Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)

2016-10-12 / 237. szám, szerda

KÜLFÖLD 2016. október 12.1 www.ujszo.com RÖVIDEN Iszlám Állam: egy fődzsihádista halála Perre megy a Népszabadság Rövidesen kiiktatják azokat az óriásplakátcégeket, amelyek nincsenek a Fidesz kezében Damaszkusz. Az Iszlám Állam megerősítette, hogy meghalt Vail Adil Haszán Szalmán al- Fajád, a dzsihádista szervezet propagandafőnöke. Közlemé­nyében a terrorszervet Abu Mo­hamed al-Furkan (al-Furqan) ál­nevén említette a vezetőt, és nem tudatta halálának idejét, helyét és körülményeit sem. Áz amerikai védelmi minisztérium szeptem­ber közepén jelentette be, hogy az USA vezette koalíció egyik légi csapása végzett az al- Furkanként is ismert al-Fajáddal a szíriai Rakkában. A Pentagon szerint al-Furkan az Iszlám Ál­lam propagandáért felelős „tájé­koztatási minisztere”, egyben a szervezetet irányító testület, az úgynevezett Rangidős Súra Ta­nács prominens tagj a volt. (MTI) Török kormánypárti politikust lőttek le Dlyarbakir. Feltételezhetően kurd fegyveresek agyonlőtték a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) helyi vezetőjét a kurdok lakta délkelet-törökor­szági Diyarbakir egyik kerületé­ben. Deryan Aktertet az irodájá­ban támadták meg - tudatta a he­lyi kormányzó hivatala. Egy nappal korábban Van városában is agyonlőttek egy kormánypárti politikust. A török kormány és a kurd fegyveresek közötti tűzszü­net tavaly nyáron omlott össze. Azóta a török haderő általános támadást indított a kurd autonó­miáért küzdő PKK ellen. (MTI) Visszaesett a CDU népszerűsége Boriin. Németországban minden korábbinál alacsonyabbra, a 30%-os határ alá süllyedt az Angela Merkel kancellár vezette jobboldali CDU és a bajor test­vérpárt, a Horst Seehofer bajor miniszterelnök vezette CSU szövetségének választói támo­gatottsága egy tegnap ismertetett felmérés szerint. Az Insa közvé­lemény-kutató felmérésében ki­mutatta, hogy a CDU/CSU-ra a választók 29,5%-a szavazna, ha most vasárnap lenne a szövetségi parlamenti választás. A koalíciós szociáldemokraták (SPD) támo­gatottsága 1 százalékponttal 22%-ra emelkedett. Ä legna­gyobb parlamenten kívüli párt, az Alternatíva Németországnak (AfD) 15%-on áll. (MTI) Tőkés László pere a kitüntetéséről Bukarest. Megkezdődött a bu­karesti táblabíróságon annak a közigazgatási pernek a tárgyalá­sa, amelyben Tőkés László eu­rópai parlamenti képviselő a ro­mán állami kitüntetését vissza­vonó elnöki rendelet megsem­misítését kérte. A bizonyítási in­dítványok előterjesztésére nem kerülhetett sor, mivel beavatko­zott a perbe a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága, amelynek a javaslatára Klaus Iohannis államfő márciusban visszavonta a kitüntetést. (MTI) ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. A Népszabadság újságírói az utóbbi napok folyamatos jogsértései miatt jogi lépéseket tesznek a kiadóval szemben. A lapot kiadó Mediaworks szombaton megbízott vezérigazgatója hétfőn este jelentette be, hogy egészségügyi okok miatt lemond tisztségéről. Bednárik Imre, a lap belpolitikai szerkesztője szerint a legnagyobb baj az, hogy nincs megjelölve, kivel tár­gyalhatnának a továbbiakban a le­mondott vezérigazgató, Katona Viktor helyett. O az az ember, aki szombaton átvette a cég vezetését, amikor a Népszabadság munkatár­sait levélben értesítették a lap kiadá­sának felfüggesztéséről. A levelet azonban sem ő, sem más nem írta alá a Mediaworks részéről, így jogi ér­vényessége sem egyértelmű. Elve­szíthetik végkielégítésüket a Nép- szabadság újságírói, ha más lapban publikálnak - közölte Bednárik. Ugyanis még munkavállalói viszony köti őket a kiadóhoz, a Mediaworks Zrt.-hez, amely felfüggesztette a lap működését. Bednárik szerint az lett volna a normális eljárás, ha koráb­ban jelzik a főszerkesztőnek, állít­son elő olyan üzleti tervet, ami segíti a Népszabadság fennmaradását. Azt is furcsállja, hogy a menedzsment a szerkesztőségtől kér üzleti tervet, szerinte ez olyan, mintha ők azt kér­nék a kiadótól, hogy írjanak újságot. A szerkesztőség próbál együtt ma­radni, és Murányi András főszer­kesztő folyamatosan tárgyal a lap jö­vőjéről. Á főszerkesztő szerint to­vábbra is az az elképzelés, hogy a szerkesztőség megveszi a lapot, de több mindent mérlegelniük kell még az elmúlt napok számos nem várt ese­ménye miatt. Mindenesetre Murányi bízik abban, hogy az egyeztetések során sikerül megállapodni a kiadó­val. Másrészt Pető Péter főszer­kesztő-helyettes nem hiszi, hogy az eddigi formában megmaradhat a lap. Szerinte nem lehet tudni, pontosan mi fáj a hatalomnak, ki, miért döntött úgy, hogy legyen vége a Népszabad­ságnak. Pető Pétert meglepte a szoli­daritás, az, hogy nincs olyan nem kormánypárti sajtótermék az ország­ban, amely ne ajánlott volna fel vala­milyen segítséget. A főszerkesztő­helyettes megismételte, mindazt, amit Rogán Antal miniszterről vagy Ma- tolcsy György jegybankelnökről megtudtak, vagy meg fognak tudni, nyomtatott lap híján is nyilvánosság­ra fogják hozni. Miután az elmúlt hónapokban te­leragasztotta az országot a kvótanép­szavazás plakátjaival, a kormány most egy új előteijesztés-tervezet szerint az ország összes óriásplakát­ját leszereltetné, hogy a semmiből építse újra a piacot. A kiszivárgott tervezet szerint Magyarország összes, köz- és magánterületen lévő óriásplakátjánakmennie kell, majdaz önkormányzatok a saját területeiken koncesszióval kiválaszthatnák, hogy mely cégek tehetnek ki pár, a mosta­ninál jóval kevesebb számú és kisebb méretű plakátot. Lennének persze kivételek, amelyek egy-egy cégnek kedveznek igazán. A többiek, köztük a kormány köreiben már nem ked­velt Simicska-cégek viszont teljesen elveszíthetik az üzletüket az új sza­bály miatt, ami nagyjából azt csinál­ná a plakátokkal, mint amit korábban az Orbán-kormány már végigvitt a trafikokkal. (Index, ATV, 24 hu) Aleppó: újra bombázzák Kihátrálás Trump mögül Paul Ryan republikánus házelnök nem kampányol többé Donald Trump mellett. Washington. A wisconsini re­publikánus politikus pártja törvény­hozóival tanácskozva azt közölte kollégáival, hogy mindenki „úgy cselekedjen, ahogyan a legjobb a számára a választói kerületében”. A tanácskozáson részt vevő republiká­nus politikusok egyikének értékelé­se szerint a legmagasabb rangú re­publikánus politikus ezzel lényegé­ben felhatalmazást adott a Trumptól történő elhatárolódásra. A házelnök szavait nem fogadta egyöntetű egyetértés, sokan ugyanis úgy értel­mezték, hogy ezzel Ryan lényegé­ben elismerte, megelőlegezte Hillary Clinton győzelmét a Fehér Házért folyó versenyben. A republikánus törvényhozók tanácskozására, illet­ve Ryan döntésére azt követően ke­rült sor, hogy a párt vezető politiku­sainak egész sora - köztük John Mc­Cain arizonai, vagy Lisa Murkowski alaszkai szenátor, továbbá Alabama állam republikánus kormányzója, Robert Bentley - megvonta támoga­tását Trumptól, miután nyilvános­ságra kerültek Trump 11 évvel ez­előtt nőkről megfogalmazott becs­mérlő szavai. A párt határozottan Donald Trump mögött áll - jelentette be Reince Pri- ebus, az amerikai republikánusok országos bizottságának elnöke. A pártelnök bejelentésére azt követően került sor, hogy Paul Ryan republi­kánus házelnök kihátrált Trump mö­gül. Az arizonai pártelnök az ameri­kai nemzetbiztonságra nézve „ellen­ségnek” nevezte Clintont. (MTI) Moszkva/Strasbourg. Orosz harci gépek tegnap ismét hevesen bombázták a kelet-szíriai Aleppó- nak a lázadók kezén lévő kerüle­teit, miután napokig viszonylagos nyugalom volt a városban. A he­ves csapások főleg Busztan al- Kaszr negyedet érik. A kiújult orosz légitámadás tényét megerő­sítette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) londoni székhelyű aktivistaháló­zat, és úgy tudja, hogy a bombá­zásnak legalább nyolc civil áldo­zata van. „Ez a leghevesebb orosz légitámadás azóta, hogy a szíriai hatalom október 5-én bejelentette: csökkentik a város keleti része el­leni bombázások számát” - mondta Rámi Abderrahmán, az OSDH igazgatója. Moszkva és Damaszkusz a szíriai hadsereg közlése szerint a múlt hét óta an­nak érdekében bombázott keve­sebbszer, hogy a civilek elmene­külhessenek. A szír kormány hoz­zátette, hogy a lázadók is távoz­hatnak családtagjaikkal együtt, ha előbb leteszik a fegyvert. A súlyos nézetkülönbségek el­lenére folytatni kell a tárgyaláso­kat Oroszországgal a szíriai hely­zet rendezése érdekében, azonban kizárólag az őszinte párbeszédnek van értelme - jelentette ki Francois Hollandé francia államfő az Euró­pa T anács parlamenti közgyűlésén. Franciaországnak komoly nézet- eltérései vannak Szíria ügyében Oroszországgal - hangsúlyozta Hollandé. Az orosz fél azzal, hogy a hétvégén vétót emelt az ENSZ Biztonsági Tanácsában benyújtott francia javaslat ellen, megakadá­lyozta a légi csapások azonnal be­szüntetését Aleppónál. (MTI) Izraelben tegnap délután kezdődött a 25 órán át tartó jóm kippur, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek ma estig böjtölnek és imádkoznak. A személyautók használata is tilos: csak sürgősségi mentők és rendőrautók járhatnak. A hadsereg teljes zárlatot rendelt el Ciszjordánia és a Gázai övezet határánál, és csak bizonyos utak járhatók Kelet-Jeruzsálem arab lakónegyedei között, Izrael légterét szin­tén lezárták. Az egyik közvélemény-kutató intézet szerint a felnőtt zsidó lakos­ság 61%-a tervezi, hogy betartja az evést és ivást tiltó 25 órás böjtöt. (Sita/ap) Készen állt a merénylő Berlin. Valószínűleg Berlin egyik repülőtere ellen tervezett merényletet végrehajtani a Lipcsé­ben hétfőn elfogott 22 éves szíriai férfi, aki pokolgép készítésén dol­gozott - közölte a német belföldi hírszerzés vezetője. Három honfi­társa ismerte fel és fogta el a szász- országi városban a szír állampol­gárságú férfit, akit már országszer­te köröztek robbantásos merénylet előkészítésének gyanúja miatt. Hans-Georg Maassen, a Szövetsé­gi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) vezetője azt mondta, hogy a hírszerzés forrásai még szeptem­ber elején jelezték, hogy az Iszlám Állam támadásra készül Németor­szág közlekedési hálózata ellen. Az elhárítás kémeinek múlt csütörtö­kön sikerült rábukkanniuk a gya­núsítottra Szászországban és fo­lyamatos megfigyelés alá helyez­ték - mondta Maassen. „ Észleltük, hogy forró ragasztót vásárol egy diszkontüzletben. Ekkor azonnal megtettünk minden intézkedést, ami egy rajtaütéshez kell, mert fel­tételeztük, ez az utolsó, még hiány­zó vegyi összetevő a pokolgép el­készítéséhez” - idézte fel a német belföldi hírszerzés főnöke. Maas­sen arról is beszélt, hogy a kezdeti értesüléseik vonatok elleni táma­dások előkészítésére utaltak, de később világossá vált számukra, hogy a szír férfi Berlin egyik re­pülőtere ellen tervezett merényle­tet elkövetni. „A veszély mértékét jól jellemzi az a tény, hogy olyan, nagy hatóerejű robbanóanyagot készített, amelynek összeállításá­hoz különleges szakértelemre van szükség, és nagyon nagy mennyi­séggel dolgozott” - mondta Peter Frank német főügyész. (MTI) Nincs kivel tárgyalni. A Népszabadság munkatársai újra a Bécsi úti székház előtt gyülekeztek, hogy legalább a személyes holmijukat elvihessék. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents