Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)

2016-10-13 / 238. szám, csütörtök

www.ujszo.com I 2016. október 13. ISKOLA UTCA 117 Kíváncsiság, türelem, alázat Dunaszerdahelyi diákként Oxfordban kutatott (Fotó: DMG) INTERJÚ Szabó Annamária, a Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium végzős tanulója két egymást követő évben is sikeresen szerepelt egy nemzetközi megmérettetésen, így a nyári szünidő jelentős részét Oxfordban, érdekes kutatómunkával tölthette. Mesélj a versenyről, amelynek során eljuthattál Oxfordba! Az ösztöndíjpályázatot, melyet Ramon y Cajal spanyol agykutató­ról neveztek el, 2006 óta minden év­ben Somogyi Péter oxfordi magyar akadémikus jóvoltából hirdetik meg. A dunaszerdahelyi magángimnázi­um diákjai évek óta sikeresen sze­repelnek a megmérettetésen. Én ta­valy második díjasként eljuthattam Budapestre a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudomá­nyi Kutatóintézetébe, idén pedig, mivel első helyen végeztem, az Ox­fordi Egyetem Neurofarmakológiai Intézetébe. Mi volt a legfőbb motivációd, amikor másodjára is elindultál ezen a versenyen? Idén milyen té­mát választottál az esszédhez? Budapesten második díjasként nagyon érdekes négy hetet tölthet­tem, így bepillantást nyertem az agykutatás mikéntjének egy kis szeletkéjébe. Ez is egyfajta motivá­ció volt számomra, hogy újra ne­vezzek, hiszen megtetszett a kuta­tás, és szerettem volna minél többet látni, hogy máshol, mások hogyan keresik a választ különböző izgal­mas tudományos kérdésekre. Per­sze bennem volt az a vágy is, hogy bizonyítsak önmagámnak és a kör­nyezetemnek, képes vagyok rá. Idén az értekezésemben arról írtam, mi­lyen módon befolyásolják egymást kölcsönösen a testünkben élő mik­roflóra (baktériumok, gombák) bioritmusai és az emberi szervezet bioritmusai, idegrendszeri folya­matai. Milyen új feladatokkal, kihívá­sokkal szembesültél Oxfordban? Oxfordban - talán azért is, mert Budapesten már némi tapasztalatot szereztem - komolyabb feladatokat bíztak rám. Többféle immunfestést kellett végeznem agyszöveti met­szeteken, amelyek arra szolgálnak, hogy az ezt megelőző elektrofizio- lógiás kísérletek során megjelölt idegsejteket meg tudjuk vizsgálni fénymikroszkóp vagy fluoreszcens mikroszkóp alatt. Nagyon örültem neki, hogy önálló megfigyeléseket és kísérleteket is végezhettem, kíván­csiak voltak a véleményemre, ami­nek a laborgyűléseken hangot is kel­lett adnom. Végeztél a laborban saját kísér­leteket is? Az egyik mikroszkópos vizsgálat során Somogyi professzor úr mu­tatott nekem egy metszetet, ame­Szabó Annamária lyen felnőttkorban képződő fiatal idegsejtek voltak. Ezek a sejtek na­gyon felkeltették az érdeklődése­met, mert cáfolják az elméletet, mely szerint az emberi agyban nem keletkeznek új idegsejtek. Egy sa­ját kísérlettel magam mutathattam ki ezeket, és készíthettem mikro­szkópos felvételeket. Ez volt az ott- tartózkodásom legizgalmasabb ré­sze. Melyek a legfőbb dolgok, ame­lyeket megtanultál? Tudományos körökben nagyon fontos, hogy ha megfogalmazunk Sokan nem gondolnák, de az ételekben lévő anyagok közvetve és közvetlenül is hatnak az agyműködésünkre vagy az adott hangulatunkra. egy állítást, annak ne lehessen meg­kérdőjelezni egyetlen részletét sem. Szintén érdemes tudatosítani, hogy a tudomány egy változó, dinamikus egész, és egyetlen területén sem ta­lálkozunk tökéletességgel, legfő­képp a biológiában nem. Ha mégis, akkor minden bizonnyal a mérése­ink, illetve a számításaink a pontat­lanok. Nélkülözhetetlen egy kutató személyiségében a kíváncsiság, a türelem és az alázat. Illetve az is, hogy számítson rá, a válaszok kere­sésekor nemegyszer akadályokba ütközhet, apró hibákon múlhat egy kísérlet sikere. Néha pedig azzal is számolnia kell, hogy a kutatás telje­sen új irányt vehet, és az ember vé­gül egy érdekfeszítőbb következte­tésre juthat. Az sem ritka azonban, hogy egy kérdés megválaszolásával akár tizenöt új kérdést is megfogal­mazunk. Mit vizsgálnak a Somogyi­csoportban? A Somogyi Péter akadémikus ál­tal vezetett csapat többféle neuroló­giai kérdést feszeget. Közös elemük egy agyterület, a hippocampus, amely a tanulással, a memóriával és a mozgással hozható kapcsolatba. Téged milyen tudományos te­rület vonz a legjobban? Egyelőre nagyon sok irányzat vonz. Jelenleg főként az endokrino­lógia, az idegtudomány és a pszi­chológia együttese érdekel, illetve ezek kapcsolata a táplálkozással, hi­szen a mentális állapotunk is függ attól, amit megeszünk. Sokan nem gondolnák, de az ételekben lévő anyagok közvetve és közvetlenül is hatnak az agyműködésünkre vagy az adott hangulatunkra, és befolyásol­hatják egyes idegrendszeri betegsé­gek kialakulását is. Hogyan tovább? A prágai Károly Egyetem Orvos- tudományi Karára fogok felvételiz­ni. Orvos szeretnék lenni, mert a biológián belül mindig is az érde­kelt, ami az emberi szervezettel kap­csolatos, és az egyik legnagyobb motivációm, hogy segíthessek az embereknek. (dmg) Selyések sportsikerei A komáromi Selye János Gim­názium két diákja rendkívüli sport­sikerekkel bjiszkélkedhet. Jakubek Ádám (I. D) a szeptem­ber 17-24. között Szerbiában, Knjaževac városában megrende­zett GPC erőemelő világbajnoksá­gon ért el rendkívüli sikereket. A TEEN 1 kategória (13-15 éves korosztály) 100 kg alatti verseny­zői között indult komplett erőeme­lésben. A versenyszám három részből állt. Guggolásban Ádám 160 kg-ot bírt el, fekvenyomásban 107,5 kg-ot nyomott ki, felhúzás­ban pedig 195 kg-ot sikerült fel­emelnie - mindhárom ered­ménnyel Európa-csúcsot döntött. Összetettben a 462,5 kg-mal Adám az első helyen végzett. Koczkás Dávid (II. A) kenusunk a szegedi Olimpiai reménységek versenyén ért el kiemelkedő sike­reket szeptember 23-26. között, ahol több versenyszámban is in­dult. Cl kategóriában 1000 méte­ren első, 200 méteren második he­lyezést ért el. C2 kategóriában, vagyis párosban 1000 és 500 mé­JakubekÁdám térén második, 200 méteren pedig harmadik helyen végzett. Mindkét fiúnak szívből gratulá­lunk és további sok sikert kívá­nunk! Vajányi Orsolya, a Selye Gimnázium tanára Koczkás Dávid (Fotók: SJG) Újra zöld lett az iskola Másodszor is kiérdemeltük a Zöld iskola elnevezést és az Eco- Schools zászlót Október 5-én a Zöld iskola prog­ram hivatala és a Živica - environ- mentális és etikai nevelés központ­ja Pozsonyban, a Tükörpark művelődési központban rendezte megaZöld iskola programjának 11. ünnepélyes kiértékelését. Az egész napos program igényesen összeál­lított és ötletekben gazdag volt. Az ünnepélyes kiértékelésen iskolán­kat, a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémiát és Corvin Mátyás Ma­gyar Tannyelvű Gimnáziumot a kollégium tagjai képviselték, név szerint: Horváth Erzsébet, az iskola igazgatója, Nagy Ilona, a program koordinátora, Csémi Zoltán, a program koordinátorának segéd­asszisztense és Magyarics Ádám, a diákok képviselője. Délelőtt kü­lönböző workshopokon vettünk részt. Kis csapatunk az egészséges táplálkozással kapcsolatos foglal­kozást választotta. Az interaktív foglalkozás célja a globális nézetek elsajátítása volt az egészséges táp­lálkozásról. A workshopon rámu­tattak arra, hogyan lehet észszerűen beépíteni az egészséges táplálko­zásról vallott nézeteket az egyes tanórákba. A workshopokat az ünnepélyes fogadás követte, utolsó program­pontként szerepelt a Zöld iskola elnevezések és az Eco-Schools nemzetközi zászlók átadása. Na­gyon büszkék vagyunk arra, hogy iskolánkat második alkalommal is kitüntették. Kétéves munkánk újra meghozta gyümölcsét. Továbbra is elkötelezett hívei maradunk a Zöld iskola programnak, mivel tanuló­inknak a környezetvédelemhez és az egészséges táplálkozáshoz való viszonya az évek során pozitív irányt vett. A magunk szerény módján ezzel járulunk hozzá a globális environmentális problé­mák megoldásához. Németh Erika, az iskola tanára A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és Corvin Mátyás Magyar Tannyelvű Gimnázium képviselői a Zöld iskola címet igazoló oklevéllel és az Eco-Schools zászlóval (Fotó: nkacmg)

Next

/
Thumbnails
Contents