Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)
2016-10-12 / 237. szám, szerda
www.ujszo.com | 2016. október 12. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Fogalmazás Kardos Elemér mellőzéséről Temetni jönne, nem dicsérni - amnesztiával a sírhoz? VERES ISTVÁN B evezetés: Vladimír Mečiar, az egykori HZDS (magyarul Kardos Elemér, az egykori DSZM) párt egykori elnöke a minap úgy járt (pontosabban: most épp úgy van járva), hogy nem szerepel azon prominens és eminens személyiségek listáján, amely a Michal Kováč exállamfő hivatalos állami dísztemetésére meghívott prominens és eminens személyiségek neveit hivatott listázni. Magyarul: Vladimír Mečiart, a modem Szlovákia egyik megteremtőjét nem hívták meg a modem Szlovákia első köztársasági elnökének temetésére. Tárgyalás: Mečiart lehet szeretni és nem szeretni, szerencsére jó néhány éve kialakult egyfajta társadalmi egyetértés annak kapcsán, amit a 90-es években értünk tett vagy nem tett. Ma már senki nem vonja kétségbe, hogy sokat ártott ennek az országnak, nemcsak döntéseivel, hanem stílusával is. Örülhetünk, hogy túl vagyunk rajta. Éppen ezért igazat lehet adni azoknak, akik úgy vélekednek, hogy Mečiamak semmi keresnivalója Michal Kováč temetésén, hiszen kimutathatóan köze volt az ifjabb Kováč elrablásához (és még egy sor máshoz, amit most helyszűke miatt nem emlegetünk fel). Nem meghívni a modem Szlovákia még élő, háromszoros miniszterelnökét a modem Szlovákia első államelnökének temetésére ugyanakkor nem szerencsés. Az, hogy őt háromszor kormányfővé választották, az a nép akaratából történt, ami legitim, még húsz év távlatából is. Az, hogy most nem hívják őt meg, azokkal az emberekkel szemben is tiszteletlenség, akik akkor rá szavaztak (és hát ők elég sokan voltak, vannak). Befejezés: Kováč hivatalos temetését a kormány szervezi, vagyis arról, hogy mit és hogyan, elsősorban a Smer dönt. Elég furcsa döntés (lenne) a részéről, hogy egy ilyen határozott elhatárolódást tanúsítson egy olyan politikus irányába, aki néhány éve még koalíciós partnere volt. Arról nem is beszélve, hogy az ifjabb Kováč elrablásának körülményeinek kivizsgálását főleg az úgynevezett Mečiar-amnesztiák nehezítik. Ezeknek eltörlését pedig a Smer akadályozza már jó néhány éve. Viszont ott a család, Kováč családja, amelynek joga van ahhoz, hogy a meghívottak listájába beleszóljon. Talán ők nem akarták, hogy a listára Mečiart is felvegyék, ami az ő esetükben érthető. Külön üdvözletünk továbbá azoknak a smeres képviselőknek és miniszter)ek)nek, akik korábban a HZDS színeiben politizáltak. Drága Robert, kedves Viktor! MARIÁN LEŠKO A megszólítás, ahogy a múlt héten üdvözölte egymást Pozsonyban a szlovák és a magyar kormányfő (drága Robert, kedves Viktor), nemcsak azt volt hivatott demonstrálni, hogy mekkora barátok mostanság, hanem azt is, hogy a „történelem során most a legjobb a két ország kapcsolata”. Aki akar, nyugodtan örüljön, de arról nem lenne szabad megfeledkezni, hogy átmeneti időszakról van szó, amikor a két kormányfőnek közös az ellensége, így most nincs szükségük arra, hogy egymással ellenségeskedjenek. De nézzük, mi változott az elmúlt években, ami megszüntethette az ellenségeskedést. Nem sok. Néhány éve Fico még „óriási kockázati tényezőnek” nevezte az államföválasztási kampányban, hogy Iveta Radičová állítólag baráti viszonyt ápol Orbán úrral, és emiatt megengedhetetlen, hogy Radičová szlovák köztársasági elnök legyen. Most maga Fico nevezi magát teli szájjal Orbán Viktor barátjának. Eközben semmit sem vont vissza azokból a kijelentésekből, amelyeket „barátjára”, a Fidesz elnökére tett korábban. Amikor 2009-ben a Fidesz elnöke még ellenzéki politikusként azokkal a kezdeményezésekkel állt elő, amelyek a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit támogatják, Fico kijelentette, hogy Orbán „komolyan veszélyezteti Szlovákia területi egységét és szuverenitását”. Egy évvel később, amikor a magyar Országgyűlés elfogadta a kettős állampolgárságról szóló törvényt, Fico azonnal ellentörvényt fogadott el, és azt harsogta, hogy Orbán Viktor vezetésével Magyarország „a barna pestist exportálja” (értsd: fasizmust) a vele szomszédos országokba. Egy évvel később, amikor külföldi újságíróknak magyarázta a két ország közti ellentét alapjait, azt mondta, az ő kormánya „a szlovák nemzeti felkelésben megtestesült antifasiszta hagyományokat hirdeti egy olyan országgal szemben, ahova szép lassan visszakúszik a revizionizmus és a barna pestis”. Ezután a magyar Országgyűlés elfogadta az Orbán-féle új Alkotmányt. Fico akkor ellenzéki politikusként azt mondta, „új alaptörvénye megteremti Magyarország számára a lehetőséget a nagymagyar eszmék és az irredenta politika végrehajtására”. Öt éve a Smer elnöke Orbánról azt mondta, revizionista politikájával képes konfliktust kirobbantani Közép-Európában. Nem sok dolog változott azok közül, amiket a Smer néhány éve még oly hevesen elítélt - a Fidesz nem szüntette meg a kettős állampolgárságról szóló törvényt, a magyar alkotmány is ugyanaz, mint akkor, és Orbán sem változott. És persze Fico is ugyanaz, aki volt. Egyszerű oka van, hogy ekkora ellenségekből ilyen nagy barátokká váltak. Mindketten ugyanazt a politikát csinálják: ellenségképeket fabrikálnak, és ezzel mozgósítják a táborukat. 2010-ben ezt úgy vitték végbe, hogy egymást tették meg ellenségnek, de most sokkal hatékonyabban lehet mozgósítani a menekültekkel és az Európai Tanáccsal. Robert drága Viktornak, Viktor kedves Robert- nek, de nem örök időkre. Csak addig, amíg van közös ellenség. Ha ezek elfogynának, megint segíthetnek egymáson azzal, hogy ellenségnek kiáltják ki a másikat. A szerző a Trend hetilap kommentátora FIGYELŐ Menekült nem mehet a reggeli busszal Kitiltotta a reggeli buszokról a menedékkérőket az olaszországi Ca- lizzano polgármestere, mert „zavarják” a diáklányokat. Az 1500 lakosú kisvárosból sok diák a közeli nagyvárosba jár. A buszokon eddig még senkit nem zaklattak. A polgármester megjegyezte, a mig- ránsok jegyet sem szoktak venni, ezért sem kell őket felengedni a reggeli buszokra, csak a későbbiekre, és jegyet kell vetetni velük. A közlekedési vállalat lehetetlennek nevezte az utasok megkülönböztetését faji alapon. A városkában 40 menekült van: többségük fiatal afrikai. A szállót napközben elhagyják, a környéken dolgoznak. (MTI) Bolgár ballépés - avagy két nő, egy eset a politikában nem túlságosan tájékozott embert kérdeznének arról, mikor értett utoljára egyet Orbán Viktor Angela Merkellel, valószínűleg azt mondaná, talán évekkel ezelőtt. Pedig migránsválság ide vagy oda, szeptemberben Magyarország és Németország szövetséges volt az ENSZ-főtitkári választáson: a bolgár Krisztalina Georgieva érdekében lobbiztak. A főtitkár-választási kampány nemes kezdeményezésként indult, tragikomédiával végződött és elsősorban Bulgária, másodsorban az európai uniós konzervatívok számára kínos. Az ENSZ a szervezet története során először arra törekedett, hogy a választási procedúra minél átláthatóbb legyen, nyílt versenyben határozzanak a győztesről. Az inkább szóban, mint írásban létező rotációs elv értelmében a közép- kelet-európai régió államainak volt a legnagyobb esélye egy konszenzusosjelölt nevezésére, hamar fel is merült a bolgár Irina Bokova UNESCO-főtitkárneve. Főként azért, mert teljesítette a három kimondatlan kritériumot: viszonylag nagy elismertséggel bírt, a keleti régióból jött, tovább személyében választhatták volna meg az ÉNSZ első női főtitkárát. Bokovával kapcsolatban a legnagyobb kockázat nyugati szempontból az volt, hogy az oroszokkal is jó kapcsolatokat ápol. Egy főtitkárjelölt belebukhat abba, hogy az öt állandó ENSZ BT- tag közül valamelyikkel nem jön ki, Bokova problémáit azonban a háta mögött erősítették fel épp azok, akiket a szövetségesének hitt: a bolgár kormány, illetve Merkel vezetésével a konzervatívok. A nyáron nemzetközi színtéren és példátlan módon a bolgár sajtóban is lejárató kampány indult ellene (összehasonlításként Miroslav Lajčák mellett a kormánnyal rossz viszonyban levő Andrej Kiska is nyíltan kiállt). Bokovát egyszerűen lekommunistázták, és az UNESCO késésben levő projektjei miatt is magyarázkodnia kellett. Végül abban a megaláztatásban is része volt, hogy a bolgár kormány ellenjelöltet állított vele szemben, Krisztalina Georgievát. Nevét hivatalosan Magyarország, Lettország és Horvátország dobta be szeptemberben, a többi ENSZ-tagállam mérsékelt felháborodására, de hamar kiderült, hogy Németország és maga Bulgária is hónapok óta lobbizott a hivatalosjelölt háta mögött. A többi már történelem: Georgievát az előké- szítetlenség miatt vélhetően az oroszok és a kínaiak vétózták meg, Bokovát a nyugatiak tartották elfogadhatatlannak, miközben nem sikerült surranópályán befutnia Miroslav Lajčáknak sem. Bulgária történelmi esélyt szalasztott el, Németország pedig komoly presztízsveszteséget szenvedett. A nagy, nyilvános és átlátható főtitkári választási procedúra úgy végződött, mint egy valóságshow: az erős, karakteresjelöltek kihullottak, a jellegtelen és igazából senki kedvencének sem számító (baloldali) Antonio Gutierres maradt játékban. Pedig nem kelet-európai, nem is nő, és különösebben a szakértelmében sem bíznak. Gutierres ténykedése nem lesz katasztrófa - de egy éve aligha számított rá valaki, hogy így végződik a tisztújítás az ENSZ-ben.
