarország megsegítésére tett felajánlások, a magyarországi helyzet konszolidálásáról beszámoló tudósítások és a magyarkérdés ENSZ-vitája, de olyan, a rendes számokban nem közölt anyagok is, mint például a szovjet katonai parancsnokságnak Magyarország dolgozóihoz, a magyar katonákhoz és tisztekhez intézett felhívása, valamint november 6-i 1. számú parancsa a fegyverek beszolgáltatásának és a kijárási tilalom elrendeléséről. A pártközpont jóváhagyásával A Magyarországra szánt lapszámok a szerkesztőségben is szűk körben, egyenesen Dénes Ferenc főszerkesztő irányításával készültek, tartalmukat pedig - a lap rendes számaihoz hasonlóan - előzetesen megvitatták a pártközpont ideológiai osztályával is. Az egyes lapszámok természetesen elsősorban Magyarország északi, határ menti megyéibe, közülük is főleg Komárom és Nógrád megyébe jutottak el. Magyarországra juttatásukat illegális úton oldották meg, általában megbízható pártemberek hordták, illetve csempészték át őket a határon, miközben a feladattal, már csak nyelvtudásuk révén is, nagyrészt szlovákiai magyarokat bíztak meg. A különszámok magyarországi fogadtatása - több forrás egybehangzó véleménye szerint - elutasító volt. Jól példázza ezt a lap Magyar- országra csempészésében részt vevő két somorjai körzeti zootechnikus esete. Ok október 28-án a somorjai járási pártszervezet megbízásából a Somorja melletti Körtvélyes és a magyarországi Doborgazsziget között keltek át a Dunán. Magyar- országon mindketten a felkelők fogságába estek, akik az Új Szó náluk talált több ezer példányát elkobozták, őket pedig - hazatérésük utáni beszámolójuk szerint - azonnali jdvégzéssel fenyegették meg. A magyar határőrség egyik hadnagyának közbenjárására ettől elálltak, de megkötözve a duna- kiliti laktanyába szállították és ott kihallgatták őket. Végül másnap a hajnali órákban mindkettőjüket visszakísérték a Duna partján hagyott csónakjukhoz, és lehetővé tették a hazatérésüket. Azt, hogy a lap különszámai a szlovákiai magyarság körében sem váltottak ki osztadan szimpátiát, egyebek mellett a korabeli csehszlovák belügyi jelentések is bizonyítják. Egy november 5-i jelentés például arról számolt be, hogy a Csemadok somorjai helyi szervezetének ülésén a pozsonyi küldött jelenlétében élesen bírálták az Új Szó illegális magyarországi terjesztését, és azt olyan „piszkos akciónak” nevezték, amelynek célja „Magyarország lakosságának félrevezetése”. A lakosság szimpatizált a forradalommal A forradalom vérbe fojtását követően, 1956-1957 fordulóján felmerült, hogy „a magyarországi haladó erőknek” nyújtott segítségben érdemeket szerző személyeknek és munkaközösségeknek állami kitüntetést adnak. A kitüntetésre javasoltak között szerepelt az Új Szó szerkesztősége, valamint a lap különszámainak Magyarországra juttatásában szerepet vállaló több pártmunkás, köztük a fent említett két somorjai zootechnikus is. Miután azonban a szlovák pártvezetés 1957 nyarán a kitüntetések adományozását elvetette, „érdemeik” ilyetén elismerése ekkor nem történt meg. Az Új Szó megjutalmazására végül az 1957. szeptember 21-i sajtónap alkalmából kerítettek sort, amikor Antonín Zápotocký köztársasági elnök a lap szerkesztőségének a Kiváló munkáért kitüntetést adományozta. A kitüntetést a szerkesztőség hivatalosan „a csehszlovákiai magyar lakosság körében végzett sikeres nevelő és szervező tevékenységéért” érdemelte ki, a szlovák pártvezetés által előzőleg megvitatott és jóváhagyott javaslatban azonban egyértelműen a lap 1956- os szerepvállalásának a méltatása dominált. Az Új Szó 1956-os szerepvállalásából és a lap számaiból az az egyoldalú kép bontakozhat ki, hogy a szlovákiai magyarság - akárcsak a csehszlovák társadalom egésze - lojális maradt a rendszerhez, s elítélte és elutasította a magyarországi „ellenforradalmat”. A csehszlovák társadalom valamennyi rétegének, közte a magyar lakosság párt melletti kiállását hirdette a propaganda, s ugyanezt állapították meg a prágai és a pozsonyi pártvezetés 1956. decemberi ülései is, amelyek a magyar kisebbség forradalom alatti magatartását rendkívül kedvezően értékelték. A propaganda által sugallt egyoldalú képet azonban éppen a pártközpontba beérkező — már említett - belügyi jelentések árnyalják, amelyek jóval összetettebb képet nyújtanak a csehszlovák társadalom hangulatáról és a Magyarországon történtekről alkotott véleményéről. Az ország lakossága ezek szerint nemzetiségtől függetlenül nemcsak érdeklődéssel, hanem szimpátiával követte a határ túloldalán történteket. Szimpátiáját ugyanakkor nyíltan nem fejezhette ki, az legfeljebb elszigetelt, szimbolikus megnyilvánulásokra korlátozódhatott. Forradalmárok az Új Szóban Azt, hogy az Új Szóban sem ment minden zökkenőmentesen, maga Dénes Ferenc főszerkesztő is kénytelen volt elismerni az SZLKP KB 1956. decemberi ülésén elhangzott felszólalásában. Dénes az Új Szó „ellenforradalom” alatti tevékenységét összességében pozitívan értékelte, nem hallgathatta el azonban, hogy a lap szerkesztőségének is voltak munkatársai, akik „üdvözölték Nagy Imre visszatérését”, s a magyarországi eseményeket „nemzeti forradalomnak” és „igazságos felkelésnek” tartották. Eszmei alapállásukat a szlovák írószövetség magyar tagozatának ülésén fogalmazták meg, s rá akarták bírni az Új Szó szerkesztőségét, hogy tegye közzé határozatukat, amelyben - Dénes szavai szerint - élesebben ítélték el a Magyar Dolgozók Pártja egykori vezetésének hibáit, mint „az ellenforradalom barbár-fasiszta tetteit”. Annak természetesen a legcsekélyebb esélye sem volt, hogy a cenzúra, illetve a pártközpont által felügyelt és irányított csehszlovákiai lapokban, köztük az Üj Szóban a magyarországi „ellenforradalom” hivatalos értékelésével ellenkező vélemény napvilágot láthasson. Az Új Szó szerkesztőségében történtek ugyanakkor az egyik legékesebb bizonyítékát szolgáltatják a szlovákiai magyar pártlap által is terjesztett pártállami propaganda hamisságának. Popély Árpád A szerző a komáromi Selye János Egyetem adjunktusa és a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet tudományos munkatársa
