Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)

2016-10-13 / 238. szám, csütörtök

HOBBI ÚJ SZÓ 2016. október • www.ujszo.com Vadászat - hirdetés ha a szükség úgy kívánja, a hatóság hamar hozzá­juk nyúl. Szlovákiában a kommerciós vadászatot jórészt csak az Állami Erdészet gyakorolja. Idén 7 db medve fizetővendég általi elejtésére kapott az erdészet engedélyt. Ebből 4 medvét már meglőttek, 3 mackó még várja a sorsa beteljesedését. Az Állami Erdészet Vadászati Osztályának dolgozója elmondta, hogy minden esetben ismert példá­nyok vannak levadászva, amelyek valamilyen okból kifolyólag nem kívánatosak a területen. A vadásztársa­ságok is kapnak engedélyt medve elejtésére, de ezek eredményeiről egyelőre még nincsen statisztika. A medvék számára az ősz a legkritikusabb időszak, mert most gyűjtik magukra azt a zsírtartalé­kot, ami nélkül nem vonul­hatnak téli álomra. Mint már azt többször leírtuk, ha a medve mint raga­dozó nem talál magának elegendő állati eredetű táplálékot, a szükségletét igyekszik növényi eledellel pótolni. Ezért nevezi a HIRDETÉS ------------------------------­s zaknyelv „opportunista ragadozónak", mikor a fennmaradás érdekében bármi emészthetőt meg­eszik. A probléma az, hogy a „bármihez" tartozó erdei gyümölcsökre, amelyek első osztályú medvetáplá­lékot képeznek az utóbbi időben, rákapott az ember is, és a vad elől föleszi például az áfonyát, a málnát. Az erdőkezelők ezt igyekeznek megakadályoz­ni, de a szigor és kiszabott büntetések ez idáig szinte semmi eredményt nem hoztak. Frappáns megol­dásnak látszik, amit Erdő­háton (Záhorie) praktizált az erdészet, hogy az arra alkalmas, a vad által nem látogatott területen nemesített áfonyát ültetett ki, ahol pár euró ellené­ben bárki megszedheti áfonyával a kosarát, és békén hagyhatja az erdőt. A medve terjeszkedésével ugyanaz a helyzet, mint a farkassal. Állandóan újabb és újabb, eddig medvét- len területeket hódít meg magának, ami alól nem képeznek kivételt a szom­szédos országok ez idáig medvétlen területei sem. ÍGY KÉSZÜL A VADÁSZ Már csak pár hét választ el a téli társasvadászatoktól, ezért javasolt a járműveket is alaposan karban tartani, és ha szükséges, elvégeztet­ni rajtuk a műszaki ellenőr­zéseket (STK). A társasvadászatokat megelőző társasági összejö­vetelen okvetlen ismételjük át a vadászat és fegyverke­zelés biztonsági előírásait, a vadászati törvényt és a vadászat etikai szabályait. A vadászatok előtt nem árt, ha átnézzük a „vadászpapírok", az engedélyek és a vadász­jegy aktualitását! S ha már itt tartunk, akkor a társasvadá­szat előtt ellenőrizzük, hogy nem járt-e le a vadászatra alkalmas vadászebünk oltási érvényessége. A népi megfigyelések alapján október 2-án meg­érkeznek a vadlibák, októ­ber 5-én megszólal a dám, október 9-én hullani kezd a gesztenye, október 10-én vége a szarvasbőgésnek, október 16-án megérkez­nek a fekete varjak, október 23-án az öreg őzbakok hullajtják az agancsukat. TAKÁCS FRIGYES Vonuló madarak Egy-két elkésett örvös galambot és seregélyt leszámítva a költöző madaraink mind elvonultak a telelő helyeikre. Októberben egyre többször találkozni már azokkal a madárfajokkal, amelyek északról érkeznek és vagy csak átvonulóban vannak, vagy már nálunk fognak telelni. A keleti országrészben a darvak bonyolítanak le jelentős vonulást, míg nyugaton a folyóink környékén megjelentek a hozzánk húzó vízimadarak tömegei, köztük a többezres számban hozzánk érkező kormorán is. A kormorán vonulásának viszonylag újkori jelenségét a horgász és halász kollégák foglalják az átkaikba. A kormorán az utóbbi években a legdemonstratívabb példája a biodiverzitás káros hatásainak. ÓT) Hakuna matata ­szép az élet itt lenn Zambia az afrikai kontinens turisták számára legbiztonságosabb országa, ahol az emberek békében és harmóniában élnek egymással. Lélegzetelállító természeti környezet, gazdag élővilág, valamint Afrika legjobb szafari szolgáltatása vár itt, a kontinens keleti régiójában. Simkó Gyula egyike azon híres Afrika-vadá- szoknak, akinek nagy sikerű könyve is megjelent, több nyelvre is lefordítva: Szívemben Afrika - egy vadász naplója. Én az ő könyvének elolvasása után döntöttem el, hogy el kell utaznom a forró kontinensre. Simkó Gyula, aki a magyar Safari Club elnöke is volt, mára már vadászott gyakor­latilag minden országban és Zambiában második otthonára lelt. Melyik vadászkalandját említsük? A hattonnás elefánt elejtését? Esetleg annak az oroszlánnak az elejtését, amely a helyi legendák szerint gyerekeket vitt el a faluból? Netán mesél­jük el, hogyan kell harminc centi átmérőjű fatörzs mögött papírvékonnyá keskenyedni, amikor hetven bika vágtat az ember felé? Vagy írjunk arról, hogyan másztak ki a mocsárból, amelybe a terepjárójuk süllyedt? írhatnánk ezekről is, de talán mindennél fontosabb, hogy Zambiában Gyula nem csak vadászik és vadászott, hanem igyekezett vadgazdálkodással kapcsolatos helyi, valamint magyar-zambiai cserediák programokat megvalósítani, terveket dolgozott ki néhány me­zőgazdasági ingatlanfejlesztésre, munkát adva a zambiai embereknek. Ő az egyetlen fehér ember, akit az egyik törzsfőnök a királyi család tagjává fogadott és hercegi címet adományozott neki. ő ma már Zambia budapesti ügyvivő tiszteletbeli konzulja. Ha Ön is eljön velünk Zambiába vadász­ni, Simkó Gyula részesíti Önt VIP kiszolgálásban és az ország legjobb vadászterületein vadászhat. Zambia méltán híres arról, hogy az öt veszé­lyes nagyvad viszonylag rövid idő alatt terítékre hozható. Akár családdal is utazhat, hiszen lu­xustáborainkban az egész családja pihenhet a legnagyobb biztonságban, egy percig sem unat­koznak, hiszen gepárdsétáltatáson, madárlesen, lovagláson, és „bush" sétákon vehetnek részt, ha a fűtött medencében való lubickolást megunták. Hétnapos bivalyvadászatunk egy páratlan szépségű vadászterületen zajlik, ahol egy jó öreg bivalybika mellett olyan különleges vadakat is el­ejthet, mint a szitatunga, a zambézi mocsári anti­lop, sharpe őszantilop, közönséges lantszarvú an­tilop, oribi, vagy akár a puku mocsári antilop. Ez a vadászterületünk egy órányira van a fővárostól, Lusaka-tól. Az egyhetes vadászat után pedig elvi­heti családját a Viktória vízeséshez, a Kafue Nem­zeti Parkba, elefánt hátán ülhet, sétahajózhat a Zambézin naplementekor, vagy akár horgászhat is, főleg ha nem zavarja, hogy közben krokodilok és vízilovak társaságában pecázik. Utazását teljes körűen megszervezzük, Önnek csak az a dolga hogy kiránduljon, vadásszon és élvezze ki minden pillanatát egy afrikai utazás­nak! TIERRACAZA-------- H UNTING --------­„Vadáss zon velünk vad regényes tájakon!“ Tierra Caza Hunting • Spanyolország • Argentína • Mozambik • Zambia • Magyarország Elérhetőségek: Lukáts Orsolya » +3630 362 1436 I www.tierracaza.com E-mail: tierracaza@tierracaza.com hubertussksro@gmail.com

Next

/
Thumbnails
Contents