Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)
2016-10-15 / 240. szám, szombat
www.ujSzo.com SZALON ■ 2016. OKTOBER 15. 17] Péterfy Gergely Appok N em, nem elírás, ez a tárca nem az Alpokról fog szólni, bár, mint majd lejjebb kiderül, tulajdonképpen szólhatna akár arról (róluk) is. A telefonomon élek. Ennek sok oka van. A fiam a boldog Nyugaton él, vele WhatsAppon beszélek; a sarkon nem kapni Frankfurter Allgemeine Zeitungot, se Die Weitet, se The Guardiant, ezek is a telefonon várnak okos kis appjaikban. Meg még egy rakat napilap a világból, ami csak minimálisan is érdekel. Aztán ott van a naptár, a levelezés, a jegyzettömb, amibe felírom, ha valami eszembe jut, vagy ha valamit nem ajánlatos elfelejtenem, például a bevásárlólistát; aztán ott van a térkép, amin bekapcsolom a navigációt, ha nem találok egy címet, ott van a német, angol nagyszótár (az Akadémiai!), a latin nyelvű Biblia, iránytű, vízmérték, elemlámpa, Rejtő összes, a német klasszikusok, és valamennyi online elérhető rádióállomás a világon, amelyekből mostanában inkább csak a NDR2-t és a Bayern5-öt hallgatom, meg ha a gyerekekkel autózunk, kibömböltetjük az autó hifijére bluetoothszal a Bayern3-t. Nem mondtam persze most el az összes appot, a negyedét sem, az összes fényképretusálót, szkennert, turistatérképet és egyebet kihagytam, pedig azokat is szeretem, mert sokat fotózom a telefonnal és sokat kirándulok, meg fatok, de ezek a lényegesebbek. Meg persze a közösségi média appjai. Meg persze az e-könyv-olvasó, merthogy olvasni is a telefonon olvasok, könyvet már ritkán veszek a kezembe. Egy átlagos időpillanat úgy rétegezhető, hogy szól a rádió a telefonról a fülhallgatómban, olvasom teszem azt Pascal Brucknertől a „Tyranny of Guilt”-et, csetelek két-három emberrel és egy jegyzedapon épp jegy- zetelgetek ahhoz, amit egyébként írok. Mondjuk, azt már nem a telefonon teszem, hanem a laptopon. Telefonon legfeljebb belejavítok, ha épp út közben vagy az edzőteremben jut eszembe valami (ott szokott). Akkor letöltőm a szöveget a Dropboxból. Nem fogúk elhinni, tele van a bolt olyan alkalmazásokkal, amelyek tanácstalan íróknak nyújtanak ötleteket. A felhőben vannak a szövegeim, ez azért milyen emelkedett. Szóval nem hazudtam előbb, amikor azt mondtam, hogy a telefonon élek. És ez nem csak azt jelenti, hogy mozdíthatadanul ugyanazok az appok vesznek körül - gyakran indulok felfedezőútra az appok dús, már-már áthatolEdward Hopper: Egy szoba New Yorkban (1935) hatadan dzsungelében. Amilyen a világ, olyanok az appok is: a hasznos, nagyszerű és nélkülözheteden dolgokat körbeveszi és elárasztja a hasznavehetetlen, ostoba és felesleges dolgok sárcunamija. És hát milyen az ember, szorultságában ebbe a sárba hempergőzik, hogy másnap aztán bűnbánóan kinyissa a Vulgata-appot, és olvasson pár verset a Philippibeliekhez írott levélből, vagy Jób könyvéből. És hát milyen appot keressen egy író, ha el van kámpicsorodva, és kalandra vágyik? Persze, hogy író- appot. Nem fogják elhinni, tele van a bolt olyan alkalmazásokkal, amelyek tanácstalan íróknak nyújtanak ödeteket. A „Hogyan írjunk regényt”-jellegű kis alkalmazásoktól, amelyek röviden felsorolják egy ádagos kreatívírás-kurzus slág- vortjait, a dolog egészen az olyan appokig terjed, amelyek konkrét ödetet is adnak. Múltkor elhatároztam, hogy kemény leszek önmagámmal, és végigcsinálok egy ilyen projektet. Megkértem az appot, hogy generáljon nekem egy ödetet. A következőkből választhatok: generál nekem egy kezdőmondatot, címet, főszereplőt vagy 5 szót, ezekre asszociálva kellene nekem eszembe jutnia egy történetnek. No lássuk. A kezdőmondat már egészen baljós: ,A vöröshajú nő megcsalta őt.” A cím: „Barokk kíváncsiság”. A karakter neve Júlia, 34 éves, a foglalkozása bíró, személyisége rajongó és barátságos, motivációja a család iránti szeretet, célja pedig, hát mi is lehetne más: meg akarja semmisíteni az apja leveleit. Az öt szó pedig: Becsület, Illusztráció, Kabát, Japán, Afrikai. A 34 éves bírónő tehát ebben a novellában rájön, hogy az apjának van egy vörös hajú szeretője. A család becsületét védve egy afrikai útra indul, mert kiderült, hogy a vörös hajú nő megcsalta az apját egy japánnal, és a levelezésüket magához véve Afrikába távozott. A johannesburgi repülőtéren azonban merő barokk kíváncsiságból ellopják a kabátját. Júlia bírónő ebben tartotta a telefonját, a telefonján az appjait, ott áll Johannesburgban, azt se tudja, merre induljon, egy telefonszámot sem tud fejből, szótára nincs, gps nincs, se internet, se semmi. És ott marad, lassan szoborrá mumifiká- lódik, és engem illusztrál. írásokhoz mindig szívesen térek vissza, és sokkal inspirállóbbak számomra, mint az úgynevezett szépirodalom. Macsovszky Péter író Roberto Bolaňo könyveit, különösen a 2666 című regényét. De egészen érdekesnek tartom Ernesto Sabato írásait it, valamint Horacio Quiroga uruguayi író novelláit. Megemlíteném még Alice B. Toklas életrajzát Gertrude Stein tollából. A szlovák irodalomból az utóbbi időben semmit nem olvastam, ellenben nagyon megfogott Török Sándor magyar író Valaki kopog című regénye, illetve erős nyomot hagytak bennem Hamvas Béla naplói. Egyébként az ún. kísérleti szövegeket szeretem. Nem tudom, hogy nevezhetem-e ilyennek a kétkötetes Képzőművészeti Szöveggyűjtemény című antológiát, amely képzőművészek szövegeit tartalmazza. Ezekhez az SAROKPONT A fordító imája A hány fordító, any- nyiíéle fordítói hitvallás, egy vonatkozásban viszont egyformán háklisak vagyunk: ha sehogy sem jelzik a fordítás tényét. Bánja fene, tegyék a fordító nevét zárójelbe, szedjék hatpontos fél ciceróval, alakítsák monogrammá - csak jelezzék valahogy, az istenért, hogy nem magától fordult le a szöveg! Elvi kérdés. Ha pedig egy fordító történetesen tanítja is a mesterséget, személyes háklija egyszeriben a teljes céhtagságra kiterjed, és mire észbe kap, már önjelölt közös képviselőként ágál a fordítók jogaiért. Önkritikának talán ennyi elég is. Egyszerűen nem bírok nyugodni, amíg ki nem nyomozom az elmismásolt fordítót, főként, ha olyan míves munkáról van szó, mint az egyik aradi vértanúnknak a közösségi hálón rekordmennyiségben megosztott búcsúlevele. Nos, ez esetben sokáig nem nyugodhattam, mert már a német eredetit is számos másolatban őrzik a magyarországi közgyűjtemények, hadd ne soroljam, napokig böngésztem. Sőt mi több, a levéltári források két magyar fordítót is jegyeznek: Lakatos Ottó minorita szerzetest és Hamvay Ödön muzeológust, akik több változatot is készítettek a két különböző forrásból származó, eredetinek mondott eredetik alapján, szóval Umberto Eco legyen a talpán, aki ezt kinyomozza. Valamelyest azért megnyugodtam, de mit érek vele? Az emberek többségének egyszerűen tetszik, ha Damjanich János a halál árnyékában veretes magyarsággal búcsúimát ír Damjanich Jánosnénak, pedig az ima nehéz műfaj, a minorita szerzetesnek is csak harmadik nekifutásra sikerült. Most akkor én legyek a jó elrontója? Gördítsem a köz- megelégedés útjába a rögvalót? Citáljam ide Jovan Damjanic sorait Emilija Čarnojevicnek (Čarnicnak?), hogy: „segne das arme ins Unglück gestürzte Ungarnland!” (áldd meg a veszedelembe besodrott szegény magyar hazát - Lakatos Ottó 1. fordítása)? Pedig milyen szép tudna lenni ez is. Ha elég tudna lenni az, ami van. Mert meglátnánk benne közös törekvésünket a szépre — az egyéni vágyak helyett. Hogy ismét önkritikával éljek: nem tetszik, hogy Lakatos a különlegesebben hangzó „veszedelembe besodrott” fordulatot később „szerencsédenségbe süllyedt”-re javította. Ugyanakkor be kell látnom, hogy igaza volt. És fa- nyalgás helyett jobban teszem, ha a filológiai kukacoskodásommal veszedelembe besodrott fordítókért mondott imámba belefoglalom ezt a tetszhalálból feltámadt, elevenen vibráló nyelvi fordulatot is. Hizsnyai Tóth Ildikó A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. Telefon: 02/59233449. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. T
