Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)

2016-10-17 / 241. szám, hétfő

www.ujszo.com | 2016. október 17. SPORT 115 Sagan újra világbajnok A befutó, Sagan boldogan ordítja a világba, hogy ismét világbajnok lett (TASR/AP-felvétel) Remek hajrával duplázott Peter Sagan: a ezlovák kerékpáros sorozatban másodszor lett világbajnok. Az idei dohai vb országúti mezőnyversenyében sprintbefutó döntött, Sagan a jobb oldalon a palánk melletti szűk helyen csusszant az élre. A257,3 km hosszú versenyen a há­rom szlovák versenyző (Peter Sagan, Juraj Sagan és Michael Kolár) eleinte hátul helyezkedett, igyekeztek spó­rolni az erejükkel a 36-37 fokos hő­ségben. A versenyt erős oldalszél is nehezítette. Sagan és Kolár nagyjá­ból 145 km-rel a cél előtt került a 25 tagú élbolyba, amely fokozatosan el­szakadt a mezőnytől. A két szlovák versenyző végig segítette egymást, Sagan pedig a végén pedig a rá jel­lemző remek ritmusérzékkel kezdett sprintelni, és a mezőnyt jobbról meg­előzve tört az élre. Mark Cavendish hiába kapcsolt rá, nem volt esélye a szlovák kiválósággal szemben. A harmadik helyen a belga Tom Boo- nen végzett. „Nem hiszem el, még mindig sokkhatás alatt vagyok - nyilatkozta közvetlenül a célban a 26 éves Sagan. - Úgy éreztem, hogy a befutónál ki­csit szembeszél van, ezért hátrébb he­lyezkedtem, és szerencsém is volt, mert előre tudtam kerülni a palánk mellett, bár nem volt ott sok hely.” Sagant rengeteg szurkoló biztatta a pálya mellett. „Nekem volt a legtöbb szurkolóm, köszönöm nekik, hogy idáig elkísértek. Nagyon boldog va­gyok, itt vannak a barátaim a szülő­városomból. Természetesen köszö­net illeti a családomat is, a bátyám is versenyzett, az egyik szakaszon az életét kockáztatta értem, amikor vizet hozott nekem. Itt volt édesapám, a fe­leségem, nekik is mindent köszönök. Michael Kolár is nagyon sok munkát elvégzett értem, az utolsó szakaszban sokat húzta a mezőnyt” - mondta az immár kétszeres világbajnok Sagan, majd Kóláira mutatott: „O jobban be­szél angolul nálam!” Kolár hozzátette: ,A legjobb ba­rátok vagyunk, együtt nőttünk fel. Jól megy együtt a versenyzés. Tavaly is megcsináltuk, idén is megcsináltuk!” Sagan tavaly Richmondban is dia­dalmaskodott a vb-n, 2007 óta ő az el­ső, akinek sikerült a címvédés, akkor az olasz Paolo Bettim duplázott. Sagan az idény végén egy ideig kétségek között hagyta a rajongóit, hogy elindul-e egyáltalán a vb-n, ké­sőbb azonban hangsúlyozta, nagy di­csőség számára Szlovákiát képvisel­ni. Dohában az első naptól kezdve re­mek hangulatban várta a versenyt. Optimizmusa jogosnak bizonyult, így a következő egy évben is ő viselheti a világbajnoknak járó szivárványos mezt. (SITA) Cibulková nyert Linzben, ott lesz a WTA-vb-n Linz. A második kiemelt Do­minika Cibulková nyerte a linzi tenisztornát, miután a döntőben 6:3, 7:5-re múlta felül a svájci színeket képviselő Viktorija Golubicot. A szlovák teniszező egyetlen szettet sem vesztett az osztrák tornán, de ami még fon­tosabb, sikerével biztosította helyét az év végi szingapúri WTA vb-n, ahova 2016 nyolc legjobb játékosa kap meghívót. „A döntős szereplés nem hét­köznapi számomra még akkor sem, ha idén hatodszor szere­peltem fináléban. Tudtam, ho­gyan nyerhetek, de ellenfelem egészen kiválóan játszott. Sze­rencsére megőriztem a hideg­véremet Viktorija szettlabdái­nál. Keményen mentem a győ­zelem után, és sikerült” - nyi­latkozta a 27 éves Cibulková, aki karrierje hetedik tomagyő- zelmét aratta (2016-ban a har­madikat Katowice és Eastbour­ne után). - A vb-re való kijutás sokat jelent nekem. Sohanem ez volt az elsődleges célom, de mivel most jó idényem volt, egyre inkább előtérbe került a dolog. Az, hogy Linzbe jöttem játszani, nehéz döntés volt, mert tisztában voltam vele, hogy a szingapúri részvételhez leg­alább a döntőbe be kell jutnom. A hatalmas nyomást kibírtam, és nagyon örülök, hogy teljesí­tettem a célomat. ” (TASR) HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás ANGLIA. 8. forduló: Chelsea-Leicester City 3:0, g: Dlego Costa (7.), E. Hazard (33), V. Moses (80): Arsenal-Swansea 3:2, g. Walcott (26., 33), özil (57), ill. G. Sigurdsson (39), Bastón (66): Bournemouth-Hull City 6:1, g.: Daniels (5), S. Cook (41), Stanislas (45, 65, a másodikat 11-esből), C. Wil­son (83), Gosling (88), ill. R. Mason (34); Manchester City- Everton 1:1, g.: Nolito (72), ill. R. Lukaku (64): Stoke City- Sunderland 2:0, g.: Alien (8, 45 ): West Bromwich-Totten- ham 1:1, g.: Chadli (82), Hl. Alii (89); Crystal Palace-West Ham 0:1. g.: Lanzinl (19); Middlesbrough-Wattord 0:1. g.: Holebasz (54). NÉMETORSZÁG. 7. forduló: Borussia Dorlmund-Hertha Ber­lin 1:1, g.: P. Aubameyang (80), ill. Stocker (51); Augsburg- Schalke 1:1, g.: Baier (77), ill. Bentaleb (65); Frankfurt-Ba­yern München 2:2, g.: Huszti (43), Fabian (78), ill. Robben (10), Kimmich (62); Hollenheim-Freiburg 2:1, g.: S. Wag­ner (34), Kramaric (80,11-esből), ill. Niederlechner (77); Köln-Ingolstadt 2:1, g.: A. Modeste (28,39, a másodikat 11- esből), ill. Hinterseer (90, 11-esből); Mönchengladbach- Hamburg 0:0; Werder Bremen-Leverkusen 2:1, g.: Junuzo- vic (13), Manneh (59), ill. Calhanoglu (27); Mainz-Oarm- stadt 2:1, g.: De Blasis (5), Malii (56), ill. Gondod (90). OLASZORSZÁG, 8. forduló: Napoli-AS Roma 1:3, g.: Kouli- baly (58), ill. Dzeko (43, 54), Szalah (86), Pescara-Samp- doria 1:1, g.: Campagnaro (23), ill.. Campagnaro (12, öngól); Juventus-Udinese 2:1, g.: Dybala (43, 51, a másodikat 11- esből), ill. Jankto (30); Fiorentina-Atalanta 0:0; FC Genoa- Empoli 0:0; Internazionale-Cagliari 1:2, g.: Mario (56), ill. Melchiorri (71), Handanovic (85, öngól); Lazio-Bologna 1:1, g.: Immobile (90), ill. Helander (10): Sassuolo-Crotone 2:1, Sensi (83), lemmelio (86), ill. Falcinelli (2). SPANYOLORSZÁG. 8. forduló: Las Palmas-Espanyol Barce­lona 0:0, Leganés-Sevilla 2:3, g.: Timor (67), Szymanowski (69), ill. F. Vázquez (25), Nasri (58), Sarabia (85); Barcelo- na-La Coruna 4:0, g.: Rafinha (21,36), L. Suárez (43), Mes- si (58); Atlético Madrid-Granada 7:1, g.: Carrasco (34,45, 62), Gaitán (63,81), Correa (85), Tiago (87), ill. Cuenca (18); Betis Sevilla-Real Madrid 1:6, g.: Cejudo (55), ill. Va- rane (4), Benzema (31), Marcelo (39), Isco (45,62), C. Ro­naldo (78); Alaves-Malaga 1:1, g.: Deyverson (9), ill. Rosa­les (85), Athletic Bilbao-San Sebastián 3:2, g.: Muniain (51.), Aduriz (60), I. Williams (72), ill. Zurutuza (16), I. Martinez (83.) CSEHORSZÁG, 10. forduló: Bohemians 1905 Praha-Mladá Boleslav 1:3, g.: Jirásek (46), ill. Matéjovský (27), Chra- mosta (36), Prikryl (87); Hradec Králové-Slavla Praha 0:3, g.: Milan Skoda (23), Zmrhal (72), Barak (75); Karviná- Pííbram 2:0, g.: Dreksa (67), Zelený (88); Dukla Praha-Li- berec 0:0; Jablonec-Brno 1:2, g.: Doležal (28), ill. Michal škoda (8), fiezníček (46); Teplice-Zlín 2:0, g.: Potočný (53), Vanšček (73); Slovácko-Plzeň 1:1, g.: Daníček (21), III. Hej- da (85); Sparta Praha-Jihlava 3:0, g.: Lafata (30, 55), Ka- ravajev (51.). FRANCIAORSZÁG, 9. forduló: Toulouse-Monaco 3:1, Nice­Lyon 2:0, Nancy-PSG 1:2, Bastia-Angers 1:2, Guingamp-Lille 1:0, Lorient-Nantes 1:2, Montpellier-Caen 3:2, Rennes-Bor­deaux 1:1. HOLLANDIA, 9. forduló: Sparta Rotterdam-Willem II Tilburg 2:2, Utrecht-Go Ahead Eagles 3:0, PSV Eindhoven-Heracies Almelo 1:1, AZ Alkmaar-Vitesse Arnhem 2:3, Groningen-Hee- renveen 0:3, Twente Enschede-PEC Zwolle 2:2, SBV Excelsior- Roda Kerkrade 0:1, NEC Nijmegen-Feyenoord Rootterdam 1:2. BELGIUM, 10. forduló: Charleroi-Club Bruges 1:0, Kortrijk- Standard Liége 3:3, St, Truiden-Westerlo 2:2, Waasland- Beveren-Eupen 4:2, Mouscron-Genk 2:2, KAA Gent-Zulte Waregem3:0. AUSZTRIA, 11. forduló: AC Wolfsberger-Red Bull Salzburg 2:2, Admira Mödling-St. Pölten 1:1, Rapid Wien-Altach 1:1, Sturm Graz-Ried 1:0, Mattersburg-Austria Wien 0:2. SKÓCIA, 9. forduló: Inverness-Glasgow Rangers 0:1, Aber­deen-Ross County 4:0, Celtic Glasgow-Motherwell 2:0, Hearts-FC Dundee 2:0, Partick-Hamilton 2:2, St. Johnsto- ne-Kilmarnock 0:1. OROSZORSZÁG, 10. forduló: CSZKA Moszkva-Ufa 1:0, Am- kar Perm-Lokomotiv Moszkva 0:0, Rubin Kazany-Szamara 3:0, Szpartak Moszkva-FK Rosztov 1:0, Ural Szverdlovszk-Ze- nlt 0:2, Orenburg-Tomszk 3:1. ■ Jégkorong TIPSPORT LIGA, 12. forduló: Liptovský Mikuláš-Košice 3:1 (1:0,2:1,0:0), g.: M. Sukeľ(16), A. Lištiak (27), A. Laco (40), ill. M. Bartánus (32); Banská Bystrica-Poprad 3:0 (1:0,1:0, 1:0), g.: Hickmott (20), Tamáši (27), Bortňák (44); Martin-Zvolen 7:2 (1:1,2:0, 4:1), g.: Pulli (13), Galambos (26), P. Koyš (38), Surovka (43), V. Bílek (49., 59), Surovka (52), ill. Klhúfek (18), P. Zuzin (49); HC Nové Zámky-Nitra 3:4 (0:1,1:1,2:1 - 0:0,0:1), g.: L. Hvila (26), Michal Hudec (45), Saarinen (46), ill. H. Ručkay (6), Milam (25), Marek Slovák (58); Trenčín-Žilina 1:4 (1:1,0:1,0:2), g.: Veilleux (9), ill. L. Handlovský (5., 53), Matis (37, 59). NHL - péntek: Nashville-Chicago 3:2, M. Hossa (C) 0+1, Pá­nik (C) 0+1, Calgary-Edmonton 3:5, Los Angeles-Philadelphia 2:4, Szombat: Columbus-San Jose 2:3, Florida-Detroit 4:1, Min­nesota-Winnipeg 4:3, Ottawa-Montreal 4:3 - rávezetésekkel, Pittsburgh-Anaheim 3:2, Tampa Bay-New Jersey 3:2, Toronto-Boston 4:1, Marínčin (T) 0+1, Washington-NY Is­landers 2:1, St. Louis-NY Rangers 3:2, Chicago-Nashville 5:3, Pánik (C) 3+0, Hossa (C) 0+1, Arizona-Philadelphia 4:3 - hosszabbítás után, Colorado-Dallas 6:5, Vancouver-Calgary 2:1 - rávezetésekkel. KHL: Vityaz Podolszk-Slovan Bratislava 3:2 (2:0, 0:0,1:2), g.: M. Aaltonen (2), Kopejkin (16), Makejev (48), ill. Taffe (43), A, Mészáros (59). ■ Kézilabda FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, A csoport. 4. forduló: Veszprém—Kiel 21:19 (13:10), legjobb góldobók: Marguc 5, Ancsin 5, llics 4, ill Vujin 7/6. C csoport: Tatran Prešov-EI- verum 25:27 (16:17), Hŕstka 8/3, ill. Iváncsik T. 7/1. NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, A csoport. 1. forduló: Győr-Midtjylland 31:19 (16:7), legjobb góldobók: Löké 8, Mörk 7/3, ill. Pedersen 6. B csoport, 1. forduló: Vardar Szkopje-FTC 27:27 (17:14), Pe­nezic 8/1, ill. Szucsánszki 7/1, Kovacsics 7, Pena 6/1. FÉRFI EHF-KUPA. 2. forduló, visszavágó: Csurgó-Achilles Bocholt (belga) 24:23 (10:11), legjobb góldobók: Hornyák P. és Mikita 4-4, ill. Pucnik 5 - az első mérkőzésen: 34:23, to­vábbjutott: Csurgó; Hlohovec-Dinamo Asztrahán 20:27 (9:14), legjobb hazai góldobók: Majbik 5, Zaťko 4/2 - az első meccsen: 29:33, tj: Asztrahán. Nűl EHF-KUPA, 2. forduló, 1. mérkőzések: HCM Román-Fe­hérvár 25:27 (10:15); Nantes-DVSC 24:23 (12:14); Érd-lssy Paris 30:26 (13:10). FÉRFIEXTRALIGA, 7. forduló: TopoTcany-Šaťa 28:28 (11:13), legeredményesebbek: Ivanicja 5, ill. Guzy 8, ifj. Fr. Šulc 7; Malacky-Pezinok 25:22 (17:11), Oslej 6, Skoda 6/2, ill. D. BacTura 10/6. WHIL, 5. forduló: Slovan Duslo Šaľa-Poruba 30:25 (15:15), legeredményesebbek: Pócsíková 7, Trochtová 5, Klučková 5/2, ill. A. Kostelná 9/2; Trenčin-Partizánske 15:26 (10:11), Ušiaková 4/1, Minárechová 4/2, ill. Michnová 7; Zlín-Olomouc 22:17 (14:10), Hradilová 6/1, Sobieská 6/4, ill. Kubáčková 6; Veselí nad Moravou-Písek 36:14 (16:6). Šustková 8, ill. Kubišová 3. ■ Kosárlabda EUROVIA SBL (tért iextraliga). 3. forduló: MBK Lučenec—Nitra 94:65 (26:17,18:14, 30:16 , 20:18), legjobb dobók: Sztoja- csics 27, Mandics 18, Rountree és Sims 14-14, ill. Stojanov 18: Levickí PatriothMBK Rieker Com Therm Komárno 82:69 (15:17,15:19,26:18,26:15), Summers 21, Djurics 14, Musil 12, ill. Langston 21, Kutia 10, Cobb 9: Prievidza-Spišská No­vá Ves 94:57 (24:16,24:15,32:8,14:18), Hiring és A. Jones 17-17, ill. Solevics 15; Svit-lnter Bratislava 114:106 (25:27, 17:33,17:12,33:20 - 22:14), Palm 34, ill. R. Rančík 31; Košice-Handlová 93:67 (19:19, 27:12, 23:21, 24:15), Pil- csevics 18, ill. Sedmák 18. NŐI EXTRALIGA, 4. forduló: Cassovia Košice-Banská By­strica 60:57 (13:15, 16:10, 19:21, 12:11), legjobb dobók: Mackulínová 17, ill. Ozdincová 19; Good Angels Košice-Ru- žomberok 97:64 (19:14,33:14,26:19,19:17), Oblaková és Bálintová 20-20, ill. Mištinová 17; ŠBK Šamorín-Piesťanské Čajky 51:86 (12:30,15:17,13:15,11:24), Vyňuchalová 13, Beronjová 12, Hašková 11, ill. Oliverová 21, Slama 17, Poprad- Slovan Bratislava 62:54 (19:18, 19:11, 11:13, 13:12), Ivančáková 16, ill. Talajková 14.. ■ Vízilabda FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, 2. selejtezőkör - E csoport: Eger-Marseille 18:5 (5:0,1:1,5:2,7:2), az egriek legjobb gól­szerzői: Erdélyi 7, Bedé 3. F csoport: OSC-Újbuda-Crvena zvezda 8:7 (3:1,3:3,0:1,2:2), az újbudaiak legjobb gólszerzői: Bátori és Salamon 2-2; OSC Üjbuda-Kazany 11:11 (3:2,5:2,1:3,2:4), Brguljan, Salamon 2-2. FÉRFI EUR0KUPA, 1. selejtezőkor - B csoport: FTC-Uer- dingen (német) 17:6, FTC-P0SK Split13:12. A csoport végeredménye: 1. Ferencváros 6 pont, 2. POSK Split 3,3. Uerdingen 0. C csoport: Hornets Koöice-Primorac Kotor 7:12, Napoli-BVSC 9:8, BVSC-Hornets Košice 14:4, Hornets Košice-Napoli 10:14, BVSC-Primorac Kotor (montenegrói) 8:7. A csoport végeredménye: 1. Napoli 9 pont, 2. BVSC 6,3. Pri- morac Kotor 3,4. Hornets Košice 0. ■ Röplabda FÉRFI KÖZÉP-EURÓPAI LIGA, 1. forduló: Volley Ljubljana-Kazincbarcika 3:0 (15, 15, 15); Hypo Tirol Innsbruck-Nitra 3:0 (23,21,19); Calcit Kamnik-Myjava 3:1 (18,19, -23.14); Nitra-Ribola Kastela (horvát) 3:0 (15,10, 19); Aich/Dob-Myjava 3:0 (22,26,17). NŰIKŰZÉP-EURÚPAI LIGA, 1. forduló: Vasas Úbuda-Branik Maribor 3:1 (18,22, -18,22), Slávia Bratislava-fiékéscsaba 0:3 (-12, -16, -20), Branik Maribor-1. BVK 3:0 (22,18,20). FÉRFIEXTRALIGA, 1. forduló: Prievidza-Trenéín 3:0 (11,22, 13), VK Spartak UJS Komárno-Svidník 3:0 (20, 9, 19), Košice-Stará Ľubovňa 3:0 (15,19,18). 2. forduló: Trenčín - VK Spartak UJS Komárno 1:3 (22, -19, - 16, -20), Stará Lubovňa-Prešov 0:3 (-7, -21,-14). Nűl EXTRALIGA, 3. forduló: Kežmarok-Zvolen 3:0 (17,13, 21), Senica-Prešov 0:3 (-13, -11, -12), Trnava-Pezinok 2:3 (-24,-23,16,19,-11). ■ Tenisz HONGKONGI Nűl TORNA, döntő: Caroline Wozniacki (dán, 5.)-Kristina Mladenovic (francia) 6:1,6:7,6:2. ŠANGHAJI FÉRFITORNA, döntő: Andy Murray (brit, 2,)-Ro- berto Bautista Agut (spanyol, 15.) 7:6,6:1. TIENCSINI Nűl TORNA, döntő: Suaj Peng (kínai)-Allson Riske (amerikai) 7:6,6:2. LINZI NŰI TORNA, negyeddöntő: Dominika Cibulková (szlo­vák, 2.)-Anasztaszia Pavljucsenkova (orosz, 5.) 7:6,6:4; elő­döntő: Cibulková-Carla Suárez-Navarro (spanyol, 4.) 6:4,6:3; döntő: Cibulková-Viktorija Golubic (svájci) 6:3,7:5. CASABLANCA! FÉRFI CHALLENGERTORNA, páros, döntő: Andrej Martin, Roman Jebavý (szlovák, cseh, 1.)-Oino Mar­óan, Antonio Sancic (horvátok, 2.) 6:4,6:2. ■ Kerékpár ORSZÁGÚTI VB, térti elite mezőnyverseny (Doha-Doha, 257,3 km): 1. Peter Sagan (szlovák) 5:40:43,2. Mark Caven­dish (brit), 3. Tom Boonen (belga) azonos idővel ....19. Mi­c hael Kolár (szlovák) +13,39. Juraj Sagan (szlovák) +5:26. ■ Sportlövészet VILÁGKUPA, döntő, Róma, lértiak, trap: 1. Giovanni Cerno- goraz (horvát), 2. Varga Erik (szlovákiai), 3. Antonio Bailón (spanyol). ■ Motorsport JAPÁN NAGYDlJ, Motegi - MotoGP: 1. Marc Márquez (spa­nyol, Honda) 42:34,610; 2. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 42:37,602; 3. Maverick Vinales (spanyol, Suzuki) 42:38,714. Az élcsoport: 1. (és már világbajnok) Márquez 273 pont, 2. Va­lentino Rossi (olasz, Yamaha) 196,3. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha)! 82. Moto2:1. Thomas Lúthi (svájci, Kalex) 42:45,854; 2. Johann Zarco (francia, Kalex) 42:46,240; 3. Franco Morbidem (olasz, Kalex) 42:51,717. Az élcsoport: 1. Zarco 222 pont, 2. Alex Rins (spanyol, Kalex) 201,3. Lüthi 179. Moto3:1. Enea Bastianini (olasz, Honda) 39:24,273; 2. Brad Binder (dél-afrikai, KTM) 39:24,290; 3. Nicolo Bulega (olasz, KTM) 39:28,275. Az élcsoport: 1. (és már világbajnok) Binder 269 pont, 2. Bas­tianini 164,3. Jorge Navarro (spanyol, Honda) 143. ■ Sportfogadás EUROJACKPOT, 41. játékhét: 7,10,25,39,42, pótszám: 3,6. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs szlovákiai nyertes; 4. díj: 3276,60 euró (1 nyertes); 5. díj: 211,10 euró (27); 6. díj: 93,80 euró (43); 7. díj: 46,10 euró (96); 8. díj: 17,30 euró (1349); 9. díj: 16,90 (1133); 10. díj; 14,20 euró (1845); 11. díj: 8,30 euró (7558); 10. díj: 7,50 euró (16 598). EUROJACKPOT JOKER: 710439. Nyeremények -1. dl): nincs nyertes; 2. díj: 5000 euró (1 nyertes); 3. díj: 500 euró (19); 4. díj: 50 euró (193); 5. díj: 5 euró (1753); 6. díj: 3 euró (17 540). EUROMILLIÚK, 41. játékhét (szombat): 3,7,13,18,20,25, 27, pótszám: 6. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 2682,10 euró (1 nyertes); 4. díj: 1564,50 euró (2); 5. díj: 119,20 euró (30); 6. díj: 18 euró (198); 7. díj: 16,90 euró (343); 8. dij: 5,90 euró (2617); 9. díj: 5,80 euró (2048); 10. díj: 4,30 euró (5086). EUROMILLIÚK JOKER: 497669. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. dl): 500 euró (4 nyertes); 4. díj: 50 euró (21); 5. díj: 5 euró (255); 6. dij: 3 euró (2523), KENŐ - szombat: 1,7,11,13,19,24,28,32,33,36,37,38, 44,51,57,58,59,62,63,74. Kenő plusz-szám: 7. KENŐ JOKER - szombat: 032514. Nyeremények -1. és 2. dij: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1 nyertes); 4. díj: 30 euró (8); 5. díj: 2,50 euró (86); 6. díj: 0,50 euró (905). ÖTŰSLOTTÖ: 17,22,47,73,90. Öttalálatos szelvény nem volt; a négyesek 1 054 195, a hármasok 18 290, a kettesek 1340 fo­rintot érnek. HATOSLOTTÓ: 7,17,23,26,27,41. Hattalálatos szelvény nem volt; az ötösökre 302 235, a négyesekre 4855, a hármasokra 1060 tori rrtot fizetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents