Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)
2016-10-13 / 238. szám, csütörtök
8 KULTÚRA 2016. október 13.1 www.ujszo.com Határtalan történelmi revü Pozsonyban már folynak az előkészületek, a Pesti Színházban felolvasták Esterházy Péter drámáját SZABÓ G. LÁSZLÓ Három hánappal a Mercedes Benz pozsonyi bemutatója előtt, a magyar dráma napja alkalmából felolvasószínházi előadás született Esterházy Páter utolsó, a Szlovák Nemzeti Színház felkórásóre írt darabjából. Az előadást Hegedűs D. Gáza rendezte a Pesti Színházban, Lukács Sándorral az Úr szerepében. Esterházy Péter történelmi revüje - Az ember tragédiája keretjátékát felidézve - az Úr és Lucifer fogadásával indul. A fogadás tétje egy legendás történelmi magyar család, az Esterházyak sorsa. „Vedd el a szerencséjüket - mondja az Úr Lucifernek és fogadjunk, hogy akkor sem fordulnak ellenem, akkor sem árulják el a jót.” Mire Lucifer úgy dönt: bedobja a családot az elmúlt évszázadok történelmi viharaiba, a darab második felében pedig a 20. század vérzivataros évtizedeibe, s ő maga próbálja kísértésbe vinni, maj d megtörni a család férfihőseit. Lukács Sándor nem először lépett színre Esterházy-mű hőseként. Előbb a Búcsúszimfóniában, majd a Rubens és a nemeuklideszi asszonyokban kapott főszerepet. Előbbiben az Apát, utóbbiban a „végtelen tehetségű” festőt alakította. A darabok által pedig szoros kapcsolatba került a szerzővel. „A Búcsúszimfóniát, amely az író édesapjáról szól, 1996-ban Zsótér Sándor rendezte a Vígszínház Házi Színpadán. Nagyon izgalmas előadás volt. Akkor még nem tudtuk a szörnyűséget, hogy annak idején Péter édesapja is besúgó volt. A Javított kiadás a Harmonia caelestishez később jelent meg. Ettől függetlenül vagy ezzel együtt csuda érdekes ember volt Esterházy Miklós. Pro és kontra tulajdonságokkal. A maga módján sármosan szélhámos. Nagyon szerette az életet. Amikor már bizonyos szintet elértünk a próbán, Péter bejárogatott hozzánk, és azt mondta: az ö drámái valójában könyvdrámák, s azokból jeleneteket, figurákat mi, színészek csinálunk, már aki tud, mert olyan szereplője is van, jegyezte meg, akiből nem lehet formálni semmit. S ez valóban így van. Péter színpadi művei nem szabályos színdarabok, nála a szereplők nem szubjektív, hanem társadalmi problémákról beszélgetnek. A Ru- benst Szikora János rendezte a Pesti Színházban. Az is nagyon izgalmas darab volt. Ami Esterházyra jellemző, és nemcsak az írásaira, hanem a magánemberi arcára is, az az irónia és az önirónia páros jelenléte. Ettől olyan nagyszerű. Hogy önmaga felé is ugyanolyan éles a meglátása, mint mások felé.” Bár utolsó műve, a Mercedes Benz furcsa, szarkasztikus, sokszor újszerű meglátásokkal teli alkotás, Lukács Sándor szerint ez is nagyon magas színvonalon megírt könyvdráma. „Ha egy társulat színészei olyan személyiségek, akik a szöveget úgy tudják értelmezni, mondani, ahogy a szerző elképzelte, akkor az nagyon érdekes, főleg intellektuális élmény lehet. Esterházy Péter egészen fürcsa, új hangot ütött meg a nyelvvel. A látszólag sokszor odavetett, sokszor összehordott, sokszor nem oda illő motívumok és elképzelések végül is összeállnak, egységet alkotnak. Megvan a logikájuk, értelmi természetük.” A Mercedez Benz felolvasószínházi változata népes vendégsereg előtt zajlott. A közönség soraiban ott ült többek között Roman Polák, a Szlovák Nemzeti Színház igazgatója, aki Pozsonyban rendezi a darabot januári bemutatóval, Peter Kováé, a mű fordítója, Szabó István és Makk Károly filmrendező, Koltai Lajos operatőr, Závada Pál író és Esterházy Gitta, a szerző özvegye. A szöveget már a múlt évad végén megkapták a színészek, tehát a két nyári hónap alatt megismerkedhettek vele. Lukács Sándor személyes felkészülésről beszél. „Tartottunk egy olvasópróbát, amelyen felolvastuk a szöveget, és egyetlen színpadi próbát, az előa'dás napján, de elmondhatom, minden kollégám annyira felkészülten jött, hogy egészen rendkívüli estét tudtunk létrehozni. A Lucifert megszólaltató Kém Andrással negyven éve játszom, ismerjük egymás ritmusát. Hegedűs D. Géza, aki maga is részt vett a felolvasásban, rendezőként olyan csapatot állított fel, amelynek tagjai emberileg is értik egymást. Rá tudtunk lépni a szövegre. Adámot és Lucifert Az ember tragédiájában megszólaltattam már. Az Urat most játszottam először, igaz, nem Madách, hanem Esterházy művében, de néminemű tapasztalatom volt hozzá. Luciferként Esterházy az emberiség lelkiismeretét feszegető nagy kérdéseket teszi fel az Úrnak. És az Úr magyarázkodni kényszerül. Vagy hallgat.” Nem csak a közönség, a színészek is úgy érezték, megismételhetetlen varázsa, hangulata, intimitása volt az előadásnak. A szöveg ugyan a kezükben volt, nem egyszer mégis felnéztek belőle, és voltak személyes összekacsintások, de kikacsintások is, amire egy hagyományos darab ritkán ad lehetőséget. „Ennek a darabnak majdnem jobban áll az a fajta előadásmód, amikor nem a hagyományos színházi eszközökkel dolgozunk - vélekedik Lukács Sándor. - A nézőkkel való összekacsin- tás megerősíti a gondolatokat. Po- entíroz. Kiemel. Aláhúz. Esterházy darabja elvárja a színésztől, hogy érzéke legyen a groteszkhez. Ha erre nincs kihegyezve, attól még lehet nagyszerű drámai színész, de Péter szövegével nehezen boldogul.” Hogy mi az utolsó emléke a Kossuth-díjas szülésznek a Kossuth- díjas íróról? „Halála előtt pár héttel egymás mellett ültünk Kertész Imre temetésén. Hárman búcsúztattuk a Nobel-díjas írót. Spiró György, Péter és én. Péter ült középen, Spiróval vettük közre. Előbb ők ketten, írók mondták el a búcsúztatójukat, majd én olvastam fel Kertész Imre utolsó novellájának egyik részletét. Amikor visszaültem a helyemre, Péter ránézett Spiróra, aztán rám, s egy szelíd mosollyal azt mondta: »Hát ezzel is megvolnánk!« Nyilván örült, hogy méltóképpen sikerült a búcsúztatás, de talán az is benne volt a mosolyában, hogy több feladata már nem lesz az életben. Ezeket a szavakat őrzöm tőle. Mélyen, sejtelmesen mondta, a rá jellemző finom hangsúllyal.” Ma hirdetik ki az irodalmi Nobelt Stockholm. Ma délután egykor jelenti be az irodalmi Nobel- díj nyertesét a Svéd Királyi Akadémia. A hagyományok szerint a kihirdetés múlt hét csütörtökön volt várható, a testület azonban meg nem nevezett okokból elhalasztotta a bejelentést. A legnagyobb brit fogadóiroda, a Ladbrokes szorzói alapján Ngugi Wa Thiong'o kenyai író a legesélyesebb a díjra (4:1), a második helyen tegnap Murakami Haruki japán író (5:1), a harmadik helyen Adonisz Szíriái költő (6:1) állt. (A fogadóirodák szorzóit összesítő Nicerodds szerint az élen álló Murakami Harukit Adonisz követi, Ngugi Wa Thiong'o a harmadik.) A Nobel- esélyesek között emlegetett két magyar író, Nádas Péter és Krasznahorkai László győzelmére egyaránt 20:1-hez oddsszal lehetett fogadni a Ladbrokesnál. Tavaly Szvetlána Alekszije- vics fehérorosz ellenzéki író kapta az irodalmi Nobel-díjat. (k) PENGE Szívbemarok Egy londoni üzletben hagyott, elszalasztott világadapter helyett, amelyen „ áramlana szelídítve/ át a világ ”, a „ nyolcföldrész ” (Világadapter), Tóth Krisztina új verskötete más világokhoz csatlaBEKE ZSOLT KRITIKAI ROVATA kozik, a lélek néhány kiválasztott kontinenséhez. A leginkább—minden más hátterében - mégiscsak az elmúlás feldolgozásának problémájához. Ha megnevezzük ezeket a „kontinenseket”, a költészet pár nagy témáját kapjuk: az elmúlás, a szerelem, a mesterek, a nagy- vagy túlvilág; körülbelül a kötet négy ciklusának megfelelően. Tóth Krisztina új területeket hódít meg ezeknek a témáknak, s ilyen módon tovább is írja őket - invenciózusan, lebilin- cselően, ironikusan. Módszerének köszönhetően válik a vízvezetékrendszerből a másik hiánya megfogalmazásának fontos eleme: „Az élet nem jön rendbe, mert nem olyan, mint a csöpögő csap, / hogy kiszáll a szerelő, zseblámpával aláhajol, és megcsinálja. /Hogyha sokáig nem vagy itt, észrevétlenül elfolyik csak: / lejön a kóc, a szigsza- lag, és minden rohad a kő alatt, hiába ” (Ház). A memóriakártya is így lesz sok más mellett az elmúlt barátok képévé: „Halott nevek a mobi- lomban, /egyre többen: már hali- hatatlanok, /de a jegyzékben számuk ott van, / ameddig én még itt vagyok. ” (Memóriakártya) Egyszerű történetek, szép szavak (mind jöhet), s aztán az egész fordul egyet, s ott a hiány, a másiké, saját elkövetkező hiányunk, a mestereké és istené (már ha istent akként fogjuk fel, ami értelmet ad mindennek). Brutális, ahogy a szívbe markol: „Lakik a szívben egy szív, igen. / Aranyhalforma, ritka példány, / síkosán vergődik a felszínen, / vizet dalol és néha vért hány ” (Munkadal). Megszólítottjában a mese felé mutat a Hosszúalvó, melyben az eltávozott „lelket” faggatja az, aki még nem alszik: „Hosszúalvó, / hány űrön át haladsz, hogy lesz a titkos pillanatból ajtó, /milyen kilépni ott a kivilágítatlan és hús terekbe, /marad-e valami, emlékszel- e tajtékos életedre, / viszed-e sorsodat, mint lassú áramlás a zsákba varrt halottat... ” Az erős gondolati-érzelmi részek mellett, ezek hajtóerejeként is, olykor nagyon erősen van jelen a szavakkal való játék. A mesterekkel (Dante, Kosztolányi, József Attila...) foglalkozó harmadik ciklus néhány darabja ugyan kissé erőltetettnek tűnik, a rájátszás az elődök soraira kissé merev (A házitündér, Bánk magában, A koravén cigány), ugyanakkor itt olvasható a Tisölök című vers is, amely a legjobb példa a szójátékok értelmezési útvonalakat nyitó játékára Tóth Krisztinánál: „ ...hamég/egyszer megver engem /egy ember tisölök és V világadapter ríí le/szarom negyvenöt év hatalom / nem félek már semmitőlfel / nőtt bennem aki öl üssön / vissza aki bír anya/öl és anya sír olyat / vágoka földre mégha /sadjon örökre. ” Tóth Krisztina: Világadapter. Magvető, Budapest, 2016. 80 oldal. Értékelés: 8/10 Lukács Sándor az Úr szerepében érzékeltette a szerző páratlan iróniáját (SzkárossyZsuzsa felvétele)
